Interjú Tóth Istvánnal, a fesztivál zsűrielnökével és Bara Hajnallal, a bukaresti Balassi Intézet zenei referensével
Continue ReadingMozaik, 2024. május 14-e
Szijjártó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon
Szolgálati közlemény
Öt belga fiatal szórakozásból megölt egy román kamionost
A Tudor Giurgiu által rendezett Libertate ‘89 – Nagyszeben című nagyjátékfilm nyerte el idén a legjobb filmért járó Gopo-trófeát. A Bukaresti Nemzeti Színházban április 29-én megszervezett gálán 14 jelölésből 10-et váltott díjra a történelmi filmdráma. Így a kolozsvári születésű Lemhényi Réka a film vágójaként, a Nagyváradról indult Székely Tamás pedig hangmesterként kapta meg a „román Oscart”.
Székely Tamás a 2000-es évek közepétől dolgozik főként utómunka-hangmesterként. Neve olyan filmekből ismert, mint a Varga Katalin balladája, a Saul fia, a Testről és lélekről, az Északi fény, a Jupiter holdja, vagy az Egy nap. Ez immár a második Gopo-díja, az elsőt a Nae Caranfil rendezte 6,9 a Richter-skálán című filmért kapta.
Mai adásunkban Pădureț Mónika beszélget Székely Tamás hangmesterrel.
" ["post_title"]=> string(25) "Mozaik, 2024. május 14-e" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "mozaik-2024-majus-14-e" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-09 08:55:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 05:55:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438035" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#2895 (24) { ["ID"]=> int(438287) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 11:42:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:42:20" ["post_content"]=> string(5937) "Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető a Fidesz frakcióülésén figyelmeztetett, hogy a NATO elkezdte halványítani azokat a saját maga által előzőleg megrajzolt vörös vonalakat, amelyek kimondták azt, hogy a szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, valamint mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.
"És most jött elő az a történet, hogy a főtitkár úgy érezte, hogy most már a NATO-nak is érdemes lenne valamit csinálnia, mert az nem megy, hogy itt a NATO két éve ül, és csak a tagországok meg az Európai Unió képes elkövetni a világ biztonságát fenyegető lépéseket" - mondta.
Ennek keretében pedig fokozni kívánják a szervezet koordináló szerepét a fegyverszállításban, az ukrán katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatási csomagot készülnek elfogadni, azonban ebben Magyarország nem kíván részt venni semmilyen formában - szögezte le.
"Mi ebből teljes egészében ki akarunk maradni. Megakadályozni ezt nem tudjuk, de egy dolgot biztosan szeretnénk, pontosabban hármat. Egy, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie. Kettő, hogy Magyarország területén ilyen típusú akciókhoz semmi ne történhessen. És három, hogy a magyar adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni" - sorolta.
"És mind a három tekintetében elképesztő, de tényleg elementáris erejű nyomás van rajtunk" - emelte ki, rámutatva, hogy a másik két vonakodó tagországot gyorsan beterelték a közös álláspontba, hazánk így egyedül maradt.
"Mindenki be van darálva, mind a harmincegy rajtunk kívüli, és egyedül vagyunk. És a következő hetek küzdelmeiben tök egyedül is leszünk" - tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte hogy már zajlik a munka Brüsszelben, a művelet hátországának összerakása. "És nyomnak befele minket. Most azt nagyjából sikerült elérnünk, hogy politikailag tudomásul vették, hogy mi ebben nem akarunk részt venni, de én úgy látom, részükről az a minimum program, hogy a pénzügyi sztoriba megpróbálnak betolni minket" - jelentette ki.
"Most ezzel próbálnak nyomást gyakorolni ránk, hogy jó, akkor magyar katonák ne, jó, adott esetben magyar terület se, mondják most, na de a pénz. És itt a következő hetek küzdelme az, hogy: nem, nem, nem" - hangsúlyozta.
Majd rátért arra is, hogy a NATO nem szeretne precedenst teremteni arra, hogy egy szövetséges kívül marad valamilyen katonai műveleten.
A miniszter végül ismét sérelmezte, hogy a nyugati politikai vezetők a jelek szerint nem akarnak letérni a fegyverszállítások újtáról, miközben egyértelmű lett mára, hogy a harctéren nincs megoldás, ugyanis egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a frontvonal legfeljebb néhány kilométert mozog ide-oda.
"Mindenki számára azt a felszólítást adták itt, Európában, hogy az nem érdekes, hogy milyen áron, nem érdekes, hogy a saját biztonság mennyire sérül, de még minden, ami van, azt adják oda" - mondta.
"Ez ma a NATO-körökben teljesen világosan, széles körben, nyíltan és mindenfajta szégyenérzet nélkül felvállalt álláspont, hogy a saját biztonság kockázatára is kell segíteni az ukránokat" - fűzte hozzá.
