Megnyílt a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálé

A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban tegnap délután hivatalosan is megnyitották a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálét, majd a negyvenegy országból benevezett művészek legjobbjait díjazták a Tamási Áron Színház nagytermében. A díjátadó gálát a bukaresti Jazzappella énekegyüttes koncertje tette színesebbé. (tovább…)

Continue Reading

Nem lesz rendkívüli ülésszak a képviselőházban

Liviu Dragnea képviselőházi elnök indoklás nélkül elutasította, hogy az ellenzéki pártok kérésére rendkívüli ülésszakra hívják össze az alsóházat – nyilatkozta tegnap Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnöke. A liberálisok, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt múlt héten terjesztette be a képviselőház rendkívüli ülésszakának összehívására vonatkozó igénylését, amelyben három napirendi pontot jelöltek meg (tovább…)

Continue Reading

A képviselőház védelmi bizottsága előtt a belügyminiszter

Megjelent ma a képviselőház védelmi bizottsága előtt Carmen Dan belügyminiszter. Erre azt követően került sor, hogy Ovidiu Raeţchi nemzeti liberális párti képviselő tegnap felhívást intézett az alsóház védelmi bizottságának elnökéhez, hívják meghallgatásra a belügyi tárca, valamint a csendőrség vezetőjét az augusztus 10-i, Victoriei téri tüntetéssel kapcsolatban. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3426 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(465670) [1]=> int(465689) [2]=> int(465687) [3]=> int(465686) [4]=> int(465685) } ["paged"]=> int(2666) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(465670) [1]=> int(465685) [2]=> int(465686) [3]=> int(465687) [4]=> int(465689) } ["paged"]=> int(2666) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3510 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3427 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (465670,465685,465686,465687,465689) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 31980, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3560 (24) { ["ID"]=> int(364966) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-09 14:14:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-09 11:14:49" ["post_content"]=> string(945) "Szögesdrótból állított kerítést Bulgária a Romániával közös határon. A mintegy 80 km hosszú kerítést az afrikai sertéspestis megfékezése érdekében húzták fel, megakadályozva így a vaddisznók Bulgária területére való behatolását. A bolgár hatóságok attól tartanak, hogy a vadállatok továbbterjesztik a sertéspestist. A kerítés a mintegy 133 km hosszú határövezet 90 százalékát zárja le Silistra és Durankulac között. Romániában eddig majdnem 600 sertéspestis gócot azonosítottak, zömében Tulcea megyében, ahova a vírust Ukrajnából érkező vaddisznók hozták be, de már több megye fertőzött és nő azon megyék száma is, amelyek a veszélyességi listára kerülnek. A hatóság elrendelte a  beteg vaddisznók kilövését, a jelenség továbbterjedése azonban így sem biztosított, ugyanis a lakosság sok esetben eltitkolja beteg állat létét a gazdaságban." ["post_title"]=> string(34) "Kerítéssel a sertéspestis ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "keritessel-a-sertespestis-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-09 14:14:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-09 11:14:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364966" ["menu_order"]=> int(34222) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3559 (24) { ["ID"]=> int(181035) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-10-13 13:05:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-10-13 11:05:57" ["post_content"]=> string(763) "A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban tegnap délután hivatalosan is megnyitották a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálét, majd a negyvenegy országból benevezett művészek legjobbjait díjazták a Tamási Áron Színház nagytermében. A díjátadó gálát a bukaresti Jazzappella énekegyüttes koncertje tette színesebbé. Tamás Sándor a Kovászna Megyei Tanács elnöke megnyitóbeszédében elmondta: az alkotók számát, a rendezvény minőségét és a világban betöltött szerepét tekintve is egyre növekszik a Székelyföldi Grafikai Biennálé, hiszen az idén 41 országból, 507 képzőművész összesen 1238 alkotást küldött be. A kiállítás november 13-ig látható az Erdélyi Művészeti Központban." ["post_title"]=> string(49) "Megnyílt a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálé" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "megnyilt-a-4-szekelyfoldi-grafikai-biennale" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-10-13 13:05:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-10-13 11:05:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=181035" ["menu_order"]=> int(34223) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3558 (24) { ["ID"]=> int(365196) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-21 13:12:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-21 10:12:39" ["post_content"]=> string(1306) "Megpályázza a galaci ítélőtáblai ügyészség ügyésze, Paula Tănase az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetői tisztségét. Ő az első, aki jelentkezett az immáron második alkalommal meghirdetett versenyvizsgára. Az információt Tudorel Toader igazságügyi miniszter megerősítette az Agerpres hírügynökségnek. Az igazságügyi minisztérium július 27-én jelentette be, hogy újabb válogatást hirdet a DNA főügyészének kinevezése érdekében. A szaktárca honlapján közzétett ütemterv szerint a jelentkezők augusztus 24-ig nyújthatják be pályázatukat. A törvényes feltételeknek megfelelő jelöltek listáját augusztus 29-én teszi közzé, majd szeptember 3-a és 5-e között kerül sor az interjúra, az igazságügyi miniszter jelenlétében. A szelekció eredményeit szeptember 6-án hozzák nyilvánosságra.Ezt követően az igazságügyi miniszter elküldi javaslatát a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlegéhez, majd az államfő elé terjeszti azt. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetői tisztsége azt követően üresedett meg, hogy Klaus Johannis államfő július 9-én gyakorlatba ültette az alkotmánybíróság döntését és menesztette Laura Codruţa Kövesi főügyészt." ["post_title"]=> string(53) "Már van jelentkező a DNA főügyészi tisztségére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "mar-van-jelentkezo-a-dna-fougyeszi-tisztsegere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-21 13:12:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-21 10:12:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365196" ["menu_order"]=> int(34224) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(180975) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-10-13 13:04:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-10-13 11:04:36" ["post_content"]=> string(655) "Nem hősök, és nem Németország megmentői azok a szír férfiak, akik elfogták és átadták a hatóságoknak ? állítólag ezt vallotta letartóztatása után Dzsaber al-Bakr. A terrortámadás tervezésével gyanúsított szír menekült azt mondta, hogy az őt megkötöző szírek a cinkostársai voltak, és ők is tudtak a tervezett merényletről. A férfit tegnap késő este a németországi Lipcse börtönében holtan találták a cellájában. Német sajtóinformációk szerint az iszlamista indíttatású robbantásos merénylet előkészítésével gyanúsított szír menekült a saját pólójára akasztotta fel magát." ["post_title"]=> string(64) "Cinkosai fogták el a terrortámadást tevező szír menekültet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "cinkosai-fogtak-el-a-terrortamadast-tevezo-szir-menekultet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-10-13 13:04:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-10-13 11:04:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=180975" ["menu_order"]=> int(34225) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3567 (24) { ["ID"]=> int(365191) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-21 12:32:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-21 09:32:17" ["post_content"]=> string(1608) "Liviu Dragnea képviselőházi elnök indoklás nélkül elutasította, hogy az ellenzéki pártok kérésére rendkívüli ülésszakra hívják össze az alsóházat - nyilatkozta tegnap Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnöke. A liberálisok, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt múlt héten terjesztette be a képviselőház rendkívüli ülésszakának összehívására vonatkozó igénylését, amelyben három napirendi pontot jelöltek meg: így az augusztus 10-i tüntetés brutális elfojtását kivizsgáló parlamenti bizottság létrehozását, az afrikai sertéspestis visszaszorításáért felelősök mulasztásait kivizsgáló bizottság felállítását, valamint a Carmen Dan belügyminiszter elleni egyszerű indítvány benyújtását. Carmen Mihălcescu képviselőházi alelnök, akit Liviu Dragnea egy napra megbízott a házelnöki teendők ellátásával, tegnap azt nyilatkozta: azért utasították el az ellenzéki képviselők rendkívüli ülésszak összehívására vonatkozó igénylését, mert az nem felel meg a törvényben és a házszabályban előírt követelményeknek. Az igénylésben nincsenek pontosítva az időpontok sem, és további formai hibák mellett az aláírásokkal kapcsolatban is kételyek merültek fel. Azt gyanítják, hogy ezek közül többet korábbi törvénytervezetekről másoltak az igénylésre, az illető személyek ugyanis múlt héten nem tartózkodtak az országban, tehát nem tudták aláírni a dokumentumot - fogalmazott Carmen Mihălcescu képviselőházi alelnök." ["post_title"]=> string(53) "Nem lesz rendkívüli ülésszak a képviselőházban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "nem-lesz-rendkivuli-ulesszak-a-kepviselohazban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-21 12:32:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-21 09:32:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365191" ["menu_order"]=> int(34226) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3568 (24) { ["ID"]=> int(180995) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-10-13 13:05:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-10-13 11:05:13" ["post_content"]=> string(633) "Szovátán a Danubius szállóban ma megkezdődött a IV. Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia. A szakmai tanácskozás célja a régióban, illetve a nemzetközi piacokon működő IT&C vállalkozások, szakemberek, oktatók és önkormányzatok közötti kapcsolati háló kiépítése és ápolása. A két napos konferencián bemutatják a legújabb ágazati trendeket, sikeresen működő innovatív modelleket és a régió legjobb startup ötleteit, ugyanakkor lehetőséget teremtenek az IT&C szektoron belüli és kívüli vállalkozások közötti üzleti kapcsolatok kialakítására is." ["post_title"]=> string(52) "IV. Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "iv-szekelyfoldi-itc-es-innovacios-konferencia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-10-13 13:05:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-10-13 11:05:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=180995" ["menu_order"]=> int(34227) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3573 (24) { ["ID"]=> int(364964) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-09 14:13:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-09 11:13:43" ["post_content"]=> string(459) "A Richter skála szerinti 3 egész 7 tizedes erősségű földrengést jegyeztek tegnap este Buzău megyében. A rengés tegnap késő este háromnegyed 11 kor következett be 121 km mélységben. A Földtani Intézet jelentése szerint a földrengés a Mercalli skálán egyes fokozatú volt, ami azt jelenti, hogy károkat is okozott. A földrengés Nehoiu, Kovászna, Bodzaforduló, Mizil és a Prahova megyei Vălenii de Munte városokban volt érezhető." ["post_title"]=> string(22) "Földrengés Buzăuban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "foldrenges-buzauban-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-09 14:13:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-09 11:13:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364964" ["menu_order"]=> int(34228) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3572 (24) { ["ID"]=> int(180955) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-10-13 13:03:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-10-13 11:03:36" ["post_content"]=> string(780) "Nincs sem idő, sem jogi lehetőség arra, hogy az elnökjelöltségről a Republikánus Párt leváltsa Donald Trumpot - jelentette ki Feledy Botond külpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában. Hozzátette, politikai akaratot sem látni Trump leváltására. A szakértő kiemelte, hogy szokatlanul magas mindkét jelölt elutasítottsága, ezért olyan ?izzadtságszagú? a küzdelem a bizonytalan szavazókért. Feledy szerint a küzdelemben Trumpnak sikerült lerántania sárdagasztásba Hillary Clinton demokrata párti jelöltet. Ezt mutatja, hogy amíg az első elnökjelölti tévévita többé-kevésbé politikai kérdésekről szólt, addig a második jobbára Bill Clinton szexuális életéről, illetve Trump szexista kijelentéseiről." ["post_title"]=> string(26) "Változtatásra nincs idő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "valtoztatasra-nincs-ido" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-10-13 13:03:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-10-13 11:03:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=180955" ["menu_order"]=> int(34229) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(365193) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-21 12:47:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-21 09:47:05" ["post_content"]=> string(328) "Kilőttek ma délben egy medvét a csíkszeredai Octavian Goga Főgimnázium udvarán. A medve ma hajnalban több udvarba is betört, kerítéseket rongált meg, illetve megölt egy kecskét. A helyszínt a hatóságiak biztosították mindaddig, amíg megérkezett a kilövési engedély a környezetvédelmi minisztériumtól." ["post_title"]=> string(49) "Medvét lőttek egy csíkszeredai iskola udvarán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "medvet-lottek-egy-csikszeredai-iskola-udvaran" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-21 12:47:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-21 09:47:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365193" ["menu_order"]=> int(34230) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3570 (24) { ["ID"]=> int(365189) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-21 12:29:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-21 09:29:38" ["post_content"]=> string(1339) "Megjelent ma a képviselőház védelmi bizottsága előtt Carmen Dan belügyminiszter. Erre azt követően került sor, hogy Ovidiu Raeţchi nemzeti liberális párti képviselő tegnap felhívást intézett az alsóház védelmi bizottságának elnökéhez, hívják meghallgatásra a belügyi tárca, valamint a csendőrség vezetőjét az augusztus 10-i, Victoriei téri tüntetéssel kapcsolatban. A belügyi tárca vezetője a meghallgatáson elmondta: a csendőrség belső vizsgálatba kezdett az augusztus 10-i bevetéssel kapcsolatban, és ez idáig hat olyan esetet azonosítottak, amelyek kapcsán tíz csendőrrel szemben felmerült a bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Ezeket az eseteket a csendőrség jelenteni fogja az ügyben nyomozást folytató katonai ügyészségnek. A belügyminiszter szerint ugyanakkor a tüntetők erőszakos fellépése általában indokolttá tette a térre kivezényelt csendőrök akcióját, akik feloszlatták a tömeget. A legfőbb ügyészség és a Román Csendőrség együttműködik az augusztus 10-i és 11-i bukaresti kormányellenes tüntetésen erőszakosan fellépő személyek azonosítása érdekében. Erről egyeztettek tegnap az ügyészek a Román Csendőrség ideiglenes vezetőjével, Ionuţ Cătălin Sindile ügyvivő csendőr-főkapitánnyal." ["post_title"]=> string(64) "A képviselőház védelmi bizottsága előtt a belügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "a-kepviselohaz-vedelmi-bizottsaga-elott-a-belugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-21 13:09:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-21 10:09:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365189" ["menu_order"]=> int(34232) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3569 (24) { ["ID"]=> int(180935) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-10-13 13:03:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-10-13 11:03:03" ["post_content"]=> string(481) "A palota eddig nem közölte, hogy az uralkodót milyen betegséggel kezelik; csak annyit tudni, hogy az állapota romlott. Napok óta több százan virrasztanak azelőtt a bangkoki kórház előtt, ahol a thai királyt ápolják. Tegnap délután a királyi család is látogatást tett a kórházban. A 88 éves Bhumibol Aduljadedzs (IX. Ráma) a világ leghosszabb ideje hatalmon lévő királya és egyben a világ második legidősebb hivatalban lévő uralkodója." ["post_title"]=> string(31) "Életveszélyben a thai király" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "eletveszelyben-a-thai-kiraly" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-10-13 13:03:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-10-13 11:03:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=180935" ["menu_order"]=> int(34233) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3511 (24) { ["ID"]=> int(364961) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-09 14:11:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-09 11:11:13" ["post_content"]=> string(912) "Majdnem  négyszáz menetrend szerinti járatát törölte a Ryanair légitársaság a cégen belüli sztrájk miatt, melyre holnap kerül sor. A légitársaság németországi, írországi, svédországi és belgiumi alkalmazottai lépnek általános sztrájkba jobb munkakörülményeket és magasabb fizetést követleve. A Ryanair a legnagyobb fapados légitársaság Európában, amely Romániában illetve Romániából 21 menetrendszerinti járatot működtet, a krajovai, temesvári és bukaresti repterekről. Kenny Jacobs, a társaság marketing igazgatója bejelentette, azok az utasok, akik az érintett járatokra váltottak jegyet visszakérhetik a jegy árát, vagy térítésmentesen más időpontot választhatnak utazásukat. A sztrájk leginkább a Németországból induló, vagy oda érkező járatokat érinti, melyek a Ryanair európai járatainak tíz százalékát teszik ki." ["post_title"]=> string(38) "Sztrájk a Ryanair légitársaságnál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "sztrajk-a-ryanair-legitarsasagnal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-09 14:11:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-09 11:11:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364961" ["menu_order"]=> int(34234) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3560 (24) { ["ID"]=> int(364966) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-08-09 14:14:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-08-09 11:14:49" ["post_content"]=> string(945) "Szögesdrótból állított kerítést Bulgária a Romániával közös határon. A mintegy 80 km hosszú kerítést az afrikai sertéspestis megfékezése érdekében húzták fel, megakadályozva így a vaddisznók Bulgária területére való behatolását. A bolgár hatóságok attól tartanak, hogy a vadállatok továbbterjesztik a sertéspestist. A kerítés a mintegy 133 km hosszú határövezet 90 százalékát zárja le Silistra és Durankulac között. Romániában eddig majdnem 600 sertéspestis gócot azonosítottak, zömében Tulcea megyében, ahova a vírust Ukrajnából érkező vaddisznók hozták be, de már több megye fertőzött és nő azon megyék száma is, amelyek a veszélyességi listára kerülnek. A hatóság elrendelte a  beteg vaddisznók kilövését, a jelenség továbbterjedése azonban így sem biztosított, ugyanis a lakosság sok esetben eltitkolja beteg állat létét a gazdaságban." ["post_title"]=> string(34) "Kerítéssel a sertéspestis ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "keritessel-a-sertespestis-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-08-09 14:14:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-08-09 11:14:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364966" ["menu_order"]=> int(34222) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39257) ["max_num_pages"]=> int(3272) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "56bbb41847d1ba2d567a22e996d3c265" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c9d45e86e2f1ba9d4c943dfbfcbfc895" }