Hét vietnami fiatal meghalt és öt kómába esett, miután kábítószert fogyasztott egy hanoi zenei fesztiválon – közölte a helyi rendőrség. (tovább…)
Continue Reading

A jemeni húszi felkelők közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal támadták meg. A csoport azt állította, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia kikötőibe tartó hajók ellen elrendelt tengeri blokádot.
A szaúdi állami SPA hírügynökség a nemzetközi jog megsértésének nevezte, ugyanakkor nem nevezte meg az elkövetőt.
A támadás tovább növelte a Vörös-tenger hajózási útvonalának biztonsági kockázatait. Hajókövetési adatok szerint több tartályhajó már útvonalat módosított, miután a húszik figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy kerüljék a szaúdi kikötőket. Két kínai rendkívül nagy nyersolajszállító tanker ugyanakkor csütörtökön folytatta útját a Báb el-Mandeb-szoros felé, fedélzetén összesen mintegy négymillió hordó szaúdi nyersolajjal.
Elemzők szerint a Vörös-tenger térségében kialakuló újabb feszültség tovább növelheti a globális energiapiac bizonytalanságát, miközben a Hormuzi-szoros körüli konfliktus már eddig is jelentős fennakadásokat okozott az olajszállításban.
" ["post_title"]=> string(70) "Támadás ért két szaúdi olajszállító tankert a Vörös-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tamadas-ert-ket-szaudi-olajszallito-tankert-a-voros-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465791" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3560 (24) { ["ID"]=> int(465789) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:23:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:23:57" ["post_content"]=> string(1330) "A három legnagyobb oktatási szakszervezeti szövetség látszatlépésnek tartja a munkaügyi minisztérium csütörtökre összehívott konzultációját. Közös közleményben hangsúlyozták: korábban már részletesen ismertették álláspontjukat a témáról, és nem támogatnak olyan minimális módosításokat, amelyek nem oldják meg az általuk jelzett problémákat.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Oktatási Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség emlékeztetett: a kormány és a munkaügyi miniszter már egyértelművé tette számukra, hogy a felajánlott intézkedéseknél többre nincs lehetőség, ezért az újabb egyeztetésen való részvétel értelmetlen lenne.
A három szakszervezeti szövetség felszólította a parlamenti képviselőket és szenátorokat, hogy utasítsák el a javaslatot, vagy terjesszenek elő egy olyan törvénytervezetet, amely az oktatásban dolgozók munkájának jelentőségéhez méltó bérezést biztosít. Példaként a munkaügyi minisztérium és a Világbank képviselői által 2024-ben kidolgozott tervezetet említették.
" ["post_title"]=> string(92) "Az oktatási szakszervezetek nem vesznek részt a bértörvényről szervezett egyeztetésen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "az-oktatasi-szakszervezetek-nem-vesznek-reszt-a-bertorvenyrol-szervezett-egyeztetesen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:23:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:23:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465789" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3561 (24) { ["ID"]=> int(465787) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:17:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:17:04" ["post_content"]=> string(1160) "Meghalt a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűzben megsérült három tengerész egyike - közölte az egészségügyi minisztérium.
A 46 éves férfi testfelületének mintegy 30 százalékán szenvedett másodfokú égési sérüléseket, és a tulceai megyei kórházban ápolták.
Egy másik, 27 éves tengerész testfelületének körülbelül 10 százalékán égett meg. Õt továbbra is a kórház plasztikai sebészeti osztályán kezelik.
A harmadik sérültet a kórház általános sebészeti osztályára utalták be. Neki horzsolásai és egyéb sérülései vannak, állapota stabil.
A libériai felségjelzésű Gas Lisbon tartályhajó keddre virradóra gyulladt ki a román partok közelében feltehetően orosz dróntámadás következtében. A hajó az egyiptomi Alexandriából az ukrajnai Reni kikötő felé tartott. A legénység valamennyi tagját kimenekítették.
" ["post_title"]=> string(67) "Meghalt a Gas Lisbon fedélzetén keletkezett tűz egyik sérültje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "meghalt-a-gas-lisbon-fedelzeten-keletkezett-tuz-egyik-serultje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:17:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:17:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465787" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3400 (24) { ["ID"]=> int(465783) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:15:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:15:56" ["post_content"]=> string(1625) "Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhexport feltételeinek alkalmazásában, hogy Románia fokozatosan visszatérhessen a piacra. Facebook-bejegyezése szerint a tárcavezető másodszor egyeztetett Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal.
