Elmarasztalta több mint két órás délelőtti ülésén az igazságügyi törvénycsomagot a Legfelsőbb Bírói Tanács. Az ülést megelőzően ilyen értelemben nyilatkozott a legfőbb ügyész, Augustin Lazăr is, aki hangsúlyozta: a törvénycsomagot a bírák és az Európai Bizottság szakértői is bírálták. A testület 10 szavazattal 8 ellenében fogadta el az elmarasztaló határozatot, de ettől függetlenül a jogszabályt megküldik a parlamentnek, mert a véleményezés konzultatív jellegű. Tudorel Toader igazságügyi miniszter nem vett részt a testület gyűlésén, hogy ne kerüljön olyan helyzetbe, amikor saját javaslatait kell védelmezze. Mariana Ghena, a Legfelsőbb Bírói Tanács elnöke kellemetlen meglepetésének adott hangot, hogy az igazságügyi miniszter nem vesz részt az ülésen.