A következő egy órában Pünkösd ünnepéről, valamit a ma már világszerte, vagy legalábbis a világ magyarsága körében ismert csíksomlyói búcsúról hallhatnak, valamit az elmúlt hétvégén megszervezett IX.Csíkszeredai Könyvvásárról Bíró István kisriportjában, a június 10–16. között Nagyváradon megrendezésre kerülő Holnapután színházi fesztivál 12. kiadásáról az esemény szervezőjével Fazakas Mártával Rácz Éva beszélgetett, illetve a nemrégiben felújított Bohus palotáról, az aradi szecessziós építészet egyik gyöngyszeméről, valamint a Bohus család kiemelkedő személyiségeiről Puskel Péter előadásában hallhatnak – tartsanak velünk!
Az idei első három hónapban 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az előző negyedévhez képest, 2023 ugyanezen időszakához viszonyítva pedig 0,1 százalékos volt a bővülés, derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közölte, hogy a román gazdaság továbbra is 3,2 százalékos bővülésével számol 2024-ben, a tavaly szeptemberben előrejelzetthez hasonlóan. Ezzel szemben a Nemzetközi Valutaalap a tavaly októberi 3,8 százalékról áprilisban 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát.
Több mint 34%-kal nőtt az év első negyedévében a Romániába importált földgáz mennyisége 2023 azonos időszakához képest. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a hazai gáztermelés is enyhén, alig több mint egy százalékkal nőtt.
Az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság becslései szerint az év végéig a földgáztermelés várhatóan 2,3%-kal nő, az import pedig közel három százalékkal csökken 2023-hoz képest.
Nem akarják a két évvel ezelőtti bostoni robbantásban elhunyt kisfiú szülei, hogy kivégezzék a terrorcselekmény miatt elítélt Dzsohar Carnajevet. A 2013-as bostoni maraton idején elkövetett robbantások 264 embert megsebesítettek és hármat megöltek, köztük a 8 éves Martin Richardot. (tovább…)
Hamarosan kötelezhetik a szülőket a kötelező oltások beadatására, ha a parlament elfogadja az Egészségügyi Minisztérium által kidolgozott törvénytervezetet. (tovább…)
Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé az RMDSZ pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusán. Az Újratervezés jelszóval rendezett kongresszuson Kelemen Hunor programbeszédében a társadalomszervezés erősítésére helyezte a hangsúlyt. „Az etnikai képviselet terén nincs alternatívája az RMDSZ-nek. Nem újabb és újabb pártokra van szüksége a közösségnek, hanem nyitott, befogadó és mindig megújulni képes szövetségre” ? mondta az RMDSZ újraválasztott elnöke. (tovább…)
Călin Popescu Tăriceanu, a Szenátus elnöke köszöntő beszédében többször is hangsúlyozta: másfajta kapcsolatot kell kiépíteni a magyar közösséggel, egy olyan kapcsolatot, ami tiszteletre és kölcsönös megértésre épül.
Az RMDSZ-kongresszuson felszólaló Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke arra kérte az RMDSZ-t, dolgozzon együtt a PNL-vel Románia állampolgárainak szolgálatában.
Valamennyi romániai és magyarországi parlamenti párt elnöke jelen van Kolozsváron, az RMDSZ ?Újratervezés? jelszóval megkezdődött kongresszusán. A helyszínről Székely Ervin tudósít:
Egyenként ötezer lejes bírságot rótt ki a marosvásárhelyi rendőrség a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezőire. Az esetről a megbírságolt Barabás Miklós és Kincses Előd ügyvéd számolt be sajtótájékoztatón.
Tízezer aláírást kíván gyűjteni az RMDSZ a kovásznai szívkórház nevének védelmében. Mint ismert, az Egészségügyi Minisztérium április elején rendelettel Nicolae Teculescu balneológus nevét is beiktatta a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház nevébe.
A Piteşti és Nagyszeben közötti autópálya megépítését sürgették tegnap a Dacia gépkocsigyár mioveni-i gyárának utcára vonult alkalmazottai és azok hozzátartozói. A hírügynökségek 6-7 ezerre becsülték a tiltakozók számát, akik amiatt elégedetlenek, hogy a kormány csak 2020 után építi meg a Déli-Kárpátokat átszelő autópályát.
Enyhén csökkent az első negyedévben a román járműgyártás, ugyanakkor folytatódott az autópiac bővülése – derült ki a romániai autógyártók és -importőrök egyesületének legfrisebb közleményéből.
object(WP_Query)#3088 (53) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(438302)
[1]=>
int(438370)
[2]=>
int(438404)
[3]=>
int(438401)
[4]=>
int(438399)
}
["paged"]=>
int(2608)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(438302)
[1]=>
int(438370)
[2]=>
int(438404)
[3]=>
int(438401)
[4]=>
int(438399)
}
["paged"]=>
int(2608)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(0) ""
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3086 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3087 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (438302,438370,438404,438401,438399) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 31284, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3089 (24) {
["ID"]=>
int(10805)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-18 08:28:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-18 05:28:40"
["post_content"]=>
string(742) "Nem akarják a két évvel ezelőtti bostoni robbantásban elhunyt kisfiú szülei, hogy kivégezzék a terrorcselekmény miatt elítélt Dzsohar Carnajevet. A 2013-as bostoni maraton idején elkövetett robbantások 264 embert megsebesítettek és hármat megöltek, köztük a 8 éves Martin Richardot.
A kisfiú szülei, Bill és Denise Richard a The Boston Globe napilapban közölt írásukban azzal érveltek, hogy Carnajev halálra ítélése a várható fellebbezések miatt csak elnyújtja az áldozatok és hozzátartozóik szenvedését.
A szülők azt javasolták, hogy az ügyészség a legsúlyosabb büntetés helyett kérje tényleges és megfellebbezhetetlen életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását."
["post_title"]=>
string(77) "Kivégzés helyett életfogytiglant kérnek a megölt bostoni kisfiú szülei"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(70) "kivegzes-helyett-eletfogytiglant-kernek-a-megolt-bostoni-kisfiu-szulei"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-19 15:39:54"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-19 12:39:54"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10805"
["menu_order"]=>
int(34402)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3084 (24) {
["ID"]=>
int(10745)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-18 08:25:31"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-18 05:25:31"
["post_content"]=>
string(953) "Robbantás-sorozat rázta meg az iraki fővárost, a merényletekben legalább negyven ember életét vesztette ? közölték a helyi hatóságok. A rendőrség beszámolója szerint a legtöbb halálos áldozatot követelő robbantást Bagdad egyik délnyugati, Amil nevű negyedében hajtották végre. A főként síiták lakta kerületben elkövetett merényletben tizenhárom ember halt meg, húszonnégyen pedig megsebesültek.
Tegnap támadás érte Irakban az Egyesült Államok egyik képviseletét. Az észak-iraki erbíli konzulátus előtt autóba rejtett pokolgép robbant, majd fegyverropogás hallatszott. Egy név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselő annyit közölt, hogy a konzulátus személyzetéből és őrségéből senki sem sebesült meg. Erbíl az iraki Kurdisztán régió fővárosa, és az amerikai konzulátus a belváros keresztény Ankava negyedében található, ahol számos külföldi is lakik."
["post_title"]=>
string(28) "Kiújult az erőszak Irakban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "kiujult-az-eroszak-irakban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-19 15:38:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-19 12:38:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10745"
["menu_order"]=>
int(34403)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3147 (24) {
["ID"]=>
int(10665)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-18 08:12:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-18 05:12:40"
["post_content"]=>
string(1053) "Hamarosan kötelezhetik a szülőket a kötelező oltások beadatására, ha a parlament elfogadja az Egészségügyi Minisztérium által kidolgozott törvénytervezetet. A beoltottak aránya Romániában jóval az Egészségügyi Világszervezet által javasolt érték alatt van. Ennek következtében ismét felütötték a fejüket korábban kiirtottnak hitt betegségek.
Paradox módon a legtöbb esetben a magasan képzett, jól kereső szülők utasítják vissza a gyermekeik beoltását. Szakértők az interneten könnyen fellelhető, ám hiányos információkat okolják, de közrejátszhat a háziorvosok és a páciensek közötti kommunikáció hiánya is. Ugyanakkor az is előfordul, hogy a szülők akkor sem oltathatják bne gyerekeiket, ha akarják, mivel a szérum nem kapható a patikákban vagy nem jut el az egészségügyi és oktatási intézményekhez.
A Román Rádiónak nyilatkozó szakértő szerint a problémákat részben orvosolná, ha a hatóságok hiteles információkkal látnák el a szülőket."
["post_title"]=>
string(35) "Kötelező lesz a kötelező oltás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "kotelezo-lesz-a-kotelezo-oltas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-19 15:37:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-19 12:37:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10665"
["menu_order"]=>
int(34404)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3095 (24) {
["ID"]=>
int(7835)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 21:31:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 18:31:23"
["post_content"]=>
string(1714) "Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé az RMDSZ pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusán. Az Újratervezés jelszóval rendezett kongresszuson Kelemen Hunor programbeszédében a társadalomszervezés erősítésére helyezte a hangsúlyt. "Az etnikai képviselet terén nincs alternatívája az RMDSZ-nek. Nem újabb és újabb pártokra van szüksége a közösségnek, hanem nyitott, befogadó és mindig megújulni képes szövetségre" ? mondta az RMDSZ újraválasztott elnöke.
A kongresszus munkálatai közben véget értek. A régi-új szövetségi elnök a rendezvényt értékelő sajtótájékoztatóján tartalmasnak nevezte a kongresszust. Azt mondta: nagy meglepetések nem voltak, de az újratervezés vitájában egy valamiben meg tudtak állapodni: változni kell, több alázatra, emberközpontú politikára van szükség. Kelemen Hunor a magyar emberek bizalmának megőrzését, illetve a más viszonyítási alapokkal rendelkező fiatalok bizalmának a megnyerését nevezte a szövetség előtt álló kihívásnak. ?Meg kell tudnunk győzni őket az etnikai érdekképviselet létjogosultságáról? ? fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ kongresszusának mai, második napján Ezüst Tulipán díjjal tüntettek ki 65 olyan tisztségviselőnek, aki az RMDSZ valamely országos testületeit vezette az évek során. Az elismerés kiosztása előtt a szövetségi elnök hangsúlyozta: olyan embereknek köszönik meg ily módon a munkáját, akik hitet tettek amellett az érték mellett, amit az érdekképviselet jelent. ?A köszönet legalább annyira fontos, mint a munka. Munkájukra továbbra is számítunk? ? tette hozzá."
["post_title"]=>
string(34) "Újraválasztották Kelemen Hunort"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "ujravalasztottak-kelemen-hunort"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-19 15:37:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-19 12:37:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(31) "http://maghiara2.srr.ro/?p=7835"
["menu_order"]=>
int(34405)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#2959 (24) {
["ID"]=>
int(10395)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:38:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:38:36"
["post_content"]=>
string(622) "A Szenátus elnöke azt is elmondta, amikor Erdély fővárosába, Kolozsvárra utazik, a boldogság mellett, mindig érez egy keserű mellékízt is a város neve miatt: Cluj-Napoca. Feltették maguknak a kérdést, hogy Konstancát miért nem hívják Konstanca-Tomisznak? Azért - mondta Tăriceanu -, mert ott nem élnek magyarok.
A Szenátus elnöke a regionalizáció fontosságára hívta fel a figyelmet, és Németország esetét hozta fel példaként, ahol köztudottan széleskörű autonómiával rendelkeznek a különféle tartományok, és éppen ebben rejlik Németország gazdasági, kulturális ereje."
["post_title"]=>
string(32) "Cluj-Napoca vs. Constanţa-Tomis"
["post_excerpt"]=>
string(241) "Călin Popescu Tăriceanu, a Szenátus elnöke köszöntő beszédében többször is hangsúlyozta: másfajta kapcsolatot kell kiépíteni a magyar közösséggel, egy olyan kapcsolatot, ami tiszteletre és kölcsönös megértésre épül."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "cluj-napoca-vs-constanta-tomis"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 15:38:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:38:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10395"
["menu_order"]=>
int(34407)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#2960 (24) {
["ID"]=>
int(10365)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:36:32"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:36:32"
["post_content"]=>
string(642) "A politikus hosszú távú, tíz évre szóló partnerséget javasolt a szövetségnek. Blaga ?új kezdetnek? nevezte Klaus Johannis államfővé választását, és emlékeztetett arra, hogy a Hargita és a Kovászna megyeiek nagy része a szász jelöltre szavazott. Szerinte ha az RMDSZ figyelembe veszi választói üzenetét, akkor a Nemzeti Liberális Párt partnere lesz a következő években.
Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt másik társelnöke megköszönte az RMDSZ választóinak a Klaus Johannis államfőjelöltre adott szavazataikat. Szerinte ez megteremti az RMDSZ és a PNL közötti együttműködés alapjait."
["post_title"]=>
string(31) "Szövetkeznének a liberálisok"
["post_excerpt"]=>
string(186) "Az RMDSZ-kongresszuson felszólaló Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke arra kérte az RMDSZ-t, dolgozzon együtt a PNL-vel Románia állampolgárainak szolgálatában."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "szovetkeznenek-a-liberalisok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 16:12:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 13:12:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10365"
["menu_order"]=>
int(34408)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#2961 (24) {
["ID"]=>
int(10345)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:33:16"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:33:16"
["post_content"]=>
string(1078) "Valamennyi romániai és magyarországi parlamenti párt elnöke jelen van Kolozsváron, az RMDSZ ?Újratervezés? jelszóval megkezdődött kongresszusán. A helyszínről Székely Ervin tudósít:
[audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/04/UDMR1_Ervin_2015-04-17.mp3"][/audio]
Változtatni kell a szövetség politizálásának módján ? nyilatkozta adásunknak Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint ?több áldozatra van szükség, a politikát szolgálatnak kell tekinteni, nem munkahelynek?.
Kelemen Hunor szövetségi elnök:
[audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/04/UDMR2_Kelemen_2015-04-17.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/04/UDMR2_Kelemen_2015-04-17.ogg"][/audio]
"Alkalmazkodni kell, újra át kell gondolni a politikánkat" - mondta Illyés Gyula, az RMDSZ önkormányzati főtitkár-helyettese Székely Ervin kérdésére válaszolva.
[audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/04/UDMR3_Illyes_2015-04-17.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/04/UDMR3_Illyes_2015-04-17.ogg"][/audio]
"
["post_title"]=>
string(70) "RMDSZ-kongresszus: újra kell gondolni a szövetség politizálását"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(62) "rmdsz-kongresszus-ujra-kell-gondolni-a-szovetseg-politizalasat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 15:51:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:51:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10345"
["menu_order"]=>
int(34409)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#2963 (24) {
["ID"]=>
int(10325)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:21:03"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:21:03"
["post_content"]=>
string(624) "Az európai parlamenti képviselő brüsszeli felszólalásában arról tájékoztatta az EP-képviselőket, hogy a román belügyminisztérium által közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.
Tőkés László szerint a román belügyminisztérium a tervezetével megsérti a jogállamiság és a kisebbségi önrendelkezés európai elveit, és burkoltan megfenyegeti azokat a közösségeket és önkormányzatokat, szervezeteket és közszereplőket, amelyek és akik kiállnak az autonómia mellett."
["post_title"]=>
string(40) "Európai védelmet kér Tőkés László"
["post_excerpt"]=>
string(166) "Az Európai Parlament erkölcsi és politikai védelmét kérte ?a kisebbségi önrendelkezésért folytatott demokratikus és békés küzdelemben? Tőkés László."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(48) "erkolcsi-es-politikai-vedelmet-kert-tokes-laszlo"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 16:29:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 13:29:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10325"
["menu_order"]=>
int(34410)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#2965 (24) {
["ID"]=>
int(10305)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:19:16"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:19:16"
["post_content"]=>
string(445) "A rendőrség reklámnak tekintette a Civil Elkötelezettség Mozgalom két önkéntese által kihelyezett 80 kétnyelvű utcanévtáblát, amelyeket a tulajdonosok beleegyezésével tettek ki az épületek utcafrontjára.
Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség parancsnoka azt nyilatkozta: a törvények értelmében bármilyen reklámot vagy feliratot csakis a polgármesteri hivatal előzetes engedélyével lehet kihelyezni."
["post_title"]=>
string(61) "Megbírságolják a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezőit"
["post_excerpt"]=>
string(230) "Egyenként ötezer lejes bírságot rótt ki a marosvásárhelyi rendőrség a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezőire. Az esetről a megbírságolt Barabás Miklós és Kincses Előd ügyvéd számolt be sajtótájékoztatón."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(52) "megbirsagoljak-a-ketnyelvu-utcanevtablak-kihelyezoit"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 15:19:16"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:19:16"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10305"
["menu_order"]=>
int(34411)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#2877 (24) {
["ID"]=>
int(10285)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:17:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:17:28"
["post_content"]=>
string(492) "A következő napokban a Kovászna megye városaiban felállított standoknál, a vidéki települések polgármesteri hivatalaiban, illetve elektronikusan, a www.haromszekirmdsz.ro címen lehet aláírni a támogatási íveket, amelyeket majd eljuttatnak az egészségügyi minisztériumhoz.
Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy a fürdővárosban és a kórházban fenntartott jó etnikai viszonyt akarják elrontani Bukarestből."
["post_title"]=>
string(50) "Aláírásgyűjtés a kovásznai szívkórházért"
["post_excerpt"]=>
string(302) "Tízezer aláírást kíván gyűjteni az RMDSZ a kovásznai szívkórház nevének védelmében. Mint ismert, az Egészségügyi Minisztérium április elején rendelettel Nicolae Teculescu balneológus nevét is beiktatta a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház nevébe."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "alairasgyujtes-a-kovasznai-szivkorhazert"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 15:17:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:17:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10285"
["menu_order"]=>
int(34412)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#2964 (24) {
["ID"]=>
int(10265)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:15:31"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:15:31"
["post_content"]=>
string(734) "A dolgozók attól tartanak, hogy a késlekedés miatt a Dacia elköltözteti üzemét Romániából. Ion Iordache szakszervezeti vezető elmondta: már az idén is leépítésekre számítanak, ugyanis a gyártó szállítási költségei nagyobbak, mert a szóban forgó autópálya még nem épült meg.
Victor Ponta miniszterelnök bölcsességre és felelősségre intette a szakszervezeti vezetőket. Úgy vélte, a gyár éppen akkor költözhet el Romániából, ha a dolgozók folytatják a tüntetéseket.
Mint ismert, korábban a gyártó kilátásba helyezte, hogy elköltözteti üzemét a marokkói Tangerbe, maradását a romániai bérek alakulásától és az infrastruktúra fejlesztésétől tette függővé."
["post_title"]=>
string(37) "Tiltakoznak a mioveni-i alkalmazottak"
["post_excerpt"]=>
string(367) "A Piteşti és Nagyszeben közötti autópálya megépítését sürgették tegnap a Dacia gépkocsigyár mioveni-i gyárának utcára vonult alkalmazottai és azok hozzátartozói. A hírügynökségek 6-7 ezerre becsülték a tiltakozók számát, akik amiatt elégedetlenek, hogy a kormány csak 2020 után építi meg a Déli-Kárpátokat átszelő autópályát."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "tiltakoznak-a-mioveni-i-alkalmazottak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 15:15:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:15:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10265"
["menu_order"]=>
int(34413)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#2856 (24) {
["ID"]=>
int(10245)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-17 15:13:58"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:13:58"
["post_content"]=>
string(477) "Az első negyedévben több mint 106 ezer járművet gyártottak az országban, vagyis 1,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, amikoris 4,8 százalékkal csökkent a hazai autógyártás 2013-hoz képest. Az idei első negyedévben csaknem 22 ezer új járművet értékesítettek a hazai piacon, és több mint 100 ezer járművet exportáltak.
Romániában a francia Renault tulajdonában lévő Dacia és az amerikai Ford a két legjelentősebb gyártó."
["post_title"]=>
string(32) "Csökkent a hazai autógyártás"
["post_excerpt"]=>
string(220) "Enyhén csökkent az első negyedévben a román járműgyártás, ugyanakkor folytatódott az autópiac bővülése - derült ki a romániai autógyártók és -importőrök egyesületének legfrisebb közleményéből."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "csokkent-a-hazai-autogyartas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-17 15:13:58"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-17 12:13:58"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10245"
["menu_order"]=>
int(34414)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3089 (24) {
["ID"]=>
int(10805)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-04-18 08:28:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-04-18 05:28:40"
["post_content"]=>
string(742) "Nem akarják a két évvel ezelőtti bostoni robbantásban elhunyt kisfiú szülei, hogy kivégezzék a terrorcselekmény miatt elítélt Dzsohar Carnajevet. A 2013-as bostoni maraton idején elkövetett robbantások 264 embert megsebesítettek és hármat megöltek, köztük a 8 éves Martin Richardot.
A kisfiú szülei, Bill és Denise Richard a The Boston Globe napilapban közölt írásukban azzal érveltek, hogy Carnajev halálra ítélése a várható fellebbezések miatt csak elnyújtja az áldozatok és hozzátartozóik szenvedését.
A szülők azt javasolták, hogy az ügyészség a legsúlyosabb büntetés helyett kérje tényleges és megfellebbezhetetlen életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását."
["post_title"]=>
string(77) "Kivégzés helyett életfogytiglant kérnek a megölt bostoni kisfiú szülei"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(70) "kivegzes-helyett-eletfogytiglant-kernek-a-megolt-bostoni-kisfiu-szulei"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-04-19 15:39:54"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-04-19 12:39:54"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=10805"
["menu_order"]=>
int(34402)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(31408)
["max_num_pages"]=>
int(2618)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "7719dd004b32ebf0f91f4a05b511b79a"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
}