Előre tervezett karbantartási munkálatok miatt átmenetileg nem elérhető az egészségbiztosítás informatikai rendszere.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztatása szerint a leállás hétfő hajnali 2 óráig tart. Ez idő alatt az egészségügyi szolgáltatásokat, a gyógyszereket és az orvosi segédeszközöket offline rendszerben biztosítják.
Az országos nettó havi átlagbér megközelítette az 5300 lejt, 300 lejjel több, mint az előző évben - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Ugyanakkor a bruttó átlagbér 8 százalékkal nőtt és meghaladta a 8700 lejt.
A legnagyobb nettó jövedelmek a távközlésben, számítástechnikában, a legkisebbek pedig a vendéglátóiparban voltak. Országos viszonylatban Bukarestben volt a legmagasabb a nettó átlagjövedelem 7150 lej, míg a legalacsonyabb Botosani megyében, 4059 lej volt. Az alkalmazottak átlaga 73 ezerrel nőtt, meghaladva az 5,5 milliót - derül ki a statisztikai adatokból.
A bruttó nemzeti össztermék 2,89 százalékára csökkent a költségvetési deficit az év első nyolc hónapjában, ami 31 százalékos zsugorodást jelent tavalyhoz képest - jelentette be a pénzügyminisztérium.
A szaktárca szerint a csökkenés tükrözi a pénzügyi-költségvetési folyamat megszilárdításának folytatását, miközben az általános költségvetési bevételek 11,4 százalékkal nőttek, miközben az összkiadások csupán 4,2 százalékkal emelkedtek.
Elrabolták az iráni biztonsági erők legalább tíz emberét, köztük a Forradalmi Gárda néhány tagját ma a pakisztáni határnál – jelentette az iráni állami média. (tovább…)
Szerdán nevesítik, hogy ki lesz a PSD és az ALDE miniszterelnök-jelöltje – közölte Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök az este az Antena3 hírtelevízióban. (tovább…)
Elmarasztalta Magyarországot ma a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt, kimondván: a hatóságok megsértették több, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cég jogait. (tovább…)
Rontják a romániai igazságszolgáltatás hitelét Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Kovács Sándor római-katolikus főesperes kijelentései, amelyeket 2016. november 12-én, a marosvásárhelyi katolikus líceumért tartott tiltakozó megmozdulásokon tettek a DNA-val kapcsolatban – állapította meg a Legfelső Bírói Tanács plénuma. (tovább…)
Növelte piaci részesedését a francia Lactalis tejtermékgyártó, amely egy amerikai befektetői alaptól megvásárolta a sepsiszentgyörgyi Covalactot – közölte a Ziarul Financiar. (tovább…)
– jelentette be a kormányülést követően Tudorel Toader igazságügyi miniszter.A tárcavezető hangsúlyozta, a rendelet egyrészt összhangba hozza egymással a nemrég módosított három igazságügyi törvény – a bírák és ügyészek jogállását szabályozó, az igazságszolgáltatás működéséről szóló, valamint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács megszervezéséről és működéséről szóló jogszabály – bizonyos előírásait, másrészt beépíti ezekbe a Velencei Bizottság néhány ajánlását, illetve a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács írásban benyújtott igényléseit. (tovább…)
Holnaptól, azaz október 16-tól kezdődően fizetik az előleget az őszi munkálatok elvégzésére azoknak a gazdáknak, akik igényelték az egységes támogatásokat – nyilatkozta ma Viorica Dăncilă. (tovább…)
Ötvenhét újságírót, köztük öt nőt öltek meg az idén munkavégzés közben, elsősorban háború sújtotta országokban, a tavalyi 67-tel szemben – derül ki a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet év végi jelentéséből. (tovább…)
object(WP_Query)#3595 (55) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(468476)
[1]=>
int(468261)
[2]=>
int(468484)
[3]=>
int(468482)
[4]=>
int(468480)
}
["paged"]=>
int(2636)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(468261)
[1]=>
int(468476)
[2]=>
int(468480)
[3]=>
int(468482)
[4]=>
int(468484)
}
["paged"]=>
int(2636)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3712 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3711 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (468261,468476,468480,468482,468484) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 31620, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3715 (24) {
["ID"]=>
int(367127)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-10-16 14:26:44"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-10-16 11:26:44"
["post_content"]=>
string(484) "Elrabolták az iráni biztonsági erők legalább tíz emberét, köztük a Forradalmi Gárda néhány tagját ma a pakisztáni határnál - jelentette az iráni állami média. A Forradalmi Gárda közleménye szerint emberei egy határellenőrző pontnál estek egy militáns csoport fogságába. Egy szunnita csoport szóvivője vállalta a támadás elkövetését, amely megtorlás amiatt, hogy úgy látják, Irán elnyomó politikát folytat a szunnitákkal szemben."
["post_title"]=>
string(22) "Megtorlás Irán ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(20) "megtorlas-iran-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-10-16 14:26:44"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-10-16 11:26:44"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367127"
["menu_order"]=>
int(32958)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3713 (24) {
["ID"]=>
int(199925)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-12-19 15:55:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-12-19 13:55:33"
["post_content"]=>
string(659) "Szerdán nevesítik, hogy ki lesz a PSD és az ALDE miniszterelnök-jelöltje - közölte Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök az este az Antena3 hírtelevízióban. A PSD elnöke azt is elmondta, hogy pártja ma írja alá az ALDE-val a kormányzási megállapodást. A két alakulat kormányprogramját nem volt nehéz közös nevezőre hozni, ugyanis "közös elképzeléseik vannak" a gazdaság fejlesztése és a társadalmi igazságosság tekintetében - mondta Dragnea. A szociáldemokrata politikus hozzátette, az államfővel tartandó egyeztetések után fog körvonalazódni, hány tárcát kap meg a Liberális-demokrata Szövetség."
["post_title"]=>
string(27) "Megvan a kormányfőjelölt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(24) "megvan-a-kormanyfojelolt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-12-19 15:55:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-12-19 13:55:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=199925"
["menu_order"]=>
int(32959)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3592 (24) {
["ID"]=>
int(367125)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-10-16 14:25:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-10-16 11:25:10"
["post_content"]=>
string(803) "Elmarasztalta Magyarországot ma a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt, kimondván: a hatóságok megsértették több, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cég jogait. A felperesek a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt fordultak a törvényszékhez. A bíróság kimondta: az átalakítás tisztességtelen terheket rótt az érintett vállalatokra, megfosztva őket korábbi vevőkörüktől, a változtatások pedig gyakorlatilag monopolpiac kialakulásához vezettek az iskolai tankönyvellátásban. Az elsőfokú ítélet szerint a hatóságok ezzel megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magántulajdon védelméről szóló cikkét."
["post_title"]=>
string(32) "Monopolhelyzet a tankönyvpiacon"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "monopolhelyzet-a-tankonyvpiacon"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-10-16 14:25:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-10-16 11:25:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367125"
["menu_order"]=>
int(32960)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3721 (24) {
["ID"]=>
int(199885)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-12-19 15:54:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-12-19 13:54:15"
["post_content"]=>
string(1073) "Nem örül a római katolikus egyháztól elperelt nagyváradi pénzügyi palotának az ingatlanért pereskedő Bihar megyei önkormányzat elnöke. Pásztor Sándor az MTI-nek elmondta: miután a per első két szakaszában is az egyház javára ítélt a bíróság, nem számított arra, hogy a Legfelsőbb Törvényszék érvényteleníti a visszaszolgáltatást. Az RMDSZ politikus elmondta, várhatóan a 2017 első két hónapjában dönt a megyei önkormányzat az ingatlan felújításáról és rendeltetéséről. Úgy vélte: a patinás palotának közigazgatási funkciót kell adni. A palotát 1890-ben az irgalmas rend a saját telkén bankkölcsönből építtette, de 1899-ben bérbe adta az Osztrák-Magyar Monarchia pénzügyminisztériumának. Az 1948-as államosítás után a palotában járóbeteg-ellátó működött. Az ingatlant 2012-ben szolgáltatták vissza a római katolikus egyháznak. A Legfelsőbb Törvényszék csütörtökön jogerős ítéletben érvénytelenítette a nagyváradi pénzügyi palota visszaszolgáltatását."
["post_title"]=>
string(70) "Közigazgatási rendeltetése lesz a nagyváradi pénzügyi palotának"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(63) "kozigazgatasi-rendeltetese-lesz-a-nagyvaradi-penzugyi-palotanak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-12-19 15:54:15"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-12-19 13:54:15"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=199885"
["menu_order"]=>
int(32961)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3681 (24) {
["ID"]=>
int(367120)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-10-21 10:00:21"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-10-21 07:00:21"
["post_content"]=>
string(179) "Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/10/2018-10-21vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/10/2018-10-21vas.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(37) "Unitárius igehirdetés, október 21."
["post_excerpt"]=>
string(63) "Molnár Attila, székelykáli unitárius lelkész hirdet igét."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "unitarius-igehirdetes-oktober-21"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-10-16 12:56:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-10-16 09:56:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367120"
["menu_order"]=>
int(32962)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3682 (24) {
["ID"]=>
int(199865)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-12-19 15:53:24"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-12-19 13:53:24"
["post_content"]=>
string(1096) "Rontják a romániai igazságszolgáltatás hitelét Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Kovács Sándor római-katolikus főesperes kijelentései, amelyeket 2016. november 12-én, a marosvásárhelyi katolikus líceumért tartott tiltakozó megmozdulásokon tettek a DNA-val kapcsolatban - állapította meg a Legfelső Bírói Tanács plénuma. A CSM ellenőrző testülete megállapítása szerint a magyar közösség vezetői által terjesztett állítások "nem objektívek, és azt a célt szolgálják, hogy a DNA ügyészeinek feddhetetlenségét vonják kétségbe a közvélemény előtt, ártva ezzel az egész szakmai testület hitelének és csökkentve az állampolgárok igazságszolgáltatási rendszerbe vetett bizalmát" - olvasható a közleményben. Kovács Péter a Transindexnek nyilatkozva elmondta, furcsának találja, hogy a CSM kifogásolta azt a nyilatkozatát, hogy ne a DNA döntsön egy magyar iskola létjogosultságáról. Szerinte Romániában az igazságszolgáltatás hitele eleve rossz, annyira, hogy azt nehéz lenne tovább rontani."
["post_title"]=>
string(46) "Elmarasztalás a Legfelső Bírói Tanácstól"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "elmarasztalas-a-legfelso-biroi-tanacstol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-12-19 15:53:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-12-19 13:53:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=199865"
["menu_order"]=>
int(32963)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3683 (24) {
["ID"]=>
int(199845)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-12-19 15:52:43"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-12-19 13:52:43"
["post_content"]=>
string(879) "Növelte piaci részesedését a francia Lactalis tejtermékgyártó, amely egy amerikai befektetői alaptól megvásárolta a sepsiszentgyörgyi Covalactot - közölte a Ziarul Financiar. A Covalact tejtermékgyártónak két üzeme van Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában, tavaly 200 millió lej árbevétele volt 6 millió lej nyereség mellett. 2015 előtt öt éven át veszteségesen működött. A cégnek 360 alkalmazottja van. A Lactalis 2008-ban lépett be a román tejtermékpiacra, akkor megvásárolta a LaDorna márkát. A francia vállalat az idei év elején vált piacvezetővé Romániában, amikor megvásárolta az addig legnagyobb román tulajdonban levő tejtermékgyárat, a gyulafehérvári Albalactot. Júliusban a Versenytanács jóváhagyta ezt a tranzakciót. A mostani felvásárlást is még jóvá kell hagynia a Versenytanácsnak."
["post_title"]=>
string(26) "Francia kézben a Covalact"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "francia-kezben-a-covalact"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-12-19 15:52:43"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-12-19 13:52:43"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=199845"
["menu_order"]=>
int(32965)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3684 (24) {
["ID"]=>
int(367095)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-10-15 14:43:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-10-15 11:43:08"
["post_content"]=>
string(1292) "– jelentette be a kormányülést követően Tudorel Toader igazságügyi miniszter.A tárcavezető hangsúlyozta, a rendelet egyrészt összhangba hozza egymással a nemrég módosított három igazságügyi törvény – a bírák és ügyészek jogállását szabályozó, az igazságszolgáltatás működéséről szóló, valamint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács megszervezéséről és működéséről szóló jogszabály – bizonyos előírásait, másrészt beépíti ezekbe a Velencei Bizottság néhány ajánlását, illetve a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács írásban benyújtott igényléseit.A miniszter meggyőződését fejezte ki, hogy a sürgősségi rendeletbe foglalt módosítások az állampolgárok érdekeit szolgálják, segíteni fogják az igazságszolgáltatást. Viorica Dăncilă miniszterelnök ma azt mondta, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter egyeztetett a rendeletbe foglalt előírásokról a Velencei Bizottság képviselőivel, illetve az Európai Bizottság első alelnökével, Frans Timmermansszal. A kormányfő szerint a sürgősségi rendelet úgy módosítja a Parlament által nemrég elfogadott három igazságügyi törvényt, hogy azok minél jobban alkalmazhatók legyenek a gyakorlatban."
["post_title"]=>
string(102) "Elfogadta mai ülésén a kormány az igazságügyi törvényeket módosító sürgősségi rendeletet"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(88) "elfogadta-mai-ulesen-a-kormany-az-igazsagugyi-torvenyeket-modosito-surgossegi-rendeletet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-10-15 14:43:08"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-10-15 11:43:08"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367095"
["menu_order"]=>
int(32966)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3685 (24) {
["ID"]=>
int(199825)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-12-19 15:52:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-12-19 13:52:22"
["post_content"]=>
string(824) "Néhány órás fennakadás után folytatódott ma hajnalban Aleppó keleti városnegyedeinek evakuálása. Az éjszaka folyamán mintegy 350 embert szállítottak el öt busszal a lázadók kezén lévő kelet-aleppói városnegyedekből ? erősítették meg egybehangzóan hírügynökségek ENSZ-illetékesekre és segélyszervezetek képviselőire hivatkozva. Előzőleg, vasárnap újraindult, majd elakadt a felkelők és családjaik kiköltöztetése Aleppó keleti negyedéből, miután támadás ért az evakuáláshoz küldött öt vagy hat, még utasok nélküli autóbuszt. A szombati evakuálási megállapodás szerint első ütemben 1200 embert menekítenek ki Kelet-Aleppóból, cserébe ugyanennyien hagyhatják el a lázadók által ostromlott két idlíbi síita falut, Kefraját és al-Fúát."
["post_title"]=>
string(35) "Menekítik az embereket Aleppóból"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "menekitik-az-embereket-aleppobol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-12-19 15:52:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-12-19 13:52:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=199825"
["menu_order"]=>
int(32967)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3686 (24) {
["ID"]=>
int(367092)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-10-15 14:36:46"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-10-15 11:36:46"
["post_content"]=>
string(763) "Holnaptól, azaz október 16-tól kezdődően fizetik az előleget az őszi munkálatok elvégzésére azoknak a gazdáknak, akik igényelték az egységes támogatásokat – nyilatkozta ma Viorica Dăncilă. A miniszterelnök a mai kormányülés elején elmondta: már az első napon 100 ezer gazda kapja meg az előleget. A kabinet 70 százalékot a közvetlen kifizetésekből törleszt, 85 százalékot az Európai Vidékfejlesztési Alapból. A következő két hétben csak ezzel a támogatási móddal 200 millió euró kerül a mezőgazdaságba. A miniszterelnök hangsúlyozta, idejében kifizetik a pénzeket, hogy biztosítsák a gazdáknak azt a támogatást, amely a következő mezőgazdasági évre való előkészülethez szükséges."
["post_title"]=>
string(45) "Elkezdik a kifizetéseket a mezőgazdaságban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "elkezdik-a-kifizeteseket-a-mezogazdasagban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-10-15 14:36:46"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-10-15 11:36:46"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367092"
["menu_order"]=>
int(32968)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3687 (24) {
["ID"]=>
int(199805)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-12-19 15:51:55"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-12-19 13:51:55"
["post_content"]=>
string(1002) "Ötvenhét újságírót, köztük öt nőt öltek meg az idén munkavégzés közben, elsősorban háború sújtotta országokban, a tavalyi 67-tel szemben - derül ki a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet év végi jelentéséből. Szíriában 19-en, Afganisztánban 10-en, Mexikóban 9-en, Irakban 7-en, Jemenben pedig 5 újságíró halt meg. Rajtuk kívül 9 bloggert és a médiában dolgozó további nyolc munkatársat is megöltek 2016-ban a munkájával összefüggésben. A jelentős csökkenés azzal magyarázható, hogy az újságírók egyre inkább elmenekülnek a túl veszélyes országokból - olvasható a szervezet jelentésében. Az őrizetbe vett, illetve bebörtönzött újságírók száma 2016-ban a Törökországban kialakult helyzet miatt viszont emelkedett. Pillanatnyilag 348 újságíró és blogger van rács mögött világszerte, ezen belül csak Törökországban több mint százan. Ez 6 százalékos emelkedést jelent 2015-höz képest."
["post_title"]=>
string(43) "Újságíró áldozatok a 2016-os frontokon"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "ujsagiro-aldozatok-a-2016-os-frontokon"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-12-19 15:51:55"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-12-19 13:51:55"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=199805"
["menu_order"]=>
int(32969)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3688 (24) {
["ID"]=>
int(367089)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-10-15 14:35:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-10-15 11:35:40"
["post_content"]=>
string(667) "Az október 15-én világszerte zajló akció célja tudatosítani, hogy a falusi nők hozzájárulnak a családok jólétéhez és a vidéki gazdaság fejlődéséhez. A Föld népességének több mint egy negyedét a falusi nők teszik ki, legtöbben a helyi természeti forrásoktól, a mezőgazdasági termeléstől függnek, és hozzájárulnak a mindennapi betevő falat előteremtéséhez. A falusi nők aránytalanul szenvednek a szegénység miatt, és a diszkrimináció több formájával kell szembenézniük, erőszakkal és bizonytalansággal. Romániában először 1999-ben a Brassó megyei Moécson tartották meg a Vidéki Nők Nemzetközi Napját."
["post_title"]=>
string(39) "Ma van a Vidéki Nők Nemzetközi Napja"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "ma-van-a-videki-nok-nemzetkozi-napja"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-10-15 14:35:40"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-10-15 11:35:40"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367089"
["menu_order"]=>
int(32970)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3715 (24) {
["ID"]=>
int(367127)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-10-16 14:26:44"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-10-16 11:26:44"
["post_content"]=>
string(484) "Elrabolták az iráni biztonsági erők legalább tíz emberét, köztük a Forradalmi Gárda néhány tagját ma a pakisztáni határnál - jelentette az iráni állami média. A Forradalmi Gárda közleménye szerint emberei egy határellenőrző pontnál estek egy militáns csoport fogságába. Egy szunnita csoport szóvivője vállalta a támadás elkövetését, amely megtorlás amiatt, hogy úgy látják, Irán elnyomó politikát folytat a szunnitákkal szemben."
["post_title"]=>
string(22) "Megtorlás Irán ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(20) "megtorlas-iran-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-10-16 14:26:44"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-10-16 11:26:44"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367127"
["menu_order"]=>
int(32958)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(40007)
["max_num_pages"]=>
int(3334)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_sitemap"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "f1f839be5d3e64305f15c92b5e31822e"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:c47157c161fa8928a7dc32d91828ff0c"
}