A dán parlament kedden úgy döntött, hogy ismét F-16-os harci repülőket küld Irakba és Szíriába az Iszlám Állam elleni harc miatt. A vadászgépeken kívül Dánia egy Hercules típusú katonai szállító repülőgéppel is kiveszi részét a dzsihadisták elleni harcból, illetve mintegy 400 dán katona is támogatja majd a kedden a jóváhagyott katonai missziót. (tovább…)
Continue ReadingZelenszkij lemondta a spanyolországi látogatását
A grúz parlament megszavazta a vitatott külföldiügynök-törvényt
Románia egyelőre nem tud Patriot légvédelmi rendszert küldeni Ukrajnának
Nőtt a gazdaság az idei első negyedévben
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lemondta péntekre tervezett spanyolországi látogatását - erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által kiadott hivatalos program alapján. Az okokat nem közölték. Az ukrán elnöknek Portugáliába is el kellett volna látogatnia, de a portugál média értesülései szerint valószínűleg ez a látogatás is elmarad. Ukrajna újabb orosz offenzívával néz szembe északon. Moszkva május 10-én indított újabb támadása Harkiv ellen az ország második legnagyobb városát fenyegeti, amely az orosz határtól mintegy harminc kilométerre fekszik. Az ukrán hadsereg tegnap este bejelentette, hogy az északi front egyes területein, Harkiv térségében vissza kell vonulnia.
" ["post_title"]=> string(52) "Zelenszkij lemondta a spanyolországi látogatását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "zelenszkij-lemondta-a-spanyolorszagi-latogatasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:43:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:43:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438323" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3101 (24) { ["ID"]=> int(438321) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:42:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:42:03" ["post_content"]=> string(906) "Grúzia parlamentje megszavazta a vitatott külföldiügynök-törvényt. A tervezet ellen hetekig tüntettek azok, akik szerint a most elfogadott jogszabály egy elnyomó oroszországi törvény tükörképeként az ország euroatlanti integrációját fenyegeti. A harmadik, egyben utolsó olvasatban a képviselők 84:30 arányban fogadták el a törvénytervezetet, amelyet a kormányzó Grúziai Álom párt terjesztett elő. A zárószavazás előtt összetűzés tört ki a parlamentben a beterjesztők és az ellenzék képviselői között. A törvénytervezetet az Egyesült Államok, az Európai Unió és jogvédő szervezetek egyaránt elítélték, mivel annak az orosz törvénynek a mintájára készült, amelyet Vlagyimir Putyin elnök használ a másként gondolkodók elhallgattatására és a független intézmények megfojtására.
" ["post_title"]=> string(70) "A grúz parlament megszavazta a vitatott külföldiügynök-törvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-gruz-parlament-megszavazta-a-vitatott-kulfoldiugynok-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:42:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:42:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438321" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3100 (24) { ["ID"]=> int(438319) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:39:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:39:47" ["post_content"]=> string(982) "A jelenleg használt Patriot légvédelmi rendszer nélkülözhetetlen Románia számára - jelentette ki Angel Tîlvăr védelmi miniszter. A tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, Ukrajnának szüksége van légvédelmi ütegekre, de senki nem mondta, hogy Romániának át kellene adnia egy Patriot rendszert a szomszédos országnak. A miniszter szerint hazánknak négy Patriot légvédelmi rendszere van, amelyek közül egy működőképes. A másik hármat ezután fogják beüzemelni, addig csak a jelenleg működőt tudják használni, így az nélkülözhetetlen az ország számára. Tîlvăr megerősítette, hogy ezt a kérdést a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak kell megvitatnia. A múlt szerdán Klaus Iohannis elnök Joe Biden amerikai elnökkel folytatott megbeszélésen jelentette ki, hogy nyitott tárgyalni arról, hogy Románia küldjön Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának.