Erre jó példaként hozta fel, hogy a minden katonai repülőgépét átadó Szlovákia nem kapta meg időben a Nyugatról rendelt pótlást, az ország légtérvédelmét ezért ma Magyarország és Csehország látja el.
"Ha mi, magyarok és csehek nem látnánk el a szlovákok légtérvédelmét, akkor a mérgesen égre nézés és ökölrázás lenne az egyetlen légvédelmi képessége a szlovákoknak" - fogalmazott.
Illetve közölte, hogy a fegyverszállítások csak a status quót tartják fenn, további hatalmas veszteségek mellett. "Ezért ebből csakis úgy lehet kijönni katonailag, ha a második forgatókönyv működik, tehát a szárazföldi katonák küldése, ami egyenlő a NATO involválásával és a világháború kirobbanásával" - jelentette ki.
"A harmadik forgatókönyv az, hogy egy ilyen háborúban minden eszköz használata megengedhető, és akkor innen jön a nukleáris tölteteknek a kérdése, amiből pontosan tudjuk, hogy egy darab elég ahhoz, hogy elrendezze a világ jövőbeni sorsát, és ebből van több ezer mindkét oldalon" - közölte.
"Egy nukleáris szuperhatalmat legyőzni nem lehet (.) Ami történik, az gyakorlatilag egy mészárszéknek a működtetése" - jegyezte meg.
" ["post_title"]=> string(58) "Szijjártó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "szijjerto-peter-elkepeszto-a-nyomas-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 13:55:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 10:55:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438287" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#2894 (24) { ["ID"]=> int(438285) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 11:07:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:07:49" ["post_content"]=> string(280) "Holnap, május 15-én, karbantartási munkálatok miatt nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a botfalusi adótorony körzetében, az 1197 kHz-es középhullámú frekvencián. Hallgatóink megértésüket köszönjük!
" ["post_title"]=> string(23) "Szolgálati közlemény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "szolgalati-kozlemeny-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 11:07:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:07:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438285" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3126 (24) { ["ID"]=> int(438282) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 10:44:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:44:43" ["post_content"]=> string(1132) "A vádhatóság szerint a gyanúsítottak egy autópálya feletti hídról ledobtak egy csatornafedőt. A súlyos fémdarab áttörte a híd alatt áthaladó nyerges vontató szélvédőjét, és halálosan megsebesítette a román állampolgárságú sofőrt.
A kamiont a sofőr mellett ülő barátnője lefékezte, így nem sodródott le az útról – írja a namuri ügyészség közleményére hivatkozva az AFP.
Az eset szombatra virradóra történt az E42-es sztráda Liege és Namur közötti szakaszán.
A helyi sajtó szerint az öt fiatal drogok hatása alatt állt. Ezt az információt a namuri ügyészség nem kívánta kommentálni.
A gyanúsítottak közül ketten kiskorúak, és a tett színhelyéhez közeli Andenne községben laknak. A román sofőr egy spanyol fuvarozócég alkalmazottja volt.
" ["post_title"]=> string(62) "Öt belga fiatal szórakozásból megölt egy román kamionost" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(101) "belgiumban-birosag-ele-allitanak-ot-fiatalt-akik-szombaton-szorakozasbol-megoltek-egy-roman-kamionost" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 10:45:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:45:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438282" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3155 (24) { ["ID"]=> int(438035) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 11:00:00" ["post_content"]=> string(1306) "A Tudor Giurgiu által rendezett Libertate ‘89 – Nagyszeben című nagyjátékfilm nyerte el idén a legjobb filmért járó Gopo-trófeát. A Bukaresti Nemzeti Színházban április 29-én megszervezett gálán 14 jelölésből 10-et váltott díjra a történelmi filmdráma. Így a kolozsvári születésű Lemhényi Réka a film vágójaként, a Nagyváradról indult Székely Tamás pedig hangmesterként kapta meg a „román Oscart”.
Székely Tamás a 2000-es évek közepétől dolgozik főként utómunka-hangmesterként. Neve olyan filmekből ismert, mint a Varga Katalin balladája, a Saul fia, a Testről és lélekről, az Északi fény, a Jupiter holdja, vagy az Egy nap. Ez immár a második Gopo-díja, az elsőt a Nae Caranfil rendezte 6,9 a Richter-skálán című filmért kapta.
Mai adásunkban Pădureț Mónika beszélget Székely Tamás hangmesterrel.