Az Európai Bizottság döntése értelmében idén december 31-ig Románia teljes területéről megtiltották a juhok és kecskék exportját harmadik országokba, vagyis az Európai Unión kívülre, miközben az EU-tagállamokba irányuló szállítási tilalom is érvényben maradt. A szigorú intézkedést egy Maros megyében felbukkant kiskérődzők pestise járványgóc indokolta. A román agrárminisztérium mélyen aránytalannak ítélte a döntést, amelyhez az RMDSZ politikusa szerint az vezetett, hogy az Európai Bizottság elveszítette bizalmát a romániai állategészségügyi rendszerben. Ezért az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (ANSVSA) most konkrét, hiteles és végrehajtható tervet kell kidolgoznia a juhokat és kecskéket érintő betegségek megfékezésére. A rendszernek konkrét bizonyítékokkal kell igazolnia a fertőzött és egészséges állatok elkülönítését, biztosítania kell az egyértelmű nyomon követhetőséget, és bizonyítani kell, hogy az érintett térségek mentesek a fertőző betegségek kockázatától – magyarázta Tánczos Barna.
" ["post_title"]=> string(62) "A juhkivitel feltételeinek enyhítését kéri Tánczos Barna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-juhkivitel-felteteleinek-enyhiteset-keri-tanczos-barna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:15:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:15:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465783" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3559 (24) { ["ID"]=> int(465791) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:44" ["post_content"]=> string(1402) "A jemeni húszi felkelők közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal támadták meg. A csoport azt állította, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia kikötőibe tartó hajók ellen elrendelt tengeri blokádot.
A szaúdi állami SPA hírügynökség a nemzetközi jog megsértésének nevezte, ugyanakkor nem nevezte meg az elkövetőt.
A támadás tovább növelte a Vörös-tenger hajózási útvonalának biztonsági kockázatait. Hajókövetési adatok szerint több tartályhajó már útvonalat módosított, miután a húszik figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy kerüljék a szaúdi kikötőket. Két kínai rendkívül nagy nyersolajszállító tanker ugyanakkor csütörtökön folytatta útját a Báb el-Mandeb-szoros felé, fedélzetén összesen mintegy négymillió hordó szaúdi nyersolajjal.
Elemzők szerint a Vörös-tenger térségében kialakuló újabb feszültség tovább növelheti a globális energiapiac bizonytalanságát, miközben a Hormuzi-szoros körüli konfliktus már eddig is jelentős fennakadásokat okozott az olajszállításban.
" ["post_title"]=> string(70) "Támadás ért két szaúdi olajszállító tankert a Vörös-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tamadas-ert-ket-szaudi-olajszallito-tankert-a-voros-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465791" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39293) ["max_num_pages"]=> int(9824) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e7f418c06f6cb78777c7201911aa8059" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1cc65cd759c07e65671b08005796da13" }Hét vietnami fiatal meghalt és öt kómába esett, miután kábítószert fogyasztott egy hanoi zenei fesztiválon – közölte a helyi rendőrség. (tovább…)
Continue ReadingOroszországot elítélő határozatot fogadott el tegnap az ENSZ Közgyűlésének emberi jogi bizottsága. A decemberben a közgyűlés elé kerülő szöveg szerint a világszervezet elítéli a Krím félsziget „ideiglenes orosz megszállását”, illetve a krími tatárok és más kisebbségek ellen elkövetett jogsértéseket. (tovább…)
Continue Reading
A Natúra Stúdió vendége Szilágyi Andrea, akivel a fenntartható lábbelikről beszélgetünk.
Continue Reading
Berei István, szentábrahámi unitárius lelkész hirdet igét.
Continue ReadingMarius Pașcan, aki jelenleg parlamenti képviselő a Népi Mozgalom Pártja (PMP) színeiben, előzetes panaszt nyújtott be a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum megalapítását előíró miniszteri rendelet ellen. Ez csak az első lépés a rendelet közigazgatási bíróságon történő megsemmisítése irányába. (tovább…)
Continue ReadingA kormánypártban attól tartanak, hogy az október 7-i referendum érvénytelen lesz az alacsony részvétel miatt, miután a több ellenzéki és civil csoportosulás a jogfosztónak tartott népszavazás bojkottálására hívott fel. (tovább…)
Continue ReadingA növekedés bruttó értéke 4,9 százalék volt az első kilenc hónapban, szezonális- és naptári kiigazítással 4,8 százalékkal nőtt a román bruttó hazai termék 2015 azonos időszakához képest. (tovább…)
Continue ReadingTanúként hallgatták ki a Szociáldemokrata Párt elnökét az augusztus 10-i bukaresti tüntetés ügyében, az államcsínykísérletre vonatkozó kijelentése miatt. Erről maga Liviu Dragnea nyilatkozott pénteken este, amikor távozott a legfőbb ügyészség épületéből.