" ["post_title"]=> string(78) "Románia egyelőre nem tud Patriot légvédelmi rendszert küldeni Ukrajnának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "romania-egyelore-nem-tud-patriot-legvedelmi-rendszert-kuldeni-ukrajnanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:45:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:45:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438319" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3076 (24) { ["ID"]=> int(438317) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:38:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:38:19" ["post_content"]=> string(974) "A hazai gazdaság a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal bővült az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 1,8 százalék volt a vizsgált időszakban. Január és március között a bruttó hazai termék 0,1 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest. A 2024-es költségvetésben a kormány 3,4 százalékos éves gazdasági növekedéssel számol. Áprilisi jelentésében a Nemzetközi Valutaalap 2,8 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált, míg a Világbank januári jelentésében 3,3 százalékos növekedést valószínűsített. A hazai kereskedelmi bankok elemzői 2,6 és 3 százalék közötti növekedésre számítanak. Tavaly 2 százalékkal nőtt a hazai gazdaság.
" ["post_title"]=> string(44) "Nőtt a gazdaság az idei első negyedévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nott-a-gazdasag-az-idei-elso-negyedevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:38:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:38:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438317" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3102 (24) { ["ID"]=> int(438323) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:43:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:43:15" ["post_content"]=> string(802) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lemondta péntekre tervezett spanyolországi látogatását - erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által kiadott hivatalos program alapján. Az okokat nem közölték. Az ukrán elnöknek Portugáliába is el kellett volna látogatnia, de a portugál média értesülései szerint valószínűleg ez a látogatás is elmarad. Ukrajna újabb orosz offenzívával néz szembe északon. Moszkva május 10-én indított újabb támadása Harkiv ellen az ország második legnagyobb városát fenyegeti, amely az orosz határtól mintegy harminc kilométerre fekszik. Az ukrán hadsereg tegnap este bejelentette, hogy az északi front egyes területein, Harkiv térségében vissza kell vonulnia.
" ["post_title"]=> string(52) "Zelenszkij lemondta a spanyolországi látogatását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "zelenszkij-lemondta-a-spanyolorszagi-latogatasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:43:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:43:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438323" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31390) ["max_num_pages"]=> int(7848) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "68c6121af0814e8ccee0d0a51f965369" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Több száz katonát és harci repülőket küld az Iszlám Állam ellen Dánia
Ukrajnában bukkantak rá az ellopott holland festményekre
Négy 17. századi holland mesterművet talált meg az ukrán titkosszolgálat tíz évvel az után, hogy azokat ellopták egy Amszterdam közeli múzeumból – jelentette be tegnap Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter. A Hornsban lévő Westfries Múzeumból 2005-ben összesen 24 festményt loptak el, a hiányzó 20 kép közül számos az oroszbarát szeparatisták által uralt Kelet-Ukrajnában van, több kép esetleg Oroszországban – közölte Vasziljo Hricak, az SZBU ukrán állambiztonsági szolgálat vezetője. (tovább…)
Continue ReadingVeszélyes a túlzott gazdasági növekedés
Románia gyors gazdasági növekedést óhajt, nem gondolva annak fenntarthatóságára és időtállóságára ? jelentette ki a nemzeti bank kormányzója. (tovább…)
Continue ReadingMégis perel Tőkés László a Románia csillaga érdemrendért
Kincses Előd ügyvéd szerint hétfőn postázták a bukaresti táblabíróságnak a keresetet, amelyben az európai parlamenti (EP-) képviselő kéri az érdemrendet megvonó elnöki rendeletnek a visszavonását.
