Katolikus Karitász tanácskozása

A karitatív szervezetek munkája erősítheti a magyar-szlovák, a magyar-ukrán, a magyar-román és a magyar-szerb kapcsolatokat is, és segíti a magyarság megmaradását – mondta a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a Katolikus Karitász Kárpát-medencei vezetőinek első találkozóján. (tovább…)

Continue Reading

Készül a bolgár-román interkonnektor

Befejeződött tegnap a Románia és Bulgária közötti első gázvezeték áthúzása a Duna-meder alatti furaton. Ezáltal gyakorlatilag összekapcsolódott a román és bolgár gázhálózat – tájékoztat a gazdasági minisztérium. A közlemény szerint a giurgiui mérőállomás évi másfél milliárd köbméternyi gázt képes átereszteni akár Bulgáriából Romániába, akár fordított irányban. (tovább…)

Continue Reading

Végleges: a parlament elutasította a Székelyföld autonómiáját

A képviselőház után a szenátus is elutasította a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki és Kulcsár-Terza József képviselő terjesztett elő egyéni indítványként. A tervezetet ennek ellenére az RMDSZ testületileg támogatta.

Az autonómiastatútum előterjesztőjével, Kulcsár Terza Józseffel beszélgettünk a törvényhozási vita tanulságairól és a lehetséges jövőbeni lépésekről. (tovább…)

Continue Reading

Egyre kevesebb a diák

Tovább csökkent a diákok száma a nemrég zárult tanévben. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 18.700-zal kevesebb diák járt iskolába és egyetemre az elmúlt tanévben, mint egy évvel korábban, számuk alig haladta meg a 3,5 milliót. (tovább…)

Continue Reading

Donald Trump és Kim Dzsong Un Szingapúrban találkozik?

Amerikai sajtóértesülések szerint Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Szingapúrban találkozik majd. Meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva több amerikai médium – köztük a The New York Times, vagy a CNN hírtelevízió – is egybehangzóan állítja, hogy az amerikai elnök és az észak-koreai vezető csúcstalálkozója Szingapúrban lesz. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3451 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(461737) [1]=> int(461761) [2]=> int(461759) [3]=> int(461751) [4]=> int(461749) } ["paged"]=> int(2614) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(461737) [1]=> int(461749) [2]=> int(461751) [3]=> int(461759) [4]=> int(461761) } ["paged"]=> int(2614) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3566 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3462 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (461737,461749,461751,461759,461761) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 31356, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(175285) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-28 11:47:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-28 09:47:35" ["post_content"]=> string(635) "Craiovára telepítik a NATO romániai nemzetközi dandárját. A legfelső védelmi tanács tegnapi ülése után Klaus Johannis államfő bejelentette: a dandár várhatóan jövőre éri el kezdeti, és 2018-ban teljes operatív kapacitását. A legfelső védelmi tanács határozata értelmében az iraki és afganisztáni missziókban rendszeresen részt vevő craiovai ?Rovine? II. gyalogos dandár alakul át NATO-dandárrá. A nemzetközi összetételű dandárba Lengyelország egy századot, Bulgária pedig 400 katonát küld. A további NATO-szövetségesek részvételről nem nyilatkozott az államfő." ["post_title"]=> string(62) "Craiován hozzák létre a nemzetközi összetételű dandárt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "craiovan-hozzak-letre-a-nemzetkozi-osszetetelu-dandart" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-28 11:47:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-28 09:47:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=175285" ["menu_order"]=> int(33511) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3568 (24) { ["ID"]=> int(364086) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-06-25 14:01:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-06-25 11:01:56" ["post_content"]=> string(475) "Két régi Airbus A 310 repülőgépet küld a Tarom Örményországba, amely 5,5 millió dollárt fizet a régi gépekért. A légitársaság 1992-ben vásárolta a két gépet, de 2016 óra már nem használja. A gépek megőrzése és karbantartása 9 millió dollárjába került volna félévenként a Taromnak, ismét repülésre kész állapotba hozásához további 26 millió dollárra lenne szükség. A Tarom flottája jelenleg 25 repülőgépből áll." ["post_title"]=> string(48) "Örményország vett meg két gépet a Taromtól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "ormenyorszag-vett-meg-ket-gepet-a-taromtol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-06-25 14:01:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-06-25 11:01:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364086" ["menu_order"]=> int(33512) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3564 (24) { ["ID"]=> int(172015) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-19 13:48:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-19 11:48:54" ["post_content"]=> string(851) "A karitatív szervezetek munkája erősítheti a magyar-szlovák, a magyar-ukrán, a magyar-román és a magyar-szerb kapcsolatokat is, és segíti a magyarság megmaradását - mondta a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a Katolikus Karitász Kárpát-medencei vezetőinek első találkozóján. Soltész Miklós előadásában kifejtette: ha egyházakon, egyházi karitatív szervezeteken keresztül erősítik a kapcsolatot, akkor sokkal inkább kapnak partnereket, támogatást. A külhoni magyarság megmaradásának elsődleges kérdése, hogy megmarad-e a hit, ezért is fontos és nemzetmentő, hogy a Katolikus Karitász más Kárpát-medencei országokban is jelen van - tette hozzá." ["post_title"]=> string(34) "Katolikus Karitász tanácskozása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "katolikus-karitasz-tanacskozasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-19 13:48:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-19 11:48:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=172015" ["menu_order"]=> int(33513) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3575 (24) { ["ID"]=> int(350856) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-10 14:28:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-10 11:28:19" ["post_content"]=> string(683) "Megalakulása utáni első ülésébe kezdve, adásunkkal egyidőben tartja a miniszterelnök-választást az áprilisban megválasztott magyar Országgyűlés. A képviselők több mint a felének szavazatával újból miniszterelnökké választhatják Orbán Viktort, és holnap létrehozhatják az új kormány minisztériumait. Holnapra a minisztériumok felsorolásáról, valamint egyes ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló kormánypárti előterjesztés összevont vitáját és egyben zárószavazását tervezik, ha a képviselők ma  - négyötödös többséggel - hozzájárulnak a házszabálytól eltéréssel való tárgyaláshoz." ["post_title"]=> string(63) "Holnap létrehozhatják az új magyar kormány minisztériumait" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "holnap-letrehozhatjak-az-uj-magyar-kormany-miniszteriumait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-10 14:28:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-10 11:28:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=350856" ["menu_order"]=> int(33514) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3586 (24) { ["ID"]=> int(174685) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-26 11:23:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-26 09:23:36" ["post_content"]=> string(1006) "Befejeződött tegnap a Románia és Bulgária közötti első gázvezeték áthúzása a Duna-meder alatti furaton. Ezáltal gyakorlatilag összekapcsolódott a román és bolgár gázhálózat - tájékoztat a gazdasági minisztérium. A közlemény szerint a giurgiui mérőállomás évi másfél milliárd köbméternyi gázt képes átereszteni akár Bulgáriából Romániába, akár fordított irányban. A 23 millió eurónyi uniós támogatásból épülő bolgár-román interkonnektor év végéig készül el, a Duna alatti vezeték pedig Európa eddigi legnagyobb ilyen jellegű beruházásának számít. A több mint két kilométer hosszúságú furat a meder legmélyebb pontjánál 50 méterrel mélyebben halad át a Duna alatt. A bolgár-román interkonnektor annak a bolgár-román-magyar-osztrák gázfolyosónak egyik nélkülözhetetlen eleme, amelynek - 179 millió eurós értékű - uniós támogatási szerződését szeptember elején írtak alá Budapesten." ["post_title"]=> string(40) "Készül a bolgár-román interkonnektor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "keszul-a-bolgar-roman-interkonnektor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-26 11:23:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-26 09:23:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=174685" ["menu_order"]=> int(33515) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(364066) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-06-25 14:01:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-06-25 11:01:26" ["post_content"]=> string(451) "Felmentette a legfelsőbb törvényszék George Scutaru volt államelnöki tanácsost, aki ellen pénzmosás miatt emelt vádat a Korrupcióellenes Ügyészség. Ugyanebben az ügyben felmentették Dan Motreanu volt képviselőt és Ana Maria Schaer cégvezetőt is. Az ítélet nem jogerős. A Korrupcióellenes Ügyészség a választási kampány finanszírozására elfogadott csúszópénz miatt emelt vádat a volt képviselők ellen." ["post_title"]=> string(18) "Hármas felmentés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(16) "harmas-felmentes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-06-25 14:01:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-06-25 11:01:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364066" ["menu_order"]=> int(33516) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(356656) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-31 11:34:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-31 08:34:45" ["post_content"]=> string(1120) "A képviselőház után a szenátus is elutasította a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki és Kulcsár-Terza József képviselő terjesztett elő egyéni indítványként. A tervezetet ennek ellenére az RMDSZ testületileg támogatta. Az autonómiastatútum előterjesztőjével, Kulcsár Terza Józseffel beszélgettünk a törvényhozási vita tanulságairól és a lehetséges jövőbeni lépésekről. Ahogy a felsőház plénumában felszólaló Tánczos Barna kiemelte: érdemi vita egyik házban sem volt, a román politikusok nem viszonyultak kellő nyitottsággal és empátiával a kérdéshez, annak ellenére, hogy a nemzeti közösségek önrendelkezésére ígéretet tett a modern román állam alapdokumentumának tekinthető Gyulafehérvári kiáltvány, amelynek centenáriumát éppen idén ünnepli a románság. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/2018-05-28-Kulcsar-Terza.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/2018-05-28-Kulcsar-Terza.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(68) "Végleges: a parlament elutasította a Székelyföld autonómiáját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "vegleges-a-parlament-elutasitotta-a-szekelyfold-autonomiajat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-31 11:34:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-31 08:34:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=356656" ["menu_order"]=> int(33518) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3589 (24) { ["ID"]=> int(175145) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-28 09:57:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-28 07:57:18" ["post_content"]=> string(616) "Vincze Ferenc prózaíró, irodalomtörténész, műfordító lesz a Bukaresti Magyar Intézet mai meghívottja. Az ELTE tudományos munkatársa, a Szépirodalmi Figyelő főszerkesztője este 7 órakor mutatkozik be a Balassi Intézet által elindított EMIL-estek első vendégeként. Az EMIL, vagyis az Erdélyi Magyar Írók Ligája 2002-ben alakult Kolozsváron, célja a kortárs erdélyi magyar irodalom népszerűsítése, az erdélyi irodalmi hagyományok ápolása. Az 1979-ben született Vincze Ferenc legutóbbi regénye a Desertum, 2014 ?ben jelent meg a budapesti Orpheusz Kiadónál." ["post_title"]=> string(48) "EMIL-estek Bukarestben: Meghívott Vincze Ferenc" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "emil-estek-bukarestben-meghivott-vincze-ferenc" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-28 09:57:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-28 07:57:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=175145" ["menu_order"]=> int(33519) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3590 (24) { ["ID"]=> int(364046) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-06-25 14:01:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-06-25 11:01:01" ["post_content"]=> string(841) "Tovább csökkent a diákok száma a nemrég zárult tanévben. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 18.700-zal kevesebb diák járt iskolába és egyetemre az elmúlt tanévben, mint egy évvel korábban, számuk alig haladta meg a 3,5 milliót. A pedagógusok 236.200-an voltak, ami azt jelenti, hogy egy tanárra 15 diák vagy egyetemista jutott. A 2016-17-es tanévben a csökkenés több mint kétszerese volt a mostaninak, 45.300-zal kevesebben jártak iskolába és egyetemre, mint a 2015-ben kezdődött tanévben. Az iskoláskorúak majdnem fele elemi és gimnáziumi oktatásba járt és mintegy egyharmaduk líceumba, előkészítő osztályba, illetve óvodába. Az előző tanévhez képest a felsőoktatásban és a szakoktatásban tapasztaltak növekedést ? derül ki a statisztikai hivatal adataiból." ["post_title"]=> string(22) "Egyre kevesebb a diák" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "egyre-kevesebb-a-diak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-06-25 14:01:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-06-25 11:01:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364046" ["menu_order"]=> int(33520) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(171945) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-17 12:00:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-17 10:00:56" ["post_content"]=> string(465) "Ez tegnap derült ki, amikor bejelentették a romániai pályázatok elbírálásának eredményét Steve Green zsűrielnök és Corina ?uteu kulturális miniszter jelenlétében. A címre tizennégy város pályázott az országból. 2021-ben Románia mellett egy görög város, valamint az EU-tagjelölt Szerbia vagy Montenegró egy települése viselheti a címet. Legutóbb 2007-ben volt romániai város Európa Kulturális Fővárosa." ["post_title"]=> string(60) "Temesvár lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2021-ben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "temesvar-lesz-europa-egyik-kulturalis-fovarosa-2021-ben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-17 12:04:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-17 10:04:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=171945" ["menu_order"]=> int(33521) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3375 (24) { ["ID"]=> int(350836) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-10 14:27:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-10 11:27:58" ["post_content"]=> string(650) "Amerikai sajtóértesülések szerint Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Szingapúrban találkozik majd. Meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva több amerikai médium - köztük a The New York Times, vagy a CNN hírtelevízió - is egybehangzóan állítja, hogy az amerikai elnök és az észak-koreai vezető csúcstalálkozója Szingapúrban lesz. A sajtóértesülések tegnap este láttak napvilágot, azt követően, hogy Donald Trump kizárta, hogy az Észak- és Dél-Korea közötti demilitarizált övezetben, Panmindzsonban lenne a helyszín, amint azt ő először javasolta." ["post_title"]=> string(57) "Donald Trump és Kim Dzsong Un Szingapúrban találkozik?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "donald-trump-es-kim-dzsong-un-szingapurban-talalkozik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-10 14:27:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-10 11:27:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=350836" ["menu_order"]=> int(33522) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3623 (24) { ["ID"]=> int(174705) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-26 11:46:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-26 09:46:26" ["post_content"]=> string(955) "Halálának huszadik évfordulóján, szeptember 22-én gyászmisét tartottak Péter Godó Mihály néhai jezsuita szerzetes emlékére szülőfalujában, Kisiratoson. A megemlékezést Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános, Godó atya személyes ismerője szervezte. A tisztelendő szerint a 83 évesen elhunyt Godó Mihályt, az erdélyi katolikus szellemi ellenállás egyik vezetőjét a jellem, a gerincesség jellemezte, nem ismerte a félelmet és a megalkuvást. Elítélte a kommunista diktatúráva együttműködő békepapi mozgalmat, amiért összesen 18 évet töltött börtönben, ebből nyolc esztendőt magánzárkában. Godó Mihályt szülafulájaban helyezték örök nyugalomra 1996. szeptember 24-én. Pataky Lehel Zsolt tudósítása: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/09/2016-09-26Pataky.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/09/2016-09-26Pataky.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(65) "Páter Godó Mihály jezsuita szerzetesre emlékeztek Kisiratoson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "pater-godo-mihaly-jezsuita-szerzetesre-emlekeztek-kisiratoson" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-26 11:46:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-26 09:46:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=174705" ["menu_order"]=> int(33523) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(175285) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-28 11:47:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-28 09:47:35" ["post_content"]=> string(635) "Craiovára telepítik a NATO romániai nemzetközi dandárját. A legfelső védelmi tanács tegnapi ülése után Klaus Johannis államfő bejelentette: a dandár várhatóan jövőre éri el kezdeti, és 2018-ban teljes operatív kapacitását. A legfelső védelmi tanács határozata értelmében az iraki és afganisztáni missziókban rendszeresen részt vevő craiovai ?Rovine? II. gyalogos dandár alakul át NATO-dandárrá. A nemzetközi összetételű dandárba Lengyelország egy századot, Bulgária pedig 400 katonát küld. A további NATO-szövetségesek részvételről nem nyilatkozott az államfő." ["post_title"]=> string(62) "Craiován hozzák létre a nemzetközi összetételű dandárt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "craiovan-hozzak-letre-a-nemzetkozi-osszetetelu-dandart" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-28 11:47:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-28 09:47:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=175285" ["menu_order"]=> int(33511) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38198) ["max_num_pages"]=> int(3184) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c456eb72e847d87f77b29906d6f51fdb" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:3c395452f0932cc66ca5618f4eeb1d6b" }