A brit kormány egységesítené az Európai Unióból és az EU-n kívüli országokból érkezők bevándorlási szabályozását a brit EU-tagság megszűnése után a keddi kabinetülésen hozott elvi állásfoglalás szerint. (tovább…)
Continue Reading

A közösségi médián keresztüli manipuláció olyan veszélyt jelent a demokráciára, amely nem kap kellő figyelmet - jelentette ki tegnap Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban.
Az államfő szerint a véleménynyilvánítás és az egyesülés szabadságát veszélyezteti, ha összehangolt trolltámadásokkal hallgattatnak el egy-egy embert, mert a hamis fiókok tömege elrettent másokat attól, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéséhez. Nicușor Dan államfővé választása óta első alkalommal vesz részt az ENSZ Közgyűlésének magas szintű tanácskozásán.
A román államelnök az Agerpresnek adott interjájában arra is kitért, hogy véleménye szerint a romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
" ["post_title"]=> string(24) "Nicușor Dan New Yorkban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "nicusor-dan-new-yorkban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:12:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:12:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(65) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/nicusor-dan-new-yorkban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(468394) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-24 13:10:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:10:28" ["post_content"]=> string(1557) "
Behatolt egy drón csütörtök reggel Ukrajnából Románia légterébe Botoșani megye északi részén, egy másik pedig lezuhant a Suceava megyei Solca településen. Négy Suceava megyei településen csütörtök reggel pár órára felfüggesztették a tanítást a drónveszély miatt elrendelt riasztás után – közölte a megye prefektusi hivatala.
A védelmi minisztérium közleménye szerint a román légierő két F-16-os vadászgépe szállt fel ma hajnalban a borceai 86-os légibázisról a légtér megfigyelésére. A katonai parancsnokság értesítette a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőséget, amely 6 óra 26 perckor RO-Alert-üzenetben figyelmeztette Botoșani és Suceava megye lakosságát légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélyére.
A minisztérium arról is beszámolt, hogy az éjszaka folyamán több drónt észleltek Ukrajna területén, Chilia Veche településtől északra, a román határ közelében. A spanyol légierő két F-18-as vadászgépe a Mihail Kogălniceanu légibázisról szállt fel a légtér megfigyelésére. Tulcea megye északi részén 4 óra 41 perckor küldtek RO-Alert-üzenetet a lakosságnak, amelyet 5 óra 44 perckor visszavontak.
" ["post_title"]=> string(36) "Ukrán drónok Románia légterében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "ukran-dronok-romania-legtereben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:10:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:10:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(73) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/ukran-dronok-romania-legtereben/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(468393) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-24 13:08:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:08:09" ["post_content"]=> string(2055) "Sepsiszentgyörgyön „Egy táska, egy esély” elnevezéssel hirdetett jótékonysági tanszergyűjtést az Erdélyi Roma Koordinációs Iroda, az Erdélyi Református Cigánymisszió és a KinderED-Diakónia. Az adományokat szeptember 30-ig várják a szervezők a sepsiszentgyörgyi Kőrösi Csoma Sándor utca 5. szám alatti székhelyen, a hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdésének támogatására.
Erdélyszerte ugyanakkor több hasonló adománygyűjtés is folyik, a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezetei szinte minden erdélyi nagyvárosban fenntartanak állandó szociális gyűjtőpontokat, a kiemelt „Iskolatáska” kampányuk a tanévnyitóra épült ugyan, de szeptember végéig továbbra is fogadják a tiszta, jó állapotú megmaradt füzeteket, tolltartókat vagy iskolatáskákat a helyi kireirendeltségeiken, amelyeket a délutáni oktatási programjaikban részt vevő rászoruló gyerekek kapnak meg.
Ugyannkor országos szintű kezdeményezést indított az ECOTIC és a Műhelyek Határok Nélkül egyesület, amelynek az a célja, hogy használt, de működőképes informatikai eszközöket (számítógépek, laptopok, monitorok) gyűjtenek cégektől és magánszemélyektől, amelyeket szakemberek megjavítanak, majd október folyamán olyan hátrányos helyzetű vidéki (köztük erdélyi) iskoláknak és diákoknak adományozzák, ahol nincs lehetőség a digitális oktatás biztosítására.
Az ECOTIC Románia első és legnagyobb olyan nonprofit szervezete, amely az elektromos és elektronikus hulladékok (e-hulladék) összegyűjtésére, kezelésére és újrahasznosítására szakosodott. A Műhelyek Határok Nélkül egyesülettel közös akció keretében október 1-jéig fogadják a felajánlásokat országszerte.
" ["post_title"]=> string(22) "Egy táska, egy esély" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "egy-taska-egy-esely" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:08:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:08:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(61) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/egy-taska-egy-esely/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(468392) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-24 13:03:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:03:45" ["post_content"]=> string(1455) "Gazdasági elemzők szerint Románia továbbra is az Európai Unió legmagasabb inflációs rátájával küzd, és egy globális elemzés szerint világszinten is a 24. helyen áll a drágulás ütemét tekintve.
Ezen a héten ismét emelkedtek az üzemanyagárak, és az euró-lej árfolyam is újabb történelmi csúcsot ért el a lej rovására. A Román Nemzeti Bank tegnap 5 lej 27 banis hivatalos euróárfolyamot állapított meg. A lej a dollárral szemben is gyengült: az amerikai valuta 4 lej 62 banira drágult. Az arany grammonkénti ára 3 lejjel, 641 lejre emelkedett a jegybank adatai szerint.
A gázolaj literenkénti ára a legdrágább töltőállomásokon már a 11 lejes lélektani határt közelíti, míg a benzin ára több nagyvárosban, például Bukarestben, Kolozsváron vagy Temesváron már átlépte a 10 lejes szintet. Mindez a tél beállta előtt, amely eleve válságos időszak: a Krónika napilap az Intelligens Energia Egyesület figyelmeztetést idézi, amely szerint Románia gáztárolóinak feltöltöttsége szeptember elején mindössze 62,8%-os volt, ami több mint 10%-kal elmarad a tavalyi szinttől, és ez a hideg beálltával komoly áram- és gázár-válságot idézhet elő.
" ["post_title"]=> string(23) "Az infláció "bajnoka"" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "az-inflacio-bajnoka" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:03:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:03:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(61) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/az-inflacio-bajnoka/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(468395) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-24 13:12:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:12:25" ["post_content"]=> string(1075) "A közösségi médián keresztüli manipuláció olyan veszélyt jelent a demokráciára, amely nem kap kellő figyelmet - jelentette ki tegnap Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban.
Az államfő szerint a véleménynyilvánítás és az egyesülés szabadságát veszélyezteti, ha összehangolt trolltámadásokkal hallgattatnak el egy-egy embert, mert a hamis fiókok tömege elrettent másokat attól, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéséhez. Nicușor Dan államfővé választása óta első alkalommal vesz részt az ENSZ Közgyűlésének magas szintű tanácskozásán.
A román államelnök az Agerpresnek adott interjájában arra is kitért, hogy véleménye szerint a romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
" ["post_title"]=> string(24) "Nicușor Dan New Yorkban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "nicusor-dan-new-yorkban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:12:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:12:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(65) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/nicusor-dan-new-yorkban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39981) ["max_num_pages"]=> int(9996) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b5b42d54e4a8720641c481187ec558aa" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5bfd1440206295a722bac7e7799472c0" }A brit kormány egységesítené az Európai Unióból és az EU-n kívüli országokból érkezők bevándorlási szabályozását a brit EU-tagság megszűnése után a keddi kabinetülésen hozott elvi állásfoglalás szerint. (tovább…)
Continue ReadingA jövőre érvényes minimálbérről és az egységes bértörvényről tárgyalt az Országos Érdekegyeztető Tanács. (tovább…)
Continue Reading
A Natúra Stúdió vendége Szabó Enikő, a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál szervezője és Bajzáth Mária, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer megalkotója.
