Bukaresti Nyilatkozat

Bukaresti Nyilatkozat címmel záródokumentumot fogadott el tegnap az Agenda 2030: Partnerségek a fenntartható fejlődésért nemzetközi konferencia. Az Európai Unió, a Nyugat-Balkán, a Keleti Partnerség és Közép-Ázsia képviselői által elfogadott dokumentum szerint a fenntartható fejlődés a követendő út, és a globális kihívások globális megoldásokat követelnek.

(tovább…) Continue Reading

Megnyílt a Román Rádió Gaudeamus könyvvására Kolozsváron

Immár huszadik alkalommal nyílt meg Kolozsváron a Román Rádió Gaudeamus könyvvására. A város főterén mától vasárnapig látogatható könyvvásáron több mint 80 kiadó és könyvterjesztő van jelen legújabb köteteivel, mintegy 70 standon. A könyvbemutatók mellett, kerekasztal beszélgetések, író-olvasó találkozók, versenyek, tombola színesítik az eseményt.

(tovább…) Continue Reading

Alkotmányellenes a köztelevízió és -rádió működését szabályozó törvény módosítása

Részben alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította tegnap az Alkotmánybíróság azt a Parlament által júniusban elfogadott törvénymódosítást, amely a közmédia működésében hozott volna új szabályokat. A testület közleménye szerint két cikk esetében adtak helyt a Nemzeti Liberális Párt által emelt alkotmányossági kifogásoknak. (tovább…)

Continue Reading

Nem hosszabítják meg a Start Up Nation program jelentkezési határidejét

Mégsem hosszabbítják meg a Start Up Nation – fiatal vállalkozókat támogató – program jelentkezési határidejét ? közölte Ilan Laufer az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős miniszter, aki azzal indokolta a korábbi hírekkel ellentétben álló döntést, hogy a határidő módosításának bejelentésére negatívan reagáltak az eddigi jelentkezők.  (tovább…)

Continue Reading

Elsődleges feladat a Notre-Dame újjáépítése és felújítása

Megtalálták a romok között a Notre-Dame huszártornya tetején lévő kakasformájú ereklyetartót, amely azonban megolvadt a tűzben. A trébelt – kalapáccsal hidegen domborított – rézből készült kakasban a székesegyház honlapja szerint Szent Dénes vértanúnak, Párizs első püspökének és Szent Genovévának, a francia főváros védőszentjének ereklyéje, valamint Krisztus töviskoszorújának egy darabja volt.

(tovább…) Continue Reading
object(WP_Query)#3603 (55) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(469333) [1]=> int(469103) [2]=> int(469318) [3]=> int(469331) [4]=> int(469329) } ["paged"]=> int(2323) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(469103) [1]=> int(469318) [2]=> int(469329) [3]=> int(469331) [4]=> int(469333) } ["paged"]=> int(2323) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3749 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3747 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (469103,469318,469329,469331,469333) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 27864, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3568 (24) { ["ID"]=> int(375406) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-26 12:52:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-26 10:52:25" ["post_content"]=> string(1277) "

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a 112-es segélyhívószámmal, az indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és az uniós kiberbiztonsági szabályokkal kapcsolatos irányelv megszegése miatt, több uniós tagállam mellett, Románia ellen is.

Az EB tegnap úgy határozott, hogy felszólító levelet küld többek között Romániának, amiért nem hajtotta végre a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemre vonatkozó uniós szabályokat. Ezen kívül a bizottság indoklással ellátott véleményt küldött, a tűzfegyverekre vonatkozó új uniós szabályok hazai törvényekbe való beiktatását kéri. Az érintett tagállamoknak két hónap áll a rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a Bizottság által megfogalmazott érvekre.

Ha erre nem kerül sor, a Bizottság úgy határozhat, hogy indoklással ellátott véleményt küld az érintett tagállamnak, vagy adott esetben az ügyet az Európai Unió Bírósága elé terjesztheti.

" ["post_title"]=> string(68) "Kötelezettségszegési eljárásokat indított Románia ellen az EB" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "kotelezettsegszegesi-eljarasokat-inditott-romania-ellen-az-eb" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-26 12:52:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-26 10:52:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375406" ["menu_order"]=> int(28490) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(259156) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-13 14:24:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-13 11:24:46" ["post_content"]=> string(432) "Ennek értelmében tegnaptól baleset esetén bármelyik szervizbe elvihetők a javításra szoruló gépkocsik. Újdonságnak számít még, hogy  a javítási költségeket a saját biztosítás, nem pedig a balesetet okozó személyé alapján téríti meg a biztosító. Többen sérelmezik a törvényben, hogy le kell adniuk a rendszámtáblájukat a rendőrségen, ha felfüggesztik az RCA-szerződésüket." ["post_title"]=> string(93) "Életbe lépett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást szabályozó új törvény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "eletbe-lepett-a-kotelezo-gepjarmu-felelossegbiztositast-szabalyozo-uj-torveny" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-13 14:24:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-13 11:24:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259156" ["menu_order"]=> int(28491) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3605 (24) { ["ID"]=> int(372879) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-17 14:30:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-17 12:30:05" ["post_content"]=> string(1085) "

Bukaresti Nyilatkozat címmel záródokumentumot fogadott el tegnap az Agenda 2030: Partnerségek a fenntartható fejlődésért nemzetközi konferencia. Az Európai Unió, a Nyugat-Balkán, a Keleti Partnerség és Közép-Ázsia képviselői által elfogadott dokumentum szerint a fenntartható fejlődés a követendő út, és a globális kihívások globális megoldásokat követelnek.

Az Agenda 2030 négy évvel ezelőtti elfogadása óta nemzetközi, nemzeti, regionális és helyi szinten jelentős lépések történtek, de a fenntartható fejlődés céljait csak azáltal lehet elérni, hogy a bruttó hazai termékben mért gazdaságról a jólét gazdaságára térnek át, tiszteletben tartva az emberi jogokat, a jogállamiságot, csökkentve a régiók közötti egyenlőtlenségeket, és fokozva a kormány és a civil társadalom közötti együttműködést és párbeszédet - áll a Bukaresti Nyilatkozatban.

" ["post_title"]=> string(21) "Bukaresti Nyilatkozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "bukaresti-nyilatkozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-17 14:30:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-17 12:30:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372879" ["menu_order"]=> int(28492) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3600 (24) { ["ID"]=> int(259176) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-13 14:25:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-13 11:25:05" ["post_content"]=> string(454) "Az egészségügyi intézmények nem hívták le a számukra beruházásokra megítélt összegeket, annak ellenére, hogy  eszköz- és erőforráshiánnyal küszködnek ? derül ki a Számvevőszék jelentéséből, amely a 2011 és 2015 közötti időszakot vizsgálta. A vizsgált időszakban 79 millió lejnyi uniós forrás és 470 millió lejnyi regionális alapot az Egészségügyi Minisztérium meg sem próbált felhasználni." ["post_title"]=> string(50) "Sok pénz marad meg az egészségügyi rendszerben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "sok-penz-marad-meg-az-egeszsegugyi-rendszerben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-13 14:25:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-13 11:25:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259176" ["menu_order"]=> int(28493) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(375404) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-26 12:51:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-26 10:51:56" ["post_content"]=> string(1106) "

Cornel Feruţă román diplomatát jelölték ki tegnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ideiglenes vezetőjének addig, amíg a tagállamok megegyezésre nem jutnak az új főigazgató személyéről.

A 171 tagországot tömörítő, a nukleáris fegyverek terjesztését tiltó atomsorompó-egyezmény betartatása felett őrködő szakosított ENSZ-szervezetet Amano Jukija 2009 óta vezette. Az ő vezetése alatt bízták meg a NAÜ-t azzal, hogy ellenőrizze a 2015-ben az iráni atomprogramról megkötött egyezmény betartását.

Cornel Feruţă eddig a bécsi székhelyű NAÜ főkoordinátoraként, a főigazgató kabinetfőnökeként tevékenykedett. Július közepén diplomáciai források arról adtak hírt, hogy Amano Jukija megrendült egészségi állapota miatt hivatali idejének lejárta előtt másfél évvel korábban, jövő márciusban távozna posztjáról.

" ["post_title"]=> string(77) "Román diplomata vezeti ideiglenesen a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "roman-diplomata-vezeti-ideiglenesen-a-nemzetkozi-atomenergia-ugynokseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-26 12:51:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-26 10:51:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375404" ["menu_order"]=> int(28494) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(259136) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-13 14:24:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-13 11:24:19" ["post_content"]=> string(507) "Állami támogatásban részesülhetnek a juhtenyésztők a gyapjúval folytatott kereskedésre ? többek között ez is szerepel a kormány ma délutáni  ülésének napirendjén. A kabinet a mai ülésen bólinthat rá a rezidensorvosok ösztöndíjával kapcsolatos rendeletre. Mihai Tudose kormányfő kérte, hogy az eheti kormányülésen vagy adjanak ki sürgősségi rendeletet az ösztöndíjak törlesztése érdekében, vagy hívjanak össze rendkívüli parlamenti ülésszakot." ["post_title"]=> string(38) "Állami támogatás juhtenyésztőknek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "allami-tamogatas-juhtenyesztoknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-13 14:24:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-13 11:24:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259136" ["menu_order"]=> int(28495) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(372877) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-17 14:28:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-17 12:28:28" ["post_content"]=> string(959) "

Immár huszadik alkalommal nyílt meg Kolozsváron a Román Rádió Gaudeamus könyvvására. A város főterén mától vasárnapig látogatható könyvvásáron több mint 80 kiadó és könyvterjesztő van jelen legújabb köteteivel, mintegy 70 standon. A könyvbemutatók mellett, kerekasztal beszélgetések, író-olvasó találkozók, versenyek, tombola színesítik az eseményt.

A közszolgálati rádió könyvvására naponta 10 és 20, vasárnap 10 és 16 óra között látogatható.

A Román Rádió következő Gaudeamus könyvvására május 8-a és 12-e között lesz Nagyváradon, majd május 22-e és 26-a között Temesváron, augusztus elején a tengerparti Mamaián és augusztus utolsó napjaiban pedig Brassóban szervezik meg.

" ["post_title"]=> string(64) "Megnyílt a Román Rádió Gaudeamus könyvvására Kolozsváron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "megnyilt-a-roman-radio-gaudeamus-konyvvasara-kolozsvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-17 14:28:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-17 12:28:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372877" ["menu_order"]=> int(28496) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3781 (24) { ["ID"]=> int(259196) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-13 14:25:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-13 11:25:33" ["post_content"]=> string(1347) "Részben alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította tegnap az Alkotmánybíróság azt a Parlament által júniusban elfogadott törvénymódosítást, amely a közmédia működésében hozott volna új szabályokat. A testület közleménye szerint két cikk esetében adtak helyt a Nemzeti Liberális Párt által emelt alkotmányossági kifogásoknak. A szóban forgó cikkek egyebek mellett új igazgatótanács kinevezését írták elő 90 nappal a módosító indítvány hatályba lépése után mindkét intézmény élén. Az alkotmánybírák azt is kifogásolták, hogy az ügydöntő jogkörrel rendelkező Képviselőház jelentős mértékben módosította az indítvány szövegét a Szenátusban első házként megvitatott változathoz képest, ami sérti a kétkamarás parlament döntéshozási mechanizmusának elvét. A Képviselőház júniusban fogadta el a közszolgálati televízió és rádió működését szabályozó törvény módosítását. A törvényhozói testület egyebek mellett arról határozott, hogy szétválasztja a két intézmény elnöki és vezérigazgatói tisztségét, amelyet eddig egyetlen személy töltött be. Másik fontos változtatás, hogy megállapították: a két intézmény működési költségeiről minden évben az állami költségvetésben rendelkeznek." ["post_title"]=> string(99) "Alkotmányellenes a köztelevízió és -rádió működését szabályozó törvény módosítása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "alkotmanyellenes-a-koztelevizio-es-radio-mukodeset-szabalyozo-torveny-modositasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-13 14:25:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-13 11:25:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259196" ["menu_order"]=> int(28497) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(375402) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-26 12:51:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-26 10:51:25" ["post_content"]=> string(683) "

Kihirdette tegnap az államelnök azt a munkatörvénykönyvet módosító javaslatot, amely előírja: a kormánynak határozatba kell foglalnia minden év január 15-éig, hogy a törvényes ünnepnapokat megelőző vagy azokat követő munkanapok közül melyeket nyilvánítja munkaszüneti napnak.

A tervezet, amelyet júniusban fogadott el a Képviselőház, a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően lép hatályba. A tervezetet Vass Levente Maros megyei RMDSZ-es képviselő terjesztette a Parlament elé.

" ["post_title"]=> string(70) "Minden év januárjában közzéteszik a hosszú hétvégék dátumait" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "minden-ev-januarjaban-kozzeteszik-a-hosszu-hetvegek-datumait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-26 12:51:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-26 10:51:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375402" ["menu_order"]=> int(28498) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3783 (24) { ["ID"]=> int(259116) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-13 14:23:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-13 11:23:58" ["post_content"]=> string(656) "Mégsem hosszabbítják meg a Start Up Nation - fiatal vállalkozókat támogató - program jelentkezési határidejét ? közölte Ilan Laufer az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős miniszter, aki azzal indokolta a korábbi hírekkel ellentétben álló döntést, hogy a határidő módosításának bejelentésére negatívan reagáltak az eddigi jelentkezők.  Laufer ezért úgy döntött, ha nem sikerül szétosztani a pályázók között az 1,7 milliárd lejes keretet, újabb kiírást hirdetnek meg. Tegnap délutánig több mint 9 ezren iratkoztak fel a szóban forgó kormányprogramra." ["post_title"]=> string(76) "Nem hosszabítják meg a Start Up Nation program jelentkezési határidejét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "nem-hosszabitjak-meg-a-start-up-nation-program-jelentkezesi-hataridejet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-13 14:23:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-13 11:23:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259116" ["menu_order"]=> int(28499) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3785 (24) { ["ID"]=> int(372875) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-17 14:26:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-17 12:26:31" ["post_content"]=> string(1356) "

Megtalálták a romok között a Notre-Dame huszártornya tetején lévő kakasformájú ereklyetartót, amely azonban megolvadt a tűzben. A trébelt - kalapáccsal hidegen domborított - rézből készült kakasban a székesegyház honlapja szerint Szent Dénes vértanúnak, Párizs első püspökének és Szent Genovévának, a francia főváros védőszentjének ereklyéje, valamint Krisztus töviskoszorújának egy darabja volt.

Az ereklyék Párizst voltak hivatottak védelmezni.

A Notre-Dame huszártornyát díszítő 16 szobor azonban megmenekült a pusztulástól, mert egy héttel a hétfői tűzvész előtt restaurálásra egy délnyugat-franciaországi műhelybe szállították őket. Patrick Palem, a 19. századi rézszobrok restaurálásával megbízott Socra vállalat volt elnök-vezérigazgatója, aki 40 éve dolgozik a nemzeti örökség restaurálásán az AFP francia hírügynökségnek elmondta: a 16 szobor restaurálását egyelőre elhalasztották, most az elsődleges feladat a Notre-Dame újjáépítése és felújítása, amely várhatóan 15-20 évig is eltarthat, és több száz millió euróba kerülhet.

" ["post_title"]=> string(67) "Elsődleges feladat a Notre-Dame újjáépítése és felújítása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "elsodleges-feladat-a-notre-dame-ujjaepitese-es-felujitasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-17 14:26:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-17 12:26:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372875" ["menu_order"]=> int(28500) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3786 (24) { ["ID"]=> int(259096) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-13 14:22:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-13 11:22:41" ["post_content"]=> string(609) "A rácsteszten a jelentkezők menedzseri tudását és oktatási törvényismeretét mérik fel - tájékoztat a Tanügyminisztérium. Azok a jelentkezők, akik nincsenek a teremben, amikor kibontják a tételeket tartalmazó borítékot, nem vehetnek részt az írásbeli próbán. Sem a jelentkezők, sem a felügyelők nem vihetnek be magukkal táskát, újságot, könyvet, füzetet, jegyzeteket vagy bármilyen kommunikációra alkalmas eszközt. Július 19-e és 31-e között elemzik ki a pályázók önéletrajzát, és ebben az időszakban kerül sor az interjúkra is. (Agerpres)" ["post_title"]=> string(82) "Hétfőn vizsgáznak az iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségre jelentkezők" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "hetfon-vizsgaznak-az-iskolaigazgatoi-es-aligazgatoi-tisztsegre-jelentkezok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-13 14:22:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-13 11:22:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=259096" ["menu_order"]=> int(28501) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3568 (24) { ["ID"]=> int(375406) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-26 12:52:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-26 10:52:25" ["post_content"]=> string(1277) "

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a 112-es segélyhívószámmal, az indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és az uniós kiberbiztonsági szabályokkal kapcsolatos irányelv megszegése miatt, több uniós tagállam mellett, Románia ellen is.

Az EB tegnap úgy határozott, hogy felszólító levelet küld többek között Romániának, amiért nem hajtotta végre a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemre vonatkozó uniós szabályokat. Ezen kívül a bizottság indoklással ellátott véleményt küldött, a tűzfegyverekre vonatkozó új uniós szabályok hazai törvényekbe való beiktatását kéri. Az érintett tagállamoknak két hónap áll a rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a Bizottság által megfogalmazott érvekre.

Ha erre nem kerül sor, a Bizottság úgy határozhat, hogy indoklással ellátott véleményt küld az érintett tagállamnak, vagy adott esetben az ügyet az Európai Unió Bírósága elé terjesztheti.

" ["post_title"]=> string(68) "Kötelezettségszegési eljárásokat indított Románia ellen az EB" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "kotelezettsegszegesi-eljarasokat-inditott-romania-ellen-az-eb" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-26 12:52:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-26 10:52:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375406" ["menu_order"]=> int(28490) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40243) ["max_num_pages"]=> int(3354) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "fb2274e34a88b385a20b0d5f8890c10d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b12ddb6263108cd7342763b5d9c010e0" }