Continue ReadingIsmét tárgyal a kormány a bérezésről
A jövő héten folytatja a kormány a tárgyalásokat a szakszervezetekkel a költségvetési alkalmazottak bérezéséről, hogy közösen találjanak elfogadható, költségvetésileg és törvényesen alkalmazható megoldást ? jelentette ki a miniszterelnök. (tovább…)
Continue ReadingGyőzelem napja Moszkvában
A terrorizmus elleni nemzetközi összefogásra hívott fel ma Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában a náci Németország felett aratott győzelem 71. évfordulója alkalmából. (tovább…)
Continue ReadingIngatlanátadás csak 250 ezer euró alatt
Kisebb módosításokkal másodszor is elfogadta a képviselőház tegnap a törlesztést kiváltó ingatlanátadásról szóló törvényét, amelyet a bankszféra nyomásának engedve Klaus Johannis államfő tavaly decemberben küldött vissza megfontolásra a parlamentnek. (tovább…)
Continue ReadingJúliustól nő a gyed
Kihirdette Klaus Iohannis román elnök a gyermekgondozási díj szóló törvényt. A jogszabályt a kormány ellenezte, emiatt kétséges volt, hogy az elnök kihirdeti. A kormány azért ellenezte a gyed emelését, mert a jogszabály nem határozta meg, milyen forrásból fedezik a többletkiadást, és figyelmeztetett, hogy az államháztartási hiány meghaladhatja a Románia által az idei évre kitűzött GDP-arányos 3 százalékot.
Continue ReadingKérésre adják vissza az illetéktelenül beszedett adót
Visszafizeti a kormány a 2007 és 2013 között regisztrációs illetékként befizetett összegeket, amelyek ellentmondtak az európai normáknak. A környezetszennyezési és szennyező gázkibocsátási illetékekről van szó ? mondta a környezetvédelmi miniszter. (tovább…)
Continue ReadingSzerb államelnök az EU-ról és Oroszországról
Európa a szükséges rossz, ezért lehetetlen úgy vezetni egy országot, hogy a politikusok közben nem működnek együtt Oroszországgal és az Európai Unióval – jelentette ki Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök az orosz tulajdonú Sputnik nemzetközi hírügynökségnek vasárnap késő este adott interjújában. (tovább…)
Continue ReadingNegatív infláció
Romániában csökkentek leginkább az árak európai viszonylatban. Az éves infláció -2,4 százalék volt. Az Európai Statisztikai Hivatal most közzétett adatai szerint a többi uniós országban az infláció majdnem változatlan maradt. (tovább…)
Continue ReadingMa is tüntettek a pedagógusok Bukarestben
A kormány épülete előtt tiltakozók méltányosabb bérezést követeltek a közszférában. A megmozdulást a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége szervezte. A pedagógusok mintegy 60 százalékának érdekeit képviselő szakszervezet amiatt elégedetlen, hogy a kormány nem fogadta el múlt héten a közalkalmazotti bérek emeléséről szóló törvénytervezetet.
Continue ReadingRománia gyors gazdasági növekedést óhajt, nem gondolva annak fenntarthatóságára és időtállóságára ? jelentette ki a nemzeti bank kormányzója. A Nemzetközi Valutaalap tavaszi jelentésének ismertetésekor Mugur Isarescu úgy vélte, a fenntarthatatlan gazdasági növekedést előbb utóbb kijavítják, hiszen a jelenlegi gazdasági bővülés meghaladja az ország képességeit. A gondok továbbra is a strukturális reformok hiányában rejlenek, amelyek elvezethetnének a munkatermelékenység növekedéséhez. Mugur Isarescu szerint az országnak nincs szüksége tíz éven belül megismételni a képességeit felülmúló gazdasági növekedést. Ennek piaci korrekciója a legkönyörtelenebb, nem szabad oda jutnunk ? figyelmeztetett a nemzeti bank kormányzója.