Continue ReadingHat iraki bevándorlót, négy felnőttet és két gyereket fogott el a Parti Őrség a Konstanca megyei Ostrov környékén, a bolgár határ közelében. (tovább…)
Continue ReadingMintegy ötszáz lakosnak kellett eddig elhagynia otthonát az olaszországi Pisa térségében hétfő este óta tomboló erdőtűz következtében, amelynek oltása nehezen halad az erős szél miatt. (tovább…)
Continue ReadingLezuhant Kolumbiában egy utasszállító repülőgép 81 emberrel a fedélzetén – közölték a kolumbiai hatóságok. (tovább…)
Continue ReadingAz első nyolc hónapban 4,2 százalékkal, 19,569 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte kedden az országos statisztikai intézet. (tovább…)
Continue ReadingPak Gun Hje államfő felkérte a parlamentet, hogy dolgozzák ki lemondását. Az államfő így próbálja elkerülni az alkotmányos felelősségre vonását…
Continue ReadingNem szavazott bizalmat Stefan Löfven szociáldemokrata miniszterelnöknek hétfőn a svéd törvényhozás többsége, így a kormányfő kénytelen távozni posztjáról. (tovább…)
Continue ReadingSem Barack Obama amerikai elnök és Joe Biden alelnök nem utazik Kubába, Fidel Castro temetésére ? jelentette be a Fehér Ház szóvivője. (tovább…)
Continue ReadingA bukaresti szociálliberáis kormánykoalíció vezetői megalapozatlan vádaskodásnak tartják és elutasítják Frans Timmermans bírálatait, amelyeket az Európai Parlament állampolgári jogi bel- és igazságügyi (LIBE) bizottságának hétfő esti ülésén fogalmazott meg az Európai Bizottság első alelnöke a román jogállamiság helyzetéről. (tovább…)
Continue ReadingAz argentin születésű egyházfő a Vatikánban megerősítette az ír miniszterelnöknek, hogy 2018 augusztusában Írországba látogat. (tovább…)
Continue Reading
Szabó Enikő[/caption]
Vasárnap zárult a III. Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál, amelynek keretében, Háromszék mellet, idén Hargita- és Maros megyében is meséltek a rendevény meghívottjai gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Az egy hónapon át tartó mesefesztivál szervezője a sepsiszentgyörgyi Tipe Tupa Egyesület vezetője, Szabó Enikő (Metamoprhoses) meseterapeuta. Adásunk első felében őt kérjük mikrofon elé.
[caption id="attachment_356806" align="alignright" width="476"]
Bajzáth Mária © Szabó Virág[/caption]
Ezt követően a csaknem 30 éve mesélő Bajzáth Mária mesepedagógussal, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer megalkotójával készült korábbi interjúnkból sugározunk olyan részleteket, amelyeket június elsejei különkiadásunkban - időkorlát miatt - nem állt módunkban.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/10/2018-10-03ns.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/10/2018-10-03ns.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(62) "„A népmese minden korban és minden korosztálynak üzen”"
["post_excerpt"]=>
string(177) "A Natúra Stúdió vendége Szabó Enikő, a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál szervezője és Bajzáth Mária, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer megalkotója."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(52) "a-nepmese-minden-korban-es-minden-korosztalynak-uzen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-10-03 13:09:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-10-03 10:09:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366579"
["menu_order"]=>
int(33316)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3734 (24) {
["ID"]=>
int(194645)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-11-29 19:24:20"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-11-29 17:24:20"
["post_content"]=>
string(524) "Hat iraki bevándorlót, négy felnőttet és két gyereket fogott el a Parti Őrség a Konstanca megyei Ostrov környékén, a bolgár határ közelében. Gyalogosan lépték át a határt, Németországba szerettek volna eljutni. Az 5 és 39 év közötti iraki állampolgárokat négy bulgáriai személy segítette ? közölte a parti őrség. Az autókat elkobozták a hatóságok, a bolgár állampolgárokat a konstancai ügyészségen hallgatják ki, az irakiakat pedig átadják a bolgár hatóságoknak."
