Augustin Lazăr: Súlyos zavarokat okoz a kormány sürgősségi rendelete

A Velencei Bizottsághoz fordul a Nemzeti Liberális Párt az igazságügyi törvényeket módosító sürgősségi kormányrendelet ügyében – tájékoztat az Agerpres hírügynökség a liberális pártelnökre hivatkozva. Ludovic Orban bejelentette: a mai nap folyamán véglegesítik a Nép Ügyvédjéhez intézendő megkeresést, amelyben vázolják a rendelet általuk alkotmányellenesnek vélt kitételeit, majd tájékoztató levelet küldenek az ügyben a Velencei Bizottságnak is. (tovább…)

Continue Reading

Terv a kanyarójárvány megfékezésére

Tervet dolgozott ki a kanyarójárvány megfékezésére az egészségügyi minisztérium az Egészségügyi Világszervezettel, az UNICEF-fel és az Országos Közegészségügyi Intézettel közösen. Erre azt követően került sor, hogy decemberig országszerte 1725 kanyarós megbetegedést jeleztek. A tervet értelmében lecsökkentik az oltási életkort 9 hónapra, az 5 és 9 év közötti gyerekeket pedig visszahívják második oltásra. (tovább…)

Continue Reading

Minden csepp vér számít!

Köszönő SMS-t küldenének véradás után a véradóknak, illetve amikor felhasználták a tőlük levett vért – az erről szóló törvényjavaslatot tegnap szavazta meg a szenátus, első házként. A tervezetről a képviselőház szavaz majd döntő fórumként. Az egészségügyi minisztérium nem támogatja a kezdeményezést. (tovább…)

