A mai műsorban Marchut Réka, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa, aki egyebek mellett a szatmári svábok és a katolikus egyház viszonyát kutatja, valamint Ilyés Csaba irodaigazgató, korábban nagykárolyi főesperes, a Szatmári Római Katolikus Püspökség általános helynöke beszél A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című kötetről, illetve az ehhez kapcsolódó kutatómunkáról.
A műsor második felében Fischer Botond íróval, szerkesztővel hallanak egy interjút Tavasz lesz, Corina (Erdélyi Híradó Kiadó&FISZ 2018) című prózakötetéről - amely számos szállal kötődik a nagykárolyi, sztamári svábok múltjához és jelenéhez - tartsanak velünk!
Az Európai Unió állampolgárai egyszerűbben, bürokráciától mentesen tudnak majd szavazni a következő választásokon.
Az Állandó Választási Hatóság közvitára bocsátotta a törvénytervezetet, amely a digitalizálja a feliratkozást a külön választási listákra a helyi és európai parlamenti választások esetén. A romániai lakhellyel rendelkező európai állampolgároknak eddig a polgármesteri hivatalokban személyesen kellett feliratkozni. A törvény elfogadása után a kérvényt és az okiratokat online küldhetik meg az Állandó Választási Hatóság honlapján és maximum 10 napon belül megkapják a választ. A választásokkal kapcsolatos összes információt lefordítják egy elterjedt idegen nyelvre és a fogyatékos személyeknek is elérhetővé teszik. Adrian Ţuţuianu, a hatóság elnöke hangsúlyozta, az intézkedés egyszerűsíti az eljárást és felsorakoztatja Romániát az európai normákhoz.
A gyaloglás nem csak a szív működését és a testalkatot segíti, hanem jelentősen befolyásolja az érzelmi egészséget is. Mindezek mellett a romániaiak nem tudatosítják ezt és nyolcból csak egyetlen válaszadó mondta azt, hogy gyakran gyalogol.
A romániaiak felfogása a fizikai tevékenységről, illetve a mozgás, érzelmi egészség és életstílus közötti összefüggésekre vonatkozó készült felmérés 800 városi felnőtt bevonásával készült. A válaszokból kiderül, hogy a mozgást kevesen tartják olyan eszköznek, amely csökkenti a stresszt és megőrzi az érzelmi egyensúlyt. A válaszadók több mint fele ülve tölti a nap legnagyobb részét. Csak az alanyok 26 százaléka gyalogo hosszabb távon és csupán 13 százaléka szokott kirándulni. A rendszeresen gyalogló személyek azt állítják, hogy több energiájuk van, elégedettebbek az élettel és könnyebben megbirkóznak a stresszel. Az eredmények rámutatnak, hogy Romániában a gyaloglást továbbra is inkább orvosi javaslatnak tartják, mint az egyensúly megtartás eszközének egy olyan társadalomban, amely egyre jobban ki van téve a stressznek és a túlterhelésnek. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy főként a természetben gyaloglás hozzájárulhat a szellemi tisztánlátáshoz, a fenntartható életmód fejlesztéséhez, egyszerű megelőző módszer lévén bárki számára. A napi séta is hozzájárulhat a fizikai egészséghez és a jóléthez - állítják a szakemberek.
Óriási növekedés volt az üdülési csekkekkel kifizetett vendégéjszakáknál, tavalyhoz képest 269 százalékkal több foglalás, pontosabban 192.000 történt, a legkeresettebb üdülőhelyek a tengerparton, a Prahova völgyén, a fürdőhelyeken és a nagyvárosokban voltak.
Fipronil rovarirtó szerrel szennyezett tojáskészítményt találtak hazánkban is az élelmiszerbiztonsági ellenőrök – közölte az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) tegnap. (tovább…)
A büntetőtörvénykönyv (Btk.) több cikkelyét megsértették Orbán Viktor szombati, tusványosi előadásának résztvevői, akik bántalmazták a miniszterelnököt kifütyülő Ladó Andreát ? véli a Bukaresti Rádiónak nyilatkozó Szőcs Sándor büntetőjogász, aki szerint akkor is eljárás indulhat az elkövetők ellen, ha a sértett végül nem tesz feljelentést.
Nem döntöttek a tanévkezdés időpontjáról, folytatják a tárgyalást a partnerekkel a társadalmi párbeszéd keretében – közölte az Oktatásügyi Minisztérium. Hozzátette, a Társadalmi Párbeszéd Bizottságában elhangzó véleményekről nem szavaznak, ezek konzultatív jellegűek.
Szeptembertől elkezdenek dolgozni a tanügyi törvény módosításán, az új jogszabálytervezet egy év múlva, 2018 szeptemberében kerül majd a Parlament elé ? közölte Liviu Pop tanügyminiszter tegnap Kolozsváron, a romániai felsőoktatási diákszervezetek fórumán. (tovább…)
A nap második felében és holnap zápor, zivatar, helyenként jégeső várható Erdély és Moldva északi részén, valamint Máramarosban, a Partium és a Bánság egyes részein.
A főpolgármesteri hivatal engedélyezte egy tüntetés megszervezését augusztus 10-én a Victoria téren a Szórvány Romániáért Polgári Kezdeményező Csoport kérésére.
Eltiltotta a tanácsadói feladatok ellátásától, és kitiltotta a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalból Claudiu Maiort a város korábbi alpolgármesterét, Dorin Florea polgármester bizalmasát. a Korrupcióellenes Ügyészség. (tovább…)
A Román Rádiótársaság támogatásával holnap veszi kezdetét a Gaudeamus Könyvvásár Mamaian. Az augusztus 16-ig tartó rendezvényen több ezer könyvet lehet majd föllapozni, megvásárolni. (tovább…)
Óriási növekedés volt az üdülési csekkekkel kifizetett vendégéjszakáknál, tavalyhoz képest 269 százalékkal több foglalás, pontosabban 192.000 történt, a legkeresettebb üdülőhelyek a tengerparton, a Prahova völgyén, a fürdőhelyeken és a nagyvárosokban voltak.
Az egyik foglalási portál adatai szerint a június elejétől eltelt időszakban végzett foglalásokra a turisták átlagban 923 lejt fizettek üdülési csekkekkel. A legtöbb foglalás hétvégére szólt, 2-3 éjszakára két felnőttnek és két gyereknek, illetve 4-5 n apos üdülésre teljes ellátással.
"
["post_title"]=>
string(47) "Megugrott az üdülési csekkek felhasználása"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "megugrott-az-udulesi-csekkek-felhasznalasa"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-08-06 13:33:49"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-08-06 11:33:49"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375624"
["menu_order"]=>
int(28142)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3571 (24) {
["ID"]=>
int(268576)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-08-11 14:30:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-08-11 11:30:18"
["post_content"]=>
string(1349) "Fipronil rovarirtó szerrel szennyezett tojáskészítményt találtak hazánkban is az élelmiszerbiztonsági ellenőrök - közölte az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) tegnap.
A Németországból érkezett egytonnás folyékony tojássárga-szállítmányt egy Temes megyei raktárban foglalták le, még mielőtt az áru a felhasználókhoz került volna. A tojáskészítményt elégetik. A szennyezés gyanújával 180 tojástermelő telepet zártak be, amelyek közül több mint 25 helyszínen szennyezett tojásokat is találtak. Az élelmiszerbiztonsági hatóság területi szervezeteit készenlétbe helyezték, hogy azonnal közbeléphessenek, ha újabb figyelmeztetést kapnak az uniós rendszerben.
A hatóságok szúrópróbák során ellenőrzi az országban található tyúkfarmokat, hogy a mérgező rovarirtóval szennyezett tojások forgalomba kerülésének elejét vegye. Holland eredetű szennyezett tojást Németországban, Belgiumban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Svájcban, Szlovákiában és Hongkongban is találtak a hatóságok.
A Fipronil rovarirtó szert az állatgyógyászatban használják élősködők, bolha, tetű és kullancs irtására. Nagy mennyiségben a szervezetbe kerülve máj-, pajzsmirigy- vagy vesekárosodást okozhat."
["post_title"]=>
string(59) "Hazánkban is felbukkant a rovarirtóval szennyezett tojás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(56) "hazankban-is-felbukkant-a-rovarirtoval-szennyezett-tojas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-08-11 14:30:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-08-11 11:30:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=268576"
["menu_order"]=>
int(28143)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3390 (24) {
["ID"]=>
int(373098)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2019-04-30 15:26:04"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-04-30 13:26:04"
["post_content"]=>
string(1046) "
Távozott a trónról a 85 éves Akihito japán császár kedden, és ezzel lezárul a nevéhez kötődő heiszei (békét teremtő) uralkodói korszak.
A mindössze tízperces, egyszerű szertartáson mintegy háromszázan vettek részt, köztük Micsiko császárné, a leendő uralkodó, Naruhito és felesége, Maszako hercegnő, illetve Abe Sindzó japán kormányfő.
Akihito örökébe május 1-jén idősebb fia, az 59 éves Naruhito lép, és kezdetét veszi a reiva, vagyis gyönyörű harmónia korszaka.
Naruhito hivatalos trónra lépését októberben tartják ünnepélyes szertartás keretében, amelyre külföldi méltóságokat is meghívnak. Japánban a császár az állam jelképe, politikai szerepe nincs, és csupán protokolláris kötelezettségei vannak.
"
["post_title"]=>
string(40) "Távozott a trónról a japán császár"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(34) "tavozott-a-tronrol-a-japan-csaszar"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-05-01 15:50:43"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-05-01 13:50:43"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373098"
["menu_order"]=>
int(28144)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3564 (24) {
["ID"]=>
int(262876)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-07-25 16:01:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-07-25 13:01:15"
["post_content"]=>
string(4637) "A büntetőtörvénykönyv (Btk.) több cikkelyét megsértették Orbán Viktor szombati, tusványosi előadásának résztvevői, akik bántalmazták a miniszterelnököt kifütyülő Ladó Andreát ? véli a Bukaresti Rádiónak nyilatkozó Szőcs Sándor büntetőjogász, aki szerint akkor is eljárás indulhat az elkövetők ellen, ha a sértett végül nem tesz feljelentést.
A Tusványos szombati zárónapján készült videófelvételeken a jelenleg Budapesten élő, lövétei származású lányt előbb egy idősebb nő üti meg, majd egy fiatal férfi kezdi markolászni abbéli igyekezetében, hogy kivegye a kezéből a sípot. Ezután egy másik férfi hátulról két kézzel megragadja a haját, és lerántja a földre. A lányt többen rángatják, lökdösik, szidalmazzák, az egyik helyszíni felvételen az is látszik (0:43 percnél), hogy egy idősebb férfi előrelép, és rátapos a földön fekvő lányra.
Szőcs Sándor büntetőjogász szerint egyértelműen testi sértést követtek el, akik az Orbánt kifütyölő lányt bántalmazták. Hozzátette: ez úgynevezett magánvádas bűncselekmény, vagyis a hatóságok csak akkor indíthatnak nyomozást, ha a sértett feljelentést tesz. Ladó Andrea pedig közölte, hogy nem tervez ilyesmit.
Ennek ellenére a hatóságok mégis kivizsgálhatják a Tusványoson történeteket, mivel ott a testi sértésen kívül más bűncselekmények is történtek ? hívta fel a figyelmet a Bukaresti Rádiónak nyilatkozó kolozsvári ügyvéd, aki a magyar helységnévtábla kihelyezése érdekében indított és megnyert per kapcsán vált ismertté.
Szőcs Sándor szerint a Tusványoson történtek több olyan Btk.-cikkelyt is sértenek, amelyek esetében magánvádas indítvány nélkül is nyomozás indulhat.
Az áldozat rángatása, lökdösése, szidalmazása, megtaposása kimeríti a csoportos garázdaság fogalmát. Ez akkor valósul meg, ha nyilvánosság előtt bántalmaznak vagy sértegetnek valakit, és ezzel megzavarják a köznyugalmat vagy a törvényes rendet.
Ugyanakkor felbujtásnak tekinthető annak a férfinak a tette, aki azzal biztatta társait, hogy az akkor már földre került tiltakozónak ?a fogait bé kéne verni?. (A vonatkozó rész az alábbi videó 37. másodpercénél hallható.)
Az ügyvéd kérdésünkre elmondta: ha a cselekmény már folyamatban van, kérdéses, hogy mennyiben járul hozzá a ?biztatás? a bűntett létrejöttéhez, de ennek inkább csak az esetleges büntetés szempontjából van jelentősége, a felbujtás ugyanis akkor is megvalósultnak tekinthető, ha az érintettek nem engednek a biztatásnak. ? A felbujtás tényállása a már folyamatban lévő bűncselekmény esetében is megvalósulhat, ha nyilvánosság előtt történik, ahogy ebben az esetben történt ? pontosította a szakértő.
Súlyosbító körülménynek számít továbbá, hogy a bűncselekményeket csoportosan, illetve halmazatban ? vagyis több tényállást megvalósítva ? követték el, tette hozzá.
Az ügyvéd szerint mentő körülménynek számít, ha az agresszió indokolt. ? Ilyen lehet a tetten érés, amikor a bűncselekmény sértettjének vagy bármely más jelenlevőnek jogában áll ártalmatlanná tenni és feltartóztatni a bűnelkövetőt mindaddig, amíg átveszik a hatóságok ? magyarázta. Hozzátette viszont, hogy ?ez jog, nem pedig kötelesség?, és minden esetben meg kell vizsgálni, hogy indokolt volt-e a beavatkozás, illetve maga az eljárás, hiszen nem mindegy, hogy miként, mennyire erőszakosan tartóztatunk fel valakit. ? Amennyire én láttam, ebben az esetben a civilek erőszakos beavatkozása nem volt indokolt ? szögezte le a büntetőjogász.
Szőcs Sándor megerősítette: érdemes az esetleges büntetőjogi következményeket is szem előtt tartani, mielőtt úgy döntünk, hogy ?helyre teszünk? valakit, akinek a viselkedésével valamilyen okból nem értünk egyet."
["post_title"]=>
string(87) "Feljelentés nélkül is nyomozhatnak a lövétei lány tusványosi bántalmazói ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(78) "feljelentes-nelkul-is-nyomozhatnak-a-lovetei-lany-tusvanyosi-bantalmazoi-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-07-25 16:15:08"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-07-25 13:15:08"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=262876"
["menu_order"]=>
int(28145)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3560 (24) {
["ID"]=>
int(375622)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-08-06 13:33:14"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-08-06 11:33:14"
["post_content"]=>
string(765) "
Nem döntöttek a tanévkezdés időpontjáról, folytatják a tárgyalást a partnerekkel a társadalmi párbeszéd keretében – közölte az Oktatásügyi Minisztérium. Hozzátette, a Társadalmi Párbeszéd Bizottságában elhangzó véleményekről nem szavaznak, ezek konzultatív jellegűek.
A szaktárca folytatja a konzultálást annak érdekében, hogy a diákok érdekeinek megfelelő döntést hozzon. Mint ismeretes, Viorica Dancila miniszterelnök július 31-én kérte fel az azóta menesztett Ecaterina Andronescu tárcavezetőt, hogy egy héttel, szeptember 16-ra halasszák a tanévkezdést.
"
["post_title"]=>
string(43) "Tárgyalnak a tanévkezdés időpontjáról"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "targyalnak-a-tanevkezdes-idopontjarol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-08-06 13:33:15"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-08-06 11:33:15"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375622"
["menu_order"]=>
int(28146)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3343 (24) {
["ID"]=>
int(268556)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-08-11 14:29:49"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-08-11 11:29:49"
["post_content"]=>
string(434) "Szeptembertől elkezdenek dolgozni a tanügyi törvény módosításán, az új jogszabálytervezet egy év múlva, 2018 szeptemberében kerül majd a Parlament elé ? közölte Liviu Pop tanügyminiszter tegnap Kolozsváron, a romániai felsőoktatási diákszervezetek fórumán.
A miniszter arról is beszélt a fórumon, hogy a tervezett 30 új egyetemi bentlakásból hét esetében már elindították a licitet."
["post_title"]=>
string(29) "Módosul a tanügyi törvény"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "modosul-a-tanugyi-torveny"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-08-11 14:29:49"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-08-11 11:29:49"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=268556"
["menu_order"]=>
int(28147)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3561 (24) {
["ID"]=>
int(373094)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2019-04-30 16:23:43"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-04-30 14:23:43"
["post_content"]=>
string(931) "
A nap második felében és holnap zápor, zivatar, helyenként jégeső várható Erdély és Moldva északi részén, valamint Máramarosban, a Partium és a Bánság egyes részein.
Többfelé viharossá fokozódik a szél, amelynek sebessége elérheti az 55 km-t is óránként. A lehulló csapadék mennyisége elszórtan 40-50 liter lehet négyzetméterenként.
Délen és dél-keleten többfelé viharos szélre kell számítani holnap. A légmozgás sebessége elérheti elszórtan a 70-75 km/h-t is.
Hajnalban a legalacsonyabb hőmérséklet általában 5 és 10 fok között váltakozik. Napközben a maximumok általában 15 és 21 fok között lesznek.
A főpolgármesteri hivatal engedélyezte egy tüntetés megszervezését augusztus 10-én a Victoria téren a Szórvány Romániáért Polgári Kezdeményező Csoport kérésére.
Mihai Fifor ügyvezető belügyminiszter felkérte a tüntetésen résztvevőket, hogy békésen, a törvény tiszteletben tartásával tüntessenek. Hangsúlyozta, Románia európai ország, ahol az állampolgárnak joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. A tárcavezető kiemelte: semmiképpen sem akarnak olyan történéseket látni, mint egy évvel ezelőtt augusztus 10-én.
"
["post_title"]=>
string(32) "Szombaton tüntetnek Bukarestben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "szombaton-tuntetnek-bukarestben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-08-06 13:32:43"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-08-06 11:32:43"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375620"
["menu_order"]=>
int(28150)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3572 (24) {
["ID"]=>
int(268536)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-08-11 14:29:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-08-11 11:29:22"
["post_content"]=>
string(578) "Eltiltotta a tanácsadói feladatok ellátásától, és kitiltotta a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalból Claudiu Maiort a város korábbi alpolgármesterét, Dorin Florea polgármester bizalmasát. a Korrupcióellenes Ügyészség.
A DNA tegnap közölte honlapján, hogy bűnügyi vizsgálatot indított Claudiu Maior ellen, akit olyan jogkörök rendszeres bitorlásával vádol, amelyektől a bíróság korábban jogerős ítéletben tiltotta el. A DNA ugyanakkor Dorin Florea polgármester ellen is bűnügyi vizsgálatot indított cinkosság miatt."
["post_title"]=>
string(87) "Kitiltotta az ügyészség a marosvásárhelyi városházáról a volt alpolgármestert"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(77) "kitiltotta-az-ugyeszseg-a-marosvasarhelyi-varoshazarol-a-volt-alpolgarmestert"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-08-11 14:29:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-08-11 11:29:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=268536"
["menu_order"]=>
int(28151)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3361 (24) {
["ID"]=>
int(262646)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-07-24 15:13:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-07-24 12:13:42"
["post_content"]=>
string(780) "A Suceávában leszúrt rendőr esete következtében foganatosítandó intézkedésekről kért jelentést a kormányfő a belügyminisztertől. Mihai Tudose a délelőtt tárgyalt a rendőrök érdekképviseletével a rendőrök jogállásáról, a személyzeti, felszereltségi és egészségügyi biztosítási gondokról. Iulian Surugiu szakszervezeti vezető szerint megállapodtak, hogy másfél hónapon belül módosítják a rendőrök jogállását szabályozó rendelkezést, sürgősen vásárolnak 10 ezer személygépkocsit és az idén alkalmaznak négyezer rendőrt. Felkérték továbbá a kormányfőt, hogy a Főügyészségtől és a Belügyminisztériumtól kérjen magyarázatot a méltányos határidőn belül le nem zárt bűnügyi ügyekről."
["post_title"]=>
string(50) "A rendőrök gondjairól egyeztetett a kormányfő"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "a-rendorok-gondjairol-egyeztetett-a-kormanyfo"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-07-24 15:13:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-07-24 12:13:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=262646"
["menu_order"]=>
int(28153)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3394 (24) {
["ID"]=>
int(375618)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-08-06 13:32:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-08-06 11:32:12"
["post_content"]=>
string(393) "
Két
földrengés volt az éjszaka Vranceában. A Földfizikai intézet
szerint az első kéregmozgás éjfél után öt perccel történt,
erőssége 4,1 fokos volt, a másik 5,23 órakor volt, és 3,8 fokos
volt a Richter skálán. Az idei legerősebb földrengés január
9-én történt ugyancsak Vranceában és erőssége 4,4 fok volt.
"
["post_title"]=>
string(27) "Rengett a föld Vranceában"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(27) "rengett-a-fold-vranceaban-3"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-08-06 13:32:13"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-08-06 11:32:13"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375618"
["menu_order"]=>
int(28154)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3563 (24) {
["ID"]=>
int(268466)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-08-11 14:28:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-08-11 11:28:10"
["post_content"]=>
string(526) "A Román Rádiótársaság támogatásával holnap veszi kezdetét a Gaudeamus Könyvvásár Mamaian. Az augusztus 16-ig tartó rendezvényen több ezer könyvet lehet majd föllapozni, megvásárolni.
A könyvbarát turistákat naponta 15 és 23 óra között várják a könyves standok. A Gaudeamus Könyvvásár elsődleges célja, hogy támogassák a romániai könypiacot olyan rendezvények segítségével, amelyek vásári és kiállítási formában szorgalmazzák az olvasást és a könyvásárlást."
["post_title"]=>
string(38) "Gaudeamus Könyvvásár a tengerparton"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "gaudeamus-konyvvasar-a-tengerparton-2"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-08-11 14:28:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-08-11 11:28:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=268466"
["menu_order"]=>
int(28155)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3569 (24) {
["ID"]=>
int(375624)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-08-06 13:33:48"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-08-06 11:33:48"
["post_content"]=>
string(755) "
Óriási növekedés volt az üdülési csekkekkel kifizetett vendégéjszakáknál, tavalyhoz képest 269 százalékkal több foglalás, pontosabban 192.000 történt, a legkeresettebb üdülőhelyek a tengerparton, a Prahova völgyén, a fürdőhelyeken és a nagyvárosokban voltak.
Az egyik foglalási portál adatai szerint a június elejétől eltelt időszakban végzett foglalásokra a turisták átlagban 923 lejt fizettek üdülési csekkekkel. A legtöbb foglalás hétvégére szólt, 2-3 éjszakára két felnőttnek és két gyereknek, illetve 4-5 n apos üdülésre teljes ellátással.