["post_title"]=>
string(34) "Határsértőket fogtak Ostrovnál"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "hatarsertoket-fogtak-ostrovnal"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-11-29 19:24:20"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-11-29 17:24:20"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=194645"
["menu_order"]=>
int(33317)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3731 (24) {
["ID"]=>
int(366353)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-25 15:51:13"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-25 12:51:13"
["post_content"]=>
string(896) "Mintegy ötszáz lakosnak kellett eddig elhagynia otthonát az olaszországi Pisa térségében hétfő este óta tomboló erdőtűz következtében, amelynek oltása nehezen halad az erős szél miatt.
A lángok a Monte Serra nevű magaslati erdőben pusztítanak. A Pisa szomszédságában található hegy településeiről az éjszaka folyamán kiköltöztették az embereket. Több épület és gépjármű is megsemmisült.
Az érintett Calci polgármestere szerint gyújtogatás okozta a tüzet. Nem zárható ki az sem, hogy kerti tűz terjedt el az érvényben levő avarégetési tilalom ellenére.
A tűzoltók és katasztrófavédők több mint 180 ponton igyekeznek megfékezni a lángokat. A munkát óránkénti 30-40 kilométeres sebességű szél nehezíti. Az oltásban repülőgépek is részt vesznek, helikoptereket eddig a szél miatt nem tudtak bevetni."
["post_title"]=>
string(43) "Gyújtogatás okozhatta a pisai erdőtüzet"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "gyujtogatas-okozhatta-a-pisai-erdotuzet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-26 10:51:58"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-26 07:51:58"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366353"
["menu_order"]=>
int(33318)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3730 (24) {
["ID"]=>
int(194605)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-11-29 19:19:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-11-29 17:19:36"
["post_content"]=>
string(563) "Lezuhant Kolumbiában egy utasszállító repülőgép 81 emberrel a fedélzetén - közölték a kolumbiai hatóságok. Az utaslista szerint a repülőgépen tartózkodó 72 utas közül 48-an a Chapecoense brazil labdarúgó csapat hivatalos küldöttségéhez tartoztak, 21-en újságírók voltak, hárman pedig a klub vendégei. A helyi média szerint hatan túlélték a szerencsétlenséget, 75 embert nem sikerült kimenekíteni a roncsok közül.
A túlélők között van három futballista, a legénység két tagja és egy újságíró."
["post_title"]=>
string(45) "75 áldozata van a kolumbiai légi balesetnek"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(43) "75-aldozata-van-a-kolumbiai-legi-balesetnek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-11-29 19:22:40"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-11-29 17:22:40"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=194605"
["menu_order"]=>
int(33319)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3729 (24) {
["ID"]=>
int(366571)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2018-10-03 09:55:50"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-10-03 06:55:50"
["post_content"]=>
string(856) "Az első nyolc hónapban 4,2 százalékkal, 19,569 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte kedden az országos statisztikai intézet.
A turisták több mint 80 százalékát a román vendégek tették ki, akik átlagban 2,3 éjszakát töltöttek, a külföldiek átlagban 1,9 éjszakára szálltak meg a kereskedelmi szálláshelyeken.
A kereskedelmi szálláshelyekre érkező turisták száma is 4,9 százalékkal, 8,707 millióra emelkedett, ebből 6,787 milliót tettek ki a román turisták, míg a külföldi vendégek száma elérte az 1,920 milliót. Ez utóbbiak száma 3 százalékkal nőtt tavalyhoz mérten.
A legtöbb külföldi turista Németországból (224 600), Izraelből (192 100), Olaszországból (162 500) és Magyarországról (116 700) érkezett."
["post_title"]=>
string(72) "Fejlődik az idegenforgalom, de továbbra is kevés a külföldi turista"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(66) "fejlodik-az-idegenforgalom-de-tovabbra-is-keves-a-kulfoldi-turista"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-10-03 09:55:50"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-10-03 06:55:50"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366571"
["menu_order"]=>
int(33320)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3728 (24) {
["ID"]=>
int(194585)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-11-29 19:10:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-11-29 17:10:37"
["post_content"]=>
string(611) "Pak Gun Hje államfő felkérte a parlamentet, hogy dolgozzák ki lemondását. Az államfő így próbálja elkerülni az alkotmányos felelősségre vonását és leváltását célzó eljárás elindítását. Azután tette váratlan bejelentését, hogy hétfőn ismét hatalmas tüntetéseken szólították fel távozásra. A kormány nagyvállalatokat vett rá, hogy nagy összegeket utaljanak át olyan alapítványoknak, melyeket az államfő irányított. Az ellenzéki Demokrata Párt közölte, hogy az elnök bejelentése ellenére folytatja lépéseit az alkotmányos vádeljárás megkezdésére."
["post_title"]=>
string(49) "Lemondana a perrel fenyegetett dél-koreai elnök"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "lemondana-a-perrel-fenyegetett-del-koreai-elnok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-11-29 19:10:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-11-29 17:10:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=194585"
["menu_order"]=>
int(33321)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3726 (24) {
["ID"]=>
int(366351)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-25 15:50:45"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-25 12:50:45"
["post_content"]=>
string(754) "Nem szavazott bizalmat Stefan Löfven szociáldemokrata miniszterelnöknek hétfőn a svéd törvényhozás többsége, így a kormányfő kénytelen távozni posztjáról.
Löfvent 142 képviselő támogatta, és 204-en szavaztak ellene, köztük a teljes jobbközép blokk és a szélsőjobboldali Svéd Demokraták képviselői is.
Svédországban a parlamenti választások után a törvényhozásnak kötelező bizalmi szavazást tartania a kormányfő személyéről. A legutóbbi választásokon a Löfven vezette Szociáldemokrata Párt kapta ugyan a legtöbb voksot, de csak eggyel szerzett több mandátumot a jobbközép Szövetség nevű pártnál, és egyik politikai erőnek sincs abszolút többsége a törvényhozásban."
["post_title"]=>
string(37) "Kormányváltás lesz Svédországban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "kormanyvaltas-lesz-svedorszagban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-26 10:51:07"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-26 07:51:07"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366351"
["menu_order"]=>
int(33322)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3720 (24) {
["ID"]=>
int(194565)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-11-29 19:10:06"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-11-29 17:10:06"
["post_content"]=>
string(536) "Sem Barack Obama amerikai elnök és Joe Biden alelnök nem utazik Kubába, Fidel Castro temetésére ? jelentette be a Fehér Ház szóvivője.
Josh Earnest szokásos napi tájékoztatóján közölte ezt. Amikor az újságírók arról kérdezték, hogy vajon a kormányzat más tisztségviselője, például John Kerry külügyminiszter jelen lesz-e a búcsúztatáson, leszögezte: amint további információk lesznek arról, hogy képviseli-e valaki az amerikai kormányzatot, azonnal nyilvánosságra hozzák őket."
["post_title"]=>
string(40) "Obama nem vesz részt Castro temetésén"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "obama-nem-vesz-reszt-castro-temetesen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-11-29 19:10:06"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-11-29 17:10:06"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=194565"
["menu_order"]=>
int(33323)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3719 (24) {
["ID"]=>
int(366567)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2018-10-03 09:52:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-10-03 06:52:35"
["post_content"]=>
string(1941) "A bukaresti szociálliberáis kormánykoalíció vezetői megalapozatlan vádaskodásnak tartják és elutasítják Frans Timmermans bírálatait, amelyeket az Európai Parlament állampolgári jogi bel- és igazságügyi (LIBE) bizottságának hétfő esti ülésén fogalmazott meg az Európai Bizottság első alelnöke a román jogállamiság helyzetéről.
Timmermans a korrupcióellenes harc eddigi eredményeit veszélyeztető visszalépésnek nevezte a bukaresti kormánytöbbség által idén elfogadott új igazságügyi törvényeket és a büntetőjog módosításait. Az EB első alelnöke bírálta a bukaresti rendvédelmi szervek erőszakos fellépését is az augusztus 10-i kormányellenes tüntetésen, és arra figyelmeztette Bukarestet, hogy az EB nem fog habozni az Európai Bírósághoz fordulni, ha azt tapasztalja, hogy Románia megszegi az uniós szabályokat.
