Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarországon a Tisza-kormány a végrehajtott jogszabály-módosításokkal felszámolta a demokráciát és a jogállamot, ami bűncselekmény. A Fidesz elnöke erről ma a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban beszélt. Orbán Viktor élesen bírálta azokat a jogszabályi változásokat, amelyeket az új magyar kormány kezdeményezett az áprilisi magyar parlamenti választások után. Orbán Viktort hallják.
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első fél évben jegyzett 3,64 százalékhoz képest - közölte a pénzügyminisztérium. Nominális értéken az egy évvel korábbi 69,8 milliárd lejről közel 28,8 milliárd lejjel 41 milliárd lejre csökkent a deficit, ami azt jelzi, hogy a költségvetési konszolidáció továbbra is a tervek szerint halad - hangsúlyozták a tárca közleményében. Az államháztartás bevételei 10,3 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi szintet. A költségvetés kiadásai GDP-arányosan 19,85 százalékról 18,66 százalékra mérséklődtek. Nominális értéken a kiadások 383,5 milliárd lejt tettek ki, ami az egy évvel korábbihoz képest enyhe, 0,8 százalékos növekedést jelent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter úgy értékelte, hogy ezek az adatok egyértelműen jelzik Románia elkötelezettségét a felelős költségvetési politika mellett. Hangsúlyozta, az adatok azt bizonyítják, hogy a fiskális konszolidációs terv eredményes.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) soha nem fog megszavazni olyan közalkalmazotti bértörvényt, amely megszorításokhoz vezet, elszegényíti a lakosságot, és lerombolja az egészségügyi, valamint az oktatási rendszert - jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu pártelnök. A képviselőház elnöke egy Facebook-bejegyzésben leszögezte, a jogszabálytervezetről előzetesen valamennyi szakszervezeti szövetséggel valós, nem pedig nevetségesen színlelt társadalmi párbeszédet kellett volna folytatni. Közölte: a PSD a jelenlegi formájában nem támogatja a tervezetet. Grindeanu kifogásolta egyebek mellett a pótlékok intézményenkénti 20 százalékos plafonját.
A közszállítást akadályozó, a külső sávon a forgalmat akadályozó, illetve más utakon szabálytalanul álló gépkocsikat elviszi a fővárosi utcai igazgatóság ? jelentette be a bukaresti főpolgármester. (tovább…)
Megölték az afganisztáni radikális iszlamista tálibok „atyjaként” ismert Maulana Számiul Hakk muszlim hitszónokot. Ő volt Omár molla tanítója is. (tovább…)
Romániában letartóztatták egy múlt év végén elkövetett, 5,2 millió euró értékű párizsi ékszerlopás gyanúsítottját – közölte honlapján a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). (tovább…)
Hosszú és tartalmas megbeszélést tart majd egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a G20-csoport november 30-án és december 1-jén tartandó argentínai csúcstalálkozóján. (tovább…)
A megválasztott amerikai elnök úgy véli, Angela Merkel német kancellár „katasztrofális hibát” követett el az „illegális” migránsok befogadásával. (tovább…)
Nem áll szándékában elmozdítani a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját, James Comey-t Donald Trumpnak, az Egyesült Államok néhány napon belül beiktatott elnökének – erősítette meg a Fehér Ház leendő kabinetfőnöke. (tovább…)
Lakóházakra zuhant egy török teherszállító repülőgép délelőtt Kirgizisztánban. A legfrissebb hírek szerint a szerencsétlenségben legkevesebb 37-en meghaltak, köztük hat gyermek. (tovább…)
object(WP_Query)#3377 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(465839)
[1]=>
int(465535)
[2]=>
int(465861)
[3]=>
int(465858)
[4]=>
int(465856)
}
["paged"]=>
int(2548)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(465535)
[1]=>
int(465839)
[2]=>
int(465856)
[3]=>
int(465858)
[4]=>
int(465861)
}
["paged"]=>
int(2548)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3509 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3508 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (465535,465839,465856,465858,465861) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 30564, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3512 (24) {
["ID"]=>
int(206745)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-16 15:33:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:33:10"
["post_content"]=>
string(747) "A közszállítást akadályozó, a külső sávon a forgalmat akadályozó, illetve más utakon szabálytalanul álló gépkocsikat elviszi a fővárosi utcai igazgatóság ? jelentette be a bukaresti főpolgármester. Gabriela Firea a téli parancsnokság ülésén hangsúlyozta, az év végén tisztázták a törvényes előírásokat, megszülettek az alkalmazási utasítások, amelyeket minden polgármesteri hivatalnak el kell fogadnia. Amíg ez megtörténik, addig is mától elszállíthatják a közszállítást akadályozó szabálytalanul álló gépkocsikat. A bukaresti főpolgármester példaként említette, hogy ma reggel 6-8 óra között egy szabálytalanul álló gépkocsi miatt nem közlekedett a 70-es troli."