" ["post_title"]=> string(44) "Veszélyes a túlzott gazdasági növekedés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "veszelyes-a-tulzott-gazdasagi-novekedes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-09 13:31:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-09 11:31:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=135605" ["menu_order"]=> int(30830) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#2937 (24) { ["ID"]=> int(129865) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-19 14:31:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-19 12:31:24" ["post_content"]=> string(796) "Kincses Előd ügyvéd szerint hétfőn postázták a bukaresti táblabíróságnak a keresetet, amelyben az európai parlamenti (EP-) képviselő kéri az érdemrendet megvonó elnöki rendeletnek a visszavonását. A dokumentumban Tőkés László jogi képviselője többek között arra hivatkozik, hogy a törvény akkor teszi lehetővé egy kitüntetés visszavonását, ha a kitüntetettet jogerősen elítélte a bíróság, vagy ha cselekedeteivel válik méltatlanná az elismerésre. Úgy vélte, Tőkés László esetében egyik sem áll fenn. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ügyfele ellen a rosszul románra fordított véleménye miatt indult a kitüntetése megvonását eredményező eljárás, márpedig a szólásszabadságot a román alkotmány is garantálja." ["post_title"]=> string(64) "Mégis perel Tőkés László a Románia csillaga érdemrendért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "megis-perel-tokes-laszlo-a-romania-csillaga-erdemrendert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-19 14:31:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-19 12:31:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=129865" ["menu_order"]=> int(30832) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3063 (24) { ["ID"]=> int(128465) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-14 14:00:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-14 12:00:19" ["post_content"]=> string(596) "A jövő héten folytatja a kormány a tárgyalásokat a szakszervezetekkel a költségvetési alkalmazottak bérezéséről, hogy közösen találjanak elfogadható, költségvetésileg és törvényesen alkalmazható megoldást ? jelentette ki a miniszterelnök. Dacian Cioloş elmondta, a kabinet megvizsgálta mit tehet néhány éves távlatban, akárcsak azt, hogy sürgősségi rendelettel avatkozzon be egy éves időszakra olyan területekre, ahol nem tudna több éves megoldást javasolni a költségvetési alkalmazottaknak.
" ["post_title"]=> string(42) "Ismét tárgyal a kormány a bérezésről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ismet-targyal-a-kormany-a-berezesrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-14 14:00:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-14 12:00:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=128465" ["menu_order"]=> int(30833) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3064 (24) { ["ID"]=> int(135585) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-09 13:30:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-09 11:30:32" ["post_content"]=> string(912) "A terrorizmus elleni nemzetközi összefogásra hívott fel ma Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában a náci Németország felett aratott győzelem 71. évfordulója alkalmából. Kijelentette, hogy Oroszország kész együttműködni egy olyan modern biztonsági rendszer kidolgozásában, amely nem szemben álló tömbökön alapul, és kész egyesíteni erőit más államokkal a terrorizmus elleni küzdelemben. Putyin a Vörös téren a hagyományos győzelem napi katonai parádén beszélt erről, hangsúlyozva, hogy a szovjet nép hozta el más népeknek a szabadságot. A 10 ezer katonát, 135 egységnyi haditechnikát, valamint 71 repülőgépet és helikoptert felvonultató díszszemle után az orosz elnök veteránokkal találkozott és a Kreml falánál megkoszorúzta az ismeretlen katona emlékművét.
" ["post_title"]=> string(27) "Győzelem napja Moszkvában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "gyozelem-napja-moszkvaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-09 13:30:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-09 11:30:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=135585" ["menu_order"]=> int(30834) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3065 (24) { ["ID"]=> int(128445) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-14 13:59:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-14 11:59:41" ["post_content"]=> string(953) "Kisebb módosításokkal másodszor is elfogadta a képviselőház tegnap a törlesztést kiváltó ingatlanátadásról szóló törvényét, amelyet a bankszféra nyomásának engedve Klaus Johannis államfő tavaly decemberben küldött vissza megfontolásra a parlamentnek. A jogszabály lehetővé teszi a jelzáloghiteleseknek, hogy adósságuk teljes visszafizetése helyett átadják a bankoknak a hitelbiztosítékban megjelölt ingatlant. A törvény a bankok heves tiltakozását váltotta ki, ugyanis a gazdasági válság előtt felvett hitelek esetében a jelzáloggal terhelt ingatlanok piaci értéke időközben jelentősen csökkent, és ma már átlagosan az adósság felét sem fedezi. A parlament hosszas viták után annyit módosított a jogszabályon, hogy csak a 250 ezer eurónál kisebb hitelekre korlátozta a törlesztés helyetti ingatlanátadás lehetőségét.
