Elhunyt Doina Cornea tanár, publicista, polgári aktivista, a nyolcvanas évekbeli ellenállás egyik legismertebb alakja. (tovább…)
Continue Reading
Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.

Mai húsvétvasárnapi egyházi műsorunkban Hajlák Attila István bordosi és székelyvéckei római katolikus plébános elmélkedését hallják.
Áldott húsvéti ünnepet kívánunk minden kedves hallgatónknak!

Székelyföld több településén ma is hagyomány a Szent Sír őrzése nagypénteken és nagyszombaton - hogy pontosan miről is van szó, arról Bíró István összeállításában hallhatnak, amely Csíkszentdomokoson készült 2025-ben.
Kolozsvár művelődési élete újabb helyszínnel gyarapodott: március 30-án megnyitották a kalandos életű Sass Flóráról elnevezett szalont. A szalon névadója, Sass Flóra (Florence Baker), híres magyar származású Afrika-kutató, aki Kolozsváron született. A Ludwig Roth utcában található ingatlanban korábban a Szőcs család élt – a szalon megnyitóján Szilágyi Enikő művésznő Szőcs Géza által összeállított verses-zenés műsorát adta elő - ezt követően beszélgetett Szebeni Zsuzsával, a szalon egyik megálmodójával László Tibor, a Kolozsvári Rádió riportere.
A műsor második felében Méra - Cifra lelkek forrásvize című produkcióról kérdezi Varga László Zoltánt, a Cifra együttes vezetőjét Rácz Éva. A kalotaszegi Méra község népzenéjét és néptáncait bemutató látványos előadásra 2026. április 7-én, 19:00 órakor kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában.
Ma, nagypéntek hajnalán türelemmel viselt betegség következtében elhunyt életének 84. és papságának 60. évében Mons. Fodor József pápai prelátus, általános helynök, nagyprépost – közölte pénteken a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Fodor József 1942. november 29-én született Vizsláson (Magyarország). Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szentelte pappá 1967. április 2-án. Segédlelkész volt a nagyvárad-újvárosi, majd a székesegyházi plébánián. Biharpüspökiben, a Szent József-telepi templomban szolgált plébánosként, végül pedig a székesegyházban. A püspökségen titkárként, irodaigazgatóként, később vikáriusként segítette a főpásztorok munkáját.
Az egyházmegye közlése szerint földi maradványait április 6-án, húsvéthétfőn, 17 órakor a nagyváradi székesegyházban ravatalozzák fel, majd 18 órakor szentmisét mutatnak be a lelki üdvéért. Temetési szentmiséje április 7-én, kedden, 11 órakor kezdődik, majd a székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra.
Fodor József a Bukaresti Rádió egyházi műsorában is hirdetett igét. Legutóbb 2023. január 15-én tette, ezt az igehirdetést az alábbi linken (https://www.bukarestiradio.ro/2023/01/15/katolikus-igehirdetes-2023-januar-15/) érik el. Isten nyugtassa békében!
" ["post_title"]=> string(72) "Elhunyt Fodor József pápai prelátus, nagyváradi általános helynök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-03 14:05:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-03 11:05:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/04/03/elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3643 (24) { ["ID"]=> int(461666) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-06 08:10:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-06 05:10:04" ["post_content"]=> string(994) "Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.

Elhunyt Doina Cornea tanár, publicista, polgári aktivista, a nyolcvanas évekbeli ellenállás egyik legismertebb alakja. (tovább…)
Continue ReadingA volt belügyminiszter egy hete mondott le a tárca éléről, miután a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közölte, hogy bűnvádi eljárást akar indítani ellene. (tovább…)
Continue ReadingAz 1 320 000, a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést támogató aláírás felbecsülhetetlen érték. Valós szolidaritást, erős legitimitást, de ugyanakkor óriási felelősséget is jelent ? kezdte köszöntő beszédét a FUEN elnöke a szervezet Leeuwardenben tartott 63. kongresszusának nyitónapján. (tovább…)
Continue ReadingEzentúl a tisztító- és fertőtlenítőszerek beszerzésekor a kórházaknak kötelezően be kell kérniük a termékeknek a Biocid Termékek Országos Bizottsága által kiadott engedélyét, illetve azokat a vizsgálati eredményeket is, amelyek alapján a gyártók engedélyt kaptak az illető termékek forgalmazására ? jelentette be az Egészségügyi Minisztérium. (tovább…)
Continue ReadingA tárcavezető közölte: a következő másfél évtizedben öt százalék alá szorítannák a dohányzó gyerekek arányát Romániában. (tovább…)
Continue ReadingAz alkotmánybírósághoz fordult a legfelsőbb bíróság a bírák és az ügyészek jogállásáról szóló 2004/303-as törvény módosítása miatt – közölte az…
Continue ReadingKétnapos rendezvénysorozaton emlékeznek holnap és szombaton Csíkszeredában a román hadsereg száz évvel ezelőtti székelyföldi betörésére. (tovább…)
Continue ReadingAz Európai Bizottság szerint a román államháztartási hiány mind az idén, mind a jövő évben túllépi a 3 százalékot – derült ki az uniós bizottság tavaszi gazdasági előrejelzéséből. (tovább…)
Continue ReadingEzen a héten eljuttatják a taneszköztámogatásokat minden olyan Arad megyei településre, ahol magyar előkészítő osztályos diákok vannak. (tovább…)
Continue ReadingEgy orosz harci repülőgép befogott egy amerikai felderítőgépet, amely megközelítette az orosz partokat – közölték amerikai illetékesek és az orosz védelmi minisztérium. (tovább…)
Continue ReadingAz idei első negyedévben 6,4 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. (tovább…)
Continue ReadingEgységes minősítési eljárás létrehozását fogja javasolni az Európai Bizottság a repülőtéri átvizsgáló berendezésekre, hogy növekedjék a légi közlekedés biztonsága az európai uniós tagországokban – közölte tegnap Margarítisz Szkínász, az EB vezető szóvivője. (tovább…)
Continue ReadingA volt belügyminiszter egy hete mondott le a tárca éléről, miután a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közölte, hogy bűnvádi eljárást akar indítani ellene.
A vádhatóság szerint Tobă megtagadta néhány, önkényesen államtitokká minősített irat titkosításának részleges feloldását, és így akadályozta a belügyi titkosszolgálat (DIPI) jelenlegi és volt vezetőinek felelősségre vonását. A DNA a belügyi titkosszolgálat 18 tisztje ellen indított eljárást, mert állítólag saját használatra vásároltak a szolgálat pénzén olyan javakat, amelyeknek semmi közük nem volt az operatív munkához. Tobă, aki a rendőrség éléről tavaly novemberben került a Dacian Ciolos vezette szakértői kormányba, közösségi oldalán ártatlannak mondta magát. Megjegyezte: számított rá, hogy a választási év "nyugtalan" lesz, hiszen más választási években 2009-ben és 2012-ben öt-öt tárcavezető váltotta egymást a belügyminisztérium élén.
Mint arról beszámoltunk, az államfő tegnap mentette fel belügyminiszteri tisztségéből Tobát, helyére pedig Dragos Tudorachét, a miniszterelnöki hivatal eddigi vezetőjét nevezte ki.
Dragos Tudorache új miniszter, aki tegnap tette le a hivatali esküt, kegyetlen fellépést ígért az illegális erdőirtásban közrejátszó belügyi alkalmazottakkal szemben. Tudorache megjegyezte: a kormány számára a fontossági lista elején van a falopás megállítása, ezért figyelmeztette mind a magán-, mind a jogi személyeket, hogy beiktatása változást hoz a falopások elleni küzdelemben.
" ["post_title"]=> string(87) "Jóváhagyta ma a Petre Tobă elleni bűnvádi eljárás lefolytatását Klaus Iohannis" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "jovahagyta-ma-a-petre-toba-elleni-bunvadi-eljaras-lefolytatasat-klaus-iohannis" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-08 13:55:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:55:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=169315" ["menu_order"]=> int(33779) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3611 (24) { ["ID"]=> int(362996) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-06-21 14:41:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-06-21 11:41:23" ["post_content"]=> string(1005) "Az 1 320 000, a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést támogató aláírás felbecsülhetetlen érték. Valós szolidaritást, erős legitimitást, de ugyanakkor óriási felelősséget is jelent ? kezdte köszöntő beszédét a FUEN elnöke a szervezet Leeuwardenben tartott 63. kongresszusának nyitónapján. A FUEN arra kéri az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezzen valós párbeszédet a kisebbségekről szóló jogi aktusok tartalmáról. Amennyiben az EB támogatja ezeket az elképzeléseket, a kezdeményezők ősszel benyújtják az aláírásokat az uniós intézménynek. Amennyiben azonban nem kapnak pozitív választ a megkeresésre, fontolóra kell venniük, hogy kivárják az európai választásokat és az ügynek remélhetőleg kedvezőbb összetételű Európai Parlament és Európai Bizottság felállását. Az európai polgári kezdeményezés intézményének szabályzata lehetőséget biztosít erre ? mondta Vincze Loránt, a FUEN elnöke." ["post_title"]=> string(49) "Kivárhat a FUEN a kisebbségi kezdeményezéssel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "kivarhat-a-fuen-a-kisebbsegi-kezdemenyezessel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-06-21 14:41:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-06-21 11:41:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=362996" ["menu_order"]=> int(33780) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(169295) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-08 13:54:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:54:01" ["post_content"]=> string(671) "Ezentúl a tisztító- és fertőtlenítőszerek beszerzésekor a kórházaknak kötelezően be kell kérniük a termékeknek a Biocid Termékek Országos Bizottsága által kiadott engedélyét, illetve azokat a vizsgálati eredményeket is, amelyek alapján a gyártók engedélyt kaptak az illető termékek forgalmazására ? jelentette be az Egészségügyi Minisztérium.
Továbbá, a kórházaknak mostantól a kötelező, időszakos higiéniai vizsgálatok mellett annyiszor kell ilyen ellenőrzéseket végezniük, ahányszor felmerül egy járvány kialakulásának veszélye.
" ["post_title"]=> string(49) "Kórházi fertőtlenítés új szabályok szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "korhazi-fertotlenites-uj-szabalyok-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-08 13:54:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:54:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=169295" ["menu_order"]=> int(33781) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(169275) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-08 13:53:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:53:29" ["post_content"]=> string(1468) "A tárcavezető közölte: a következő másfél évtizedben öt százalék alá szorítannák a dohányzó gyerekek arányát Romániában.
Hozzátette: jelenleg a romániai 15-16 éves korosztály csaknem 30 százaléka rendszeresen dohányzik, és több mint fele már legalább egyszer kipróbálta a dohányzást. A fiatalokat célzó megelőzési stratégia célkitűzése az, hogy 2035-re a fiatal korosztály nemdohányzókból álljon. Voiculescu szerint évente 42 ezer ember hal meg a dohányzás miatt Romániában - mint mondta, ez körülbelül kétszáz túlélők nélküli repülőgép-szerencsétlenségnek felel meg.
A miniszter felhívást intézett a parlamenthez, hogy ne enyhítsen a márciusban hatályba lépett, a dohányzást korlátozó törvény szigorán. A tárcavezető rámutatott: a szenátus egészségügyi bizottsága olyan módosítási javaslattal állt elő, amely szerinte egy egyszerű felirat kifüggesztésével bármilyen zárt helyiséget kivonna a törvényi tiltás hatálya alól, függetlenül attól, hogy mi a helyiség rendeltetése.
A 2035: Románia első dohánymentes nemzedéke című rendezvényen Klaus Iohannis államfő gratulált a kezdeményezéshez, és az egészségtudatos nevelés szerepét hangsúlyozta a dohányzás visszaszorításában.
" ["post_title"]=> string(116) "Bemutatta ma a most induló országos dohányzásmegelőzési stratégiát Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(105) "bemutatta-ma-a-most-indulo-orszagos-dohanyzasmegelozesi-strategiat-vlad-voiculescu-egeszsegugyi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-08 14:02:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 12:02:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=169275" ["menu_order"]=> int(33783) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3650 (24) { ["ID"]=> int(355596) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-25 14:15:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-25 11:15:54" ["post_content"]=> string(535) "Az alkotmánybírósághoz fordult a legfelsőbb bíróság a bírák és az ügyészek jogállásáról szóló 2004/303-as törvény módosítása miatt - közölte az intézmény.A legfelsőbb bíróság szerint a módosítás 'homályos' megfogalmazásokat tartalmaz, amelynek nyomán a törvény több ponton 'nyilvánvalóan ellentmond' az érvényben lévő jogszabályoknak, nincs összhangban az alkotmánybíróság döntéseivel és nem felel meg az alkotmány által a törvényekkel szemben támasztott követelményeknek." ["post_title"]=> string(15) "Bajos törvény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(13) "bajos-torveny" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-25 14:15:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-25 11:15:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=355596" ["menu_order"]=> int(33784) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3651 (24) { ["ID"]=> int(169195) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-08 13:49:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:49:16" ["post_content"]=> string(1324) "Kétnapos rendezvénysorozaton emlékeznek holnap és szombaton Csíkszeredában a román hadsereg száz évvel ezelőtti székelyföldi betörésére.
A rendezvény kezdetén a Csíki moziban mutatják be a Koszta István hadtörténetíró, újságíró forgatókönyve alapján készült Székely kálvária című dokumentumfilmet. Az alkotás a székelyudvarhelyi 82. gyalogezred, a marosvásárhelyi 9. népfelkelő huszárosztály és a brassói 2. huszárezred védelmi harcainak megélt története, ahogyan az élő emlékezet megőrizte családi levelekben, harctéri naplókban, fényképeken. A kiállítás az 1916-os év három fontos dátumra összpontosít: augusztus 27-ére, amikor a Román Királyság hadba lépett és hadserege átlépte az akkori Magyarország határát, szeptember 8-ára, amikor a román hadsereg elfoglalta Csíkszeredát, majd október 9-ére, amikor a magyar hadsereg visszafoglalta a várost.
Románia 1916 augusztusában indított támadást Magyarország ellen Erdély elfoglalása céljával. Az eseményt a román történetírás Románia els? világháborúbeli hadbalépéseként, a magyar történetírás pedig román betörésként tartja számon.
" ["post_title"]=> string(63) "A száz évvel ezelőtti székelyföldi betörésre emlékeznek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "a-szaz-evvel-ezelotti-szekelyfoldi-betoresre-emlekeznek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-08 13:49:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:49:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=169195" ["menu_order"]=> int(33785) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3652 (24) { ["ID"]=> int(348516) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-04 15:54:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 12:54:59" ["post_content"]=> string(591) "Az Európai Bizottság szerint a román államháztartási hiány mind az idén, mind a jövő évben túllépi a 3 százalékot - derült ki az uniós bizottság tavaszi gazdasági előrejelzéséből. A bruttó hazai termékhez (GDP) mért államháztartási hiány az idén elérheti a 3,4 százalékot, 2019-ben pedig a 3,8 százalékot. A bizottság nem változtatott a téli becslésén, miszerint a romániai GDP az idén 4,5 százalékkal fog bővülni. Az előrejelzés 4,2 százalékos inflációval és 4,5 százalékos munkanélküliségi rátával számol 2018-ra." ["post_title"]=> string(48) "Brüsszel szerint "elszállhat" a román deficit" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "brusszel-szerint-elszallhat-a-roman-deficit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-05 00:55:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 21:55:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=348516" ["menu_order"]=> int(33786) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3653 (24) { ["ID"]=> int(169235) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-08 13:52:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:52:06" ["post_content"]=> string(1068) "Ezen a héten eljuttatják a taneszköztámogatásokat minden olyan Arad megyei településre, ahol magyar előkészítő osztályos diákok vannak.
A mintegy 60 lej értékű csomagokban olyan tanszerek találhatók, amelyek hasznára válhatnak az iskolát kezdő gyerekeknek. Az Arad megyei RMDSZ, a Pro Identitas egyesület a communitas Alapítvány támogatásával másodízben rendezi meg a ?De nehéz az iskolatáska!? elnevezésű akciót, amellyel a gyerekek szüleinek a válláról próbál meg némi anyagi terhet levenni. A tanszereket a hétfői iskolakezdéskor megkapja minden olyan gyerek, aki magyar tagozaton kezdi meg az iskolát ebben az új tanévben.
Pataky Lehel Zsolt kérdezte a kezdeményezésről az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnökét, Faragó Pétert:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/09/Pataky-20160908.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/09/Pataky-20160908.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(46) "Taneszköz-támogatás arad megyei tanulóknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "taneszkoz-tamogatas-arad-megyei-tanuloknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-08 13:52:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:52:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=169235" ["menu_order"]=> int(33787) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3472 (24) { ["ID"]=> int(169175) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-08 13:47:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:47:46" ["post_content"]=> string(1153) "Egy orosz harci repülőgép befogott egy amerikai felderítőgépet, amely megközelítette az orosz partokat - közölték amerikai illetékesek és az orosz védelmi minisztérium.
Washingtonban azt állítják, hogy egy Szu-27 típusú vadászgép egy alkalommal három méternyire megközelítette az amerikai haditengerészet P-8-as felderítő repülőgépét. Többször is közel került hozzá, de csak ebben egy esetben vált a helyzet veszélyessé. Az esetet vizsgálják - mondták a nevük elhallgatását kérő források. Az orosz védelmi minisztérium szóvivőjének közleménye szerint viszont az amerikai kémrepülőgép kikapcsolt automatikus azonosító berendezéssel közeledett az orosz határhoz. Orosz repülőgépek közelről vizuálisan azonosították, és leolvasták a regisztrációs számát ? írja az MTI. Az amerikai kémrepülő ezután hirtelen fordulatot tett, és eltávolodott az orosz határtól. Az orosz pilóták a nemzetközi szabályokhoz szigorúan ragaszkodva jártak el - hangsúlyozta Igor Konasenkov szóvivő.