Liviu Dragnea, a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt mondta: csalódott, mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy az unióban "ilyen gorombán megfenyegessenek" egy tagállamot. Szerinte a LIBE-bizottságban nem vitát rendeztek, csak előítéletekre alapozott állásfoglalások hangzottak el, és Romániát anélkül marasztalták el, hogy áttanulmányozták volna a Bukarest által beterjesztett konkrét "bizonyítékokat", és valaki is rámutatott volna: melyek azok a törvénycikkelyek, amelyek az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztetik.
Calin Popescu Tariceanu, a kisebbik román kormánypárt, a liberális ALDE elnöke szerencsétlen egybeesésnek nevezte, hogy az európai parlamenti választások közeledtével tűzték napirendre a LIBE-bizottságban a román jogállamiság helyzetét, mivel szerinte a felszólalókat főleg saját választási szempontjaik vezérelték, és nem igazán törődtek az előítéleteiknek ellentmondó tényekkel."
["post_title"]=>
string(67) "A kormánykoalíció vezetői elutasítják Timmermans bírálatait"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(59) "a-kormanykoalicio-vezetoi-elutasitjak-timmermans-biralatait"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-10-03 10:01:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-10-03 07:01:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366567"
["menu_order"]=>
int(33324)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3685 (24) {
["ID"]=>
int(194545)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-11-29 19:09:14"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-11-29 17:09:14"
["post_content"]=>
string(344) "Az argentin születésű egyházfő a Vatikánban megerősítette az ír miniszterelnöknek, hogy 2018 augusztusában Írországba látogat.
A néhai II. János Pál pápa 1979-ben járt Írországban, de a protestáns lojalisták és a katolikus nacionalisták közötti erőszak miatt nem látogathatott el Észak-Írországba."
["post_title"]=>
string(48) "40 év után újra Írországba látogat a pápa"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "40-ev-utan-ujra-irorszagba-latogat-a-papa"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-11-29 19:09:14"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-11-29 17:09:14"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=194545"
["menu_order"]=>
int(33325)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3739 (24) {
["ID"]=>
int(366355)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-25 15:52:06"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-25 12:52:06"
["post_content"]=>
string(1094) "A brit kormány egységesítené az Európai Unióból és az EU-n kívüli országokból érkezők bevándorlási szabályozását a brit EU-tagság megszűnése után a keddi kabinetülésen hozott elvi állásfoglalás szerint.
Ez egyelőre inkább szándéknyilatkozat és vitaanyag, semmint végleges döntés, és megfelel a brit belügyminisztérium mellett működő, de hivatalosan független testületként tevékenykedő bevándorlási tanácsadó szervezet (Migration Advisory Committee - MAC) egy hete ismertetett ajánlásának.
A BBC közszolgálati rádió beszámolója szerint a kabinet egyhangúlag támogatta azt az elképzelést, hogy a letelepedési és munkavállalási szándékkal érkező külföldiek állampolgársága helyett szakképzettségük legyen a brexit utáni bevándorlási szabályozás alapelve.
Ennek alapján az EU-ban maradó országok Nagy-Britanniában letelepedni kívánó állampolgárai elvileg nem részesülnének kedvezményes engedélyezési elbánásban azokkal szemben, akik az unión kívüli országokból érkeznek."
["post_title"]=>
string(51) "Nem "kivételeznek" a britek az uniós polgárokkal"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "nem-kiveteleznek-a-britek-az-unios-polgarokkal"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-26 10:52:41"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-26 07:52:41"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366355"
["menu_order"]=>
int(33314)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39977)
["max_num_pages"]=>
int(3332)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_sitemap"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "8c20178dfb3f8a8856061acee34227ee"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:f818d97b67e303f9c3a5f287462b9f10"
}