Bukaresti magyarok ? társadalmi archeológia címmel tart előadást holnap, szerdán este 19 órakor a Magyar Kulturális Intézetben Rostás Zoltán szociológus. A szerkesztőségünkbe eljuttatott rövid összefoglaló szerint a magyarság bevándorlása Bukarestbe szükségszerű, de kaotikus folyamat volt.

Az előadó pedig egyaránt vizsgálja a bevándorló magyarság és a gyorsan növekvő Bukarest történetét. Végkonklúziója, hogy a magyarság bukaresti jelenléte állandó volt, de ez a folytonosság egyik-másik kategóriánál hiányzott. A második világháború után nem beszélhetünk kolóniáról, legfeljebb többé-kevésbé tartós csoportokról. Az előadás időpontja még egyszer: holnap, szerda este 19 óra.

Az alábbiakban Rostás Zoltán rövid vázlatát közöljük.

***

A bukaresti magyar jelenlétet fürkésző újságírói és a régmúltból kiinduló hagyományos történészi vizsgálódással szemben elképzelhető a jelenből a múlt felé araszoló kutatás is. Újszerűsége mellett, az úgynevezett ?társadalmi archeológia?, azért is elfogadható szemlélet, mert a magyar és a többi etnikai-társadalmi csoport bevándorlása Bukarestbe szükségszerű, de kaotikus folyamat volt. A múltban való fokozatos elmerülés új színekkel gazdagíthatja mind a bevándorló magyarság, mind a gyorsan növekvő Bukarest történetét.

A fenti tétel logikája szerint elsőként azt kellene tisztáznunk, hogy miként alakult a bukaresti magyarság társadalmi összetétele a ?89-es fordulatot követő szülőföldre (vissza)áramlása után. Véleményem szerint a volt rendszerből itt maradtak tömegét kiegészíti a vállalkozó, munkát kereső diplomások csoportja és az új államapparátus meglehetősen instabil rétege.

Érdemes jobban odafigyelni a bukaresti magyarság visszavándorlásának körülményeire. Ezt sürgette az építkezések azonnali leállítása, az iparban dolgozók számának csökkenése, a párt- és államapparátus, a kulturális intézmények átalakulása, illetve megszűnése. Ez a viszszavándorlás Erdélybe egyszerre illusztrálja egy urbanisztikai törekvés és egy nemzetiségi politika csődjét.

A fordulat előtti évtizedek vizsgálata azt jelzi, hogy a kommunista rendszer ? bár ezen belül nagy különbségek mutatkoztak időszakonként ? következetes volt a magyarok Bukarestbe vonzása tekintetében. A ?40-es évek második felével kezdődően a párt- és állami apparátus, a rendszer biztonsági apparátusa, a hadsereg, nem különben az egészségügy, a felsőoktatás és kutatás számos magyart szívott fel, nyilván megfelelő ?dosszié? birtokában. Az ötvenes évek bukaresti ipartelepítési és lakóház-építési lendülete sok magyar munkást és technikust vezényelt a fővárosba. Ebben a periódusban kezdték alkalmazni a szovjet egyetemeken végzett magyar diplomásokat is. Az évtized vége felé azonban módosult a párt nemzetiségi politikája és jelentősen csökkentették a belügyi, külügyi és honvédelmi intézményekben dolgozó kisebbségiek számát. Ez persze nem jelentette szükségszerű távozásukat Bukarestből.

A felsőoktatás és a tudományos kutatás hatvanas évekbeli fejlődése megsokszorozta az e téren alkalmazott fiatalok számát. Ennél még feltűnőbb volt egy sor fiatal írónak, kritikusnak, szerkesztőnek, újságírónak az alkalmazása az újonnan létrehozott nemzetiségi intézményekbe, mint amilyen a Kriterion, A Hét, a Televízió Magyar Adása volt. Az 1971-es ideológiai fordulat nem hatott a bukaresti magyarság létszámára, amely bizonyára növekedett az iparosítás fokozása miatt. Mindazonáltal a hetvenes években kezdődött el az értelmiségiek kivándorlása, köztük számos bukaresti magyar is távozott Romániából.

A két világháború közötti bukaresti magyarság társadalmi összetétele egészen más volt. A régebbi, tehetősebb iparos kolónia körül népes építőmunkás réteg jelent meg. Értelmiségi rétegről nem beszélhetünk, mert a néhány lelkész, tanító, orvos és mérnök nem tekintető rétegnek.

Az újonnan bevándorlók nagy része nem is letelepedési szándékkal érkezett, csupán a megélhetés, esetleg pénz megtakarítás szándéka vezérelte. 1940 azonban hirtelen megváltoztatta a bukaresti magyarság helyzetét és kilátásait, mert a Bécsi Döntés, a legionárius diktatúra sokukat távozásra késztetett. Azonban Bukarest távolról sem maradt magyarok nélkül, hiszen a katolikus és református egyház az iskolával együtt tovább működhetett.

A bukaresti magyar kolónia, mint társadalmi egység, az1848 utáni időkben szerveződött (a korábbi magyar jelenlét nem volt folyamatos), főleg kisipari vállalkozók önszerveződése révén. A gyors ütemben korszerűsödő Bukarest valósággal vonzotta az erdélyi iparosokat. A magyar kolónia szervezését ? amely értelemszerűen osztrák-magyar alattvalókból állt ? támogatták mind az egyházak, mind pedig a román állam. Ennek ellenére néhány kimagasló személyiség jelenlétét leszámítva, nem alakult ki művelt réteg, mert a kolóniának lelkészre és tanítóra volt szüksége. Az első világháború nem rázkódtatta meg a bukaresti magyarságot, mert egyrészt Románia két évig semleges maradt, másrészt miután belépett a háborúba, Bukarest német megszállás alá került.

A bukaresti magyarság két rétegét nem említettem eddig, a cselédséget és az egyetemi hallgatókat. Köztudott, hogy a szakácsnők, szobalányok, cselédek tábora volt a legállandóbb Bukarest modernkori történetében, még a kommunista rendszer sem csökkentette szerepüket. Magyar egyetemi hallgatók a ?20-as években tűntek fel Bukarestben, de jelenlétük a ?30-as években vált jelentőssé. Elsősorban a műegyetemet látogatták. 1940 őszén nagyrészük távozott, de a háború után számuk egyre növekedett, de most már nem csupán a műegyetemet látogatják.

Összegezve az eddigieket, a magyarság bukaresti jelenléte állandó volt, de ez a folytonosság egyik-másik kategóriánál hiányzott. A második világháború után nem beszélhetünk kolóniáról, legfeljebb többé-kevésbé tartós csoportokról.