A 2018. július 23-án kibocsátott, 146 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek a vasárnap tartott nyugtalottó-sorsoláson. A sorsoláson a 2018. július…
Continue Reading

A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten, verseket énekelnek, muzsikájuk sokszínű, a versekből következőek pedig sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja – olvashatjuk az együttes honlapján.
A Kaláka együttesről gondolom ennél többet nem is kell beszélnem, hiszen hallgatóink is jól ismerhetik megzenésített verseiket, a Kányádi Sándorral, Bogdán Zsolttal közös műsoraikat is. Az adventi időszakban a Kaláka együttes majdnem minden évben körútra érkezik Erdélybe. Idén, 19 év után ismét eljutottak Bukarestbe a Szabad-e ide bejönni betlehemmel című 1987-ben megjelent lemezükből készült műsorukkal. A bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban tartott adventi koncertet követően kértem mikrofon elé Gryllus Dánielt, a Kaláka együttes egyik alapítóját.
Kilencedik alkalommal szerveztek karácsonyi vásárt Kászon községben december közepén. A kézművesek felvonultatása mellett a község néptánccsoportjai az Őszirózsák nyugdíjas klub, a Nagykászoni egyházi kórus is megörvendeztette a vásárra érkezőket. Ott készült most következő összeállításunk, amelyben elsőnek az egyik szervezőt, Csűrös Zsoltot hallják.
A következő összeállításunkban hallgassák meg három erdélyi magyar történelmi egyházi vezető - Kovács Gergely római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református és Kovács István unitárius püspök - karácsonyi pásztorlevelét.

Karácsony környékén erősebbé válik az önzetlen szeretet jelenléte. Szívünk megnyitása adja a lehetőséget, hogy lelkünkbe tudjuk ezt fogadni, és gyarapodni tudjunk általa – állítja adásunk mai vendége, akivel már több ízben beszélgettünk a Natura Stúdióban a szakrális földrajzot kutatók látásmódjáról.
Balla Ede Zsolt szakrális-földrajz kutató egyik kötetében a székelyudvarhelyi Jézus Szíve kápolnát és a hozzá kapcsolódó szent helyeket ismerteti. A történelmi, egyháztörténeti, földrajzi múlt mellett – a Jézus szíve kápolna apropóján – a szerző tanításokat is megfogalmaz az emberhez méltó életről és a szív ébresztésének fontosságáról. Mai adásunkban őt kérjük meg, meséljen a Magura Kiadó gondozásában megjelent könyvéről.
Hallgassa meg a műsort!
A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten, verseket énekelnek, muzsikájuk sokszínű, a versekből következőek pedig sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja – olvashatjuk az együttes honlapján.
A Kaláka együttesről gondolom ennél többet nem is kell beszélnem, hiszen hallgatóink is jól ismerhetik megzenésített verseiket, a Kányádi Sándorral, Bogdán Zsolttal közös műsoraikat is. Az adventi időszakban a Kaláka együttes majdnem minden évben körútra érkezik Erdélybe. Idén, 19 év után ismét eljutottak Bukarestbe a Szabad-e ide bejönni betlehemmel című 1987-ben megjelent lemezükből készült műsorukkal. A bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban tartott adventi koncertet követően kértem mikrofon elé Gryllus Dánielt, a Kaláka együttes egyik alapítóját.
A 2018. július 23-án kibocsátott, 146 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek a vasárnap tartott nyugtalottó-sorsoláson. A sorsoláson a 2018. július…
Continue ReadingA bukaresti kormány költségvetési megszorításokkal próbálja ellehetetleníteni az elnöki hivatalt és így Románia nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését veszélyezteti – vélekedik Klaus Johannis. (tovább…)
Continue ReadingJúliusban 4,3 százalékra mérséklődött az éves infláció Romániában, ennek ellenére mégis nálunk volt a legmagasabb ez az érték az Európai Unióban – derül ki az Eurostat friss jelentéséből. (tovább…)
Continue ReadingTavaly közel 454 ezer lejes profitot termelt az Uber Romániában – a pénzügyminisztériumnak lejelentett mérleg szerint ezzel az Uber megtriplázta a nyereségét 2016-hoz képest. Az Ubernek Romániában több mint egymillió kliense van. Bukaresten kívül Kolozsváron, Brassóban és Temesváron is nyújt szolgáltatást. (tovább…)
Continue ReadingTöbb mint egymilliárd dollárt költ idén Románia különböző fegyverek, hadi felszerelések és katonai járművek beszerzésére. Minderre annak a tíz évre kiterjedő haderő-fejlesztési programnak a keretében kerül sor, amelyet a Legfelsőbb Védelmi Tanács egy évvel ezelőtt hagyott jóvá – jelentette be Mihai Fifor, védelmi miniszter a tárca féléves mérlegét ismertető sajtóértekezletén. (tovább…)
Continue ReadingA román határrendészet arra hívja fel az autósok figyelmét, hogy az augusztus 20-i nemzeti ünnep miatt ma este 23 óráig…
Continue ReadingA bukaresti főpolgármesteri hivatal bejelentette, augusztus elsején iktattak egy e-mailt, amelyben a határon túli románok szövetsége arról tájékoztatta a hivatalt,…
Continue Reading
Nemrég fejeződütt be a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CsTTE) által megálmodott és 2005-ben létesített tusnádi borvízmúzeum felújítása.
Continue ReadingHargita megyei kézművesek is részt vesznek Jeruzsálem egyik legnagyobb rendezvényén, a Nemzetközi Jeruzsálemi Művészeti és Kézműves Vásáron. Az augusztus 18-ig tartó eseményen harminc ország művészei mutatják be munkáikat. (tovább…)
Continue ReadingAbból kiindulva, hogy július-augusztus az üdülési főszezőn, mai adásunkban a turizmusé a főszerep.
Continue Reading
Adásunk első felében Székely Anna-Máriát, a Tăşuleasa Közösségi Szervezet ügyvezető elnökét, valamint Balázs József Attilát, a szervezet egyik önkéntesét kérdezzük. Ezt követően Molnár Krisztina összeállítását sugározzuk a koronkai levendulásban szervezett szüretről és nyílt napról.
Continue ReadingEurópában is egyedülálló, a művészettörténet legnagyobb impresszionista alkotóinak munkáit bemutató tárlat látható Debrecenben. A Modern és Kortárs Művészeti Központ, közismert nevén a MODEM, Impressziók című kiállítása szeptember 23-ig fogadja a látogatókat. (tovább…)
Continue Reading
Jánosi Csaba geológus © vt.cseke.ro[/caption]
A mai félórában - többek között - utánajárunk annak, hogy hogyan éltek együtt a borvízzel elődeink és hogyan élünk együtt vele ma, visszaemlékezünk Székelyföld hajdani fürdőkultúrájára, említést teszünk régi fürdőzési szokásokról és olyan forrásvizekről, amelyeket ma is gyógyvízként palackoznak.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/2018-07-11-Janosi-Csaba-II.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/2018-07-11-Janosi-Csaba-II.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(41) "Borvíz-e minden ásványvíz? (2. rész)"
["post_excerpt"]=>
string(174) "Nemrég fejeződütt be a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CsTTE) által megálmodott és 2005-ben létesített tusnádi borvízmúzeum felújítása."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "borviz-e-minden-asvanyviz-2-resz"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-14 14:58:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 11:58:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365137"
["menu_order"]=>
int(22584)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3500 (24) {
["ID"]=>
int(364928)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-08 13:10:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-08 10:10:10"
["post_content"]=>
string(652) "Hargita megyei kézművesek is részt vesznek Jeruzsálem egyik legnagyobb rendezvényén, a Nemzetközi Jeruzsálemi Művészeti és Kézműves Vásáron. Az augusztus 18-ig tartó eseményen harminc ország művészei mutatják be munkáikat.
A székely termékek és a Székely Termék mozgalom messze földön híresek, ennek okán a Hargita megyei kézműveseket Salamon Márton László, az izraeli Román Kulturális Intézet igazgatója hívta meg Jeruzsálem legnagyobb vásárára.
A 42-ik alkalommal megrendezett eseményen jelen van Józsa László korondi fazekas, Józsa Márta díszítő és Mara Zsuzsanna üvegfestő."
["post_title"]=>
string(36) "Hargitai kézművesek Jeruzsálemben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "hargitai-kezmuvesek-jeruzsalemben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-08 13:10:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-08 10:10:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364928"
["menu_order"]=>
int(22585)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3501 (24) {
["ID"]=>
int(365142)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-07-25 15:30:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-07-25 12:30:36"
["post_content"]=>
string(615) "Kolozsi Orsolya idegenvezető jóvoltából betekintést nyerünk a napjainkban egyre több turistát és gyógyulni vágyót vonzó tordai sóbányába, majd Tokaji Ferenc gyulai fürdőhelyekről beszél, végül Talpas János, Babes-Bolyai Tudományegyetem földrajz szakának adjunktusa az V. Erdélyi Magyar Vendéglátás és Turizmus Konferencia kapcsán nyilatkozik.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/2018-07-25-Laszlo-Tiboros-anyagok-turizmus.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/2018-07-25-Laszlo-Tiboros-anyagok-turizmus.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(55) "Erdélyi Magyar Vendéglátás és Turizmus Konferencia"
["post_excerpt"]=>
string(108) "Abból kiindulva, hogy július-augusztus az üdülési főszezőn, mai adásunkban a turizmusé a főszerep."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(50) "erdelyi-magyar-vendeglatas-es-turizmus-konferencia"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-14 14:55:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 11:55:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365142"
["menu_order"]=>
int(22586)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3502 (24) {
["ID"]=>
int(365123)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-27 15:30:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-27 12:30:56"
["post_content"]=>
string(1896) "A több mint 17 éves múltra visszatekintő Tășuleasa Social non-profit szervezet értékrendjéhez tartozik a szociális felelősségvállalás, az önkéntesség, a természet iránti tisztelet, valamint a fiatalok környezettudatos nevelése a szociális és természeti problémákba való beavatásuk révén. Fontosabb programjaik közé tartoznak a nagy volumenű erdőültetési akcióik, szemétszedési alkalmak, fiataloknak szóló különböző foglalkozások és hegyjáró iskolák szervezése és kivitelezése. Nemrégiben egy újabb, nagy horderejű, programról tett bejelentést a közösségi szervezet, amely tervbe vette egy - a spanyolországi El Camino zarándokút mintájára kialakított - Via Transilvanica nevű turistaút létesítését. A Via Transilvanica 950 kilométeren át futna Szörényvártól Putnáig. Székely Anna-Máriát, a Tăşuleasa Közösségi Szervezet ügyvezető elnökét, valamint Balázs József Attilát, a szervezet egyik önkéntesét Benedek Csilla kérdezte:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/Via-Transilvanica.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/Via-Transilvanica.ogg"][/audio]
A 2018-as év gyógynövénye, a valódi levendula több ezer éve ismert és használt gyógynövény. Erdélyben is egyre többen termesztik. Négy éve a koronkai Kovács Csaba és testvére, Szövérfi Karolina is, akik hobbiként kezdték, de már a családot, barátokat és szomszédokat is bevonják a levendula szüretelésébe, feldolgozásába. Idén először nyitották meg levendulásukat az érdeklődőknek, akik nagy számban érkeztek levendulát csodálni és szedni. Hallgassák meg Molnár Krisztina összeállítását:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/Koronkai-levendula.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/08/Koronkai-levendula.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(40) "Via Transilvanica & Koronkai levendulás"
["post_excerpt"]=>
string(323) "Adásunk első felében Székely Anna-Máriát, a Tăşuleasa Közösségi Szervezet ügyvezető elnökét, valamint Balázs József Attilát, a szervezet egyik önkéntesét kérdezzük. Ezt követően Molnár Krisztina összeállítását sugározzuk a koronkai levendulásban szervezett szüretről és nyílt napról. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "via-transilvanica-koronkai-levendulas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-14 14:28:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 11:28:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365123"
["menu_order"]=>
int(22587)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3503 (24) {
["ID"]=>
int(364926)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-08 13:09:09"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-08 10:09:09"
["post_content"]=>
string(851) "Európában is egyedülálló, a művészettörténet legnagyobb impresszionista alkotóinak munkáit bemutató tárlat látható Debrecenben. A Modern és Kortárs Művészeti Központ, közismert nevén a MODEM, Impressziók című kiállítása szeptember 23-ig fogadja a látogatókat.
A Johannesburgi Művészeti Galériából származó gyűjtemény több mint ötven műalkotásból áll. Monet, Degas, Cézanne, Van Gogh, Modigliani, Matisse, Picasso, Warhol, Lichtenstein és Francis Bacon mesterműveit 30 millió euróra biztosították.
A MODEM megbízásából, a Debrecen Nagyváradi Értesítő hírportál, augusztus 11-e és szeptember 23-a között, minden szombaton és vasárnap, utazást szervez Nagyváradról Debrecenbe, az évtized kiállítására.
Jelentkezni az impressziok@denagy.hu e-mailcímen lehet."
["post_title"]=>
string(22) "Debreceni impressziók"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(21) "debreceni-impressziok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-08 13:59:03"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-08 10:59:03"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364926"
["menu_order"]=>
int(22588)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3567 (24) {
["ID"]=>
int(365160)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-20 14:50:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-20 11:50:28"
["post_content"]=>
string(440) "A 2018. július 23-án kibocsátott, 146 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek a vasárnap tartott nyugtalottó-sorsoláson. A sorsoláson a 2018. július 1-je és 31-e között kiállított kasszabonok vehettek részt. A nyereményalap ezúttal is egymillió lej, amelyet legfeljebb száz nyertes között osztanak szét. Amennyiben száznál több nyertes nyugtát regisztrálnak, ezek között újabb sorsolást tartanak."
["post_title"]=>
string(34) "Újabb nyugtalottó-sorsolás volt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "ujabb-nyugtalotto-sorsolas-volt-2"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-20 14:50:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-20 11:50:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365160"
["menu_order"]=>
int(22576)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(37169)
["max_num_pages"]=>
int(3098)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "f4755ec13e7d09e87843d1dbb4e52871"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:c8961c3a60776e21088220c38d689953"
}