" ["post_title"]=> string(49) "Légi incidens történt a Fekete-tenger fölött" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "legi-incidens-tortent-a-fekete-tenger-folott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-08 13:47:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:47:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=169175" ["menu_order"]=> int(33789) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3474 (24) { ["ID"]=> int(348496) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-04 15:49:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 12:49:56" ["post_content"]=> string(1018) "Az idei első negyedévben 6,4 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A növekedés főként az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítésének volt köszönhető, amelyek eladása 9,5 százalékkal nőtt, a nem élelmiszereké 7,3 százalékkal emelkedett, üzemanyagból 0,5 százalékkal adtak el többet. A szezonális és naptárhatással kiigazított index szerint a bővülés 7,4 százalékos volt. A belföldi fogyasztás volt az elmúlt két évben a gazdasági növekedés fő hajtóereje, de tavaly már 10 százalékra csökkent az előző évi több mint 13 százalékról. Gazdasági elemzők a fogyasztás további lassulására számítanak idén. A kormány az idén 5,5 százalékos gazdasági növekedést remél, de a gazdasági prognózisokkal foglalkozó kormányzati testület 6 százalék fölötti GDP-bővülést is valószínűsített." ["post_title"]=> string(42) "Lassabban nőtt a fogyasztás, mint tavaly" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "lassabban-nott-a-fogyasztas-mint-tavaly" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-05 00:54:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 21:54:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=348496" ["menu_order"]=> int(33790) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3476 (24) { ["ID"]=> int(169145) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-08 13:47:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:47:06" ["post_content"]=> string(1273) "Egységes minősítési eljárás létrehozását fogja javasolni az Európai Bizottság a repülőtéri átvizsgáló berendezésekre, hogy növekedjék a légi közlekedés biztonsága az európai uniós tagországokban - közölte tegnap Margarítisz Szkínász, az EB vezető szóvivője.
A javaslat a személyek (utasok és a repülőtéri személyzet), kézipoggyászok, feladott poggyászok, szállítmányok, áruk és légipostai küldemények átvizsgálására használt berendezésekre vonatkozik. Az előterjesztés szerint a bizottság egységes uniós minősítési rendszert hozna létre, amely közös tesztelési módszereken és a gyártók általi megfelelőségi nyilatkozat kibocsátásán alapul. Ez utóbbi a kölcsönös elismerés elve alapján valamennyi uniós tagállamban érvényes lesz.
Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felel?s tagja úgy nyilatkozott: a légi közlekedés biztonságát szolgáló berendezésekre vonatkozó szabályok egyszer?sítése és harmonizálása biztosítani fogja azt, hogy a szigorú szabályokat az unió összes repül?terén alkalmazzák.
" ["post_title"]=> string(48) "Erősítenék a légi közlekedés biztonságát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "erositenek-a-legi-kozlekedes-biztonsagat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-08 13:47:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:47:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=169145" ["menu_order"]=> int(33791) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3654 (24) { ["ID"]=> int(348576) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-04 15:59:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 12:59:25" ["post_content"]=> string(1236) "Elhunyt Doina Cornea tanár, publicista, polgári aktivista, a nyolcvanas évekbeli ellenállás egyik legismertebb alakja. Brassóban született 1929-ben. 1982 és 1989 között 31 tiltakozást és egyéb írást juttatott ki a Szabad Európa Rádióhoz. Ellenzékisége miatt 1983-ban a kolozsvári Babe??Bolyai Tudományegyetem menesztette a francia tanszék tanársegédi állásából. A következő években rendszeresen zaklatta a Securitate: kihallgatták, vallatták, megverték, fenyegették. Az 1987-es brassói felkelés idején fia, Leontin Juhász közreműködésével röpiratokat terjesztett, ezért mindkettőjüket 5 hétre letartóztatták. A dictator bukása házi őrizetben érte. Részt vett az 1989. december 21-ei utcai tüntetésen, amelynek Kolozsváron számos halálos áldozata volt. Beválasztották a Nemzeti Megmentési Front Tanácsába, de kevesebb mint egy hónap után lemondott, mert úgy ítélte meg, hogy a Front Gorbacsovnak van alárendelve. Pár hónappal később egyik alapítója volt a Totalitáriánusellenes Demokratikus Fórumnak, amelyből később kialakult az 1996-os hatalomváltó ellenzéki erő, a Romániai Demokrata Konvenció. Doina Cornea 88 évet élt." ["post_title"]=> string(20) "Elhunyt Doina Cornea" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "elhunyt-doina-cornea" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-05 02:30:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 23:30:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=348576" ["menu_order"]=> int(33778) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38181) ["max_num_pages"]=> int(3182) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "434eb9df466c0bffea5ee84922aa04bc" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:8ca1a4363024e34ff7813ca1c7995745" }