Koszovó felosztása a megoldás?

Koszovó felosztása az albánok és a szerbek között hosszú távú megoldást jelenthetne a Belgrád és Pristina között évek óta fennálló konfliktusokra – fogalmazta meg véleményét Ivica Dacic szerb külügyminiszter a Blic című belgrádi napilapban hétfőn megjelent írásában. (tovább…)

Continue Reading

Újabb közbeszerzést hirdetnek az észak-erdélyi autópálya befejezésére

Újabb közbeszerzést hirdetnek az észak-erdélyi autópálya magyar határhoz vezető szakaszának a befejezésére – adta hírül ma a Mediafax hírügynökség a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság híradására hivatkozva. A társaság a hatvan kilométeres Bors – Berettyószéplak szakaszt három részre bontotta, és tegnap adta át az egyes szakaszok megépítésére vonatkozó pályázati kiírásokat a romániai közbeszerzések elektronikus rendszerének. (tovább…)

Continue Reading

Gyászol a francia és a világ filmszakmája

Meghalt Jeanne Moreau színésznő, a francia filmművészet kiemelkedő alakja, a francia Művészeti Akadémia első női tagja. A 89 éves filmlegendát hétfő reggel találta holtan párizsi lakásában a takarítónője – értesült a Closer című francia társasági magazin, amelynek hírét a művész ügynöke is megerősítette. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3607 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(458063) [1]=> int(457761) [2]=> int(458060) [3]=> int(458058) [4]=> int(458056) } ["paged"]=> int(2452) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(457761) [1]=> int(458056) [2]=> int(458058) [3]=> int(458060) [4]=> int(458063) } ["paged"]=> int(2452) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3400 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3430 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (457761,458056,458058,458060,458063) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 29412, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3387 (24) { ["ID"]=> int(265076) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-31 14:50:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:50:20" ["post_content"]=> string(606) "A román vállalatok nemzetközi térnyerését támogatja a kormány térítésmentes összegekkel. A mától induló programban az érdekelt cégek tíz százalékos önrész biztosításával négy nap alatt kaphatnak maximum 50 ezer lejt vásárokon, kiállításokon, külföldi gazdasági utakon történő részvételre, akárcsak a cég vizuális identitásának vagy internetes honlapjának elkészítésére. A 2020-ig működő program költségvetése 71 millió lej, ebből idén ötmillió lejre lehet pályázni ? közölték az Üzleti környezet minisztériumának képviselői." ["post_title"]=> string(27) "Pénz a népszerűsítésre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "penz-a-nepszerusitesre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-31 14:50:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:50:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=265076" ["menu_order"]=> int(25923) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3385 (24) { ["ID"]=> int(270786) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-23 14:39:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-23 11:39:11" ["post_content"]=> string(674) "A szaknak megfelelő kötelező tantárgyból tartott írásbelivel folytatódik ma a pótérettségi. Az őszi vizsgasorozat utolsó írásbelijét holnap tartják, akkor a választott tantárgyból mérik fel a végzősök tudását.  Pénteken kezdődik a szóbeli vizsgáztatás, majd jövő héten a digitális kompetenciák felmérésére kerül sor és az idegennyelv-szóbelire. Az eredményeket szeptember 1-jén 16 óráig teszik közzé, és ugyanaznap 20 óráig  fogadják az óvásokat. A végleges eredményeket szeptember 6-án ismertetik. A pótérettségire 39.435 diák iratkozott fel, többségük ?  24.690 tanuló - idén végzett." ["post_title"]=> string(58) "Holnap lesz a pótérettségi utolsó írásbeli vizsgája" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "holnap-lesz-a-poterettsegi-utolso-irasbeli-vizsgaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-08-23 14:39:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-08-23 11:39:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=270786" ["menu_order"]=> int(25924) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3429 (24) { ["ID"]=> int(265046) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-31 14:49:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:49:31" ["post_content"]=> string(1085) "Mintegy negyven iraki és szíriai bevándorló vert tábort Temesvár határában a mezőn ? közli a Mediafax. Az illegális táborra a Pressalert.ro temesvári hírportál figyelt fel a múlt hét végén. Beszámolója szerint a bevándorlók egy közeli bevásárlóközpontnál kidobott csomagolóanyagokból, kartonokból és fóliákból készítettek rögtönzött sátrakat maguknak. A csoportban nők és gyermekek is vannak. A portál híradása után a rendőrség ellenőrizte a táborozókat. Megállapította: valamennyien menedékjogért folyamodtak Romániában, és a román állam valamely befogadóközpontjában kaptak elhelyezést, de nem maradtak a számukra kijelölt helyen. A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a rendőrség a temesvári befogadóközpontba kísérte őket, de ez a központ megtelt, és nem fogadhat további menekülteket. A menekültek a román-magyar határ közelében szeretnének maradni, hogy alkalomadtán megpróbáljanak átszökni a schengeni övezetbe ? írja a Mediafax rendőrségi forrásokra hivatkozva." ["post_title"]=> string(38) "Bevándorló táboroznak a Bánságban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "bevandorlo-taboroznak-a-bansagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-31 14:49:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:49:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=265046" ["menu_order"]=> int(25925) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3602 (24) { ["ID"]=> int(270766) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-23 14:38:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-23 11:38:43" ["post_content"]=> string(845) "A világ legerősebb, 41,4 tesla erejű mágnesét készítették el amerikai mérnökök a Floridai Állami Egyetemen. Az intézményben működő National High Magnetic Field Laboratory élen jár a világban a mágneskutatásokban. A 41,4 tesla erejű mágnes nagyjából hússzor erősebb az orvosi képalkotó eljárásokban jelenleg használt mágneseknél - közölték a laboratórium mérnökei Az új szupermágnes fejlesztése mintegy két és fél évig tartott, 35 millió dollárt költöttek rá, és megelőzi az eddig legerősebb, 38,5 tesla erősségű mágnest, amelyet Kínában hoztak létre. A kutatók szerint az új szupererős mágnes által keltett mágneses teret anyagtanulmányozására fogják felhasználni, ami később áttöréshez vezethet orvostudományi, energia és műszaki kutatásokban." ["post_title"]=> string(48) "Kifejlesztették a világ legerősebb mágnesét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "kifejlesztettek-a-vilag-legerosebb-magneset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-08-23 14:38:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-08-23 11:38:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=270766" ["menu_order"]=> int(25926) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(265026) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-31 14:48:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:48:57" ["post_content"]=> string(1274) "Személyre szabott szankciók bevezetését helyezte kilátásba a hétvégén Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes, akinek Moldovába tartó repülőgépét nem engedték be a román légtérbe, Budapesten pedig nem hagyták leszállni. Oroszország az incidens miatt tiltakozott Romániánál. Bukarest a lépését indokolva arra hivatkozott, hogy az Európai Unió 2014-ben megtiltotta azok belépését vagy átutazását a tagországok területén, akik aláássák Ukrajna függetlenségét, területi épségét és szuverenitását. Rogozin tegnap Szentpéterváron újságírókkal közölte, hogy az incidens nyomán Teodor Melescanu román külügyminiszter módosította egy hivatalos útját, amely során megállt volna Moszkvában és "minden eshetőségre készen" egy másik útvonalat választott. A román külügyminisztérium a TASZSZ orosz állami hírügynökség bukaresti tudósítójával közölte, hogy Melescanu útvonalát már jóval a pénteki incidens előtt módosították és a miniszter az Aeroflot-járat idejének megváltoztatása miatt döntött úgy, hogy nem Moszkvában fog átszállni. Az orosz főváros az asztanai EXPO-2017 kiállításról hazatérőben lett volna tranzitállomás Melescanu számára." ["post_title"]=> string(56) "Tovább fenyegetőzik az orosz miniszterelnök-helyettes" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "tovabb-fenyeget-az-orosz-miniszterelnok-helyettes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-31 14:49:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:49:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=265026" ["menu_order"]=> int(25927) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3593 (24) { ["ID"]=> int(270746) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-23 14:37:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-23 11:37:59" ["post_content"]=> string(854) "Választási győzelme esetén eltávolítaná Németországból az amerikai atomfegyvereket Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje. A politikus a délnyugat-németországi Trierben tartott rendezvényen nyilatkozott erről. Egyes jelentések szerint az Egyesült Államok évtizedek óta mintegy húsz nukleáris robbanófejet tárol a Kölntől délre fekvő Büchelben lévő katonai támaszpontján, de az értesülést hivatalosan soha senki nem erősítette meg ? tájékoztat az MTI. Schulz azzal vádolta Donald Trump amerikai elnököt, hogy hozzájárul "a fegyverkezési verseny újabb szakaszának" kialakulásához, az Észak-Koreával kapcsolatos konfliktus pedig azt mutatja, milyen nagy szükség van az atomfegyverek elterjedésének korlátozására, a leszerelés elősegítésére." ["post_title"]=> string(68) "Schulz eltávolítaná Németországból az amerikai atomfegyvereket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "schulz-eltavolitana-nemetorszagbol-az-amerikai-atomfegyvereket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-08-23 14:37:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-08-23 11:37:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=270746" ["menu_order"]=> int(25928) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3562 (24) { ["ID"]=> int(265006) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-31 14:48:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:48:29" ["post_content"]=> string(608) "Koszovó felosztása az albánok és a szerbek között hosszú távú megoldást jelenthetne a Belgrád és Pristina között évek óta fennálló konfliktusokra - fogalmazta meg véleményét Ivica Dacic szerb külügyminiszter a Blic című belgrádi napilapban hétfőn megjelent írásában. A külügyi tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy Aleksandar Vucic államfő nemzeti konzultációt kezdeményezett Koszovó helyzetéről, illetve a szerb-koszovói kapcsolat rendezéséről. Aláhúzta, hogy a köztársasági elnökkel tárgyalni kíván a lehetséges területfelosztásról." ["post_title"]=> string(33) "Koszovó felosztása a megoldás?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "koszovo-felosztasa-a-megoldas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-31 14:48:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:48:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=265006" ["menu_order"]=> int(25929) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3563 (24) { ["ID"]=> int(270726) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-23 14:37:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-23 11:37:36" ["post_content"]=> string(1815) "Az Egyesült Államoknak "azonnal ki kell javítania" a kínai-amerikai kétoldalú együttműködést veszélyeztető "hibáját", amelyet azzal követett el, hogy Észak-Korea támogatására hivatkozva egyoldalú szankciókat hozott kínai vállalatok és személyek ellen - jelentette ki tegnap Kína washingtoni nagykövetségének egyik szóvivője. Washington közben az észak-koreai rakéta- és atomfegyverprogram támogatása miatt jelentett be szankciókat kínai és orosz cégekkel és magánszemélyekkel szemben. Az amerikai vád szerint a büntetőintézkedésekkel sújtottak nyersanyagot biztosítottak Észak-Koreának, vagy üzleti kapcsolatban állnak vele, amivel lehetővé teszik a fegyverkezési programok finanszírozását. Az új büntetőintézkedéseket alig pár héttel azután jelentette be az amerikai kormányzat, hogy az ENSZ BT újabb, a korábbiaknál is keményebb szankciókat fogadott el Észak-Korea ellen, mert végrehajtotta első kísérletét nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakétával, amely - becslések szerint - elérheti az Egyesült Államokat is. Oroszország válaszlépésekre készül az Egyesült Államok ellen az újabb amerikai büntetőintézkedések után, de Moszkva egyúttal bízik abban, hogy Washington be fogja látni a "szankciós spirál" folytatásának értelmetlenségét - közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes. A diplomata szerint Moszkva megkezdte a megtorló intézkedések kidolgozását. Az MTI beszámolója alapján Rjabkov rámutatott: azóta, hogy új csapat vette át a Fehér Ház irányítását, negyedik alkalommal történt hasonló "kilengés", ami értelmetlenné teszi a kapcsolatok javításának szándékáról szóló washingtoni nyilatkozatokat." ["post_title"]=> string(60) "Kína: az Egyesült Államoknak ki kell javítania hibáját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "kina-az-egyesult-allamoknak-ki-kell-javitania-hibajat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-08-23 14:37:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-08-23 11:37:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=270726" ["menu_order"]=> int(25930) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3564 (24) { ["ID"]=> int(264986) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-31 14:47:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:47:59" ["post_content"]=> string(474) "Megszűnik a magyarországi hungarista szervezet, a Pax Hungarica Mozgalom, mert elfogyott a tagságuk ? adta hírül az atv.hu. A hírt közleményben jelentette be Domokos Endre János, a szervezet vezetője. A tagok egy része radikálisabb mozgalomra készült, mint amit valójában kaptak, míg mások abban reménykedtek, hogy a hungarista mozgalom fogja felváltani a sokak szerint néppártosodás útjára lévő Jobbikot, de mindhiába ? írja Domokos." ["post_title"]=> string(38) "Taghiány miatt szűnik meg a mozgalom" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "taghiany-miatt-szunik-meg-a-mozgalom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-31 14:47:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:47:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=264986" ["menu_order"]=> int(25931) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(264966) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-31 14:46:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:46:28" ["post_content"]=> string(565) "Támadást intéztek fegyveresek ma Kabulban egy rendőrségi épületegyüttes és az iraki nagykövetség ellen - közölték afgán biztonsági tisztviselők. Beszámolók szerint előbb egy merénylő robbantotta fel magát a diplomáciai képviselet bejáratánál, majd öt fegyveres behatolt a nagykövetség épületébe. A támadás egy héttel azt követően történt, hogy egy kormányzati dolgozók ellen elkövetett öngyilkos támadásban 35 ember halt meg Kabulban. A merénylet elkövetését akkor a tálib szélsőségesek vállalták." ["post_title"]=> string(19) "Merénylet Kabulban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "merenylet-kabulban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-31 14:47:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:47:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=264966" ["menu_order"]=> int(25933) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3612 (24) { ["ID"]=> int(270576) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-22 14:55:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-22 11:55:51" ["post_content"]=> string(1577) "Újabb közbeszerzést hirdetnek az észak-erdélyi autópálya magyar határhoz vezető szakaszának a befejezésére - adta hírül ma a Mediafax hírügynökség a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság híradására hivatkozva. A társaság a hatvan kilométeres Bors - Berettyószéplak szakaszt három részre bontotta, és tegnap adta át az egyes szakaszok megépítésére vonatkozó pályázati kiírásokat a romániai közbeszerzések elektronikus rendszerének. A 26 kilométeres Berettyószéplak - Bisztraterebes, a 29 kilométeres Bisztraterebes - Bihar és az 5 kilométeres Bihar - Bors szakasz befejezését más-más útépítő cégre bízza a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság. A 60 kilométeres autópálya befejezésére az állam áfa nélkül 215 millió eurót szán. A pályázatra jelentkező útépítő cégeknek három hónapjuk van az ajánlattételre. A megbízást elnyerő társaságoknak hat hónap alatt kell elvégezniük a tervezési, majd további 18 hónap alatt a kivitelezési munkákat, és 5-10 év garanciát kell vállalniuk a megépített autópályáért. Az útépítésre jelentkező társaságoknak le kell mondaniuk arról a lehetőségről, hogy nézetkülönbség esetén a Párizsi döntőbíróságnál keresik igazukat, és meg kell határozniuk azokat a szankciókat, amelyeket a határidők be nem tartása, vagy a minőségi követelmények nem teljesítése esetén készek vállalni - közölte a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság." ["post_title"]=> string(78) "Újabb közbeszerzést hirdetnek az észak-erdélyi autópálya befejezésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "ujabb-kozbeszerzest-hirdetnek-az-eszak-erdelyi-autopalya-befejezesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-08-22 14:56:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-08-22 11:56:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=270576" ["menu_order"]=> int(25934) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3554 (24) { ["ID"]=> int(264946) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-31 14:46:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:46:00" ["post_content"]=> string(1274) "Meghalt Jeanne Moreau színésznő, a francia filmművészet kiemelkedő alakja, a francia Művészeti Akadémia első női tagja. A 89 éves filmlegendát hétfő reggel találta holtan párizsi lakásában a takarítónője - értesült a Closer című francia társasági magazin, amelynek hírét a művész ügynöke is megerősítette. Több mint 150 filmjében Jeanne Moreau együtt dolgozott gyakorlatilag a világ összes nagy rendezőjével Theodorosz Angelopulosztól Michelangelo Antonionin és Orson Wellesen át Wim Wendersig, Rainer Werner Fassbinderig és Francois Ozonig. A francia filmes újhullám múzsájának számított. Egy mondás szerint a francia filmben Brigitte Bardot volt a szex, Catherine Deneuve az elegancia, Jeanne Moreau pedig az intellektuális nőiesség. Utoljára 2007-ben állt a felvevőgép elé. Moreau az egyetlen színésznő, aki kétszer is elnökölt a cannes-i filmfesztiválon, 1986-tól 1988-ig a Francia Filmművészeti Akadémia elnöke volt. 1991-ben a Becsületrend tisztjévé avatták, 1995-ben megkapta a César-díjat, a francia filmművészet legrangosabb kitüntetését, 1997-ben az Európai Filmakadémia életműdíját, 2001-ben a Francia Művészeti Akadémia első női tagjává választották." ["post_title"]=> string(45) "Gyászol a francia és a világ filmszakmája" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "gyaszol-a-francia-es-a-vilag-filmszakmaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-31 14:46:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:46:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=264946" ["menu_order"]=> int(25935) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3387 (24) { ["ID"]=> int(265076) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-31 14:50:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:50:20" ["post_content"]=> string(606) "A román vállalatok nemzetközi térnyerését támogatja a kormány térítésmentes összegekkel. A mától induló programban az érdekelt cégek tíz százalékos önrész biztosításával négy nap alatt kaphatnak maximum 50 ezer lejt vásárokon, kiállításokon, külföldi gazdasági utakon történő részvételre, akárcsak a cég vizuális identitásának vagy internetes honlapjának elkészítésére. A 2020-ig működő program költségvetése 71 millió lej, ebből idén ötmillió lejre lehet pályázni ? közölték az Üzleti környezet minisztériumának képviselői." ["post_title"]=> string(27) "Pénz a népszerűsítésre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "penz-a-nepszerusitesre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-31 14:50:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-31 11:50:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=265076" ["menu_order"]=> int(25923) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37131) ["max_num_pages"]=> int(3095) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "9d09af5062b418cb6c25e2193c92010e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:fabe77277566c981ffccf4bad00269a4" }