Continue Reading

Parlamenti együttműködés körvonalazódik az RMDSZ és a kormánykoalíció között

Várhatóan még ma – a miniszterelnök-jelölt nevének nyilvánosságra hozatala után – aláírja az RMDSZ a félévente megújítandó parlamenti együttműködést a PSD és az ALDE alkotta kormánykoalícióval. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint az elkövetkezendő időszakban egy olyan parlamenti együttműködés körvonalazódhat szociálliberális koalícióval, amely mentén az RMDSZ valóra válthatja a kampányban tett ígérteit. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3396 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(465839) [1]=> int(465861) [2]=> int(465858) [3]=> int(465856) [4]=> int(465854) } ["paged"]=> int(2574) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(465839) [1]=> int(465854) [2]=> int(465856) [3]=> int(465858) [4]=> int(465861) } ["paged"]=> int(2574) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3545 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3543 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (465839,465854,465856,465858,465861) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 30876, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3549 (24) { ["ID"]=> int(200485) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-12-21 11:50:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 09:50:26" ["post_content"]=> string(1055) "A Szociáldemokrata Párt és a Liberális-Demokrata Szövetség három fős küldöttséggel képviselte magát ma a Cotroceni-palotában a Klaus Johannis államfő által kezdeményezett kormányalakítási tárgyalásokon, ahol Liviu Dragnea, PSD elnök bejelentette: jelöltem Sevil Shhaideh, akiben totálisan megbízik. Az 51 éves Sevil Shhaideh 1993-tól 19 éven át a Konstanca Megyei Tanácsnál dolgozott főosztályvezetőként, a régiófejlesztési minisztériumba 2012-ben került, amikor Liviu Dragnea lett a miniszter. Előbb államtitkárként dolgozott, majd a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt PSD-elnök lemondása után átvette a tárca vezetését. Sevil Shhaideh 2015 júniusában lépett be a Szociáldemokrata Pártba. Dragnea korábban is azt mondta, hogy olyan jelölte van, akinek kinevezése szavatolja pártja kormányprogramjának megvalósítását. Egyébként a PSD fenntartja magának azt a jogot, hogy menessze azt a minisztert, aki nem tartja tiszteletben a kormányprogramot.  " ["post_title"]=> string(80) "Sevil Shhaideh a szociálliberális kormánykoalíció miniszterelnök-jelöltje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "sevil-shhaideh-a-szocialliberalis-kormanykoalicio-miniszterelnok-jeloltje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-12-21 12:21:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 10:21:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=200485" ["menu_order"]=> int(32903) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3540 (24) { ["ID"]=> int(200435) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-12-21 10:54:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 08:54:34" ["post_content"]=> string(600) "Közös küldöttség képviseli a szociálliberális kormánykoalíciót ma délelőtt 11 órától a Cotroceni-palotában tartandó kormányalakítási tárgyalásokon. Az elnök által kezdeményezett konzultációk menetrendje szerint ma a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és az RMDSZ küldöttségét is fogadja az államfő. Az eredeti tervek szerint az RMDSZ adásunkkal egyidőben - 15 órától - tárgyal Klaus Johannisszal. Holnap a Népi Mozgalom Pártja és a kisebbségi szervezetek képviselőit várja az elnök a Cotroceni-palotába." ["post_title"]=> string(72) "Megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások a Cotroceni-palotában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "kormanyalakitasi-targyalasok-a-cotroceni-palotaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-12-21 11:05:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 09:05:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=200435" ["menu_order"]=> int(32905) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3546 (24) { ["ID"]=> int(200665) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-12-21 12:45:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 10:45:50" ["post_content"]=> string(591) "Hatósági felügyelet alatt marad Vasile Blaga. Erről döntött tegnap a Legfelső Bíróság. A döntés jogerős. A volt belügyminiszter és szenátusi házelnök ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség november 28-án emelt vádat befolyással való üzérkedés gyanújával. A vádirat szerint Blaga 2011-2012-ben, a kormányon lévő párt főtitkáraként 700 ezer eurót kapott egy kereskedelmi társaságtól azért, hogy befolyásával élve intézkedjen, hogy a szóban forgó kereskedelmi társaság megrendeléseket kapjon két állami vállalattól." ["post_title"]=> string(40) "Hatósági felügyelet alatt marad Blaga" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "hatosagi-felugyelet-alatt-marad-blaga" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-12-21 12:45:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 10:45:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=200665" ["menu_order"]=> int(32907) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3578 (24) { ["ID"]=> int(367186) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-17 13:25:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-17 10:25:38" ["post_content"]=> string(355) "Alaptalannak találta és elutasította az alkotmánybíróság ma a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló népszavazás megszervezése és lezajlása kapcsán benyújtott óvásokat - tájékoztat az Agerpres hírügynökség. Az óvásokat Sever Alexandru Sbârnă nyújtotta be, az Együtt civil platform képviseletében." ["post_title"]=> string(51) "Elutasította az alkotmánybíróság az óvásokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "elutasitotta-az-alkotmanybirosag-az-ovasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-17 13:25:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-17 10:25:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367186" ["menu_order"]=> int(32908) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3322 (24) { ["ID"]=> int(200765) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-12-21 12:58:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 10:58:17" ["post_content"]=> string(747) "Kihirdette a 8. MOL Gyermekgyógyító program nyerteseit a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány. A támogatás révén megvalósuló emocionális és művészetterápiás foglalkozások 870 olyan gyermeken segítenek, akik fogyatékkal élnek, krónikus betegségben szenvednek vagy súlyos betegségből lábadoznak. A szerkesztőségünbe eljuttatott sajtóközlemény szerint a 2016-os Gyermekgyógyító program támogatási kerete 300.000 lej. A 19 nyertes egyesület közül 6 első alkalommal pályázott sikeresen, míg 13 civil szervezet a korábbi kiírások során is részesült már támogatásban. A nyertes pályázatok névsora megtalálható a www.molromania és a www.pentrucomunitate.ro honlapokon." ["post_title"]=> string(55) "Megvannak a 8. MOL Gyermekgyógyító program nyertesei" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "megvannak-a-8-mol-gyermekgyogyito-program-nyertesei" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-12-21 13:00:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 11:00:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=200765" ["menu_order"]=> int(32909) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3568 (24) { ["ID"]=> int(367184) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-17 13:19:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-17 10:19:15" ["post_content"]=> string(1687) "A Velencei Bizottsághoz fordul a Nemzeti Liberális Párt az igazságügyi törvényeket módosító sürgősségi kormányrendelet ügyében – tájékoztat az Agerpres hírügynökség a liberális pártelnökre hivatkozva. Ludovic Orban bejelentette: a mai nap folyamán véglegesítik a Nép Ügyvédjéhez intézendő megkeresést, amelyben vázolják a rendelet általuk alkotmányellenesnek vélt kitételeit, majd tájékoztató levelet küldenek az ügyben a Velencei Bizottságnak is. Mint mondta: "A független szakértőknek tudniuk kell, hogy perverz módon olyan módosítások igazolására használták fel az ő presztízsüket, amelyek valójában ellentmondanak a Velencei Bizottság ajánlásainak". Cătălin Predoiu liberális képviselő, volt igazságügyi miniszter szerint a rendelettel Tudorel Toader igazságügyi miniszter "bezárta" az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget. A rendelet ugyanis hazaküld többtucatnyi DNA-ügyészt, ezáltal nyomozásokat állít le, elbátortalanítja a teljes intézményt és ösztönzi a korrupciót. Augustin Lazăr legfőbb ügyész szerint is súlyos zavarokat okoz a vádhatóságok – elsősorban a korrupcióellenes ügyészség – működésében az igazságügyi törvényeket módosító sürgősségi kormányrendelet. Ennek egyes előírásai az alkotmányba ütközhetnek, ezért elemzik annak a lehetőségét, hogy felkérjék a Nép Ügyvédjét, támadja meg a jogszabályt az alkotmánybíróságon. A három igazságügyi törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet tegnap jelent meg a Hivatalos Közlönyben, egy nappal azután, hogy a kabinet elfogadta azt." ["post_title"]=> string(74) "Augustin Lazăr: Súlyos zavarokat okoz a kormány sürgősségi rendelete" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "augustin-lazar-sulyos-zavarokat-okoz-a-kormany-surgossegi-rendelete" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-17 14:12:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-17 11:12:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367184" ["menu_order"]=> int(32910) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3317 (24) { ["ID"]=> int(200795) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-12-21 13:09:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 11:09:19" ["post_content"]=> string(871) "Tervet dolgozott ki a kanyarójárvány megfékezésére az egészségügyi minisztérium az Egészségügyi Világszervezettel, az UNICEF-fel és az Országos Közegészségügyi Intézettel közösen. Erre azt követően került sor, hogy decemberig országszerte 1725 kanyarós megbetegedést jeleztek. A tervet értelmében lecsökkentik az oltási életkort 9 hónapra, az 5 és 9 év közötti gyerekeket pedig visszahívják második oltásra. Jelenleg az ország 32 megyéjében van járvány. A legtöbb esetet Arad megyéből jelentették, szám szerint 454-et, Temes megyében 240 esetről tudnak, Maros megye harmadik a listán 238 regisztrált esettel ? tájékoztat a Nyugati Jelen. A szaktárca szerint összesen 300 ezer kanyaró?rózsahimlő?mumpsz elleni hármas oltás van, ami elegendő az újraoltásra szoruló gyerekek számára." ["post_title"]=> string(41) "Terv a kanyarójárvány megfékezésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "terv-a-kanyarojarvany-megfekezesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-12-21 13:09:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 11:09:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=200795" ["menu_order"]=> int(32911) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3569 (24) { ["ID"]=> int(367180) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-17 13:13:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-17 10:13:29" ["post_content"]=> string(1363) "Köszönő SMS-t küldenének véradás után a véradóknak, illetve amikor felhasználták a tőlük levett vért - az erről szóló törvényjavaslatot tegnap szavazta meg a szenátus, első házként. A tervezetről a képviselőház szavaz majd döntő fórumként. Az egészségügyi minisztérium nem támogatja a kezdeményezést. A vértranszfúziót és a véradást szabályozó törvényt módosító tervezetet RMDSZ-es, nemzeti liberális párti és szociáldemokrata párti képviselők és szenátorok egy csoportja terjesztette elő. Az indítvány értelmében a véradók minden véradás után kapnának telefonon egy köszönőüzenetet a következő szöveggel: "Köszönjük, hogy vért adott ezen a dátumon:... Minden csepp vér számít!". Amikor a levett vért felhasználják, a következő üzenetet küldenék a véradónak: "Köszönjük! Egy páciens kapott az ön által adott vérből. Legyen ezután is rendszeres véradó!" A törvénymódosító javaslat indoklásában a kezdeményezők rámutatnak, jelenleg Romániában a rendszeres véradók száma csak a fele a szükségesnek, országos szinten mintegy 10.000 személyre tehető, a különféle véradási kampányokkal pedig újabb 20.000 lakos válhat alkalmi véradóvá, azt azonban nehéz elérni, hogy utóbbiak is rendszeres véradók legyenek." ["post_title"]=> string(27) "Minden csepp vér számít!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "minden-csepp-ver-szamit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-17 13:13:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-17 10:13:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367180" ["menu_order"]=> int(32912) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3589 (24) { ["ID"]=> int(200615) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-12-21 12:32:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 10:32:29" ["post_content"]=> string(920) "Befejezték a Bâlea-tó melletti jégszálloda építését. A 26 fős, Maros megyei magyarói építőkből és egy feleki szobrászból álló csapat három hét alatt, szélsőséges időjárási viszonyok között fejezte be tegnap a 2.034 méteres magasságban található jégszálloda építését. Románia egyetlen jéghotelének idei tematikája a jégmozi, ami azt jelenti, hogy a legtöbb jégszobor filmekből ismert karaktereket idéz. A turisták a Star Wars, a Jégkorszak, a Gladiátor, a Harry Potter vagy a Dracula című film által ihletett szobák közül választhatnak. Immár hetedik éve építi a hotelt a Maros megyei csapat, amelyet évente átlagosan 8.000 turista látogat meg. A szálloda december 23-ától fogadja a turistákat, és már minden szoba le van foglalva az idei évre ? nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Lidia Bădilă, a hotel szóvivője." ["post_title"]=> string(47) "Elkészült a Bâlea-tó melletti jégszálloda" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "elkeszult-a-balea-to-melletti-jegszalloda" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-12-21 12:32:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 10:32:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=200615" ["menu_order"]=> int(32913) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(367182) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-17 13:15:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-17 10:15:15" ["post_content"]=> string(877) "Az Európai Beruházási Bank hajlandó kölcsönt adni a romániai vasúthálózat-felújítására - közölte Mihai Frumosu, a bank szakértője egy konferencián. A román állami vasúttársaságnak csaknem hatmilliárd euróra van szüksége ahhoz, hogy 10.000 kilométernyi vasutat felújítson. Az Európai Beruházási Bank képviselője szerint gondot jelent, hogy a CFR éves költségvetését nagyon későn, általában május folyamán hagyják jóvá, aminek következtében késik a projektek gyakorlatba ültetése, ez pedig a finanszírozások elvesztéséhez vezet. A vasúthálózat-felújítási stratégia értelmében összesen 12,18 milliárd euróra van szükség 2018 - 2022 között. Idén 1,39 milliárd euróra lett volna szükség a vasúthálózat felújítására, és jövő esztendőben ez az összeg 1,80 milliárd euró lenne." ["post_title"]=> string(54) "Kölcsön a romániai vasúthálózat-felújítására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "kolcson-a-romaniai-vasuthalozat-felujitasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-17 13:15:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-17 10:15:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367182" ["menu_order"]=> int(32914) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(200415) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-12-21 10:32:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 08:32:12" ["post_content"]=> string(1200) "Várhatóan még ma - a miniszterelnök-jelölt nevének nyilvánosságra hozatala után - aláírja az RMDSZ a félévente megújítandó parlamenti együttműködést a PSD és az ALDE alkotta kormánykoalícióval. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint az elkövetkezendő időszakban egy olyan parlamenti együttműködés körvonalazódhat szociálliberális koalícióval, amely mentén az RMDSZ valóra válthatja a kampányban tett ígérteit. Egy ilyen jellegű parlamenti együttműködést szabályzó megállapodás előrelépést jelentene a kisebbségi jogok tekintetében ? mutatott rá Kelemen Hunor, aki azt szeretné elérni, hogy a megállapodásban már az általános keret tegye lehetővé a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának és a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény előírásanak alkalmazását. Az együttműködési megállapodás ugyanakkor kitérne a minimálbérek és a közigazgatásban dolgozók béreinek emelésére, a fiatalok itthon maradásának ösztönzésére, az erdélyi autópályák megépítésére, illetve számos más gazdasági és szociális témakörre ? nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök." ["post_title"]=> string(88) "Parlamenti együttműködés körvonalazódik az RMDSZ és a kormánykoalíció között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "parlamenti-egyuttmukodes-korvonalazodik-az-rmdsz-es-a-kormanykoalicio-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-12-21 13:01:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 11:01:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=200415" ["menu_order"]=> int(32915) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3586 (24) { ["ID"]=> int(367174) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-17 13:11:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-17 10:11:01" ["post_content"]=> string(959) "Határozottan el kell ítélnünk, hogy az ukrán állam korlátozza a nemzeti kisebbségek oktatási és nyelvhasználati jogait, és a parlament egy olyan államnyelv törvényt készül elfogadni, amely gyakorlatilag a magánéletre szűkíti az anyanyelv használatát – nyilatkozta Vincze Loránt tegnap Kijevben. A FUEN elnöke az ernyőszervezet jövő évi, 70. Kongresszusának előkészítése érdekében látogatott az ukrán fővárosba, ahol a kisebbségi szervezetek, az ukrajnai EBESZ misszió és a Kisebbségi Ügyek Európai Központja ukrajnai irodájának képviselőivel egyeztetett. Vincze rámutatott: mindannyiuk számára közös probléma az, hogy az ukrán hatalom nem partner problémák megoldásában, a párbeszéd hiánya pedig újabb konfliktusokat eredményezhet. A FUEN elnöke közös fellépést javasolt a kisebbségek számára, hiszen együtt nagyobb eséllyel bírhatják jobb belátásra a kormányt." ["post_title"]=> string(43) "Az ukrán fővárosban járt a FUEN elnöke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "az-ukran-fovarosban-jart-a-fuen-elnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-17 13:11:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-17 10:11:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367174" ["menu_order"]=> int(32916) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3549 (24) { ["ID"]=> int(200485) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-12-21 11:50:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 09:50:26" ["post_content"]=> string(1055) "A Szociáldemokrata Párt és a Liberális-Demokrata Szövetség három fős küldöttséggel képviselte magát ma a Cotroceni-palotában a Klaus Johannis államfő által kezdeményezett kormányalakítási tárgyalásokon, ahol Liviu Dragnea, PSD elnök bejelentette: jelöltem Sevil Shhaideh, akiben totálisan megbízik. Az 51 éves Sevil Shhaideh 1993-tól 19 éven át a Konstanca Megyei Tanácsnál dolgozott főosztályvezetőként, a régiófejlesztési minisztériumba 2012-ben került, amikor Liviu Dragnea lett a miniszter. Előbb államtitkárként dolgozott, majd a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt PSD-elnök lemondása után átvette a tárca vezetését. Sevil Shhaideh 2015 júniusában lépett be a Szociáldemokrata Pártba. Dragnea korábban is azt mondta, hogy olyan jelölte van, akinek kinevezése szavatolja pártja kormányprogramjának megvalósítását. Egyébként a PSD fenntartja magának azt a jogot, hogy menessze azt a minisztert, aki nem tartja tiszteletben a kormányprogramot.  " ["post_title"]=> string(80) "Sevil Shhaideh a szociálliberális kormánykoalíció miniszterelnök-jelöltje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "sevil-shhaideh-a-szocialliberalis-kormanykoalicio-miniszterelnok-jeloltje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-12-21 12:21:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-12-21 10:21:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=200485" ["menu_order"]=> int(32903) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39312) ["max_num_pages"]=> int(3276) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "cd21621c4908750e59d4986817446a73" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2e89df1b6524abe6bd7c739264a8bdf7" }