Nem gratulált Iohannis az új moldvai elnöknek

A román államfő hétfő este kiadott közleménye szerint „tudomásul vette”, hogy a Moldovai Köztársaságban az oroszbarát Igor Dodon nyert. Ugyanakkor Klaus Iohannis a tisztségével járó felelősségére figyelmeztette az új moldovai elnököt, anélkül, hogy nevén nevezte volna őt vagy gratulált volna győzelméhez. (tovább…)

Continue Reading

„Új szintre emelik a párbeszédet” Magyarországgal a Néppárt frakcióvezetője szerint

Magyarországon jelenleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, és ezen uniós alapértékek tekintetében nem szabad kompromisszumot kötni, ezért is volt szükség a magyar helyzetről szóló különjelentés megszavazására az Európai Parlamentben – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Le Soir című belga lapnak adott interjújában. (tovább…)

Continue Reading

Újabb vádalkutól retteghet az amerikai elnök

Donald Trump volt kampányfőnöke, Paul Manafort belement a vádalkuba a hétfőn kezdődő második pere előtt, írja többek között a CNN és más amerikai lapok is. Bírósági dokumentumok szerint két vádpontban, az Egyesült Államok elleni összeesküvésben és az igazságszolgáltatás akadályozásában vallja majd magát bűnösnek. (tovább…)

Continue Reading

Románia is terítékre kerül októberben

Az Európai Parlament frakcióvezetői tegnap megszavazták,  hogy októberben vitát szerveznek a romániai jogállamiság helyzetéről, és határozatot is elfogadnak majd ennek kapcsán. A döntés egy nappal azután született, hogy az Európai Parlament megszavazta a magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló, elmarasztaló Sargentini-jelentést, elindítva ezzel a uniós alapszerződés hetes cikkelye szerinti eljárást az ország ellen az uniós alapértékek megsértése miatt. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3389 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(465766) [1]=> int(465791) [2]=> int(465789) [3]=> int(465787) [4]=> int(465783) } ["paged"]=> int(2623) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(465766) [1]=> int(465783) [2]=> int(465787) [3]=> int(465789) [4]=> int(465791) } ["paged"]=> int(2623) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3363 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3527 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (465766,465783,465787,465789,465791) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 31464, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3384 (24) { ["ID"]=> int(190395) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-11-15 19:52:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:52:51" ["post_content"]=> string(606) "Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő a rádió- és tévéilleték, illetve további 101 nem adó jellegű illeték eltörléséről szóló törvényt ? közölte kedden az elnöki hivatal. Klaus Johannis egy korábbi vitafórumon már jelezte: kihirdette volna a Szociáldemokrata Párt áltel előterjesztett jogszabályt, ha az nem rendelkezne a tévé- és rádióilleték megszüntetéséről is. Az államfő akkor azt kifogásolta, hogy a tervezetet nem bocsátották közvitára, a parlament sürgősségi eljárással, mindössze két hét leforgása alatt fogadta el." ["post_title"]=> string(57) "Alkotmánybíróság előtt a rádió- és tévéilleték" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "alkotmanybirosag-elott-a-radio-es-teveilletek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-11-15 19:52:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:52:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=190395" ["menu_order"]=> int(33591) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3524 (24) { ["ID"]=> int(366058) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-15 13:54:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:54:37" ["post_content"]=> string(731) "Az ügyészségek vezetőivel folytatott megbeszélések témája a büntetőtörvénykönyvek módosítása – adta hírül az Agerpres. A küldöttséget korábban fogadta Klaus Johannis államfő is, aki szerint az igazságügyi módosítások felborítják az igazságügyi rendszer egyensúlyát, egyesek pedig a büntetőügyes politikusoknak kedveznek. A büntető törvénykönyvet és a büntető eljárási törvénykönyvet a nyári szünet előtt fogadta el a parlament. Az államfő mindkettőt megóvta az alkotmánybíróságon, így azok nem léphettek életbe. Az alkotmánybíróság e hónap végén –a Velencei Bizottság véleményezésének elfogadása előtt – tárgyalja az óvásokat." ["post_title"]=> string(81) "A legfőbb ügyészségen is tájékozódott a Velencei Bizottság küldöttsége" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "a-legfobb-ugyeszsegen-is-tajekozodott-a-velencei-bizottsag-kuldottsege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-15 13:54:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:54:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366058" ["menu_order"]=> int(33592) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3528 (24) { ["ID"]=> int(190365) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-11-15 19:52:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:52:22" ["post_content"]=> string(1199) "A román államfő hétfő este kiadott közleménye szerint "tudomásul vette", hogy a Moldovai Köztársaságban az oroszbarát Igor Dodon nyert. Ugyanakkor Klaus Iohannis a tisztségével járó felelősségére figyelmeztette az új moldovai elnököt, anélkül, hogy nevén nevezte volna őt vagy gratulált volna győzelméhez. A román államfő kifejezte meggyőződését, hogy Moldovának csak az európai közeledés folytatása hozhat hosszú távon jólétet. Mint ismert, az oroszbarát Igor Dodon éppen az európai elkötelezettségű Maia Sanduval szemben győzött, méghozzá fölényesen.

A kisebb pártok kedvező jelzéseket is kiolvastak Maia Sandu vereségéből

Nicusor Dan, a Mentsétek meg Romániát Szövetség alapítója azt emelte ki, hogy még ha vesztett is Maia Sandu, egy újszerű párttal sikerült mozgósítania az embereket. Traian Băsescu volt államfő, a Polgári Mozgalom Párt elnöke kijelentette: derűlátó Moldovát illetően. Szerinte a szavazás eredménye azt mutatja, hogy nőtt az Európa ás Románia felé forduló moldovaiak aránya, és 5-6 éven belül komolyan szóba kerülhet a két ország egyesítése." ["post_title"]=> string(48) "Nem gratulált Iohannis az új moldvai elnöknek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "nem-gratulalt-iohannis-az-uj-moldvai-elnoknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-11-15 20:25:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 18:25:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=190365" ["menu_order"]=> int(33593) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3532 (24) { ["ID"]=> int(366054) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-15 13:52:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:52:57" ["post_content"]=> string(1036) "Magyarországon jelenleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, és ezen uniós alapértékek tekintetében nem szabad kompromisszumot kötni, ezért is volt szükség a magyar helyzetről szóló különjelentés megszavazására az Európai Parlamentben - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Le Soir című belga lapnak adott interjújában. Weber elmondta, azért szavazott igennel az úgynevezett Sargentini-jelentésre, mert Orbán Viktor kormánya nem tett lépéseket a kompromisszum felé annak ellenére sem, hogy korábban még az alkotmányt is hajlandó volt módosítani az Európai Bizottság kifogásai miatt, ezért most "más szintre" kell emelni a párbeszédet. Weber más kérdésekről is beszélt, és kiemelte, az uniós tagországoknak mielőbb megállapodásra kell jutniuk a migrációs helyzet kezeléséről, ugyanis a populista erők malmára hajthatja a vizet a jövő évi európai parlamenti választásokon, amennyiben ez nem sikerül." ["post_title"]=> string(91) ""Új szintre emelik a párbeszédet" Magyarországgal a Néppárt frakcióvezetője szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "uj-szintre-emelik-a-parbeszedet-magyarorszaggal-a-neppart-frakciovezetoje-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-15 13:52:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:52:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366054" ["menu_order"]=> int(33594) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3570 (24) { ["ID"]=> int(190345) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-11-15 19:50:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:50:27" ["post_content"]=> string(745) "A vizsgálatok még fejeződtek be, de nagy valószínűséggel megállapítható, hogy a Schweighofer fafeldolgozó üzemének 19 éves alkalmazottja egy farakás és egy nagy rakodógép közé szorult, a gép nyomta halálra ? közölte az Agerpresszel a Kovászna Megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség helyettes vezetője. Dumitru Marinescu elmondta: az áldozat leszállt az általa vezetett munkagépről, hogy helyére tegyen néhány földre esett fadarabot, amikor egy másik rakodógép hátulja és a farakás közé préselődött. Hozzátette, hogy minden kétséget kizáróan munkabaleset történt, azt viszont nem pontosította, hogy a szerencsétlenség az áldozat vagy kollégája hibájából történt." ["post_title"]=> string(43) "Rakodógép ölt meg egy munkást a Rétyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "rakodogep-olt-meg-egy-munkast-a-retyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-11-15 19:50:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:50:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=190345" ["menu_order"]=> int(33595) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3383 (24) { ["ID"]=> int(366052) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-15 13:52:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:52:12" ["post_content"]=> string(765) ""Meggyőződésem, hogy néhány hónap múlva Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel együtt kormányozzuk Európát" - jelentette ki az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint Matteo Salvini olasz belügyminiszter pénteken Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral Bécsben tartott találkozója után. Az olasz tárcavezető hangsúlyozta: "a Magyarország, illetve a magyar nép ellen tervezett uniós szankciók politikailag motiváltak és őrültséget jelentenek". Az osztrák szabadságpárti Heinz-Christian Strache kijelentette: Orbán Viktor "tiszteletet és köszönetet érdemel" azért, mert 2015-ben megvédte és biztosította az EU külső határait, amikor minden más ország ezen a téren kudarcot vallott." ["post_title"]=> string(82) "Orbánnal készül átvenni Európa irányítását az olasz szélsőjobbos vezér" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "orbannal-keszul-atvenni-europa-iranyitasat-az-olasz-szelsojobbos-vezer" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-15 