["post_title"]=>
string(46) "Elviszik a szabálytalanul álló gépkocsikat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "elviszik-a-szabalytalanul-allo-gepkocsikat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-16 15:33:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:33:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206745"
["menu_order"]=>
int(32547)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3510 (24) {
["ID"]=>
int(367733)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-11-03 15:56:34"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-11-03 12:56:34"
["post_content"]=>
string(1207) "Megölték az afganisztáni radikális iszlamista tálibok "atyjaként" ismert Maulana Számiul Hakk muszlim hitszónokot. Ő volt Omár molla tanítója is.
A vallási vezető fia, Hamidul Hakk szerint két ismeretlen késsel rontott rá apjára északnyugat-pakisztáni, ravalpindi otthonában. Hozzátette: apja a nap folyamán egy olyan tüntetéshez akart csatlakozni, amelynek résztvevői sérelmezték Ászija Bibinek, az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény nőnek a felmentését és szabadlábra helyezését, de egy úttorlasz miatt vissza kellett fordulnia otthonába, ahol támadói várták. Egyelőre nem világos sem a támadók kiléte, sem az indítékuk.
Számiul Hakk a pakisztáni Dzsamiat Ulema-i-Iszlam (JUI-F) konzervatív vallási párt egyik szakadár, a tálibokkal szimpatizáló szárnyának a vezetője volt. Kétszer is beválasztották a pakisztáni törvényhozás felsőházába. Ő alapította emellett azt a vallási iskolát, ahol az afganisztáni tálib mozgalom egyik alapítója, Omár molla is tanult az 1980-as években. Iskolája révén tiszteletet és befolyást vívott ki magának, ezért emlegették z afgán tálibok atyjaként."
["post_title"]=>
string(43) "Meggyilkolták az afgán tálibok "atyját""
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "meggyilkoltak-az-afgan-talibok-atyjat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-11-03 21:58:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-11-03 18:58:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367733"
["menu_order"]=>
int(32548)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3379 (24) {
["ID"]=>
int(206725)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-16 15:32:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:32:36"
["post_content"]=>
string(345) "Fél tízig nem írnak hiányzást holnap és szerdán a bukaresti iskolákba a várható havazás miatt ? jelentette be a főpolgármester. Gabriela Firea elmondta, döntését a tanfelügyelőséggel történt egyeztetés után hozta meg, tekintettel arra, hogy nehezen lehet majd közlekedni a ma éjszaka kezdődő havazás miatt."
["post_title"]=>
string(39) "Főpolgármesteri engedély a késésre"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(34) "fopolgarmesteri-engedely-a-kesesre"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-16 15:32:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:32:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206725"
["menu_order"]=>
int(32549)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3553 (24) {
["ID"]=>
int(367729)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-11-03 15:51:48"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-11-03 12:51:48"
["post_content"]=>
string(920) "Kína és Oroszország meggátolta azt a nemzetközi erőfeszítést, hogy a világ legnagyobb tengeri rezervátumát hozzák létre az Antarktiszon.
A javaslat szerint a Weddel-tengeren egy több mint 1,8 millió négyzetkilométernyi természetvédelmi rezervátumot hoztak volna létre, a tervet az Európai Unió kezdeményezte Németország vezetésével és számos ország, köztük India támogatta. A terv azonban megfeneklett az antarktiszi tengeri élőlények fajmegőrzésével foglalkozó bizottság (CCAMLR) két héten át folyt tanácskozásán az ausztráliai Hobartban - közölte a tanácskozás egyik küldötte.
A Weddel-tenger, amely a Déli óceánt alkotó több mint tucatnyi tenger legnagyobbika, a Föld egyik utolsó érintetlen tengeri ökoszisztémája. Otthont ad több mint 300 ezer pingvinnek, valamint kékbálna, elefántfóka és ritka tengeri madarak élőhelye."
["post_title"]=>
string(81) "Kína és Oroszország meggátolta egy antarktiszi rezervátumát létrehozását"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(72) "kina-es-oroszorszag-meggatolta-egy-antarktiszi-rezervatumat-letrehozasat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-11-03 21:53:47"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-11-03 18:53:47"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367729"
["menu_order"]=>
int(32550)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3563 (24) {
["ID"]=>
int(206705)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-16 15:31:58"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:31:58"
["post_content"]=>
string(1234) "Romániában letartóztatták egy múlt év végén elkövetett, 5,2 millió euró értékű párizsi ékszerlopás gyanúsítottját - közölte honlapján a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). Az ügyészek közleménye szerint a román férfi állatszakértőnek kiadva magát december 30-án egy drágakövekkel és ékszerekkel kereskedő svájci cég párizsi kirendeltségén kikért tanulmányozásra két csiszolatlan gyémántot és két gyémántberakású nagy értékű gyűrűt. A drágakövek tanulmányozása után közölte, hogy nem vásárolja meg ezeket, és az eladó figyelmetlenségét kihasználva egy másik, azonos kivitelezésű dobozt adott vissza, mint amiben a nagy értékű drágaköveket átvette, majd távozott. A román férfi két szerb állampolgárral közösen tervezte el, és hajtotta végre az 5,2 millió euró értékű lopást. Az osztozkodást követően az egyik csiszolatlan gyémántot és az egyik gyűrűt tarthatta meg magának. A gyanúsított a csiszolatlan gyémántot még Romániába való visszatérése előtt eladta két izraeli állampolgárnak, a gyűrűre pedig Romániában keresett vevőt, amikor lecsaptak rá a hatóságok."
["post_title"]=>
string(31) "Ékszertolvajt tartóztattak le"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(29) "ekszertolvajt-tartoztattak-le"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-16 15:31:58"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:31:58"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206705"
["menu_order"]=>
int(32551)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3562 (24) {
["ID"]=>
int(367731)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-11-03 15:54:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-11-03 12:54:42"
["post_content"]=>
string(830) "Hosszú és tartalmas megbeszélést tart majd egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a G20-csoport november 30-án és december 1-jén tartandó argentínai csúcstalálkozóján. Ezt Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója jelentette ki újságíróknak pénteken Moszkvában.
Putyin és Trump legközelebb november 11-én, Párizsban találkozik, az első világháborút lezáró fegyvernyugvás 100. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó korábbi közlése szerint a francia fővárosban folytatandó tárgyalás nem lesz hosszabb lélegzetű. Ezt most Usakov is megerősítette. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Buenos Aires-i orosz-amerikai különcsúcs még az előkészítés stádiumában van."
["post_title"]=>
string(67) "Hosszú és tartalmas csúcstalálkozóra készül Putyin és Trump"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(59) "hosszu-es-tartalmas-csucstalalkozora-keszul-putyin-es-trump"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-11-03 21:56:27"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-11-03 18:56:27"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367731"
["menu_order"]=>
int(32552)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3561 (24) {
["ID"]=>
int(206685)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-16 15:31:30"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:31:30"
["post_content"]=>
string(774) "A megválasztott amerikai elnök úgy véli, Angela Merkel német kancellár "katasztrofális hibát" követett el az "illegális" migránsok befogadásával. Donald Trump a menekültválságot jelölte meg okként akkor is, mikor azt jósolta, hogy további országok lépnek majd ki az EU-ból, szerinte a válság megtörte az együttműködést. A pénteken hivatalba lépő következő amerikai elnök a The Timesnak adott, a konzervatív brit napilap online kiadásán vasárnap éjjel megjelent interjúban szólt az Oroszország elleni szankciókról is, egyenes utalást téve arra, hogy ha Vlagyimir Putyin orosz elnök hajlandó a nukleáris fegyverzet jelentős csökkentésére, akkor felülvizsgálhatók lennének az Oroszország elleni szankciók."
["post_title"]=>
string(65) "Trump szerint újabb kilépések várhatók az Európai Unióból"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(57) "trump-szerint-ujabb-kilepesek-varhatok-az-europai-uniobol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-16 15:31:30"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:31:30"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206685"
["menu_order"]=>
int(32553)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3359 (24) {
["ID"]=>
int(367727)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-11-02 15:43:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-11-02 12:43:51"
["post_content"]=>
string(222) "Már ebben a hónapban néhány százalékkal drágul a kenyér a villamosenergia és a földgáz árának emelése, valamint a nyersanyag és a munkaerő költségek növekedése miatt – közölte a pékipari termelők."
["post_title"]=>
string(17) "Drágul a kenyér"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(15) "dragul-a-kenyer"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-11-02 15:43:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-11-02 12:43:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367727"
["menu_order"]=>
int(32554)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3518 (24) {
["ID"]=>
int(206665)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-16 15:30:57"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:30:57"
["post_content"]=>
string(558) "Nem áll szándékában elmozdítani a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját, James Comey-t Donald Trumpnak, az Egyesült Államok néhány napon belül beiktatott elnökének - erősítette meg a Fehér Ház leendő kabinetfőnöke. Reince Priebus leendő kabinetfőnök az ABC televíziónak adott interjújában beszélt erről. Priebus megerősítette, hogy James Comey élvezi a megválasztott elnök, Donald Trump bizalmát. Így a 2013-ban tíz évre szóló megbízatásában megerősített Comey továbbra is hivatalában marad."
["post_title"]=>
string(32) "Marad posztján az FBI vezetője"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "marad-posztjan-az-fbi-vezetoje"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-16 15:30:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:30:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206665"
["menu_order"]=>
int(32555)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3345 (24) {
["ID"]=>
int(367725)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-11-02 15:43:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-11-02 12:43:28"
["post_content"]=>
string(594) "Szeptemberben éves viszonylatban 5,6 százalékkal nőttek az árak az ipari termelésben – közölte az Országos Statisztikai Hivatal. A statisztikai adatok szerint az év első kilenc hónapjában 5 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma. A Tulcea megyei idegenforgalmi egyesületek és a rezerváció kormányzója szerint idén legalább 40 százalékkal több turista látogatott a Duna Deltába, mint tavaly. A legnagyobb növekedést, 51 százalékot a belföldi turistáknál jegyezték, amit többek között a vakációs jegyek kiosztásával magyaráznak."
["post_title"]=>
string(33) "Egyre több a turista belföldön"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "egyre-tobb-a-turista-belfoldon"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-11-02 15:43:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-11-02 12:43:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367725"
["menu_order"]=>
int(32556)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3383 (24) {
["ID"]=>
int(206645)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-16 15:30:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:30:28"
["post_content"]=>
string(551) "Lakóházakra zuhant egy török teherszállító repülőgép délelőtt Kirgizisztánban. A legfrissebb hírek szerint a szerencsétlenségben legkevesebb 37-en meghaltak, köztük hat gyermek. A Boeing 747-es típusú repülő Isztambulból Biskekbe, Kirgizisztán fővárosába tartott ? az úti céljától nem messze lévő Manas repülőterén megpróbált leszállni, de a sűrű köd miatt ez nem sikerült, ráadásul lakott területre zuhant. 32 épületben tett kárt ? a helyszínen tűz ütött ki, azt már eloltották. (MTI)"
["post_title"]=>
string(33) "Légiszerencsétlenség Biskekben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "legiszerencsetlenseg-biskekben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-16 15:30:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:30:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206645"
["menu_order"]=>
int(32557)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3558 (24) {
["ID"]=>
int(367723)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-11-02 15:43:02"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-11-02 12:43:02"
["post_content"]=>
string(217) "A kötelező gépjármű biztosítási díjszabások viszonyítási alapot jelentenek a piacon és a pénzügyi felügyelet adatai szerint nincs ok a drágításra – jelentette ki Leonardo Badea a hivatal vezetője."
["post_title"]=>
string(24) "Nincs ok a drágításra"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(21) "nincs-ok-a-dragitasra"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-11-02 15:43:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-11-02 12:43:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367723"
["menu_order"]=>
int(32558)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3512 (24) {
["ID"]=>
int(206745)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-16 15:33:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:33:10"
["post_content"]=>
string(747) "A közszállítást akadályozó, a külső sávon a forgalmat akadályozó, illetve más utakon szabálytalanul álló gépkocsikat elviszi a fővárosi utcai igazgatóság ? jelentette be a bukaresti főpolgármester. Gabriela Firea a téli parancsnokság ülésén hangsúlyozta, az év végén tisztázták a törvényes előírásokat, megszülettek az alkalmazási utasítások, amelyeket minden polgármesteri hivatalnak el kell fogadnia. Amíg ez megtörténik, addig is mától elszállíthatják a közszállítást akadályozó szabálytalanul álló gépkocsikat. A bukaresti főpolgármester példaként említette, hogy ma reggel 6-8 óra között egy szabálytalanul álló gépkocsi miatt nem közlekedett a 70-es troli."
["post_title"]=>
string(46) "Elviszik a szabálytalanul álló gépkocsikat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "elviszik-a-szabalytalanul-allo-gepkocsikat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-16 15:33:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-16 13:33:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206745"
["menu_order"]=>
int(32547)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39313)
["max_num_pages"]=>
int(3277)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "486094e1b626c22115e1c9807b265a49"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:3162647345bad1e083234aea988d2f7f"
}