Békés és alkotmányos keretek között szervezik meg idén is a székely szabadság napját Marosvásárhelyen, és a fiatalabb korosztályt is be akarják vonni a Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelembe – mutattak rá a Székely Nemzeti Tanács vezetői sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletükön. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke elmondta: felvették a kapcsolatot a csendőrséggel, hogy a karhatalom – törvényes kötelezettségének eleget téve – biztosítsa az idei rendezvényt. Emlékeztettek: a csendőrség a korábbi években is megtette ezt, tavaly viszont – bár nem volt rendbontás – megbírságolta a megmozdulás mintegy száz szervezőjét és résztvevőjét. A megemlékezés és tüntetés után a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ünnepségen adják át a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját annak az európai parlamenti képviselettel rendelkező Európai Szabad Szövetségnek a képviselőinek, amely kiállt a tavaly megbírságolt szervezők mellett, és magyarázatot kért az eljárásra a román belügyminisztériumtól ? közli az MTI.
Elégedett a Nemzetközi Valutaalap Romániával
Románia gazdasági növekedése a beruházásokra épül. Elsődleges figyelmet szentelnek a szállításügyi, egészségügyi és oktatási projekteknek - jelentette ki Marcel Ciolacu…
Tovább...Szabálytalanul fogadták el a módosítást
Helyet adott az Alkotmánybíróság Klaus Iohannis elnök és több parlamenti képviselő óvásainak a Polgári Törvénykönyvvel kapcsolatban a haszonbérleti szerződést érintő…
Tovább...Sztrájkolnak az ügyvédek
Országszerte tiltakoznak ma az ügyvédek, akik elégedetlenek a mindennapi munkájuk során tapasztalható nehézségekkel, amelyek közvetlenül érintik azokat az állampolgárokat is,…
Tovább...Az ukrajnai helyzetről tanácskoztak a szövetséges vezetők
Klaus Iohannis államfő a Románia közvetlen szomszédságában lévő ukrán dunai kikötők elleni támadások befejezését kérte Oroszországtól, mert ezek háborús bűncselekménynek…
Tovább...