Csak biztos forrásból, ismert és kipróbált webáruházakból vásároljanak online – figyelmeztet a rendőrség.
(tovább…) Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

A mai műsorban Marchut Réka, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa, aki egyebek mellett a szatmári svábok és a katolikus egyház viszonyát kutatja, valamint Ilyés Csaba irodaigazgató, korábban nagykárolyi főesperes, a Szatmári Római Katolikus Püspökség általános helynöke beszél A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című kötetről, illetve az ehhez kapcsolódó kutatómunkáról.
A műsor második felében Fischer Botond íróval, szerkesztővel hallanak egy interjút Tavasz lesz, Corina (Erdélyi Híradó Kiadó&FISZ 2018) című prózakötetéről - amely számos szállal kötődik a nagykárolyi, sztamári svábok múltjához és jelenéhez - tartsanak velünk!
Az Európai Unió állampolgárai egyszerűbben, bürokráciától mentesen tudnak majd szavazni a következő választásokon.
Az Állandó Választási Hatóság közvitára bocsátotta a törvénytervezetet, amely a digitalizálja a feliratkozást a külön választási listákra a helyi és európai parlamenti választások esetén. A romániai lakhellyel rendelkező európai állampolgároknak eddig a polgármesteri hivatalokban személyesen kellett feliratkozni. A törvény elfogadása után a kérvényt és az okiratokat online küldhetik meg az Állandó Választási Hatóság honlapján és maximum 10 napon belül megkapják a választ. A választásokkal kapcsolatos összes információt lefordítják egy elterjedt idegen nyelvre és a fogyatékos személyeknek is elérhetővé teszik. Adrian Ţuţuianu, a hatóság elnöke hangsúlyozta, az intézkedés egyszerűsíti az eljárást és felsorakoztatja Romániát az európai normákhoz.
" ["post_title"]=> string(61) "Online regisztrálhatnak a Romániában szavazó külföldiek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "online-regisztralhatnak-a-romaniaban-szavazo-kulfoldiek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 12:57:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 09:57:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466453" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3511 (24) { ["ID"]=> int(466451) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-08 10:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-08 07:00:00" ["post_content"]=> string(1679) "A gyaloglás nem csak a szív működését és a testalkatot segíti, hanem jelentősen befolyásolja az érzelmi egészséget is. Mindezek mellett a romániaiak nem tudatosítják ezt és nyolcból csak egyetlen válaszadó mondta azt, hogy gyakran gyalogol.
A romániaiak felfogása a fizikai tevékenységről, illetve a mozgás, érzelmi egészség és életstílus közötti összefüggésekre vonatkozó készült felmérés 800 városi felnőtt bevonásával készült. A válaszokból kiderül, hogy a mozgást kevesen tartják olyan eszköznek, amely csökkenti a stresszt és megőrzi az érzelmi egyensúlyt. A válaszadók több mint fele ülve tölti a nap legnagyobb részét. Csak az alanyok 26 százaléka gyalogo hosszabb távon és csupán 13 százaléka szokott kirándulni. A rendszeresen gyalogló személyek azt állítják, hogy több energiájuk van, elégedettebbek az élettel és könnyebben megbirkóznak a stresszel. Az eredmények rámutatnak, hogy Romániában a gyaloglást továbbra is inkább orvosi javaslatnak tartják, mint az egyensúly megtartás eszközének egy olyan társadalomban, amely egyre jobban ki van téve a stressznek és a túlterhelésnek. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy főként a természetben gyaloglás hozzájárulhat a szellemi tisztánlátáshoz, a fenntartható életmód fejlesztéséhez, egyszerű megelőző módszer lévén bárki számára. A napi séta is hozzájárulhat a fizikai egészséghez és a jóléthez - állítják a szakemberek.
" ["post_title"]=> string(25) "Gyalogolni, sétálni jó" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "gyalogolni-setalni-jo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 12:58:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 09:58:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466451" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3555 (24) { ["ID"]=> int(465836) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-09 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-09 04:00:00" ["post_content"]=> string(687) "Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

Csak biztos forrásból, ismert és kipróbált webáruházakból vásároljanak online – figyelmeztet a rendőrség.
(tovább…) Continue ReadingAz Idült betegek szervezeteinek koalíciója kéri az Egészségügyi minisztériumtól, hogy a tárca szakbizottságaiban biztosítsanak megfigyelői státust a páciensek egyesületei képviselőjének, mert így valós képet lehet alkotni a betegek gondjairól és átláthatóbbá válnának a szaktárca döntései. (tovább…)
Continue ReadingTeherán kész tárgyalni Washingtonnal, de elvárja az Egyesült Államoktól, hogy előbb oldja fel az ellene hozott összes szankciót – erősítette meg Haszan Róháni iráni elnök keddi beszédében, amelyet az iráni állami televízió élőben közvetített.
(tovább…) Continue ReadingErővel toloncolhatják vissza Kambodzsából azt a több tucat laoszi katonát, aki még áprilisban lépett át kambodzsai területre – figyelmeztetett ma a kambodzsai miniszterelnök. (tovább…)
Continue ReadingBotoşani megyében újabb afrikai sertéspestis gócot találtak. A vírus jelenéltét egy elhullott vaddisznó teteméből vett leleten állapították meg Cordăreni település…
Continue ReadingA tegnap este a Bihar megyei Csarnóházára lecsapott viharban sérültek közül egyetlen egy van súlyos állapotban, 11-nek olyan sérülései vannak, amelyek nem veszélyeztetik életüket ? jelentette ki a nagyváradi megyei sürgősségi kórház szakorvosa. (tovább…)
Continue ReadingKína a rend mielőbbi helyreállítását sürgeti, és teljes mértékben kiáll a Carrie Lam vezette hongkongi kormányzat mellett – közölte Jang Kuang, a kínai kormány hongkongi és makaói ügyekért felelős irodájának szóvivője a kilencedik hete tartó hongkongi tüntetéshullám kapcsán keddi sajtótájékoztatóján Pekingben.
(tovább…) Continue ReadingRobert Fico szlovák miniszterelnök egészségügyi gondjaira hivatkozva lemondták a szlovák kormány koalíciós tanácsának mára tervezett ülését, amelyen a koalíciós szerződést felmondó Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) kellett volna bemutatnia azokat a követeléseket, amelyeket a kormányban maradásért támaszt. (tovább…)
Continue ReadingFiatal gazdáknak szóló 1 milliárd eurós kölcsön finanszírozási programot ismertetett az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank.
(tovább…) Continue ReadingSzombaton, életének 80. évében elhunyt Kántor Lajos kolozsvári író, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Halálhírét fia, Kántor László közölte Facebook-oldalán. (tovább…)
Continue ReadingMegháromszorozódott a kiirtott erdőterület nagysága az Amazonas vidékén júliusban 2018 júliusához képest a brazil nemzeti űrkutatási intézet előzetes adatai szerint.
(tovább…) Continue ReadingEgy Kubában szolgálatot teljesítő kanadai diplomata is halláskárosodást szenvedett – jelentette be az ottawai kormány, miután a hét közepén Washingtonban közölték, hogy az Egyesült Államok havannai nagykövetségén több amerikai diplomatát hasonló károsodás ért. (tovább…)
Continue ReadingCsak biztos forrásból, ismert és kipróbált webáruházakból vásároljanak online – figyelmeztet a rendőrség.
Ugyanakkor javasolják, hogy közvetlenül a webáruházak oldalára látogasson a vásárló és ne az emailban kapott linkekre kattintson, mert ez utóbbiak hamis oldalakra irányíthatnak. Online fizetés esetén meg kell győződni, hogy az átutalás biztonságos honlapon keresztül történik, illetve fontos, hogy az operációs rendszer tartalmazza az aktuális frissítéseket és a gép rendelkezzen vírusirtó programmal – olvasható a rendőrség közleményében.
" ["post_title"]=> string(37) "Figyeljünk oda online vásárláskor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "figyeljunk-oda-online-vasarlaskor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-29 13:12:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-29 11:12:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373081" ["menu_order"]=> int(28168) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3339 (24) { ["ID"]=> int(262556) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-24 15:11:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-24 12:11:43" ["post_content"]=> string(647) "Az Idült betegek szervezeteinek koalíciója kéri az Egészségügyi minisztériumtól, hogy a tárca szakbizottságaiban biztosítsanak megfigyelői státust a páciensek egyesületei képviselőjének, mert így valós képet lehet alkotni a betegek gondjairól és átláthatóbbá válnának a szaktárca döntései. Az Egészségügyi minisztérium honlapján bocsátotta közvitára a szakbizottságok megszervezésére és működésére vonatkozó miniszteri rendelet tervezetét. Ezek a bizottságok állandó konzultatív szervek, amelyek az orvosi ellátás felügyeletéhez szükséges szakmai tanácsadást biztosítják." ["post_title"]=> string(62) "Helyet kér a betegek érdekképviselete a szakbizottságokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "helyet-ker-a-betegek-erdekkepviselete-a-szakbizottsagokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-24 15:11:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-24 12:11:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=262556" ["menu_order"]=> int(28169) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3346 (24) { ["ID"]=> int(375609) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-06 13:29:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-06 11:29:41" ["post_content"]=> string(1017) "Teherán kész tárgyalni Washingtonnal, de elvárja az Egyesült Államoktól, hogy előbb oldja fel az ellene hozott összes szankciót - erősítette meg Haszan Róháni iráni elnök keddi beszédében, amelyet az iráni állami televízió élőben közvetített.
Róháni gazdasági terrorizmusnak nevezte a Teherán elleni washingtoni szankciókat, és kitért a Hormuzi-szorosra is, leszögezve: elképzelhető, hogy az ott áthaladó hajók nincsenek biztonságban. Az iráni-amerikai viszony azt követően vált feszültté, hogy az Egyesült Államok tavaly májusban egyoldalúan kilépett a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkuból, amelyben Irán nukleáris programjának korlátok közé szorítását ígérte a szankciók feloldásáért cserébe. Washington ezt követően újra életbe léptette a felfüggesztett büntetőintézkedéseket.
" ["post_title"]=> string(40) "A szankciók feloldását sürgeti Irán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "a-szankciok-feloldasat-surgeti-iran" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-06 13:29:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-06 11:29:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375609" ["menu_order"]=> int(28170) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3352 (24) { ["ID"]=> int(268426) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-11 14:26:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-11 11:26:50" ["post_content"]=> string(738) "Erővel toloncolhatják vissza Kambodzsából azt a több tucat laoszi katonát, aki még áprilisban lépett át kambodzsai területre - figyelmeztetett ma a kambodzsai miniszterelnök. Hun Sen közölte, hogy katonákat vezényel a laoszi határ közeli térségbe, és amennyiben a laoszi katonák nem térnek haza önként augusztus 17-ig, erővel fogják őket kitoloncolni. A kambodzsai kormányfő jelezte, hogy nem tud tovább türelmes lenni, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "nem üzennek hadat Laosznak, csak a saját földjüket akarják visszaszerezni". Laosz és Kambodzsa hagyományosan szövetséges államok, de nemrég határvita lángolt fel köztük az északkelet-kambodzsai Stung Treng tartományban." ["post_title"]=> string(77) "Erővel toloncolná ki Kambodzsa a területén tartózkodó laoszi katonákat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "erovel-toloncolna-ki-kambodzsa-a-teruleten-tartozkodo-laoszi-katonakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-08-11 14:26:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-08-11 11:26:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=268426" ["menu_order"]=> int(28171) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3389 (24) { ["ID"]=> int(373079) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-29 13:11:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-29 11:11:15" ["post_content"]=> string(409) "Botoşani megyében újabb afrikai sertéspestis gócot találtak. A vírus jelenéltét egy elhullott vaddisznó teteméből vett leleten állapították meg Cordăreni település közelében, amelyet eddig még nem érintett az fertőzés. Az év elejétől Botoşani megyében 30 vaddisznónál állapították meg az afrikai sertéspestis jelenlétét.
" ["post_title"]=> string(44) "Elpusztult vaddisznót találtak Botosaniban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "elpusztult-vaddisznot-talaltak-botosaniban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-29 13:11:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-29 11:11:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373079" ["menu_order"]=> int(28172) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3390 (24) { ["ID"]=> int(262536) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-24 15:11:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-24 12:11:16" ["post_content"]=> string(532) "A tegnap este a Bihar megyei Csarnóházára lecsapott viharban sérültek közül egyetlen egy van súlyos állapotban, 11-nek olyan sérülései vannak, amelyek nem veszélyeztetik életüket ? jelentette ki a nagyváradi megyei sürgősségi kórház szakorvosa. A tegnap esti tornádó 11 fát csavart ki Csarnóházán a kemping közelében, összesen 17 áldozat volt, ebből négyen saját lábukon mentek be a bánffyhunyadi sürgősségre, 12 a nagyváradi kórházba került és egy személy életét vesztette." ["post_title"]=> string(52) "Egy sérült válságos állapotban van Nagyváradon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "egy-serult-valsagos-allapotban-van-nagyvaradon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-24 15:11:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-24 12:11:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=262536" ["menu_order"]=> int(28173) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3391 (24) { ["ID"]=> int(375607) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-06 13:29:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-06 11:29:12" ["post_content"]=> string(1131) "Kína a rend mielőbbi helyreállítását sürgeti, és teljes mértékben kiáll a Carrie Lam vezette hongkongi kormányzat mellett - közölte Jang Kuang, a kínai kormány hongkongi és makaói ügyekért felelős irodájának szóvivője a kilencedik hete tartó hongkongi tüntetéshullám kapcsán keddi sajtótájékoztatóján Pekingben.
A központi kormányzat nem tűrné el Carrie Lam lemondását, és felszólítja a hongkongi lakosságot, hogy támogassa a helyi kormányzat munkáját - hangsúlyozta a szóvivő. Hongkongot hétfőn megbénította a június 9. óta tartó tömegtüntetések legújabb megmozdulása, melynek során a demonstrálók a város vasúti és közúti közlekedését, valamint a repülőtér zavartalan működését is akadályozták, általános sztrájkra is felszólítva a lakosságot. Carrie Lam azonban továbbra sem engedett a tiltakozók követeléseinek, és hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette: nem mond le.
" ["post_title"]=> string(39) "Nem mond le a hongkongi miniszterelnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-mond-le-a-hongkongi-miniszterelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-06 13:29:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-06 11:29:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375607" ["menu_order"]=> int(28174) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3393 (24) { ["ID"]=> int(268386) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-11 14:25:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-11 11:25:37" ["post_content"]=> string(900) "Robert Fico szlovák miniszterelnök egészségügyi gondjaira hivatkozva lemondták a szlovák kormány koalíciós tanácsának mára tervezett ülését, amelyen a koalíciós szerződést felmondó Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) kellett volna bemutatnia azokat a követeléseket, amelyeket a kormányban maradásért támaszt. Arról, hogy a válság lehetséges megoldásairól mikor folytatják a kedden kezdett egyeztetést a három tagú koalíció vezetői, egyelőre nem tájékoztattak. A szlovák kormánykoalíció azután került válságba, hogy hétfőn a kormányzó szövetségben részt vevő második legerősebb szlovák tömörülés elnöke, Andrej Danko egyoldalúan és teljesen váratlanul felmondta a tavaly szeptemberben kötött koalíciós szerződést, arra hivatkozva, hogy elkerülhetetlenné vált a koalíción belüli kapcsolatok újratárgyalása." ["post_title"]=> string(38) "Elmaradt a koalíciós tanács ülése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "elmaradt-a-koalicios-tanacs-ulese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-08-11 14:25:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-08-11 11:25:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=268386" ["menu_order"]=> int(28175) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3386 (24) { ["ID"]=> int(373077) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-29 13:10:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-29 11:10:41" ["post_content"]=> string(933) "Fiatal gazdáknak szóló 1 milliárd eurós kölcsön finanszírozási programot ismertetett az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank.
A közlemény szerint a programot kiegészítik a tagállamok résztvevő bankjai, így a rendelkezésre álló összeg elérheti a kétmilliárd eurót is. A Bizottság sajnálatát fejezte ki, hogy a fiatal gazdák által benyújtott hitelkérelmek 27 százalékát elutasították, míg általában a mezőgazdasági beruházásokra kért kölcsönök csupán 9 százaléka kap kedvezőtlen választ. Az európai jogszabályok szerint fiatal gazdának a 40 év alattiak számítanak. Ők tették ki 2016-ban a mezőgazdaságban dolgozó 10,3 millió személy 11 százalékát – derül ki az Európai Bizottság adataiból.
" ["post_title"]=> string(42) "A legtöbb elutasítás a fiatal gazdáké" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "a-legtobb-elutasitas-a-fiatal-gazdake" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-29 13:10:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-29 11:10:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373077" ["menu_order"]=> int(28176) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3385 (24) { ["ID"]=> int(262516) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-24 15:10:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-24 12:10:42" ["post_content"]=> string(1233) "Szombaton, életének 80. évében elhunyt Kántor Lajos kolozsvári író, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Halálhírét fia, Kántor László közölte Facebook-oldalán. Kántor Lajos Kolozsváron született 1937. augusztus 7-én, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát 1959-ben, majd a Babe??Bolyai Tudományegyetemen doktorátust 1979-ben. 1959-től a Korunk irodalmi szerkesztője, 1963-tól a művészeti rovat vezetője is, illetve a Korunk Galéria irányítója. 1990-től 2008-ig a Korunk főszerkesztői teendőit látta el. 2013-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. A kilencvenes években a Babeş?Bolyai Egyetemen óraadóként XX. századi magyar irodalmat, erdélyi magyar irodalmat és sajtó-műfajelméletet tanított. 1994 és 1998 között a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium tanszékvezetője volt, 1993 és 1997 között a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke. 1974-ben megkapta a Román Tudományos Akadémia díját, 1992-ben Pulitzer-emlékdíjat, 1998-ban József Attila-díjat, 1997-ben Aranytoll-díjat, 1999-ben Pro Literatura-díjat, 2004-ben Széchenyi-díjat vehetett át." ["post_title"]=> string(21) "Elhunyt Kántor Lajos" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "elhunyt-kantor-lajos" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-24 15:10:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-24 12:10:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=262516" ["menu_order"]=> int(28177) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3384 (24) { ["ID"]=> int(375605) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-06 13:27:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-06 11:27:29" ["post_content"]=> string(980) "Megháromszorozódott a kiirtott erdőterület nagysága az Amazonas vidékén júliusban 2018 júliusához képest a brazil nemzeti űrkutatási intézet előzetes adatai szerint.
Az idén júliusban kiirtott erdőterület majdnem akkora, mint Luxemburg területe és a legmagasabb havi erdőirtás, amelyet a megfigyelőrendszer az elmúlt években regisztrált. Az Amazonas a világ legnagyobb esőerdője, a világ tüdejének is nevezik, mivel hatalmas mennyiségű szén-dioxidot nyel el. Brazília területén terül el az esőerdő mintegy 60 százaléka. Az erdőirtás felgyorsulásért környezetvédők és kutatók Jair Bolsonaro januárban hivatalba lépett új köztársasági államfőt hibáztatják, mondván, bátorítja a fakitermelést és az állattartókat a térség gazdasági fejlesztése céljából.
" ["post_title"]=> string(32) "Fokozottan irtják az esőerdőt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "fokozottan-irtjak-az-esoerdot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-06 13:27:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-06 11:27:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375605" ["menu_order"]=> int(28178) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3560 (24) { ["ID"]=> int(268406) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-11 14:26:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-11 11:26:20" ["post_content"]=> string(1743) "Egy Kubában szolgálatot teljesítő kanadai diplomata is halláskárosodást szenvedett - jelentette be az ottawai kormány, miután a hét közepén Washingtonban közölték, hogy az Egyesült Államok havannai nagykövetségén több amerikai diplomatát hasonló károsodás ért. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy a washingtoni kormány kiutasított két kubai diplomatát az Egyesült Államokból, mert a havannai amerikai nagykövetség több munkatársánál bizonyos fizikai tünetek jelentkeztek. Egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő arról számolt be, hogy az Egyesült Államok havannai nagykövetségén több alkalmazott megbetegedett, halláskárosodást szenvedtek, de hogy ez tartós károsodás-e, mi okozta, és egyáltalán milyen betegség kínozhatja a diplomatákat, erről a külügyminisztérium nem adott tájékoztatást. Havanna erre reagálva bejelentette: vizsgálja az amerikai vádat, de "Kuba soha nem engedné meg, hogy a területén bármilyen akciót hajtsanak végre akkreditált diplomaták vagy családtagjaik ellen. A CNN hírtelevízió meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva "akusztikus támadásokról" beszélt, s azt vélelmezte, hogy nem érzékelhető, hanghatáson alapuló szerkezeteket helyezhettek el a diplomaták lakásaiban, s ezek okozhatták a súlyos halláskárosodásokat, és akár a többi tünetet is. Az ottawai kormány egyik szóvivője, Brianne Maxwell azt mondta tegnap: a kanadai tisztségvisel?k "tudják, hogy szokatlan tünetek jelentkeznek a Havannában dolgozó kanadai és amerikai diplomáciai személyzet tagjai és családtagjaik körében". Mindkét kormány kutatja ennek okát. (MTI)" ["post_title"]=> string(89) "Egy Kubában szolgálatot teljesítő kanadai diplomata is halláskárosodást szenvedett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "egy-kubaban-szolgalatot-teljesito-kanadai-diplomata-is-hallaskarosodast-szenvedett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-08-11 14:26:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-08-11 11:26:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=268406" ["menu_order"]=> int(28179) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3577 (24) { ["ID"]=> int(373081) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-29 13:11:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-29 11:11:58" ["post_content"]=> string(754) "Csak biztos forrásból, ismert és kipróbált webáruházakból vásároljanak online – figyelmeztet a rendőrség.
Ugyanakkor javasolják, hogy közvetlenül a webáruházak oldalára látogasson a vásárló és ne az emailban kapott linkekre kattintson, mert ez utóbbiak hamis oldalakra irányíthatnak. Online fizetés esetén meg kell győződni, hogy az átutalás biztonságos honlapon keresztül történik, illetve fontos, hogy az operációs rendszer tartalmazza az aktuális frissítéseket és a gép rendelkezzen vírusirtó programmal – olvasható a rendőrség közleményében.
" ["post_title"]=> string(37) "Figyeljünk oda online vásárláskor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "figyeljunk-oda-online-vasarlaskor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-29 13:12:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-29 11:12:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373081" ["menu_order"]=> int(28168) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39466) ["max_num_pages"]=> int(3289) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "cfb642ada0f63998b8419b1538cd5e3e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1ac00a4d51c3efc3e9d08c804df71a84" }