In memoriam Bodor Pál

Adásunkban a március 12-én elhunyt Bodor Pál író, újságíró, műfordítóra, a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak egykori főszerkesztőjére emlékezünk. Bejátszunk egy csaknem 12 évvel ezelőtt, 2005. július 28-án készült beszélgetést Bodor Pállal, aki éppen aznap ünnepelte 75 születésnapját. Az interjút Tomcsányi Mária, Bodor Pál egykori munkatársa és jó barátja készítette.
Tartsanak velünk. (tovább…)

Continue Reading

Nem jobb Skóciának külön

Theresa May brit miniszterelnök szerint minden gazdasági érv Skócia függetlenné válása ellen szól. May, aki a brit Konzervatív Párt skóciai tagozatának Glasgowban rendezett tavaszi kongresszusán szólalt fel ma, súlyos szavakkal bírálta a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt politikáját. (tovább…)

Continue Reading

Az államháztartási hiány nem haladja meg a 3 %-ot

A kormány biztosította az Európai Bizottságot arról, hogy az államháztartási hiány nem haladja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát. A pénzügyminisztérium közleményben reagált az Európai Bizottság múlt heti levelére, amelyben az uniós végrehajtó szerv aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a román államháztartási hiány túllépheti a GDP-arányos 3 százalékot. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3036 (53) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(437394) [1]=> int(437444) [2]=> int(437442) [3]=> int(437439) [4]=> int(437437) } ["paged"]=> int(2076) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(437394) [1]=> int(437444) [2]=> int(437442) [3]=> int(437439) [4]=> int(437437) } ["paged"]=> int(2076) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(0) "" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3088 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#2844 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (437394,437444,437442,437439,437437) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 24900, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3086 (24) { ["ID"]=> int(231295) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-21 14:30:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-21 12:30:38" ["post_content"]=> string(3233) "Adásunkban a március 12-én elhunyt Bodor Pál író, újságíró, műfordítóra, a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak egykori főszerkesztőjére emlékezünk. Bejátszunk egy csaknem 12 évvel ezelőtt, 2005. július 28-án készült beszélgetést Bodor Pállal, aki éppen aznap ünnepelte 75 születésnapját. Az interjút Tomcsányi Mária, Bodor Pál egykori munkatársa és jó barátja készítette. Tartsanak velünk. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/03/Mozaik2017-03-21.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/03/Mozaik2017-03-21.ogg"][/audio] Bodor Pál (Budapest, 1930. július 28. - 2017. március 12.) Bodor Pál 1930-ban született Budapesten. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. A bukaresti egyetem filozófia-lélektan karán kezdte meg tanulmányait, majd átiratkozott a kolozsvári Bolyai Egyetemre, szintén filozófia?lélektan szakra. Első írása 1946-ban a temesvári Szabad Szóban jelent meg. 1946 és 1948 között a temesvári Gaudeamus című diáklap szerkesztője, 1947-ben Páll Árpáddal, Sütő Andrással, stb. röpiratokat szerkesztett. Előbb a Romániai Magyar Szó, majd a kolozsvári Igazság szerkesztőségében dolgozott, 1951 novemberétől az Utunk rovatvezetője, majd 1967 februárjáig szerkesztőségi főtitkára. Közben a Gaál Gábor Irodalmi Kör irányítójaként a második Forrás-nemzedék új törekvéseit támogatta. 1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette; nevéhez fűződik ebben az időszakban a Magyar Klasszikusok, a Téka és a Fehér Könyvek sorozat, számos folklórkötet megjelentetése, nyelvészeti és művelődéstörténeti sorozatok megindítása s hazai műfordítók bevonása a Horizont című világirodalmi sorozatba. 1970-től 1979-ig a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője, az ő nevéhez fűződik a Román Televízió magyar adása sajátos műfajainak és későbbi munkatársi gárdájának kialakítása. 1979-ben, miután bebizonyosodott, hogy figyelik és lehallgatják, lemondott, s ezután az Előre című napilaphoz helyezték át azzal a megkötéssel: a nemzetiségi kérdésről nem írhat. Bodor Pál 1983-ban Budapestre költözött, ahol 1984-től a Magyar Nemzet, 1991-től a Népszabadság szerkesztője lett. Itt naponta jelentek meg jegyzetei, tárcái, publicisztikái Dirnus írói álnév alatt. Publicisztikái mellett több verseskötete is megjelent, és fordítóként is jelentőset alkotott. Írói álnevei: Diurnus, Tóth Balázs, Zaláni János, Bóra Gábor. Bodor Pál főbb művei: (Magyarországon): Kék folt (kisregény, 1981), Svájci villa (regény, 1985), Apám könyve, avagy haldoklás anyanyelven (regény, 1986), Az olvasás ihlete (esszék, 1988), Hazába kiáltott szó (publicisztika, 1989), Hogyan kell kastélyt építeni? (három kisregény, 1989), A hisztéria szükségállapota (1990), Erdélyi portrék (1991), A kíváncsiság mestersége (1999), Búcsúlevél nincs (2006). Bodor Pál temetése 2017. április 7-én lesz Budapesten." ["post_title"]=> string(22) "In memoriam Bodor Pál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "in-memoriam-bodor-pal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-22 11:52:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-22 09:52:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=231295" ["menu_order"]=> int(24668) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3028 (24) { ["ID"]=> int(224635) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-03 14:42:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-03 12:42:07" ["post_content"]=> string(860) "Lemondott ma a hat hét múlva esedékes francia elnökválasztási kampányban betöltött tisztségéről Thierry Solere, Francois Fillon konzervatív jelölt egyik szóvivője. A jobboldali képviselő a hatvanadik politikus, aki elhagyta a családtagjai feltételezett parlamenti állásaival megvádolt jobboldali jelölt kampánystábját. Közben a novemberi jobboldali elválasztáson második helyen végzett Alain Juppé, Bordeaux polgármesterének környezete jelezte: Juppé készen áll, hogy átvegye az elnökjelöltséget, ha Fillon mégis visszalép. Egy friss felmérés szerint ha most tartanák az elnökválasztást, Francois Fillon nem jutna be a második fordulóba, Alain Juppé viszont megnyerné az első fordulót Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti front elnöke és Emmanuel Macron független jelölt előtt." ["post_title"]=> string(36) "Újabb kilépés Fillon táborából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "ujabb-kilepes-fillon-taborabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-03 14:42:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-03 12:42:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=224635" ["menu_order"]=> int(24669) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3035 (24) { ["ID"]=> int(224615) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-03 14:41:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-03 12:41:33" ["post_content"]=> string(762) "Theresa May brit miniszterelnök szerint minden gazdasági érv Skócia függetlenné válása ellen szól. May, aki a brit Konzervatív Párt skóciai tagozatának Glasgowban rendezett tavaszi kongresszusán szólalt fel ma, súlyos szavakkal bírálta a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt politikáját. A kormányfő szerint Skócia szempontjából is minden gazdasági érv a brit unió fenntartását indokolja. A skót gazdaság a brit belső piacon négyszer akkora értékű kereskedelmet folytat, mint az Európai Unióval. A skót export számára az EU még csak nem is a második, hanem a harmadik legnagyobb piac az Egyesült Királyság és a világ más térségei után - hangsúlyozta Theresa May." ["post_title"]=> string(28) "Nem jobb Skóciának külön" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "nem-jobb-skocianak-kulon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-03 14:41:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-03 12:41:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=224615" ["menu_order"]=> int(24671) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3033 (24) { ["ID"]=> int(231255) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-18 10:42:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-18 08:42:17" ["post_content"]=> string(909) "A Nemzetközi Valutaalap szerint Románia költségvetési hiánya idén eléri a 3,7 százalékot, jövőre pedig 3,9 százalékos lesz. Reza Baqir a pénzintézet romániai képviselője azt mondta, a költségvetés merev struktúrára épül a korábbi eredményeket veszélybe sodorhatják az egymást követő lefaragások, valamint a nyugdíjak és bérek sorozatos emelése, amelyek a beruházások kárára történtek. A valutaalap számításai szerint, ha alkalmazzák a kormányprogramban foglalt összes intézkedést, ez a bruttó nemzeti össztermékhez viszonyítva 5,5 százalékos többletkiadást jelentene a következő három évben. A fenntartható gazdasági fejlődés érdekében Romániának át kell irányítania a politikáit a fogyasztásról a beruházásokra és a korrupcióellenes harc támogatására ? mondta a nemzetközi pénzintézet romániai képviselője." ["post_title"]=> string(40) "Nemzetközi figyelmeztetés Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "nemzetkozi-figyelmeztetes-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-18 10:42:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-18 08:42:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=231255" ["menu_order"]=> int(24672) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#2890 (24) { ["ID"]=> int(231235) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-18 10:41:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-18 08:41:48" ["post_content"]=> string(349) "Majdnem 300 új kanyarós megbetegedést regisztráltak ezen a héten és ezzel 3799-re emelkedett az igazolt kanyarós esetek száma a betegség tavaly februári megjelenése óta ? közölte az Országos Közegészségügyi Intézet. A legutóbbi összesítés óta nem volt újabb halálos eset. A kanyaró eddig 17 halálos áldozatot követelt." ["post_title"]=> string(36) "Több százan megbetegedtek a héten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "tobb-szazan-megbetegedtek-a-heten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-18 10:41:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-18 08:41:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=231235" ["menu_order"]=> int(24674) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#2853 (24) { ["ID"]=> int(231215) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-18 10:41:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-18 08:41:20" ["post_content"]=> string(533) "Romániában nincs raktáron a B hepatitisz elleni védőoltás ? jelentette be az egészségügyi miniszter. Florian Bodog szerint a gyártási vonallal vannak gondok. Ugyanakkor a tárcavezető figyelmeztetett, hogy a kanyaró ellen továbbra is a védőoltás a legjobb megelőzési módszer, ezekből pedig elégséges tartalékokkal rendelkeznek a klinikák és a kórházak. Az egészségügyi miniszter ugyanakkor elmondta, hogy a hónap végéig megérkeznek a hexavalens oltások is, amelyek jelenleg hiányoznak." ["post_title"]=> string(30) "Oltáshiány van az országban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "oltashiany-van-az-orszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-18 10:41:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-18 08:41:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=231215" ["menu_order"]=> int(24676) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#2852 (24) { ["ID"]=> int(231195) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-18 10:40:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-18 08:40:52" ["post_content"]=> string(366) "Törölte a Iasiból Madridba és Münchenbe repülő járatait a TAROM. A légitársaság a repülőgépek hiányával indokolta az intézkedést. Mint ismeretes, tavaly ősszel az állami légitársaság két repülőgépétől vált meg, mert azok túl régiek voltak. A Tarom jelenlegi flottája 21 gépből áll, amelyből kettő mindig karbantartás alatt van." ["post_title"]=> string(44) "Két nemzetközi járatát törölte a TAROM" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "ket-nemzetkozi-jaratat-torolte-a-tarom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-18 10:40:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-18 08:40:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=231195" ["menu_order"]=> int(24678) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#2894 (24) { ["ID"]=> int(224475) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-02 14:47:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-02 12:47:28" ["post_content"]=> string(872) "Jövő év elsejétől a települési önkormányzatok esetében lakosonként 750 lejes küszöbértékkel számolnak a helyi önkormányzatok működésekor. 'Ha ezt a 750 lej/fő bevételt nem képes saját forrásból megvalósítani a település polgármesteri hivatala, azután merül fel a költségvetés kiegyensúlyozása a központi költségvetésből, vagy a hozzáadottérték-adóból (TVA) visszaosztott összegekből' - jelentette be tegnap esti sajtóértekezletén Sevil Shhaideh, miniszterelnök-helyettes, regionális fejlesztési, közigazgatási és európai alapok minisztere. A miniszterelnök-helyettes szerint úgy változtatnának a pénzügyi törvényen, hogy 2018-tól  a jövedelmi adó a helyi költségvetés forrása legyen. Ez lesz az első jelentős módosítása a pénzügyi törvénynek' ? tette hozzá Shhaideh." ["post_title"]=> string(63) "2018-tól lakosonkénti 750 lejes küszöbértékkel számolnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "2018-tol-lakosonkenti-750-lejes-kuszobertekkel-szamolnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-02 14:47:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-02 12:47:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=224475" ["menu_order"]=> int(24679) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#2895 (24) { ["ID"]=> int(231175) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-18 10:40:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-18 08:40:31" ["post_content"]=> string(966) "Az Egyesült Államok és Németország közös érdekeit hangsúlyozta Angela Merkel német kancellárral tartott közös sajtóértekezletén tegnap a washingtoni Fehér Házban Donald Trump amerikai elnök. Donald Trump és Angela Merkel első ízben találkozott egymással. Az amerikai megerősítette: az új washingtoni kormányzat változatlanul támogatja a NATO-t, de megismételte: szükségesnek tartja valamennyi NATO-tagállam növekvő mértékű anyagi hozzájárulását az Észak-atlanti szervezethez. Donald Trump köszönetet mondott a német kancellárnak az ukrajnai válság békés rendezése érdekében tett erőfeszítésekért, és ezzel kapcsolatban megemlítette a francia elnök, Francois Hollande szerepét is. Az elnök hangsúlyozta a terrorizmus elleni küzdelem fontosságát és ismételten hitet tett a határok ellenőrzése mellett. A bevándorlás nem jog, az állampolgárok biztonsága az első" - jelentette ki." ["post_title"]=> string(47) "A német kancellárt fogadta az amerikai elnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "a-nemet-kancellart-fogadta-az-amerikai-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-18 10:40:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-18 08:40:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=231175" ["menu_order"]=> int(24680) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#2896 (24) { ["ID"]=> int(224455) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-02 14:46:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-02 12:46:58" ["post_content"]=> string(998) "Ezt Klaus Iohannis államfő szögezte le tegnap, amikor Bukarestben fogadta Joseph Muscatot, az unió soros elnökségét ellátó Málta miniszterelnökét. Az utóbbi időben felmerült egy koncentrikus körökből álló unió létrehozása. Ha ilyen elvek mentén szerveznék újjá az uniót, az valójában az európai projekt szétesését jelentené - vélekedett Johannis. A Brexitről szólván Johannis az uniós tagországok egységes fellépésének szükségességét hangoztatta. Muscat  Sorin Grindeanu miniszterelnökkel is találkozott tegnap. Megbeszélésükön a román kormányfő azt szorgalmazta, hogy az unió - a déli mellett - a keleti szomszédságra is fordítson kiemelt figyelmet, erősítse kétoldalú kapcsolatait keleti partnereivel. A bukaresti vezetők jelezték: érdekeltek a máltai elnökség tapasztalatainak megismerésében, tekintettel arra, hogy 2019 első felében Románia tölti majd be az Európai Unió soros elnökségét." ["post_title"]=> string(69) "Románia határozottan ellenzi a többsebességes Európa gondolatát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "romania-hatarozottan-ellenzi-a-tobbsebesseges-europa-gondolatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-02 14:50:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-02 12:50:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=224455" ["menu_order"]=> int(24681) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#2901 (24) { ["ID"]=> int(231155) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-18 10:39:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-18 08:39:53" ["post_content"]=> string(704) "Az amerikai Igazságügyi minisztérium tegnap este bejelentette, hogy megfellebbezi azokat a bírói döntéseket, amelyekkel elfüggesztették a beutazási korlátozásokról szóló elnöki rendeletet. Csütörtökön a marylandi Greenbeltben, szerdán pedig Hawaii fővárosában, Honoluluban hozott döntést egy szövetségi bíró Donald Trump amerikai elnök második rendeletének befagyasztásáról. Az elnök január végén terjesztette elő a rendelet első változatát, amelyet szintén felfüggesztettek, majd - éppen a jogi aggályok miatt - kiadott egy új változatot, amelynek március 16-án kellett volna életbe lépnie. Ezt több szövetségi államban megtámadták." ["post_title"]=> string(45) "Ismét bíróság előtt a beutazási tilalom" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ismet-birosag-elott-a-beutazasi-tilalom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-18 10:39:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-18 08:39:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=231155" ["menu_order"]=> int(24682) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#2872 (24) { ["ID"]=> int(224435) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-02 14:46:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-02 12:46:29" ["post_content"]=> string(1005) "A kormány biztosította az Európai Bizottságot arról, hogy az államháztartási hiány nem haladja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát. A pénzügyminisztérium közleményben reagált az Európai Bizottság múlt heti levelére, amelyben az uniós végrehajtó szerv aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a román államháztartási hiány túllépheti a GDP-arányos 3 százalékot. Az Agerpres beszámolója szerint a román és az uniós számítások az eltérő becslési metodológia alkalmazása miatt térnek el egymástól. Az Európai Bizottság a múlt szerdán tizenkét uniós tagországnál tárt fel makrogazdasági egyensúlyhiányt. Ezek között nem szerepelt Románia, Bukarestnek csak levélben fejezte ki aggodalmát Brüsszel. Brüsszel és Bukarest várakozásai az idei gazdasági növekedést illetően is eltérőek, miközben Brüsszel 4,4 százalékos gazdasági növekedéssel számol, addig Bukarest 5,2 százalékos GDP-bővülést vár." ["post_title"]=> string(53) "Az államháztartási hiány nem haladja meg a 3 %-ot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "az-allamhaztartasi-hiany-nem-haladja-meg-a-3-ot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-02 14:46:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-02 12:46:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=224435" ["menu_order"]=> int(24683) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3086 (24) { ["ID"]=> int(231295) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-03-21 14:30:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-03-21 12:30:38" ["post_content"]=> string(3233) "Adásunkban a március 12-én elhunyt Bodor Pál író, újságíró, műfordítóra, a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak egykori főszerkesztőjére emlékezünk. Bejátszunk egy csaknem 12 évvel ezelőtt, 2005. július 28-án készült beszélgetést Bodor Pállal, aki éppen aznap ünnepelte 75 születésnapját. Az interjút Tomcsányi Mária, Bodor Pál egykori munkatársa és jó barátja készítette. Tartsanak velünk. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/03/Mozaik2017-03-21.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/03/Mozaik2017-03-21.ogg"][/audio] Bodor Pál (Budapest, 1930. július 28. - 2017. március 12.) Bodor Pál 1930-ban született Budapesten. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. A bukaresti egyetem filozófia-lélektan karán kezdte meg tanulmányait, majd átiratkozott a kolozsvári Bolyai Egyetemre, szintén filozófia?lélektan szakra. Első írása 1946-ban a temesvári Szabad Szóban jelent meg. 1946 és 1948 között a temesvári Gaudeamus című diáklap szerkesztője, 1947-ben Páll Árpáddal, Sütő Andrással, stb. röpiratokat szerkesztett. Előbb a Romániai Magyar Szó, majd a kolozsvári Igazság szerkesztőségében dolgozott, 1951 novemberétől az Utunk rovatvezetője, majd 1967 februárjáig szerkesztőségi főtitkára. Közben a Gaál Gábor Irodalmi Kör irányítójaként a második Forrás-nemzedék új törekvéseit támogatta. 1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette; nevéhez fűződik ebben az időszakban a Magyar Klasszikusok, a Téka és a Fehér Könyvek sorozat, számos folklórkötet megjelentetése, nyelvészeti és művelődéstörténeti sorozatok megindítása s hazai műfordítók bevonása a Horizont című világirodalmi sorozatba. 1970-től 1979-ig a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője, az ő nevéhez fűződik a Román Televízió magyar adása sajátos műfajainak és későbbi munkatársi gárdájának kialakítása. 1979-ben, miután bebizonyosodott, hogy figyelik és lehallgatják, lemondott, s ezután az Előre című napilaphoz helyezték át azzal a megkötéssel: a nemzetiségi kérdésről nem írhat. Bodor Pál 1983-ban Budapestre költözött, ahol 1984-től a Magyar Nemzet, 1991-től a Népszabadság szerkesztője lett. Itt naponta jelentek meg jegyzetei, tárcái, publicisztikái Dirnus írói álnév alatt. Publicisztikái mellett több verseskötete is megjelent, és fordítóként is jelentőset alkotott. Írói álnevei: Diurnus, Tóth Balázs, Zaláni János, Bóra Gábor. Bodor Pál főbb művei: (Magyarországon): Kék folt (kisregény, 1981), Svájci villa (regény, 1985), Apám könyve, avagy haldoklás anyanyelven (regény, 1986), Az olvasás ihlete (esszék, 1988), Hazába kiáltott szó (publicisztika, 1989), Hogyan kell kastélyt építeni? (három kisregény, 1989), A hisztéria szükségállapota (1990), Erdélyi portrék (1991), A kíváncsiság mestersége (1999), Búcsúlevél nincs (2006). Bodor Pál temetése 2017. április 7-én lesz Budapesten." ["post_title"]=> string(22) "In memoriam Bodor Pál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "in-memoriam-bodor-pal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-03-22 11:52:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-03-22 09:52:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=231295" ["menu_order"]=> int(24668) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31157) ["max_num_pages"]=> int(2597) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "d1750545828652808e70da93ae2d759b" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }