Moszul keleti részének már legalább 80 százalékát visszafoglalták az iraki kormányerők az Iszlám Állam terrorszervezettől. Moszul nyugati oldala viszont – ahol a nemzetközi repülőtér és az óváros is található – egyelőre továbbra is teljes mértékben az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll – közölte ma az iraki terrorellenes erők szóvivője. Az iraki kormányerők és a vele szövetséges milíciák októberben, az Iszlám Állam ellen küzdő nemzetközi katonai koalíció támogatásával indítottak offenzívát Ninive kormányzóság központja, Moszul felszabadításra, amely az utolsó nagyobb város Irakban az Iszlám Állam ellenőrzése alatt.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...