Continue ReadingA külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke 3,143 milliárd euró volt január és szeptember között ? közölte a jegybank. (tovább…)
Continue ReadingSaját kollégái is vitatják a pénzügyminiszter felvetését, miszerint a kisebb egészségügyi járulékot fizető polgárok kevesebb juttatásra lennének jogosultak. Petre Florin Manole szociáldemokrata képviselő szerint Eugen Teodorovici javaslata diszkriminatív, és elfogadása esetén elmélyítené a szakadékot a kisjövedelműek és a jómódúak között. (tovább…)
Continue ReadingA napi gázfogyasztás negyedét importból fedezi Románia ebben az időszakban ? árulta el az Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke. Az ok: a külföldi fűtőanyag olcsóbb. (tovább…)
Continue ReadingTrópusi viharrá szelídült az éjjelre a Florence hurrikán, de változatlanul veszélyes, és máris öt halálos áldozatot követelt. Észak-és Dél-Karolina part menti településein térdig ér a víz, a szél óránként 100–110 kilométeres süvít és fákat csavart ki tövestől. (tovább…)
Continue Reading
Szilágyi Andrea cipőtervező[/caption]
Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett szava a fenntarthatóság, amely a cipők esetében is értelmet nyert.
Szilágyi Andrea tervező is az etikus divat híve. Cipői környezetkímélőek, természetbarát alapanyagokból és kézzel készülnek. Nemrégiben Bukarestben is bemutatta őket.
Mitől etikus egy cipő? Ki dönti el, és mi alapján? Lehetséges a fenntarthatóság egy gyorsan és hullámzó módon változó iparágban, mint a divat? ? többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ a mai félórában.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/11/2016-11-16ns-2.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/11/2016-11-16ns.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(49) "Szilágyi Andrea fenntartható cipői Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(98) "A Natúra Stúdió vendége Szilágyi Andrea, akivel a fenntartható lábbelikről beszélgetünk." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "szilagyi-andrea-fenntarthato-cipoi-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-11-16 10:51:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-11-16 08:51:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=190645" ["menu_order"]=> int(33579) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3554 (24) { ["ID"]=> int(190615) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-11-20 10:00:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-11-20 08:00:59" ["post_content"]=> string(180) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/11/2016-11-20vas-.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/11/2016-11-20vas.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(37) "Unitárius igehirdetés, november 20." ["post_excerpt"]=> string(64) "Berei István, szentábrahámi unitárius lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "unitarius-igehirdetes-november-20" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-11-16 10:01:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-11-16 08:01:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=190615" ["menu_order"]=> int(33581) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(366067) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-15 14:00:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 11:00:59" ["post_content"]=> string(814) "Marius Pașcan, aki jelenleg parlamenti képviselő a Népi Mozgalom Pártja (PMP) színeiben, előzetes panaszt nyújtott be a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum megalapítását előíró miniszteri rendelet ellen. Ez csak az első lépés a rendelet közigazgatási bíróságon történő megsemmisítése irányába. Pașcan szerint az iskolát újraalapító miniszteri rendelet előírásai diszkriminálják a román többségi társadalmat, veszélyes precedenst teremtenek, és a sarkalatos oktatási törvény előírásaival mennek szembe, ami alaptörvénybe ütközik. Éppen ezért a közigazgatási bírósági per mellett, a parlamenti vita után az alkotmánybíróságon is megtámadja a miniszteri rendeletet – közölte a volt prefektus." ["post_title"]=> string(85) "Megpróbálja újból bezáratni a katolikus gimnáziumot Maros megye volt prefektusa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "megprobalja-ujbol-bezaratni-a-katolikus-gimnaziumot-maros-megye-volt-prefektusa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-15 14:00:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 11:00:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366067" ["menu_order"]=> int(33582) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3544 (24) { ["ID"]=> int(366065) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-15 13:59:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:59:14" ["post_content"]=> string(968) "A kormánypártban attól tartanak, hogy az október 7-i referendum érvénytelen lesz az alacsony részvétel miatt, miután a több ellenzéki és civil csoportosulás a jogfosztónak tartott népszavazás bojkottálására hívott fel. Az október 7-i referendum csak akkor lesz érvényes, ha a választói részvétel eléri a 30 százalékot, illetve az igen szavazatok aránya eléri a választópolgárok 25 százalékát. Erről a formáció szenátusi frakcióvezetője nyilatkozott. Șerban Nicolae szerint a kormánynak sürgősségi rendelettel kell módosítani a referendumtörvényt annak érdekében, hogy a család meghatározásával kapcsolatos referendumot két egymást követő napon szervezzék meg. A PSD szenátusi frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy a 2003-as alkotmánymódosító népszavazás is két napig tartott, tehát meglátása szerint a tervezett törvénymódosítás alkotmányjogilag támadhatatlan." ["post_title"]=> string(75) "Kétnapos alkotmánymódosító referendumot akar a Szociáldemokrata Párt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "ketnapos-alkotmanymodosito-referendumot-akar-a-szocialdemokrata-part" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-15 13:59:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:59:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366065" ["menu_order"]=> int(33584) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3540 (24) { ["ID"]=> int(190465) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-11-15 19:54:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:54:20" ["post_content"]=> string(415) "A növekedés bruttó értéke 4,9 százalék volt az első kilenc hónapban, szezonális- és naptári kiigazítással 4,8 százalékkal nőtt a román bruttó hazai termék 2015 azonos időszakához képest. Az előző negyedévhez viszonyított növekedés 0,6%-os volt reálértéken ? az Országos Statisztikai Intézet (INS). Éves összevetésben 4,6 százalékkal bővült a román gazdaság." ["post_title"]=> string(59) "Csaknem öt százalékkal nőtt a GDP január?szeptemberben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "csaknem-ot-szazalekkal-nott-a-gdp-januar-szeptemberben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-11-15 20:15:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 18:15:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=190465" ["menu_order"]=> int(33585) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3541 (24) { ["ID"]=> int(366061) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-15 13:57:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:57:35" ["post_content"]=> string(1032) "Tanúként hallgatták ki a Szociáldemokrata Párt elnökét az augusztus 10-i bukaresti tüntetés ügyében, az államcsínykísérletre vonatkozó kijelentése miatt. Erről maga Liviu Dragnea nyilatkozott pénteken este, amikor távozott a legfőbb ügyészség épületéből. A vallomása tartalmát illetően nem árult el részleteket. Újságírói kérdésre annyit mondott: nem tart attól, hogy megvádolják az ügyben. A katonai ügyészek visszaélésszerű magatartás, hivatali visszaélés és szolgálati hanyagság gyanújával indítottak eljárást a Victoriei téri tüntetésen történt incidensekkel kapcsolatban egyelőre ismeretlen személy ellen. Az ügyben hozzávetőlegesen 770-an tettek feljelentést, akik állításuk szerint megsérültek a csendőrség közbelépése nyomán. Ugyanakkor a csendőrség maga is feljelentést tett az alkotmányos rend elleni cselekmények gyanújával. Ebben az ügyben a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség vizsgálódik." ["post_title"]=> string(46) "Dragnea nem tart újabb ügyészségi vádtól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "dragnea-nem-tart-ujabb-ugyeszsegi-vadtol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-15 13:57:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:57:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366061" ["menu_order"]=> int(33586) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3542 (24) { ["ID"]=> int(190445) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-11-15 19:53:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:53:56" ["post_content"]=> string(677) "A külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke 3,143 milliárd euró volt január és szeptember között ? közölte a jegybank. Tavaly ugyanebben az időszakban 2,514 milliárd euró áramlott a román gazdaságba. Így tavalyhoz képest 629 millió euróval több külföldi beruházást jegyeztek, ami 25 százalékos növekedés. Tavaly ugyancsak 25 nagyobb volt a külföldi tőkeberuházások értéke, mint egy évvel korábban. A Román Nemzeti Bank szintén hétfőn közölte, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya 2,661 milliárd euró volt, ami csaknem két és félszerese a tavalyi hasonló időszakban jegyzett 1,099 milliárd eurónak." ["post_title"]=> string(62) "Negyedével nőttek a külföldi közvetlen tőkeberuházások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "negyedevel-nottek-a-kulfoldi-kozvetlen-tokeberuhazasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-11-15 19:53:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:53:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=190445" ["menu_order"]=> int(33587) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3534 (24) { ["ID"]=> int(366060) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-15 13:56:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:56:56" ["post_content"]=> string(809) "Saját kollégái is vitatják a