" ["post_title"]=> string(25) "Mozaik, 2024. május 14-e" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "mozaik-2024-majus-14-e" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-09 08:55:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 05:55:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438035" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31379) ["max_num_pages"]=> int(7845) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "78dba659c0084dc4fc09bd64b31728ca" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }A XI. Magyar Zene Fesztiválja Bukarestben
Bedugult Nagylak a pünkösd miatt, elterelték a forgalmat
Elterelték a forgalmat Nagylaknál, ahol százával állnak a határátlépésre várakozó kamionok. A Mediafax kora délutáni tudósítása szerint mintegy tíz kilométeres sor alakult ki, ezért a 7. számú főútról az A1 autópályára terelték át a forgalmat. (tovább…)
Continue ReadingAz anya ellenzi a műtétet, de az orvosokat ez nem érdekli
Precedens nélküli operáció helyszíne lesz a bukaresti szemészeti kórház. Egy hétéves kisfiút a szülői tiltás ellenére megműtenek, jelentette be Monica Pop igazgató. (tovább…)
Continue ReadingA bukaresti magyarságról ? jelenből a múlt felé
Bukaresti magyarok ? társadalmi archeológia címmel tart előadást holnap, szerdán este 19 órakor a Magyar Kulturális Intézetben Rostás Zoltán szociológus. A szerkesztőségünkbe eljuttatott rövid összefoglaló szerint a magyarság bevándorlása Bukarestbe szükségszerű, de kaotikus folyamat volt. (tovább…)
Continue ReadingVadásznak Traian Băsescura?
Újabb bűnvádi eljárás indul Traian Băsescu volt államfő ellen, mégpedig lopás, minősített lopás és bántalmazás gyanújával. Az inkriminált eset még 2007-ben történt, de az időközben újraválasztott államelnök tavaly december végéig immunitást élvezett. A vádakra reagálva Traian Basescu kijelentette: vadászat folyik ellene, amelyet ?a Kiseleff-sugárútról irányítanak?.
Continue Reading„Zarándoklat” Tamási szülőházánál
Ezrek látogattak a hétvégén Tamási Áron szülőfalujába, Farkaslakára az író halálának évfordulója alkalmából – mondta el Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője, tanár az M1 aktuális csatornán. (tovább…)
Continue ReadingFölülírják Schengent – néhány napra
Németországban ideiglenesen visszaállították a határellenőrzést a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport vezetőinek közelgő találkozója miatt. (tovább…)
Continue ReadingAz esélytelenebb jelölt nyert az elnökválasztáson
Lengyelországban hatalmas meglepetésre az ellenzéki Andrzej Duda sima győzelmét mutatják az exit pollok. (tovább…)
Continue ReadingManipulálunk, manipulálunk
Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (1.)
Continue ReadingÍtéletidő pusztított Szatmárnémetiben
Vihar pusztított hétfő délután Szatmárnémetiben ? közölte a szatmar.ro hírportál.
Magyar díjazottja is van az UNITER-gálának
A legjobb női mellékszereplőnek járó díjjal térhetett Berekméri Katalin, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze a romániai színházi szövetség (UNITER) tegnap este lezajlott díjkiosztó gálájáról. (tovább…)
Continue ReadingReformátus igehirdetés, május. 24
Kabai Ferenc, balázsfalvi református lelkész hirdet igét.
Continue ReadingElterelték a forgalmat Nagylaknál, ahol százával állnak a határátlépésre várakozó kamionok. A Mediafax kora délutáni tudósítása szerint mintegy tíz kilométeres sor alakult ki, ezért a 7. számú főútról az A1 autópályára terelték át a forgalmat.
A határőrség szerint a dugó azért alakult ki, mert a pünkösd miatt Magyarországon hétfőre is kitolódott a hétvégi kamionstop. A határátkelő személyzetét kibővítették, és úgy becsülik, hogy éjszaka vagy legkésőbb holnap reggel helyreáll a forgalom a nagylaki határátkelő környékén.
" ["post_title"]=> string(59) "Bedugult Nagylak a pünkösd miatt, elterelték a forgalmat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "bedugult-nagylak-a-punkosd-miatt-eltereltek-a-forgalmat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 13:57:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 10:57:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21665" ["menu_order"]=> int(34107) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3159 (24) { ["ID"]=> int(21645) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 13:50:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 10:50:28" ["post_content"]=> string(818) "Precedens nélküli operáció helyszíne lesz a bukaresti szemészeti kórház. Egy hétéves kisfiút a szülői tiltás ellenére megműtenek, jelentette be Monica Pop igazgató. A gyerek bal szemébe játék közben drót fúródott, és műtét hiányában biztosan elveszítené a látását, tette hozzá az orvos. A kisfiú külföldön tartózkodó édesanyja ellenzi a beavatkozást, és folyamatosan hívogatja telefonon, és nyomást gyakorol a kórház személyzetére. Az orvosok ennek ellenére úgy döntöttek, megműtik a kisfiút, és megpróbálják megmenteni a sérült szemét. Monica Pop egyúttal elhívást intézett a szülőkhöz, hogy jobban vigyázzanak játszadozó gyerekeikre, hiszen csak az utóbbi egy hétben három kiskorút internáltak szúrt szemsérüléssel." ["post_title"]=> string(60) "Az anya ellenzi a műtétet, de az orvosokat ez nem érdekli" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "az-anya-ellenzi-a-mutetet-de-az-orvosok-ignoraljak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 16:34:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 13:34:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21645" ["menu_order"]=> int(34108) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3168 (24) { ["ID"]=> int(21625) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 13:25:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 10:25:42" ["post_content"]=> string(6856) "Bukaresti magyarok ? társadalmi archeológia címmel tart előadást holnap, szerdán este 19 órakor a Magyar Kulturális Intézetben Rostás Zoltán szociológus. A szerkesztőségünkbe eljuttatott rövid összefoglaló szerint a magyarság bevándorlása Bukarestbe szükségszerű, de kaotikus folyamat volt.
Az előadó pedig egyaránt vizsgálja a bevándorló magyarság és a gyorsan növekvő Bukarest történetét. Végkonklúziója, hogy a magyarság bukaresti jelenléte állandó volt, de ez a folytonosság egyik-másik kategóriánál hiányzott. A második világháború után nem beszélhetünk kolóniáról, legfeljebb többé-kevésbé tartós csoportokról. Az előadás időpontja még egyszer: holnap, szerda este 19 óra.
Az alábbiakban Rostás Zoltán rövid vázlatát közöljük.
***
A bukaresti magyar jelenlétet fürkésző újságírói és a régmúltból kiinduló hagyományos történészi vizsgálódással szemben elképzelhető a jelenből a múlt felé araszoló kutatás is. Újszerűsége mellett, az úgynevezett ?társadalmi archeológia?, azért is elfogadható szemlélet, mert a magyar és a többi etnikai-társadalmi csoport bevándorlása Bukarestbe szükségszerű, de kaotikus folyamat volt. A múltban való fokozatos elmerülés új színekkel gazdagíthatja mind a bevándorló magyarság, mind a gyorsan növekvő Bukarest történetét.
A fenti tétel logikája szerint elsőként azt kellene tisztáznunk, hogy miként alakult a bukaresti magyarság társadalmi összetétele a ?89-es fordulatot követő szülőföldre (vissza)áramlása után. Véleményem szerint a volt rendszerből itt maradtak tömegét kiegészíti a vállalkozó, munkát kereső diplomások csoportja és az új államapparátus meglehetősen instabil rétege.
Érdemes jobban odafigyelni a bukaresti magyarság visszavándorlásának körülményeire. Ezt sürgette az építkezések azonnali leállítása, az iparban dolgozók számának csökkenése, a párt- és államapparátus, a kulturális intézmények átalakulása, illetve megszűnése. Ez a viszszavándorlás Erdélybe egyszerre illusztrálja egy urbanisztikai törekvés és egy nemzetiségi politika csődjét.
A fordulat előtti évtizedek vizsgálata azt jelzi, hogy a kommunista rendszer ? bár ezen belül nagy különbségek mutatkoztak időszakonként ? következetes volt a magyarok Bukarestbe vonzása tekintetében. A ?40-es évek második felével kezdődően a párt- és állami apparátus, a rendszer biztonsági apparátusa, a hadsereg, nem különben az egészségügy, a felsőoktatás és kutatás számos magyart szívott fel, nyilván megfelelő ?dosszié? birtokában. Az ötvenes évek bukaresti ipartelepítési és lakóház-építési lendülete sok magyar munkást és technikust vezényelt a fővárosba. Ebben a periódusban kezdték alkalmazni a szovjet egyetemeken végzett magyar diplomásokat is. Az évtized vége felé azonban módosult a párt nemzetiségi politikája és jelentősen csökkentették a belügyi, külügyi és honvédelmi intézményekben dolgozó kisebbségiek számát. Ez persze nem jelentette szükségszerű távozásukat Bukarestből.
A felsőoktatás és a tudományos kutatás hatvanas évekbeli fejlődése megsokszorozta az e téren alkalmazott fiatalok számát. Ennél még feltűnőbb volt egy sor fiatal írónak, kritikusnak, szerkesztőnek, újságírónak az alkalmazása az újonnan létrehozott nemzetiségi intézményekbe, mint amilyen a Kriterion, A Hét, a Televízió Magyar Adása volt. Az 1971-es ideológiai fordulat nem hatott a bukaresti magyarság létszámára, amely bizonyára növekedett az iparosítás fokozása miatt. Mindazonáltal a hetvenes években kezdődött el az értelmiségiek kivándorlása, köztük számos bukaresti magyar is távozott Romániából.
A két világháború közötti bukaresti magyarság társadalmi összetétele egészen más volt. A régebbi, tehetősebb iparos kolónia körül népes építőmunkás réteg jelent meg. Értelmiségi rétegről nem beszélhetünk, mert a néhány lelkész, tanító, orvos és mérnök nem tekintető rétegnek.
Az újonnan bevándorlók nagy része nem is letelepedési szándékkal érkezett, csupán a megélhetés, esetleg pénz megtakarítás szándéka vezérelte. 1940 azonban hirtelen megváltoztatta a bukaresti magyarság helyzetét és kilátásait, mert a Bécsi Döntés, a legionárius diktatúra sokukat távozásra késztetett. Azonban Bukarest távolról sem maradt magyarok nélkül, hiszen a katolikus és református egyház az iskolával együtt tovább működhetett.
A bukaresti magyar kolónia, mint társadalmi egység, az1848 utáni időkben szerveződött (a korábbi magyar jelenlét nem volt folyamatos), főleg kisipari vállalkozók önszerveződése révén. A gyors ütemben korszerűsödő Bukarest valósággal vonzotta az erdélyi iparosokat. A magyar kolónia szervezését ? amely értelemszerűen osztrák-magyar alattvalókból állt ? támogatták mind az egyházak, mind pedig a román állam. Ennek ellenére néhány kimagasló személyiség jelenlétét leszámítva, nem alakult ki művelt réteg, mert a kolóniának lelkészre és tanítóra volt szüksége. Az első világháború nem rázkódtatta meg a bukaresti magyarságot, mert egyrészt Románia két évig semleges maradt, másrészt miután belépett a háborúba, Bukarest német megszállás alá került.
A bukaresti magyarság két rétegét nem említettem eddig, a cselédséget és az egyetemi hallgatókat. Köztudott, hogy a szakácsnők, szobalányok, cselédek tábora volt a legállandóbb Bukarest modernkori történetében, még a kommunista rendszer sem csökkentette szerepüket. Magyar egyetemi hallgatók a ?20-as években tűntek fel Bukarestben, de jelenlétük a ?30-as években vált jelentőssé. Elsősorban a műegyetemet látogatták. 1940 őszén nagyrészük távozott, de a háború után számuk egyre növekedett, de most már nem csupán a műegyetemet látogatják.
Összegezve az eddigieket, a magyarság bukaresti jelenléte állandó volt, de ez a folytonosság egyik-másik kategóriánál hiányzott. A második világháború után nem beszélhetünk kolóniáról, legfeljebb többé-kevésbé tartós csoportokról.
" ["post_title"]=> string(52) "A bukaresti magyarságról ? jelenből a múlt felé" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "a-bukaresti-magyarsagrol-jelenbol-a-mult-fele" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 13:25:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 10:25:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21625" ["menu_order"]=> int(34109) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3096 (24) { ["ID"]=> int(23225) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 11:50:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 08:50:49" ["post_content"]=> string(2172) "A bukaresti 1. kerületi bíróság hétfő este nyilvánosságra hozott döntésében megerősítette a román legfőbb ügyészség határozatát, amely szerint a nyolc éve lezárt eljárást újra kell indítani. Az ítélet jogerős, így a volt elnök már nem kerülheti el a nyomozást. Băsescu 2007. május 19-én, a leváltásáról szóló, egyébként sikertelennek bizonyult referendum napján kiragadta az őt filmező riporter kezéből a telefonját, és a hölgyet ?madárkának? nevezte, ami a román szlengben a női nemi szerv megjelölése. A telefon tulajdonosa később meglepetten konstatálta, hogy a készülék azután is rögzítette az államfő hangját, hogy a beszállt az autójába. A felvétel szerint a feleségének morfondírozó elnök a riportert ?büdös cigányként? aposztrofálta. A már említett bukaresti bíróság a hónap elején elrendelte a vizsgálatok lefolytatását egy másik ügyben is, amelyben Băsescut hivatali visszaéléssel, hamis nyilatkozattétellel és közokirat-hamisítással gyanúsítják egy ingatlan odaítélésének ügyében. Az ügyészség szerint Băsescu 2004-es elnökké választása előtt, bukaresti főpolgármesterként kiutalt magának egy házat, noha nem teljesítette az ehhez szükséges törvényi feltételeket. Mandátumának lejártával elsőként márciusban indult eljárás Băsescu ellen fenyegetés és zsarolás gyanújával. A volt elnök ellen Gabriela Firea szociáldemokrata szenátor tett panaszt, miután egy televíziós nyilatkozatban ?figyelmeztette?, hogy inkább foglalkozna a polgármester férjével, akinek a hivatalában gyanús dolgok történnek, és lehet, hogy egy napon már nem találja otthon. Ezzel arra utalt, hogy a szenátor házastársát bármikor letartóztathatják. A vádakra reagálva Traian Băsescu ironikusan megjegyezte: legalább 60 vizsgálatra számít. Majd kijelentette: vadászat folyik ellene, amelyet ?a Kiseleff-sugárútról irányítanak?. Ezzel egyértelműen a miniszterelnökre utalt, ugyanis az említett bukaresti bulváron található a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) központi székháza." ["post_title"]=> string(29) "Vadásznak Traian Băsescura?" ["post_excerpt"]=> string(407) "Újabb bűnvádi eljárás indul Traian Băsescu volt államfő ellen, mégpedig lopás, minősített lopás és bántalmazás gyanújával. Az inkriminált eset még 2007-ben történt, de az időközben újraválasztott államelnök tavaly december végéig immunitást élvezett. A vádakra reagálva Traian Basescu kijelentette: vadászat folyik ellene, amelyet ?a Kiseleff-sugárútról irányítanak?." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "vadasznak-traian-basescura" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-29 12:09:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-29 09:09:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=23225" ["menu_order"]=> int(34110) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3097 (24) { ["ID"]=> int(21475) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 09:35:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 06:35:37" ["post_content"]=> string(1518) "Ezrek látogattak a hétvégén Tamási Áron szülőfalujába, Farkaslakára az író halálának évfordulója alkalmából - mondta el Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője, tanár az M1 aktuális csatornán. Az egyesület vezetője elmondta, hogy Tamási Áron-emlékév veszi kezdetét, ugyanis majdnem fél évszázada, 1966. május 26-án hunyt el az erdélyi író. Az emlékévben számos programmal emlékeznek meg Tamási Áronról és szeptember 20-i születésnapjára a szülőház és az alkotóház mellett egy újabb épületet is átadnak, ahol az egyesület működik majd, az érdeklődők pedig az íróhoz kapcsolódó fotókiállítást, irodalmi eseteket, filmvetítéseket láthatnak - tette hozzá Hadnagy Jolán. Az egyesület célja, hogy felhívja az emberek figyelmét Tamási Áron életművére. "Egyedül a lélek tesz emberré minket" - idézte az író egyik emlékezetes sorát az egyesület vezetője. Már készül Tamási Áron regénytrilógiájából, az Ábel-könyvekből forgatott film román szinkronizált változata, így a román közönséghez is eljuthatnak ezek az alkotások - tette hozzá. Tamási Áron Kossuth-díjas magyar író 1897. szeptember 20-án született Farkaslakán, 1966. május 26. hunyt el Budapesten. Prózai és drámai műveket írt, közülük legismertebbek az Ábel-regények, onnan származik szállóigévé vált hitvallása: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."" ["post_title"]=> string(40) ""Zarándoklat" Tamási szülőházánál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "zarandoklat-tamasi-szulohazanal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 15:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 12:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21475" ["menu_order"]=> int(34111) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3098 (24) { ["ID"]=> int(21705) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 10:05:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 07:05:34" ["post_content"]=> string(714) "Németországban ideiglenesen visszaállították a határellenőrzést a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport vezetőinek közelgő találkozója miatt. A közúti, a vasúti, a légi és a vízi közlekedést egyaránt érintő intézkedés június 15-ig marad érvényben, és nem azt jelenti, hogy három hétre visszaállnak a schengeni övezet - a belső határellenőrzés nélküli uniós térség - kialakítása előtti állapotok. A szövetségi belügyminiszter közleménye alapján ugyanis csak helyenként és időnként várható ellenőrzés, és a hatóságok arra törekednek, hogy a lehető legkisebb mértékben tartsák fel a határon áthaladó forgalmat." ["post_title"]=> string(41) "Fölülírják Schengent - néhány napra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "folulirjak-schengent-nehany-napra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 15:35:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 12:35:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21705" ["menu_order"]=> int(34112) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3099 (24) { ["ID"]=> int(21685) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 09:33:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 06:33:04" ["post_content"]=> string(514) "Lengyelországban hatalmas meglepetésre az ellenzéki Andrzej Duda sima győzelmét mutatják az exit pollok. A lengyel sajtókommentárok azt várják, hogy a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltjének győzelme nyomán kiéleződnek a feszültségek a kormányzó jobbközép Polgári Platformon (PO) belül, és átrendeződik a lengyel politikai színtér. Az elemzők a politikai törésvonalakat áthidaló, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó külpolitikát szorgalmaznak." ["post_title"]=> string(54) "Az esélytelenebb jelölt nyert az elnökválasztáson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "az-eselytelenebb-jelolt-nyert-az-elnokvalasztason" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 15:34:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 12:34:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21685" ["menu_order"]=> int(34113) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3100 (24) { ["ID"]=> int(21795) ["post_author"]=> string(3) "135" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 08:25:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 05:25:49" ["post_content"]=> string(4665) "A mutatvány végén meg kell innia a nyílt színen egy, két, három, négy, öt, hat palack vizet, sőt a játékvezető parancsára az ivászat újrakezdődik. Azaz kezdődne, ha a közönség nem szólna bele! Amikor az előadást láttam, egy néző felrohant a színpadra, kiragadta a fulladozó nő kezéből a palackot, majd felháborodva távozott az előadásról. Szombaton elkezdődött a TESZT ? a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó VIII. kiadása. 15 előadás látható egy hét alatt. A nyitóelőadás ? a Manipulációk ? mintegy előrejelezte, hogy miről is lesz szó az idén ezen fesztiválon. Ezt az előadást, amely bemutatónak számít, egyszerre négy társulat tekintheti a magáénak: a szlovéniai Via Negativa, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a szegedi MASZK és a Kosztolányi Dezső Színház Szabadkáról. A darabot ? s az előadást - a színészek találták ki, hozták létre és játsszák. Az alapja ? nyilván rögtönzés. És amit látunk: a rögtönzés pillanatnyi eredménye. A játék vezetője ? szándékosan nem használom a főszereplő megnevezést ? Formanek Csaba, egy fiatal nagyokos. Észbontó kérdéseket talál ki, mint például azt, hogy Why? ? ami magyarul azt jelenti: Miért? Majd azt, hogy Why not? ? vagyis Miért nem? Majd: But how? ? De hogyan? Aztán mély értelmű szavakat ír a fal nagyságú és magasságú táblára, mint: People ? vagyis nép, Nothing ? tehát semmi, God ? azaz Isten, Ideas ? eszmék és még sok mást. Aztán mikor betelik a fal, pardon a tábla, még odarajzol egy gyökvonási jelt, majd alája ül. S ha nem tudnánk, miért teszi ezt: azt írja a táblára, hogy Thinking ? vagyis gondolkodik. Hát ez ilyen egyszerű... És hasonlóan mély értelműek a játékvezető színpadi cselekvései is. Behoz a színre egy asztalt, rátesz egy rakás könyvet, meg egy kést és egy adag kockacukrot, amiből tornyot épít, többszöri próbálkozás eredményeként. Hadd, izguljunk érte! De a könyvekből például egy sort sem olvas ? csupán lépcsőnek használja azokat, amikor felmászik az asztalra és rájuk lép ? így magasabbra is firkálhat a falon. Minden nagy észvillanáskor máshová viszi az asztalt ? a szereplő jelenléte tele van pótcselekvéssel. És különben semmi... Ilyen lenne egy szellemi vezér a mai világban? Nemcsak ilyen, néha veszélyesebb is. Időnként kézbe veszi a kést, aztán leejti, de úgy, hogy beleálljon a padlóba. No és ragasztószalaggal mozgásképtelenné teszi a meztelenre vetkőztetett fiatal énekest, Borisz Kucsovot. Sőt, leköti a száját is. Majd, amikor a többi szereplő az énekest kiszabadítja a kötelékeiből ? a játékmester táncoltatja őt is meg az ugyancsak meztelenre vetkőztetett kiszabadítóit, nőket, férfiakat válogatás nélkül. Majd a vetélkedő nőknek kést ad a kezükbe, s azok késélen táncolnak legalább egy negyedórán át. A mutatvány önmagában véve veszélyes, mert ha nem sikerül, akkor az egyik nő ? Magyari Etelka ? mellébe hatol a kés. De a másik nő ? Levko Esztella ? élete sem könnyű. Mellére, szemére virág kerül, és a mutatvány végén meg kell innia nyílt színen egy, két, három, négy, öt, hat palack vizet (mindenik szereplő ad neki egyet), sőt a játékvezető parancsára az ivászat újrakezdődik. Kezdődne! Ha a közönség nem szólna bele. Azon az estén, amikor az előadást láttam, egy kolozsvári színikritikusnő rohant a színpadra, kiragadta a fulladozó nő kezéből a palackot, s aztán felháborodva távozott az előadásról... Hogy a művészek elérték-e a céljukat, nem tudom. Mindenesetre emlékezetest produkáltak a mindent körülvevő semmiből. Az előadás nem zseniális, nem is korszakalkotó, csupán szerény figyelmeztetés: valami nincs rendben itt nálunk és általában a mai világban. A vasárnapi előadásokból is nagyjából ez derül ki. A délutáni, Ernelláék Farkaséknál, a budapesti Maladype Színház produkciója, kb. arról szól, hogy a mai családok élete szánalmasan üres, mert a család tagjai csak lébecolnak, nincs egy hivatás, nincs egy cél, ami tartalmat adna, ami összetartaná. És ezt a gyermekek szenvedik meg igazán. Az esti pedig a Bűn és bűnhődés ? a Jugoszláv Dráma Színház előadása Belgrádból ? mai szereplőkkel és teljesen eszköztelenül vezeti elő Raszkolnyikov és Szonja Marmeladova történetét. Nincs hamis hang. Mintha rádiószínházat láttunk volna. A színház megtisztulási igényének a jele ez az előadás. Erre is szükség van, időnként." ["post_title"]=> string(28) "Manipulálunk, manipulálunk" ["post_excerpt"]=> string(51) "Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (1.)" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "manipulalunk-manipulalunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-28 12:15:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-28 09:15:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21795" ["menu_order"]=> int(34114) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3101 (24) { ["ID"]=> int(21595) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-25 17:38:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-25 14:38:05" ["post_content"]=> string(695) "A helyi idő szerint 16 óra tájt kezdődött ítéletidő Szatmárnémeti központi részét érintette, lekopaszította a fákat, autókat rongált meg. Egy szemtanú beszámolója szerint átlagosan diónagyságú jégdarabok hullottak az égből, de akadt közöttük tojás nagyságú is. A portál szerint egy jégdarab egy tömbházlakás ablakát is betörte. Az olvasók által beküldött képeken és videofelvételeken az látható, hogy a vihar elvonulta után az épületfalak mellett kialakult öt-tíz centiméteres jégréteget lapáttal takarítják a helybéliek, és az esővíz elvezető csatornák bedugulása miatt ellepte a víz a városközpont bizonyos részeit." ["post_title"]=> string(43) "Ítéletidő pusztított Szatmárnémetiben" ["post_excerpt"]=> string(244) "Vihar pusztított hétfő délután Szatmárnémetiben ? közölte a szatmar.ro hírportál. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "iteletido-pusztitott-szatmarnemetiben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 17:02:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 14:02:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21595" ["menu_order"]=> int(34115) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3102 (24) { ["ID"]=> int(21535) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-26 08:24:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 05:24:18" ["post_content"]=> string(646) "A legjobb női mellékszereplőnek járó díjjal térhetett Berekméri Katalin, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze a romániai színházi szövetség (UNITER) tegnap este lezajlott díjkiosztó gálájáról. A kitüntetést a Radu Afrim rendezővel színre vitt Az ördög próbája című előadásbeli alakításáért érdemelte ki Berekméri Katalin. Idén az átlagosnál kevesebb magyar előadó, illetve produkció részesült elismerésben. A legjobb rádiójáték díját idén is a Román Rádió kapta, a Vizauer Attila által rendezett V. Henrik Shakespeare-darabért." ["post_title"]=> string(45) "Magyar díjazottja is van az UNITER-gálának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "magyar-dijazottja-is-van-az-uniter-galanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-26 12:15:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-26 09:15:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21535" ["menu_order"]=> int(34116) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3103 (24) { ["ID"]=> int(26715) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-24 12:09:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-24 09:09:54" ["post_content"]=> string(195) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/2015-05-24-Kabai-Ferenc-REF.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/2015-05-24-Kabai-Ferenc-REF.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(36) "Református igehirdetés, május. 24" ["post_excerpt"]=> string(61) "Kabai Ferenc, balázsfalvi református lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "reformatus-igehirdetes-majus-24" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-11 13:13:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-11 10:13:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=26715" ["menu_order"]=> int(34117) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3163 (24) { ["ID"]=> int(21885) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-27 12:09:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-27 09:09:24" ["post_content"]=> string(1490) "A bukaresti Balassi Intézet immár 11 esztendeje, hogy minden év májusában megszervezi a Magyar Zene Fesztivált. A 2005. tavaszán útjára indított előadóművészi fesztivál mára valóságos kulturális branddé vált Bukarestben, nemcsak a romániai fiatal muzsikusok és tanáraik, hanem a fővárosi zenekedvelő közönség körében is. A négynapos komolyzenei verseny idei kiadásán 24 fiatal mérte össze tudását. A zsüri két első díjat és egy harmadik díjat osztott ki, s most is, mint mindig, volt közönség díj. Adásunk végén bejátsszuk a fesztivál egyik első díjasa, Ioana Ionescu előadásában Liszt Ferenc Eroica című transzcendens etűdjét. A díjazottak gáláján külön meghívottként lépett fel Borsos Edith énekművész, a Magyar Zene Fesztivál egykori díjazottja és Horváth Edit zongoraművész, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia előadótanára. Ők Enescu-, Kodály-, Ligeti-, Liszt- és Orbán-dalokkal köszöntötték a 85 éves Bács Lajos karmestert, zeneszerzőt és pedagógust, a bukaresti rádiózenekar egykori karmesterét, aki a kezdetektől fogva a fesztivál egyik támogatója. Műsorunkban Lajtha László több darabja is elhangzik Béres Melinda hegedű- és Horváth Edit zongoraművész előadásában. Hallgassák meg adásunkat: [audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/05/2015-05-26.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/05/2015-05-26.ogg"][/audio] " ["post_title"]=> string(42) "A XI. Magyar Zene Fesztiválja Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(126) "Interjú Tóth Istvánnal, a fesztivál zsűrielnökével és Bara Hajnallal, a bukaresti Balassi Intézet zenei referensével" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "xi-bukaresti-magyar-zene-fesztival" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-17 09:29:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-17 06:29:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21885" ["menu_order"]=> int(34106) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31375) ["max_num_pages"]=> int(2615) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5f9e20d4185ac19bac59ddddc3219fb2" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }