Két új metrómegállót adnak át a jövő hónapban Bukarestben ? jelentette be Marin Aldea. A Metrorex igazgatója szerint jövőre közlekedni lehet az ötös vonalon, amely a Drumul Tabereit köti össze a Pantelimon negyeddel. (tovább…)
Continue Reading

A jemeni húszi felkelők közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal támadták meg. A csoport azt állította, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia kikötőibe tartó hajók ellen elrendelt tengeri blokádot.
A szaúdi állami SPA hírügynökség a nemzetközi jog megsértésének nevezte, ugyanakkor nem nevezte meg az elkövetőt.
A támadás tovább növelte a Vörös-tenger hajózási útvonalának biztonsági kockázatait. Hajókövetési adatok szerint több tartályhajó már útvonalat módosított, miután a húszik figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy kerüljék a szaúdi kikötőket. Két kínai rendkívül nagy nyersolajszállító tanker ugyanakkor csütörtökön folytatta útját a Báb el-Mandeb-szoros felé, fedélzetén összesen mintegy négymillió hordó szaúdi nyersolajjal.
Elemzők szerint a Vörös-tenger térségében kialakuló újabb feszültség tovább növelheti a globális energiapiac bizonytalanságát, miközben a Hormuzi-szoros körüli konfliktus már eddig is jelentős fennakadásokat okozott az olajszállításban.
" ["post_title"]=> string(70) "Támadás ért két szaúdi olajszállító tankert a Vörös-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tamadas-ert-ket-szaudi-olajszallito-tankert-a-voros-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465791" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3537 (24) { ["ID"]=> int(465789) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:23:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:23:57" ["post_content"]=> string(1330) "A három legnagyobb oktatási szakszervezeti szövetség látszatlépésnek tartja a munkaügyi minisztérium csütörtökre összehívott konzultációját. Közös közleményben hangsúlyozták: korábban már részletesen ismertették álláspontjukat a témáról, és nem támogatnak olyan minimális módosításokat, amelyek nem oldják meg az általuk jelzett problémákat.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Oktatási Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség emlékeztetett: a kormány és a munkaügyi miniszter már egyértelművé tette számukra, hogy a felajánlott intézkedéseknél többre nincs lehetőség, ezért az újabb egyeztetésen való részvétel értelmetlen lenne.
A három szakszervezeti szövetség felszólította a parlamenti képviselőket és szenátorokat, hogy utasítsák el a javaslatot, vagy terjesszenek elő egy olyan törvénytervezetet, amely az oktatásban dolgozók munkájának jelentőségéhez méltó bérezést biztosít. Példaként a munkaügyi minisztérium és a Világbank képviselői által 2024-ben kidolgozott tervezetet említették.
" ["post_title"]=> string(92) "Az oktatási szakszervezetek nem vesznek részt a bértörvényről szervezett egyeztetésen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "az-oktatasi-szakszervezetek-nem-vesznek-reszt-a-bertorvenyrol-szervezett-egyeztetesen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:23:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:23:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465789" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3538 (24) { ["ID"]=> int(465787) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:17:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:17:04" ["post_content"]=> string(1160) "Meghalt a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűzben megsérült három tengerész egyike - közölte az egészségügyi minisztérium.
A 46 éves férfi testfelületének mintegy 30 százalékán szenvedett másodfokú égési sérüléseket, és a tulceai megyei kórházban ápolták.
Egy másik, 27 éves tengerész testfelületének körülbelül 10 százalékán égett meg. Õt továbbra is a kórház plasztikai sebészeti osztályán kezelik.
A harmadik sérültet a kórház általános sebészeti osztályára utalták be. Neki horzsolásai és egyéb sérülései vannak, állapota stabil.
A libériai felségjelzésű Gas Lisbon tartályhajó keddre virradóra gyulladt ki a román partok közelében feltehetően orosz dróntámadás következtében. A hajó az egyiptomi Alexandriából az ukrajnai Reni kikötő felé tartott. A legénység valamennyi tagját kimenekítették.
" ["post_title"]=> string(67) "Meghalt a Gas Lisbon fedélzetén keletkezett tűz egyik sérültje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "meghalt-a-gas-lisbon-fedelzeten-keletkezett-tuz-egyik-serultje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:17:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:17:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465787" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3353 (24) { ["ID"]=> int(465783) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:15:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:15:56" ["post_content"]=> string(1625) "Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhexport feltételeinek alkalmazásában, hogy Románia fokozatosan visszatérhessen a piacra. Facebook-bejegyezése szerint a tárcavezető másodszor egyeztetett Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal.
Az Európai Bizottság döntése értelmében idén december 31-ig Románia teljes területéről megtiltották a juhok és kecskék exportját harmadik országokba, vagyis az Európai Unión kívülre, miközben az EU-tagállamokba irányuló szállítási tilalom is érvényben maradt. A szigorú intézkedést egy Maros megyében felbukkant kiskérődzők pestise járványgóc indokolta. A román agrárminisztérium mélyen aránytalannak ítélte a döntést, amelyhez az RMDSZ politikusa szerint az vezetett, hogy az Európai Bizottság elveszítette bizalmát a romániai állategészségügyi rendszerben. Ezért az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (ANSVSA) most konkrét, hiteles és végrehajtható tervet kell kidolgoznia a juhokat és kecskéket érintő betegségek megfékezésére. A rendszernek konkrét bizonyítékokkal kell igazolnia a fertőzött és egészséges állatok elkülönítését, biztosítania kell az egyértelmű nyomon követhetőséget, és bizonyítani kell, hogy az érintett térségek mentesek a fertőző betegségek kockázatától – magyarázta Tánczos Barna.
" ["post_title"]=> string(62) "A juhkivitel feltételeinek enyhítését kéri Tánczos Barna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-juhkivitel-felteteleinek-enyhiteset-keri-tanczos-barna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:15:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:15:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465783" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3536 (24) { ["ID"]=> int(465791) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:44" ["post_content"]=> string(1402) "A jemeni húszi felkelők közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal támadták meg. A csoport azt állította, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia kikötőibe tartó hajók ellen elrendelt tengeri blokádot.
A szaúdi állami SPA hírügynökség a nemzetközi jog megsértésének nevezte, ugyanakkor nem nevezte meg az elkövetőt.
A támadás tovább növelte a Vörös-tenger hajózási útvonalának biztonsági kockázatait. Hajókövetési adatok szerint több tartályhajó már útvonalat módosított, miután a húszik figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy kerüljék a szaúdi kikötőket. Két kínai rendkívül nagy nyersolajszállító tanker ugyanakkor csütörtökön folytatta útját a Báb el-Mandeb-szoros felé, fedélzetén összesen mintegy négymillió hordó szaúdi nyersolajjal.
Elemzők szerint a Vörös-tenger térségében kialakuló újabb feszültség tovább növelheti a globális energiapiac bizonytalanságát, miközben a Hormuzi-szoros körüli konfliktus már eddig is jelentős fennakadásokat okozott az olajszállításban.
" ["post_title"]=> string(70) "Támadás ért két szaúdi olajszállító tankert a Vörös-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tamadas-ert-ket-szaudi-olajszallito-tankert-a-voros-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465791" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39293) ["max_num_pages"]=> int(9824) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e7f418c06f6cb78777c7201911aa8059" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1cc65cd759c07e65671b08005796da13" }Két új metrómegállót adnak át a jövő hónapban Bukarestben ? jelentette be Marin Aldea. A Metrorex igazgatója szerint jövőre közlekedni lehet az ötös vonalon, amely a Drumul Tabereit köti össze a Pantelimon negyeddel. (tovább…)
Continue ReadingMa összeült a Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó bizottsága, hogy megvitassa azt a Liviu Dragnea pártelnököt azonnali lemondásra felszólító nyílt levelet, amelyet a 68 fős testületből több mint 30-an írták alá. (tovább…)
Continue ReadingA vállalatok és az alkalmazottak száma is nőtt az elmúlt két évben ? derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból. (tovább…)
Continue ReadingAz Irán által támogatott fegyveres csoportok támadásai miatt az Egyesült Államok evakuálja a dél-iraki Bászrában lévő konzulátusát – jelentette be tegnap Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. (tovább…)
Continue ReadingA 168 lej értékű, október 21-én kibocsátott kasszaszalagok nyertek a nyugtalottó vasárnapi sorsolásán. Az egymillió lejes alapból legtöbb 100 nyereményt osztanak ki. (tovább…)
Continue ReadingJelentkezett ma reggel a legfőbb ügyészségen a Román Csendőrség parancsnoka. Ionuţ Cătălin Sindile ezredest gyanúsítottként vizsgálják ki az ügyészek az augusztus 10-i tüntetésen történt hatósági fellépés ügyében – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. Ügyészségi források szerint Ionuţ Cătălin Sindile ellen hivatali visszaélésben való bűnrészesség és visszaélésszerű magatartásban való részvétel miatt folyik nyomozás. (tovább…)
Continue ReadingA bukaresti gépkocsivezetők okoznak leggyakrabban, a Hargita és Kovászna megyeiek pedig a legritkábban közúti balesetet Romániában – közölte a Digi 24 hírtelevízió, a biztosítási piacot is felügyelő pénzügyi felügyelet egy területi elemzését ismertetve. (tovább…)
Continue ReadingA GUAM csoport tagállamainak egyesített erővel, egységesen kell fellépniük területi integritásuk megvédése érdekében. (tovább…)
Continue ReadingMeglepetésnek számít, hogy Francois Fillon korábbi miniszterelnök nyerte a francia jobboldal elnökjelölt-állító előválasztásának első fordulóját, hiszen mindenki Alain Juppé volt kormányfőt várta befutónak – közölte Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna ma reggeli műsorában. (tovább…)
Continue ReadingMircea Dușa korábbi védelmi minisztert nevezte ki tegnapi ülésén a kormány Maros megye prefektusának. A szociáldemokrata politikus, aki szeptember 12-én mondott le a védelmi minisztériumban betöltött államtitkári tisztségről, ideiglenes jelleggel tölti majd be a Maros megyei prefektusi tisztséget. (tovább…)
Continue ReadingÚjabb madárinfluenzás góc létezését erősítették meg Magyarországon. A két farmot elszigetelték. (tovább…)
Continue ReadingA mai műsorban ismét világzenéről, illetve népzenéről, a zene „erejéről” lesz szó. A mérai világzenei fesztiválon beszélgettem Bognár Szilviával, akit hallgatóink népdalénekesként, vagy az Anima Sound System, a Makám együttes tagjaként is hallhattak már. (tovább…)
Continue Reading