" ["post_title"]=> string(42) "Ingatlanátadás csak 250 ezer euró alatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ingatlanatadas-csak-250-ezer-euro-alatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-14 13:59:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-14 11:59:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=128445" ["menu_order"]=> int(30835) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3120 (24) { ["ID"]=> int(129845) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-19 14:30:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-19 12:30:17" ["post_content"]=> string(1130) "Kihirdette Klaus Iohannis román elnök a gyermekgondozási díj szóló törvényt. A jogszabályt a kormány ellenezte, emiatt kétséges volt, hogy az elnök kihirdeti. A kormány azért ellenezte a gyed emelését, mert a jogszabály nem határozta meg, milyen forrásból fedezik a többletkiadást, és figyelmeztetett, hogy az államháztartási hiány meghaladhatja a Románia által az idei évre kitűzött GDP-arányos 3 százalékot. Iohannis tegnap esti sajtótájékoztatóján jónak nevezte a törvényt, amely szerint megelőzi a népességfogyást. Jelenleg az utolsó évi nettó átlagbér 85 százalékának megfelelő állami támogatást kap a gyermeknevelési szabadságot igénylő szülő, de nem többet, mint 3400 lejt. Ez csak akkor érvényes, ha a szülő egy év után visszamegy dolgozni, azok a szülők, akik kétéves gyermeknevelési szabadságot kérnek, legfeljebb 1200 lejes havi juttatásra jogosultak. A most kihirdetett törvény szerint a 85 százalékos támogatás akár két évig is folyósítható, felső határ nélkül. Az új törvény júliustól lép hatályba." ["post_title"]=> string(22) "Júliustól nő a gyed" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "juliustol-no-a-gyed" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-19 14:30:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-19 12:30:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=129845" ["menu_order"]=> int(30836) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3119 (24) { ["ID"]=> int(128425) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-14 13:58:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-14 11:58:54" ["post_content"]=> string(677) "Visszafizeti a kormány a 2007 és 2013 között regisztrációs illetékként befizetett összegeket, amelyek ellentmondtak az európai normáknak. A környezetszennyezési és szennyező gázkibocsátási illetékekről van szó ? mondta a környezetvédelmi miniszter. Eddig az illeték visszafizetését követelőknek jogi úton kellett érvényesíteniük akaratukat, de ezentúl elegendő egy kérést benyújtani az adóhatósághoz ? hangsúlyozta Cristiana Paşca Palmer. Hozzátette, a visszafizetés öt éven át történik, minden évben az összeg 20 százalékát kapja meg az érintett állampolgár.
" ["post_title"]=> string(59) "Kérésre adják vissza az illetéktelenül beszedett adót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "keresre-adjak-vissza-az-illetektelenul-beszedett-adot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-14 13:58:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-14 11:58:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=128425" ["menu_order"]=> int(30837) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#2892 (24) { ["ID"]=> int(135565) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-09 13:30:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-09 11:30:04" ["post_content"]=> string(724) "Európa a szükséges rossz, ezért lehetetlen úgy vezetni egy országot, hogy a politikusok közben nem működnek együtt Oroszországgal és az Európai Unióval - jelentette ki Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök az orosz tulajdonú Sputnik nemzetközi hírügynökségnek vasárnap késő este adott interjújában. A szerb elnök hozzátette, hogy Szerbiában nincsenek "eurofanatikusok", de lehet hogy vannak hozzá hasonló oroszbarát emberek. Elmondta, országa továbbra is folytatja a tárgyalásokat Brüsszellel, hogy teljesítsen minden uniós feltételt a csatlakozás érdekében, de Koszovó függetlenségét soha nem fogja elismerni.