pénzügyminiszter felvetését, miszerint a kisebb egészségügyi járulékot fizető polgárok kevesebb juttatásra lennének jogosultak. Petre Florin Manole szociáldemokrata képviselő szerint Eugen Teodorovici javaslata diszkriminatív, és elfogadása esetén elmélyítené a szakadékot a kisjövedelműek és a jómódúak között. Ráadásul a képviselő meglátása szerint veszélyes precedens születne, hiszen holnap-holnapután – arra hivatkozva, hogy a nagyobb jövedelműek többet fizetnek be az államkasszába – a gazdagoknak külön iskolákat kell építeni, és így tovább. A szociáldemokrata képviselő szerint a járulék összegétől függő egészségügyi ellátáscsomag sértené az alkotmány számos előírását." ["post_title"]=> string(82) "Diszkriminatív és alkotmánysértő a járulékfüggő egészségügyi ellátás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "diszkriminativ-es-alkotmanyserto-a-jarulekfuggo-egeszsegugyi-ellatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-15 13:56:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:56:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366060" ["menu_order"]=> int(33588) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3533 (24) { ["ID"]=> int(190425) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-11-15 19:53:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:53:22" ["post_content"]=> string(495) "A napi gázfogyasztás negyedét importból fedezi Románia ebben az időszakban ? árulta el az Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke. Az ok: a külföldi fűtőanyag olcsóbb. Niculae Havrile? azt is elmondta, hogy a megszabott minimális szintnél több mint 40 százalékkal több, 2,4 milliárd köbméter földgáz van a tárolókban. A hatóság elnöke szerint a külföldi földgáz ára mintegy harmadával kisebb a Romániában rögzített hatósági árnál." ["post_title"]=> string(22) "Olcsóbb az importgáz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "olcsobb-az-importgaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-11-15 19:53:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-11-15 17:53:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=190425" ["menu_order"]=> int(33589) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3395 (24) { ["ID"]=> int(366056) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-15 13:53:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:53:53" ["post_content"]=> string(1111) "Trópusi viharrá szelídült az éjjelre a Florence hurrikán, de változatlanul veszélyes, és máris öt halálos áldozatot követelt. Észak-és Dél-Karolina part menti településein térdig ér a víz, a szél óránként 100–110 kilométeres süvít és fákat csavart ki tövestől. A két folyó találkozásánál fekvő, 30 ezer lelket számláló észak-karolinai New Bern városa teljesen víz alá került, a házakat az első emeletig árasztotta el a víz, az embereket motorcsónakokkal mentik ki otthonaikból. Az amerikai földtani intézet szerint a térségben eddig 75–80 centiméternyi eső esett. Észak-Karolinában eddig több mint 800 ezren maradtak áram nélkül. Roy Cooper kormányzó péntek esti sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy várhatóan két-két és félmilliónyi embernek nem lesz áramszolgáltatása. Az államban 150 menedékhelyet nyitottak, több mint 20 ezer ember ezekben várja, hogy a vihar elvonuljon. A közintézmények, iskolák, templomok zárva tartanak Észak-Karolinában és a szomszédos Dél-Karolinában is." ["post_title"]=> string(55) "Már öt halálos áldozata van a Florence hurrikánnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "mar-ot-halalos-aldozata-van-a-florence-hurrikannak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-15 13:53:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-15 10:53:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366056" ["menu_order"]=> int(33590) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3410 (24) { ["ID"]=> int(366081) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-17 14:35:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-17 11:35:51" ["post_content"]=> string(485) "Hét vietnami fiatal meghalt és öt kómába esett, miután kábítószert fogyasztott egy hanoi zenei fesztiválon - közölte a helyi rendőrség. Az Utazás a Holdra nevű elektronikus zenei fesztivált vasárnap tartották a vietnami főváros fiatalok és külföldiek körében népszerű egyik negyedében. A hatóságok ideiglenesen felfüggesztették a hasonló események engedélyét - mondta el Truong Minh Tien, a hanoi kulturális hivatal igazgatóhelyettese." ["post_title"]=> string(42) "Kábítószer áldozatai lettek Vietnamban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "kabitoszer-aldozatai-lettek-vietnamban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-17 14:35:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-17 11:35:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366081" ["menu_order"]=> int(33576) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39289) ["max_num_pages"]=> int(3275) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2b468e3d4257319ab09deee4e390043a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1c4a1bb2f36d446521ccd1c2dd947804" }