13:52:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:52:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366052" ["menu_order"]=> int(33596) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(190325) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-11-15 19:50:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:50:03" ["post_content"]=> string(966) "A nyolcvanas évek valóságshow-jának nevezte Visky András rendező Dragomán György Kalucsni című drámáját, melyet szerdán mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A történet középpontjában álló családnak az válik egyetlen céljává, hogy elhagyja az országot. Ezáltal azonban belekerül a kommunista politikai rendőrség, a Securitate látókörébe, és "a rendszer bedarálja őket". Visky András szerint az előadás voltaképpen bevezetés a nyolcvanas évekbe. A családapát alakító Dimény Áron elmondta, szülőként is lépten-nyomon azt tapasztalja, hogy a 21. században is azok a normák szerint építi fel az életét, amelyekben a 80-as években szocializálódott. "Ha ez a kollektív öntudatunkban elsikkad, fennáll annak az esélye, hogy elkezdjük ismételni a múltat. Nem szeretném, hogy a gyermekeim megéljék a diktatúra élményét" - magyarázta személyes olvasatát Dimény Áron." ["post_title"]=> string(69) "Bevezetés a nyolcvanas évekbe: Dragomán-ősbemutató Kolozsvárott" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "bevezetes-a-nyolcvanas-evekbe-dragoman-osbemutato-kollozsvarott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-11-16 09:44:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-11-16 07:44:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=190325" ["menu_order"]=> int(33597) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3572 (24) { ["ID"]=> int(366050) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-15 13:50:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:50:42" ["post_content"]=> string(1052) "Nagy vihart kavart a magyarországi sajtóban, hogy két magyar sztársportoló állítólag hónapokon keresztül erőszakolhatott meg egy 11 éves kislányt. Az esetről a Blikk számolt be elsőként. A gyanúsítottak nevét nem hozták nyilvánosságra, csak annyit közöltek, hogy két ismert vízilabdázóról van szó, egyikük állítólag olimpiai bajnok, a másik egy családos apa. Egyikük a lány edzője. A Blikk úgy tudja, a gyermek eleinte próbálta eltemetni magában a történteket, de később egy levélben megnevezte zaklatóit, és az aktusok helyszíneit, körülményeit részletezte. A levelet a család egyik ismerősének adta át, amit csatoltak a rendőrségi feljelentéshez. A rendőrség „szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt indított nyomozásban vizsgálja” a történteket, kiemelten kezeli az esetet. Az áldozat jelenleg 13 esztendős. A magyarországi törvények értelmében, ha a vádak beigazolódnak, az elkövetőket 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják." ["post_title"]=> string(78) "Egy 11 éves kislány megerőszakolásával vádolnak két magyar sportsztárt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "egy-11-eves-kislany-megeroszakolasaval-vadolnak-ket-magyar-sportsztart" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-15 13:50:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:50:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366050" ["menu_order"]=> int(33598) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3573 (24) { ["ID"]=> int(190305) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-11-15 19:49:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:49:08" ["post_content"]=> string(684) "Vizsgálatot indított a korrupcióellenes ügyészség az Állandó Választási Hatóság elnöke, Ana Maria Pătru ellen ? jelentette az Agerpres meg nem nevezett ügyészségi forrásokra hivatkozva. Ezek szerint a főhivatalnokot éppen a választásokon használt számítógépes programok beszerzése kapcsán gyanúsítják korrupcióval, illetve pénzmosással. Az ügyészek a délelőtt házkutatást tartottak az Állandó Választási Hatóság (AEP) székhelyén. A hírügynökség forrásai szerint a gyanúsított férjét rendőrök tartóztatták fel, amint éppen meg akart szökni az ügyben érintett, időközben felszámolt cég papírjaival." ["post_title"]=> string(70) "Ügyészségi vizsgálat indult a választási hatóság elnöke ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "ugyeszsegi-vizsgalat-indult-a-valasztasi-hatosag-elnoke-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-11-15 20:22:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 18:22:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=190305" ["menu_order"]=> int(33599) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3574 (24) { ["ID"]=> int(366048) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-15 13:49:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:49:33" ["post_content"]=> string(1166) "Donald Trump volt kampányfőnöke, Paul Manafort belement a vádalkuba a hétfőn kezdődő második pere előtt, írja többek között a CNN és más amerikai lapok is. Bírósági dokumentumok szerint két vádpontban, az Egyesült Államok elleni összeesküvésben és az igazságszolgáltatás akadályozásában vallja majd magát bűnösnek. Manafortot augusztusban már egy másik perben nyolc rendbeli adó-, és banki csalásban, külföldön tartott bankszámlák eltitkolásában bűnösnek mondta ki egy virginiai esküdtszék. Az ukrajnai és orosz oligarchákkal üzletelő, a Putyinnal szövetséges Viktor Janukovicsnak tanácsot adó Manafort ezekért akár 80 év börtönt is kaphat, de szakértők szerint minimum tíz évre lecsukják. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi szerepel a vádalkuban, de Manafort megegyezése újabb rossz hír Trumpnak, miután kampánycsapatának több volt tagja, legutóbb pedig egy másik ügyben volt ügyvédje is vádalkut kötött. Michael Cohen azt állította, hogy közvetlenül Trumptól kapott utasítást, hogy komoly összegekkel vásárolja meg a hallgatást Trump két nőügyében." ["post_title"]=> string(48) "Újabb vádalkutól retteghet az amerikai elnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "ujabb-vadalkutol-retteghet-az-amerikai-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-15 13:49:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:49:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366048" ["menu_order"]=> int(33600) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3575 (24) { ["ID"]=> int(190285) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-11-15 19:48:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:48:31" ["post_content"]=> string(669) "Németországban betiltották az Igaz vallás (DWR) nevű szalafista szervezetet, mert harcosokat toborzott az Iszlám Állam terrorszervezetnek, és alkotmányellenes nézeteket terjesztett ? közölte a szövetségi belügyminiszter. Thomas de Maiziere elmondta: kora reggel tíz tartományra kiterjedő razziát hajtottak végre, és betiltották a szalafisták által alapított, "Olvass!" nevű egyesületet is, amely a Korán egyik német nyelvű kiadásának terjesztésére szerveződött. A hatóságok úgy tudják, a DWR propagandájának hatására 140 fiatal utazott Németországból a Közel-keletre, hogy csatlakozzon a terroristákhoz." ["post_title"]=> string(66) "Terroristákat toborzó szervezetet oszlattak fel Németországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "terroristakat-toborzo-szervezetet-oszlattak-fel-nemetorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-11-15 19:48:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:48:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=190285" ["menu_order"]=> int(33601) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3551 (24) { ["ID"]=> int(366043) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-14 14:22:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-14 11:22:51" ["post_content"]=> string(910) "Az Európai Parlament frakcióvezetői tegnap megszavazták,  hogy októberben vitát szerveznek a romániai jogállamiság helyzetéről, és határozatot is elfogadnak majd ennek kapcsán. A döntés egy nappal azután született, hogy az Európai Parlament megszavazta a magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló, elmarasztaló Sargentini-jelentést, elindítva ezzel a uniós alapszerződés hetes cikkelye szerinti eljárást az ország ellen az uniós alapértékek megsértése miatt. A döntés értelmében az EP következő, október 1. és 4. közötti plenáris ülésén vitatják meg a jogállamiság romániai helyzetét az erőszakba fulladt augusztus 10-ei kormányellenes tüntetés nyomán, majd az október 22. és 25. közötti ülésen szavaznak a helyzetről szóló határozatról. Az október eleji vitára Viorica Dăncilă miniszterelnök is meghívást kapott." ["post_title"]=> string(42) "Románia is terítékre kerül októberben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "romania-is-teritekre-kerul-oktoberben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-14 14:22:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-14 11:22:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366043" ["menu_order"]=> int(33602) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3384 (24) { ["ID"]=> int(190395) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-11-15 19:52:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:52:51" ["post_content"]=> string(606) "Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő a rádió- és tévéilleték, illetve további 101 nem adó jellegű illeték eltörléséről szóló törvényt ? közölte kedden az elnöki hivatal. Klaus Johannis egy korábbi vitafórumon már jelezte: kihirdette volna a Szociáldemokrata Párt áltel előterjesztett jogszabályt, ha az nem rendelkezne a tévé- és rádióilleték megszüntetéséről is. Az államfő akkor azt kifogásolta, hogy a tervezetet nem bocsátották közvitára, a parlament sürgősségi eljárással, mindössze két hét leforgása alatt fogadta el." ["post_title"]=> string(57) "Alkotmánybíróság előtt a rádió- és tévéilleték" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "alkotmanybirosag-elott-a-radio-es-teveilletek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-11-15 19:52:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:52:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=190395" ["menu_order"]=> int(33591) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39289) ["max_num_pages"]=> int(3275) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99a641dea6cc725e0dec176779fd5c2c" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:fdf686d8736a4f0d155c7f284bb38ea1" }