Ezt tegnap jelentette be a mezőgazdasági minisztérium egyik államtitkára. Daniel Dumitru Botănoiu szerint tavaly Romániában a méztermelés meghaladta a 30 ezer tonnát, ami 13 százaléka Európa össztermelésének. (tovább…)
Continue Reading

Londonban az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 92,36 dolláron állt fél kilenc körül, ami 1,35 dollár emelkedés a tegnapi zárószinthez képest.
Korábban a jemeni húszik bejelentették, hogy tengeri blokád alá helyezik Szaúd-Arábiát, a zárlat nemcsak a királysággal kapcsolatban álló hajókra vonatkozik, hanem a szaúdi kikötőkbe tartó és onnan induló összes tengeri járműre.
A francia parlament elfogadta azt a törvényt, amely szeptembertől lép életbe, és Európában elsőként korlátozza ilyen módon a fiatalok hozzáférését a közösségi hálókhoz. Az új szabályozás értelmében a közösségi platformoknak kötelező életkor-ellenőrző rendszert kell bevezetniük.
A 15 év alatti új felhasználók nem regisztrálhatnak, 2027 elejéig pedig minden felhasználó életkorát ellenőrzik.
A jogszabály célja a fiatalok mentális egészségének védelme, valamint a kiberzaklatás és a káros online tartalmak hatásainak csökkentése.
" ["post_title"]=> string(93) "Franciaországban betiltják a közösségi oldalak használatát a 15 év alattiak számára" ["post_excerpt"]=> string(190) "A francia parlament elfogadta azt a törvényt, amely szeptembertől lép életbe, és Európában elsőként korlátozza ilyen módon a fiatalok hozzáférését a közösségi hálókhoz. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "franciaorszagban-betiltjak-a-kozossegi-oldalak-hasznalatat-a-15-ev-alattiak-szamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-22 13:52:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 10:52:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465757" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3312 (24) { ["ID"]=> int(465754) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-22 13:51:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 10:51:41" ["post_content"]=> string(708) "Leváltotta Olekszandr Szirszkij tábornokot, az ukrán hadsereg főparancsnokát Volodimir Zelenszkij elnök tegnap, majd Mihajlo Drapatijt, az egyesített erők parancsnokát nevezte ki a helyére.
Az államfő azután döntött így, hogy napok óta zajlanak a főparancsnok leváltását követelő tömegtüntetések Kijevben és az ország más városaiban.
A hatvanéves Szirszkij 2024 óta töltötte be a főparancsnoki posztot. Mihajlo Drapatij 43 éves, harcedzett parancsnok, aki Ukrajna szárazföldi erőit irányította 2024-2025-ben.
" ["post_title"]=> string(54) "Mihajlo Drapatij az ukrán hadsereg új főparancsnoka" ["post_excerpt"]=> string(117) "Leváltotta Olekszandr Szirszkij tábornokot, az ukrán hadsereg főparancsnokát Volodimir Zelenszkij elnök tegnap." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "mihajlo-drapatij-az-ukran-hadsereg-uj-foparancsnoka" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-22 13:51:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 10:51:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465754" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3617 (24) { ["ID"]=> int(465751) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-22 13:50:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-22 10:50:07" ["post_content"]=> string(810) "Házkutatást tartottak tegnap abban az adatközpontban, ahol a Fidesz szerverei működnek – közölte a párt a közösségi oldalán.
A Fidesz szerint az ügyészség nyomozói előzetes értesítés nélkül jelentek meg, és a párt teljes kommunikációs rendszerét, valamint adatbázisait akarták lefoglalni.
A volt miniszterelnök, Orbán Viktor pártja politikai indíttatásúnak tartja az intézkedést, és „új szintre emelt zsarnokságról” beszél. Magyar Péter miniszterelnök közölte: a házkutatásról ő is a Fidesz bejelentéséből értesült, és várja az ügyészség hivatalos tájékoztatását.
Londonban az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 92,36 dolláron állt fél kilenc körül, ami 1,35 dollár emelkedés a tegnapi zárószinthez képest.
Korábban a jemeni húszik bejelentették, hogy tengeri blokád alá helyezik Szaúd-Arábiát, a zárlat nemcsak a királysággal kapcsolatban álló hajókra vonatkozik, hanem a szaúdi kikötőkbe tartó és onnan induló összes tengeri járműre.
Ezt tegnap jelentette be a mezőgazdasági minisztérium egyik államtitkára. Daniel Dumitru Botănoiu szerint tavaly Romániában a méztermelés meghaladta a 30 ezer tonnát, ami 13 százaléka Európa össztermelésének. (tovább…)
Continue ReadingEllenszavazat nélkül, döntő házként elfogadta a képviselőház tegnap délután az újabb közalkalmazotti béremeléseket előíró törvényt, amelynek alkalmazása a kormány szerint több mint egymilliárd euróval terheli meg a jövő évi költségvetést. (tovább…)
Continue ReadingVárhatóan 4-4,5 százalékra csökkenti a román gazdaság idei növekedési prognózisát a korábbi 5,1 százalékról a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi világgazdasági prognózisában. (tovább…)
Continue ReadingEzt tegnap jelentette be a bukaresti holland nagykövetség. A diplomáciai képviselet szerint a holland kormányfő Klaus Johannis államfővel és Viorica Dăncilă miniszterelnökkel találkozik. (tovább…)
Continue ReadingA Bukaresti Táblabíróságon zajlik a „székely terrorista”-per. A gyanúsítottak időközben szabadlábra kerültek, és az eset által keltett hullámok is elültek.…
Continue ReadingViorica Dăncilă Viorel Ştefan kormányfőhelyettest javasolta ügyvivő miniszternek a kutatási és fejlesztési minisztérium élére – közölte ma a miniszterelnök, aki elmondása szerint, már elküldte erre vonatkozó javaslatát az államelnöki hivatalhoz. (tovább…)
Continue ReadingBéremelésekről szavaznak ma délután a képviselők. A szavazás ügydöntő lesz, hiszen a szakbizottságok már kedvezően véleményezték az állami alkalmazottakra, köztük az egészségügyi és oktatási rendszerben dolgozókra vonatkozó béremeléseket. (tovább…)
Continue ReadingEzt Augustin Lazăr legfőbb ügyész közölte ma. Lazăr elmondta, az üggyel a katonai ügyészség foglalkozik, és a dokumentumok zöme titkosított, ami megnehezíti a tanulmányozásukat. (tovább…)
Continue ReadingIsmét nem működik az egészségügyi számítógépes rendszer. Az Országos Egészségbiztosító Pénztár közleménye szerint az intézmény rendelkezik, hogy a meghibásodás idején nyújtott szolgáltatásokat később lehessen bevinni a rendszerbe. (tovább…)
Continue ReadingAzonnali konzultációt kér az elemi osztályokban tanuló magyar diákok román nyelv és irodalom oktatásával kapcsolatos határozat ügyében a Magyar Szülők Szövetsége, amely tegnap elküldte állásfoglalását Klaus Johannis államfőnek, valamint Valentin Popa tanügyminiszternek. (tovább…)
Continue ReadingNem látja törvénytelennek a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozását Király András. (tovább…)
Continue ReadingA marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium egyelőre nem engedi át az újrainduló II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumba azt a hat osztályt, amelyek a 2014-ben alapított katolikus gimnázium beszüntetésekor formailag hozzá kerültek vissza. (tovább…)
Continue Reading