Földcsuszamlás miatt lezárták a DN 11C jelzésű országutat Kézdivásárhely és Bálványosfürdő között.
(tovább…) Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Csütörtökön, október 15-én ért véget a négynapos bukaresti jazzfesztivál - a Liszt Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Bukaresti Magyar Jazznapok, amely 2026. október 12. és 15. között négy különböző helyszínen várta a jazzrajongókat a román fővárosban. A négynapos fesztivált a „Kőrössy 100” emlékév jegyében a kolozsvári születésű, a romániai jazzélet úttörőjeként tisztelt legendás jazzzongorista, Kőrössy Jancsi emlékének szentelték, születésének centenáriuma alkalmából.
Bukarestben, a Hard Rock Caféban fog koncertezni október 27-én, kedden este 9 órakor az erdélyi gyökerű Ineffable együttes, amely Shakespeare-szonetteket zenésített meg saját modern zenei stílusában - Bara Zsolt és Borbély Tamás összeállításait hallhatják a mai műsorban erről a két eseményről * tartsanak velünk!
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök - közölte Brüsszelben Nicușor Dan. Az államfő szerint Franciaország már jelezte, hogy kész biztosítani a szükséges felszerelést. Nicușor Dan emlékeztetett, hogy Románia korábban hasonló támogatást kért a szövetségeseitől, amikor a Duna menti határtérségben megszaporodtak a drónincidensek. Akkor az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Portugália nyújtott segítséget.
" ["post_title"]=> string(104) "Szövetségesi segítséget kért Bukarest a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "szovetsegesi-segitseget-kert-bukarest-a-fekete-tengeri-terseg-biztonsaganak-megerositesehez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:42:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:42:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469331" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3795 (24) { ["ID"]=> int(469329) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 11:39:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:39:24" ["post_content"]=> string(809) "Románia államháztartási hiánya az idei első kilenc hónapban a bruttó hazai termék 3,82 százalékának megfelelő 78 milliárd 520 millió lejt tett ki - közölte a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanebben az időszakban a deficit meghaladta a 102 milliárd lejt, vagyis a GDP 5,35 százaléka volt. Így a GDP-arányos hiány egy év alatt 1,53 százalékponttal csökkent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter szerint a költségvetési hiány mérséklésével párhuzamosan több mint 25 milliárd lejjel, mintegy 108 milliárd lejre emelkedtek az állami beruházások. Az év első kilenc hónapjában az államháztartás bevételei éves összevetésben 11,8 százalékkal nőttek, de a kiadások is 5,5 százalékkal bővültek.
" ["post_title"]=> string(50) "Jelentősen csökkent az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jelentosen-csokkent-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:40:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:40:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469329" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3830 (24) { ["ID"]=> int(469103) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-18 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-18 04:00:00" ["post_content"]=> string(698) "Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Földcsuszamlás miatt lezárták a DN 11C jelzésű országutat Kézdivásárhely és Bálványosfürdő között.
(tovább…) Continue ReadingLevélben közölte Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, hogy nem jelenik meg a 2009-es államelnök-választást kivizsgáló parlamenti bizottság előtt. (tovább…)
Continue ReadingMagyarországon és Romániában is még mindig népszerű a készpénzhasználat, az emberek több mint fele napi szinten készpénzzel fizet – derül ki a fizetési szokásokról készült reprezentatív kutatásból.
(tovább…) Continue ReadingA független igazságszolgáltatásért tüntettek tegnap délután és este a fővárosban. (tovább…)
Continue ReadingA tavalyi évad sikere után ismét Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájával turnézik a Magyar Állami Operaház a Gördülő Kárpát-Haza OperaTúra nevű projekttel. 2019. augusztus 24. és szeptember 1. között nyolc erdélyi városba látogat el a színpaddá alakított különleges kamion. Az ingyenes szabadtéri előadások Magyarország Kormánya támogatásával valósulnak meg.
(tovább…) Continue ReadingHétvégén debütált Erdély legújabb fesztiválja. A rendezvény egyaránt szerepeltetett hazai és nemzetközi előadókat, valamint a program tartalmas nyári egyetemmel is kiegészült, helyszíne pedig a Marosvásárhely melletti Marosszentgyörgy volt. (tovább…)
Continue Reading
Negyedik alkalommal tartotta szórványban éves Riporttáborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. A Szilágy megyei Farnas és a Beszterce-Naszód megyei Radnaborberek…
Continue ReadingCsehország továbbra is ellenzi az Európába érkező migránsok elosztásának bármiféle mechanizmusát – jelentette ki Jan Hamácek cseh belügyminiszter a hétfői párizsi migránskonferencián elhangzottakra reagálva. „Újra megjelent egy elosztási mechanizmus, de mi határozottan ellene vagyunk” – mondta a miniszter a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilapban szerdán megjelent interjúban.
(tovább…) Continue ReadingHolnap kezdődik az idei Saber Guardian nemzetközi hadgyakorlat Románia, Bulgária és Magyarország területén, 25 ezer NATO-katona részvételével. A hadgyakorlatot 2013…
Continue ReadingTovábbra is támogatják a párizsi klímaegyezmény megvalósítását, erről egyeztek meg a G20 csúcstalálkozón. A világ gazdasági vezető országainak találkozóján, Hamburgban, egy kompromisszumos zárónyilatkozatot fogadtak el szombaton, amelyben szerepel többek között az, hogy folytatják a küzdelmet a protekcionizmus és az illegális kereskedelem ellen, illetve visszafordíthatatlannak tekintik és támogatják a párizsi klímaegyezmény zökkenőmentes megvalósítását és tudomásul veszik, hogy az Egyesült Államok kimarad belőle. (tovább…)
Continue Reading
Csomortáni Gál László tudatában még él, hogy a fa jelenlététől függünk. Az ő kezében a fa nem egy egyszerű anyag.…
Continue ReadingTöbb százezren vettek részt a Köztársasági Néppártot vezető Kemal Kilicdaroglu Igazságmenetét lezáró tüntetésen az isztambuli Maltepe városrészben tegnap. (tovább…)
Continue ReadingFöldcsuszamlás miatt lezárták a DN 11C jelzésű országutat Kézdivásárhely és Bálványosfürdő között.
Elekes Róbert a brassói regionális út- és hídügyi igazgatóság sajtó-szóvivője azt nyilatkozta a Marosvásárhelyi Rádiónak, hogy már tavasszal beomlott az út egy része a turisták által rendkívül kedvet Bálványosfürdő és a Bálványos wellness-központ közötti szerpentin-részen. A helyzet rosszabbodott, és jelenleg már az úttest fele beszakadt, ezért döntöttek úgy, hogy lezárják, és elkezdik a javítást. A javítások augusztus végéig tarthatnak, utána is csak félsávon lesz megnyitva az út az autósok előtt. A javítások alatt Kézdiszékről Csíkkozmás fele lehet átmenni az Olt-völgyébe, a Bálványos szálló pedig Sepsibükszád felől közelíthető meg.
" ["post_title"]=> string(32) "Útlezárás Kovászna megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "utlezaras-kovaszna-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-24 14:56:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-24 12:56:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375349" ["menu_order"]=> int(28582) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3778 (24) { ["ID"]=> int(257906) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-10 14:28:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-10 11:28:07" ["post_content"]=> string(1285) "Levélben közölte Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, hogy nem jelenik meg a 2009-es államelnök-választást kivizsgáló parlamenti bizottság előtt. A három oldalas hivatalos levélben Kövesi azt írja: tudomásul vette a bizottság céljait, de mivel ő maga nem rendelkezik sem ismeretekkel, sem bizonyítékokkal a testület vizsgálódásának tárgyát képező események körülményeiről és okairól, nem fog megjelenni ma, július 10-én a bizottság előtt. Korábban Oana Florea, a testület elnöke elmondta, az alkotmánybíróság korábbi határozata szerint az intézmények közötti jó együttműködés biztosításáért azoknak a közintézményeknek alkalmazottainak is meg kell jelenniük a parlamenti bizottságok előtt, ha berendelik őket, amelyek nem tartoznak a parlament alárendeltségébe.A bizottsági elnök szerint ha Laura Codruţa Kövesi ez alkalommal sem jelenik meg a meghallgatáson, a testület kétféleképpen járhat el: vagy értesíti erről az igazságügyi minisztériumot, vagy büntetőjogi feljelentést tesz a DNA főügyésze ellen. Korábban Kövesit már kétszer is a bizottság elé citálták, de egyik alkalommal sem jelent meg a parlamentben." ["post_title"]=> string(40) "Ma sem ment el a meghallgatásra Kövesi" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "ma-sem-ment-el-a-meghallgatasra-kovesi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-10 14:28:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-10 11:28:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=257906" ["menu_order"]=> int(28583) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3461 (24) { ["ID"]=> int(372813) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-16 19:40:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-16 17:40:00" ["post_content"]=> string(1248) "Magyarországon és Romániában is még mindig népszerű a készpénzhasználat, az emberek több mint fele napi szinten készpénzzel fizet - derül ki a fizetési szokásokról készült reprezentatív kutatásból.
Az Intrum követeléskezelő évente elkészített felmérésében Európa 24 országából közel 25 ezer válaszadó vett részt.
Az adatok szerint a magyarok több mint fele használ rendszeresen készpénzt, 15 százalékponttal több, mint az európai átlag. Csak Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban és Romániában népszerűbb a napi szintű készpénzhasználat, mint Magyarországon. A felmérés szerint bankkártyával csak minden ötödik magyar fizet napi szinten. A hitelkártya, valamint az online banking rendszeres igénybevétele nem gyakori.
Magyar sajátosságnak számít a készpénz népszerűsége, mivel a kutatás szerint akkor is ezt használnák az emberek leggyakoribb fizetőeszközként, ha szabadon választhatnának.
" ["post_title"]=> string(45) "A lakosság fele nem bízik a bankkártyában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-lakossag-fele-nem-bizik-a-bankkartyaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-16 19:40:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-16 17:40:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372813" ["menu_order"]=> int(28584) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3459 (24) { ["ID"]=> int(257936) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-10 14:29:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-10 11:29:08" ["post_content"]=> string(501) "A független igazságszolgáltatásért tüntettek tegnap délután és este a fővárosban. A bukaresti Victoria-tér több száz tüntetővel telt meg tegnap akik ?Piros kódot, avagy piros lapot a DNA-nak? szlogent kiabálva kérte, hogy legyen korrekt igazságszolgáltatás az országban. A demonstrálók egy része este 23 óra körül ért a DNA székháza elé, ahol ?Nem akarunk nemzetállamot?, ?PSD, le a kezekkel az igazságszolgáltatásról? jelszavakat skandálták." ["post_title"]=> string(29) "Tüntettek tegnap Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "tuntettek-tegnap-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-10 14:29:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-10 11:29:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=257936" ["menu_order"]=> int(28585) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3906 (24) { ["ID"]=> int(375347) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-24 14:53:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-24 12:53:52" ["post_content"]=> string(1153) "A tavalyi évad sikere után ismét Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájával turnézik a Magyar Állami Operaház a Gördülő Kárpát-Haza OperaTúra nevű projekttel. 2019. augusztus 24. és szeptember 1. között nyolc erdélyi városba látogat el a színpaddá alakított különleges kamion. Az ingyenes szabadtéri előadások Magyarország Kormánya támogatásával valósulnak meg.
Az ingyenes szabadtéri produkció augusztus 24. és szeptember 1. között Kolozsvár, Torockó, Marosvásárhely, Déva, Temesvár, Arad, Nagyszalonta és Nagyvárad tereire látogat el. Marosvásárhelyen, Székelyföld egyik legfontosabb kulturális központjában már visszatérő vendég az Opera kamionja, ahol idén a Vásárhelyi Forgatag nevű nagyszabású rendezvénysorozat keretein belül kerül sor az előadásra. A turné első állomásán, Kolozsváron ugyancsak nagynevű, idén jubiláló fesztivál, a 10. Kolozsvári Magyar Napok ad otthont a különleges produkciónak.
" ["post_title"]=> string(31) "Erdélybe gördül az Operaház" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "erdelybe-gordul-az-operahaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-24 14:53:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-24 12:53:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375347" ["menu_order"]=> int(28586) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3905 (24) { ["ID"]=> int(257876) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-10 14:26:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-10 11:26:00" ["post_content"]=> string(856) "Hétvégén debütált Erdély legújabb fesztiválja. A rendezvény egyaránt szerepeltetett hazai és nemzetközi előadókat, valamint a program tartalmas nyári egyetemmel is kiegészült, helyszíne pedig a Marosvásárhely melletti Marosszentgyörgy volt.A hazai és külföldi előadókat egyaránt színpadra állító esemény széles műfaji palettáról válogatta a különböző fellépőket. Így például DJ-pult mögé állt az izraeli származású Borgore, a Pendulum DJ set, koncertezett a Margaret Island, Péterfy Bori, a Belga, a sokakat megosztó Kis Grofó és még sokan mások. Az erdélyi zenekarokat többek között a Szempöl és a No Sugar képviselte.A fesztivál ugyanakkor tartalmas nyári kollégiummal is kiegészült, ahol több különböző témában lehetett beszélgetéseken, workshopokon részt venni." ["post_title"]=> string(30) "Sikeres volt a VIBE fesztivál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "sikeres-volt-a-vibe-fesztival" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-10 14:26:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-10 11:26:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=257876" ["menu_order"]=> int(28587) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3904 (24) { ["ID"]=> int(257836) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-10 14:24:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-10 11:24:15" ["post_content"]=> string(574) "Negyedik alkalommal tartotta szórványban éves Riporttáborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. A Szilágy megyei Farnas és a Beszterce-Naszód megyei Radnaborberek után tavaly a nagyvárosi szórványt térképezték fel az újságírók és a médiaszakos hallgatók Temesváron. Idén a Hunyad megyei Dévára esett a választás. Rácz Éva, a MÚRE elnöke Forró Lászlónak nyilatkozott: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/07/riporttabor_forro.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/07/riporttabor_forro.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(34) "A MÚRE dévai riporttáboráról:" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "a-mure-devai-riporttaborarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-10 14:24:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-10 11:24:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=257836" ["menu_order"]=> int(28589) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3903 (24) { ["ID"]=> int(375344) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-24 14:52:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-24 12:52:11" ["post_content"]=> string(1326) "Csehország továbbra is ellenzi az Európába érkező migránsok elosztásának bármiféle mechanizmusát – jelentette ki Jan Hamácek cseh belügyminiszter a hétfői párizsi migránskonferencián elhangzottakra reagálva. „Újra megjelent egy elosztási mechanizmus, de mi határozottan ellene vagyunk” – mondta a miniszter a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilapban szerdán megjelent interjúban.
Emmanuel Macron francia elnök a hétfői párizsi informális miniszteri találkozót követően úgy nyilatkozott, hogy tizennégy ország támogatja a Földközi-tengeren kimentett menedékkérők uniós tagállamok közötti francia-német elosztási mechanizmusát.Csehország nem tartozik ebbe a csoportba – szögezte le a miniszter az interjúban.„Szerintem nem megoldás behozni az Európai Unióba a migránsokat, és csak azután foglalkozni azzal, mi is legyen velük. Amennyiben meg kell oldanunk ezt a helyzetet, akkor azt az Európai Unió területén kívül kell megtennünk” – szögezte le Hamácek, aki nem vett részt a párizsi tanácskozáson, mert Csehország nagyköveti szinten képviseltette magát.
" ["post_title"]=> string(58) "A migránsok problémáját az EU-n kívül kell megoldani" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "a-migransok-problemajat-az-eu-n-kivul-kell-megoldani" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-24 14:52:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-24 12:52:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375344" ["menu_order"]=> int(28590) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3902 (24) { ["ID"]=> int(257816) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-10 14:21:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-10 11:21:21" ["post_content"]=> string(440) "Holnap kezdődik az idei Saber Guardian nemzetközi hadgyakorlat Románia, Bulgária és Magyarország területén, 25 ezer NATO-katona részvételével. A hadgyakorlatot 2013 óta szervezik az Amerikai Erők Európai Főparancsnokságának irányításával és az Egyesült Államok Szárazföldi Erői Európai Parancsnokságának vezetésével. Az idei gyakorlathoz 23 NATO-tagállam tizenhét nemzeti gyakorlatát kapcsolják hozzá." ["post_title"]=> string(27) "NATO-hadgyakorlat kezdődik" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "nato-hadgyakorlat-kezdodik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-10 14:21:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-10 11:21:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=257816" ["menu_order"]=> int(28591) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3901 (24) { ["ID"]=> int(257796) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-10 14:20:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-10 11:20:13" ["post_content"]=> string(1146) "Továbbra is támogatják a párizsi klímaegyezmény megvalósítását, erről egyeztek meg a G20 csúcstalálkozón. A világ gazdasági vezető országainak találkozóján, Hamburgban, egy kompromisszumos zárónyilatkozatot fogadtak el szombaton, amelyben szerepel többek között az, hogy folytatják a küzdelmet a protekcionizmus és az illegális kereskedelem ellen, illetve visszafordíthatatlannak tekintik és támogatják a párizsi klímaegyezmény zökkenőmentes megvalósítását és tudomásul veszik, hogy az Egyesült Államok kimarad belőle. A csúcstalálkozó egyik legfőbb témája a klímavédelem volt. Emmanuel Macron francia államfő bejelentette, hogy decemberre újabb csúcstalálkozót hív össze az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében. Itt sor került az első Trump-Putyin találkozóra is, melyen megállapodtak, hogy együtt fognak működni a kiberbiztonság terén, és ugyancsak itt vonultak utcára több ezren a G20-ak és döntéseik ellen tüntetve, a zavargások nem voltak erőszakmentesek, a csúcstalálkozó ideje alatt majdnem 500 rendőr és civilek is megsérültek." ["post_title"]=> string(55) "Kitartanak a párizsi klímaegyezmény mellett a G20-ak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "kitartanak-a-parizsi-klimaegyezmeny-mellett-a-g20-ak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-10 14:20:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-10 11:20:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=257796" ["menu_order"]=> int(28593) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3900 (24) { ["ID"]=> int(375337) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-24 14:30:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-24 12:30:25" ["post_content"]=> string(2044) "Csomortáni Gál László tudatában még él, hogy a fa jelenlététől függünk. Az ő kezében a fa nem egy egyszerű anyag. Legtöbbször nem tüzifa, nemesebb szerepet kap. A képzőművész kezét és tudatát - bevallása szerint - a fa több száz éves erezete vezeti. Alkotásai a legősibb formavilágból táplálkoznak. Célja éltetni az ősi mintakincs képi világát, beépíteni a kortárs művészeti törekvésekbe.
A természetközeli élet rejtelmeit szülőhelyén – Csíkcsomortánban - ismerte meg, és ma is hasonló életmódot követ családjával egy újjáépített, több mint száz éves, faházban, vezetékes villanyáram használata nélkül. Vallja: az alkotás és az élet egymástól elválaszthatatlanok.

Több száz éves fákat, deszkákat használ, melyek leomlott épületek és régi bútorok maradvanyaiként kerülnek hozzá, és ezekre festi meg üzeneteit a népművészet nyelvén. A közelmúltban, magyarországi és erdélyi települések mellett, kiállított Stockholmban, Koppenhágában és Oslóban. Jelenleg a csíkszeredai Megyeháza Galériában a nap 24 órájában látható A búza meséje című kiállítása. Csomortáni Gál Lászlót a megnyitó napján kértük mikrofone elé.
Hallgassa meg a műsort!
Földcsuszamlás miatt lezárták a DN 11C jelzésű országutat Kézdivásárhely és Bálványosfürdő között.
Elekes Róbert a brassói regionális út- és hídügyi igazgatóság sajtó-szóvivője azt nyilatkozta a Marosvásárhelyi Rádiónak, hogy már tavasszal beomlott az út egy része a turisták által rendkívül kedvet Bálványosfürdő és a Bálványos wellness-központ közötti szerpentin-részen. A helyzet rosszabbodott, és jelenleg már az úttest fele beszakadt, ezért döntöttek úgy, hogy lezárják, és elkezdik a javítást. A javítások augusztus végéig tarthatnak, utána is csak félsávon lesz megnyitva az út az autósok előtt. A javítások alatt Kézdiszékről Csíkkozmás fele lehet átmenni az Olt-völgyébe, a Bálványos szálló pedig Sepsibükszád felől közelíthető meg.
" ["post_title"]=> string(32) "Útlezárás Kovászna megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "utlezaras-kovaszna-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-24 14:56:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-24 12:56:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375349" ["menu_order"]=> int(28582) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40243) ["max_num_pages"]=> int(3354) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "28fcea70670bb9762f7dcbd8fe7f893e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0402be419a9ab9b21513ec659bcdcd26" }