" ["post_title"]=> string(50) "Szerb államelnök az EU-ról és Oroszországról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "szerb-allamelnok-az-eu-rol-es-oroszorszagrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-09 13:30:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-09 11:30:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=135565" ["menu_order"]=> int(30838) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#2936 (24) { ["ID"]=> int(128405) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-14 13:58:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-14 11:58:11" ["post_content"]=> string(653) "Romániában csökkentek leginkább az árak európai viszonylatban. Az éves infláció -2,4 százalék volt. Az Európai Statisztikai Hivatal most közzétett adatai szerint a többi uniós országban az infláció majdnem változatlan maradt. A jelentős gazdaságok közül csak Nagy Britanniában és Németországban volt enyhe áremelkedés az elmúlt évben. Románián kívül 14 unió tagországból jelentettek negatív inflációt. Románia esetében az infláció mérséklődését csak kihangsúlyozta az élelmiszerekre kivetett hozzáadott érték-adó tavalyi csökkentése.
" ["post_title"]=> string(19) "Negatív infláció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(16) "negativ-inflacio" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-14 13:58:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-14 11:58:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=128405" ["menu_order"]=> int(30839) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3072 (24) { ["ID"]=> int(129825) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-19 14:29:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-19 12:29:11" ["post_content"]=> string(969) "A kormány épülete előtt tiltakozók méltányosabb bérezést követeltek a közszférában. A megmozdulást a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége szervezte. A pedagógusok mintegy 60 százalékának érdekeit képviselő szakszervezet amiatt elégedetlen, hogy a kormány nem fogadta el múlt héten a közalkalmazotti bérek emeléséről szóló törvénytervezetet. Állításuk szerint a jogszabály méltányosabb bérezést írt volna elő a kezdő tanároknak, és vonzóbbá tette volna a pályát a tehetséges fiatal pedagógusok számára. A kezdő tanárok bérének 50 százalékos emelése mellett a szakszervezet kéri az iskolai bürokrácia csökkentését. A közalkalmazottak bérezéséről szóló tervezettel a közszféra több szakszervezete nem értett egyet, így a kormány nem fogadta el. Claudia-Ana Costea munkaügyi miniszter csütörtökön le is mondott a tervezet körül kialakult nézeteltérések miatt." ["post_title"]=> string(43) "Ma is tüntettek a pedagógusok Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "ma-is-tuntettek-a-pedagogusok-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-19 14:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-19 12:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=129825" ["menu_order"]=> int(30840) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#2895 (24) { ["ID"]=> int(130395) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-20 11:25:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-20 09:25:28" ["post_content"]=> string(589) "A dán parlament kedden úgy döntött, hogy ismét F-16-os harci repülőket küld Irakba és Szíriába az Iszlám Állam elleni harc miatt. A vadászgépeken kívül Dánia egy Hercules típusú katonai szállító repülőgéppel is kiveszi részét a dzsihadisták elleni harcból, illetve mintegy 400 dán katona is támogatja majd a kedden a jóváhagyott katonai missziót. Mintegy 120 dán katona és műszaki támogatásuk jelenleg is az iraki el-Aszad légitámaszponton szolgál, ahol iraki katonáknak és a kurd biztonsági erők tagjainak kiképzése a feladatuk." ["post_title"]=> string(79) "Több száz katonát és harci repülőket küld az Iszlám Állam ellen Dánia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "tobb-szaz-katonat-es-harci-repuloket-kuld-az-iszlam-allam-ellen-dania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-20 11:25:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-20 09:25:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=130395" ["menu_order"]=> int(30828) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31386) ["max_num_pages"]=> int(2616) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "8308d3cd43e74f2c24e66a3e1340474d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }