A Székelyföldi Jégkorong Akadémia új létesítmények alapkövét ünnepélyes keretek között tették le a múlt pénteken a Hargita megyei településen.
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3458 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia új létesítmények alapkövét ünnepélyes keretek között tették le a múlt pénteken a Hargita megyei településen.
Continue Reading
A dél-romániai református gyülekezetek élete a karantén alatt.
Continue Reading
Június 23-án volt az olimpiai világnap, július 2-án pedig a sportújságírók napját ünnepeljük. Ahogy már sejthető, ma sportos téma lesz, főként azért, mert személyesen érint. 2006-ban kóstoltam bele először a sportújságírásba, és azóta is űzöm. Jelenleg egy hetilap sportszerkesztője vagyok, szeretem a munkám, az elmúlt két-három hónap viszont komolyan megdolgoztatott: nehéz olyan dologról írni, ami épphogy létezik.
(tovább…) Continue Reading
A monszun idején heves esőzések csapnak le a régióra.
Continue Reading
Az USR-PLUS Szövetséget tegnap jegyezték be hivatalosan a pártjegyzékbe, miután a bukaresti törvényszék elutasított két óvást.
Continue Reading
A harmadik versenynap előadói: Andrian Harabaru (gordonka), Vlad Rațiu (nagybőgő) és Alina Dragnea – Tudor Scripcariu (ének-zongora). A díjkiosztó gála holnap, június 26-án 18 órától lesz, ugyancsak virtuális térben.
Continue Reading
iltakoznak ma közzétett közös állásfoglalásukban a lengyel szejm és a balti országok parlamentjei külügyi bizottságainak elnökei az ellen, hogy az orosz alsóház (Állami Duma) vitára bocsátja a Molotov-Ribbentrop-paktumot elítélő 1989-es szovjet határozat érvénytelenítéséről szóló tervezetet.
Continue Reading
Több ezren tüntettek a kormány ellen az államiság napjának 29. évfordulójára rendezett állami megemlékezés napján.
Continue ReadingEddig országszerte több mint 663 és fél ezer tesztet végeztek – Eddig országszerte több mint 663 és fél ezer tesztet végeztek.
Continue Reading
Megnyithatnak a filmszínházak, uszodák, kaszinók, vidámparkok, koncerttermek, szaunák, sportcentrumok.
Continue Reading
Ha a járványhelyzet megengedi és a kormány döntése ezt lehetővé teszi, akkor az augusztus 20-ai Szent István-napi rendezvények megtartására már lesz lehetőség – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Continue Reading
Révész Máriusz kormánybiztos szerint komoly igény van a kerékpáros infrastruktúra továbbfejlesztésére.
Continue ReadingA Székelyföldi Jégkorong Akadémia új létesítmények alapkövét ünnepélyes keretek között tették le a múlt pénteken a Hargita megyei településen. A magyar kormány támogatásával épülő kollégiumban 72 diák lakhat a jövőben. Biró István összeállítása.
A karantén megpróbáltatást jelentett minden egyháznak, hiszen a templomok bezártak. Bíró Tivadar szőlőskerti református lelkipásztort az elmúlt három hónap történéseiről kérdeztem, arról, hogy mit jelentett a bukaresti Szőlőskerti és általában azoknak a dél-romániai református gyülekezeteknek a karantén, ahol Bíró Tivadar lelkipásztori szolgálatot teljesít.
Június 23-án volt az olimpiai világnap, július 2-án pedig a sportújságírók napját ünnepeljük. Ahogy már sejthető, ma sportos téma lesz, főként azért, mert személyesen érint. 2006-ban kóstoltam bele először a sportújságírásba, és azóta is űzöm. Jelenleg egy hetilap sportszerkesztője vagyok, szeretem a munkám, az elmúlt két-három hónap viszont komolyan megdolgoztatott: nehéz olyan dologról írni, ami épphogy létezik.
De nem szeretnék többet magamról mesélni, helyette inkább felvázolom, hogy mit is takar a sportnyelv. A Nyelvművelő szótárban ez olvasható róla: „Mivel a sportok többsége össznépi, szókincsük nem pusztán szakszavak készlete. Ha mégis elkülönül a köznyelvtől, általában zsargonszerűvé is süllyed. Féltő gonddal kell tehát óvnunk mind az általános sportnyelvben, mind az egyes sportágak nyelvében meghonosodott magyar szavakat a »visszaidegenítéstől«, az eredeti idegen terminológia helyreállításától.”
Mégis mióta beszélünk magyar sportnyelvről? Az 1903-ban alakult Nemzeti Sport 1931-ben pályázatot írt ki az olvasóinak „Tessék magyar szavakat keresni a sport fogalmainak kifejezésére” címmel. Mi volt a teendő? A szerkesztők bizonyos idegen (többnyire angol) eredetű sportszavak magyarítására buzdították az érdeklődőket, majd a figyelemkeltő megoldási javaslatokat, illetve a pályázat nyerteseinek nevét közölték a lapban. Az ötleteket akkor kizárólag a Nemzeti Sport munkatársai minősítették, 1935-től viszont a nyelvészek is bekapcsolódtak sajátos mozgalomba.
A szakemberek által használhatónak tartott kifejezéseket az újságírók beépítették a cikkekbe, így népszerűsítve azokat a sportrajongók és a szélesebb közönség körében. A mozgalomnak köszönhetően 1940-ig körülbelül százötven-kétszáz magyarítás került a köznyelvbe. A változást két mondattal érzékeltetném: „A center brilliánsan plasszírozott penaltyját a goalkeeper bravúros robinzonáddal kiboxolta kornerre.” „A középcsatár remekül helyezett büntetőrúgását a kapus a levegőben úszva szögletre öklözte.” Az első a sportnyelvújítás előtt szórakoztatta az olvasókat, a második pedig a mozgalom után. Főként azért volt szükség az újításra, mivel az 1910-es, ’20-as évekre aggasztóan megnőtt az idegen szavak aránya a korabeli magyarországi sportnyelvben. Sajnos lassan a mai rész végéhez érünk, ezért csak egy-két példát említenék még: a dribliz helyébe a cselez lépett, a szurkoló pedig a drukker szinonimája lett.
Huszonhárom ember meghalt, tíz másik megsérült, amikor a heves esőzés és mennydörgés kísérte viharban villámcsapás érte őket ma India keleti részében. A halottak között 13 ember egy farmon dolgozott Patnától 175 kilométerre északra, Gopalgandzs körzetben - számolt be egy helyi tisztviselő. A sérülteket kórházba szállították. A monszun idején heves esőzések csapnak le a régióra.
Egy hasonló esetnél tavaly júliusban 39 ember halt meg villámcsapásban Bihár államban, ugyancsak a monszun időszakában. A heves esőzések általában a monszunidőszak végén érik el Indiát.
A monszun és a heves ciklonok miatt tavaly júliustól novemberig mintegy 2450 ember halt meg a lezúduló árvizekben és földcsuszamlásokban.
" ["post_title"]=> string(58) "Indiában sokan meghaltak villámcsapások következtében" ["post_excerpt"]=> string(59) "A monszun idején heves esőzések csapnak le a régióra. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "indiaban-sokan-meghaltak-villamcsapasok-kovetkezteben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-25 13:39:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 10:39:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389062" ["menu_order"]=> int(24987) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(389057) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-25 13:17:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 10:17:31" ["post_content"]=> string(516) "A fővárosi törvényszék elfogadta a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártja (PLUS) által benyújtott kérést, így az USR-PLUS Szövetséget hivatalosan bejegyezték, tájékoztat az USR ma kiadott közleménye.
Az USR-PLUS Szövetséget tegnap jegyezték be hivatalosan a pártjegyzékbe, miután a bukaresti törvényszék elutasított két óvást.
" ["post_title"]=> string(71) "Hivatalosan is bejegyezték a pártjegyzékbe az USR-PLUS Szövetséget" ["post_excerpt"]=> string(139) "Az USR-PLUS Szövetséget tegnap jegyezték be hivatalosan a pártjegyzékbe, miután a bukaresti törvényszék elutasított két óvást." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "hivatalosan-is-bejegyeztek-a-partjegyzekbe-az-usr-plus-szovetseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-26 09:15:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-26 06:15:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389057" ["menu_order"]=> int(24988) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(389050) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-25 13:02:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 10:02:26" ["post_content"]=> string(1893) "A bukaresti Balassi Intézet márkanevévé vált Magyar Zene Fesztiválra idén a világjárvány miatt rendhagyó módon, online kerül sor. Ez azt jelenti, hogy a fesztivál három versenynapja alatt, június 23-25. között, délutánonként 6 órától megosztják az intézet és a Magyar Zene Fesztivál facebook-odalán a fiatal romániai muzsikusok által beküldött videofelvételeket. A mai versenynap előadói: Andrian Harabaru (gordonka), Vlad Rațiu (nagybőgő) és Alina Dragnea – Tudor Scripcariu (ének-zongora). A közönséget arra kérik, hogy a 20-25 perces videóműsor alatt szavazzon kedvencére.
A díjak átadására holnap, június 26-án 18 órától kerül sor, ugyancsak virtuális térben. A díjkiosztó meghívottja Ionuţ Diaconu, a fesztivál egykori első díjasa, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem utolsóéves zongoraszakos hallgatója lesz. A mini online-koncerttel a 25 évvel ezelőtt, 1995-ben elhunyt Fischer Annie zongoraművésznőre, Beethoven világszinten elismert kiváló tolmácsolójára emlékeznek.
A 16. Magyar Zene Fesztivál első három helyezettje és különdíjasa (Bács Lajos emlékdíj) koncertlehetőséget nyer valamely külföldi magyar intézetben (Római Magyar Akadémia, a Párizsi Magyar Intézet, a Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálata, valamint a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem), illetve megkapja az ehhez tartozó fellépti díjat. A közönségdíjas a bukaresti Balassi Intézetben adhat majd karácsonyi koncertet. A Bács Lajos emlékdíjas pedig 2021. januárjában is felléphet a bukaresti intézetben, mégpedig a neves karmester születésnapja alkalmából szervezendő egészestés emlékkoncerten.
" ["post_title"]=> string(62) "Ma van a bukaresti Magyar Zene Fesztivál utolsó versenynapja" ["post_excerpt"]=> string(235) "A harmadik versenynap előadói: Andrian Harabaru (gordonka), Vlad Rațiu (nagybőgő) és Alina Dragnea – Tudor Scripcariu (ének-zongora). A díjkiosztó gála holnap, június 26-án 18 órától lesz, ugyancsak virtuális térben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "ma-van-a-bukaresti-magyar-zene-fesztival-utolso-versenynapja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-25 13:04:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 10:04:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389050" ["menu_order"]=> int(24989) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(389048) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-25 12:59:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 09:59:17" ["post_content"]=> string(1079) "Tiltakoznak ma közzétett közös állásfoglalásukban a lengyel szejm és a balti országok parlamentjei külügyi bizottságainak elnökei az ellen, hogy az orosz alsóház (Állami Duma) vitára bocsátja a Molotov-Ribbentrop-paktumot elítélő 1989-es szovjet határozat érvénytelenítéséről szóló tervezetet.
A lengyel, észt, lett és litván bizottsági elnökök nyugtalanítónak nevezik az Alekszej Zsuravljov orosz parlamenti képviselő, a Kreml-barát Rogyina (Haza) párt elnöke által minap benyújtott tervezetet. Ennek értelmében az Állami Duma érvénytelenítené azt a határozatot, melyben 1989. december 24-én a Szovjetunió Népi Küldötteinek Kongresszusa elítélte a Molotov-Ribbentrop-paktum és más megállapodások aláírását a náci Németországgal.
A közös állásfoglalás szerint Zsuravljov kezdeményezése "a történelmi revizionizmus sajnálatos kísérlete".
" ["post_title"]=> string(96) "Tiltakoznak a Molotov-Ribbentrop-paktum tervezett orosz átértelmezése ellen a balti országok" ["post_excerpt"]=> string(323) "iltakoznak ma közzétett közös állásfoglalásukban a lengyel szejm és a balti országok parlamentjei külügyi bizottságainak elnökei az ellen, hogy az orosz alsóház (Állami Duma) vitára bocsátja a Molotov-Ribbentrop-paktumot elítélő 1989-es szovjet határozat érvénytelenítéséről szóló tervezetet. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(92) "tiltakoznak-a-molotov-ribbentrop-paktum-tervezett-orosz-atertelmezese-ellen-a-balti-orszagok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-25 12:59:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 09:59:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389048" ["menu_order"]=> int(24990) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(389046) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-25 12:55:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 09:55:56" ["post_content"]=> string(1378) "A megosztottság jegyében telt tegnap az államiság napjának 29. évfordulójára rendezett állami megemlékezés Szlovéniában, több ezren tüntettek a kormány ellen - jelentette a szlovén közszolgálati televízió.
Marjan Sarec korábbi kormányfő még kedden bejelentette, hogy nem vesz részt a hivatalos állami megemlékezésen, amelyet a kormány és Borut Pahor államfő rendezett tegnap este. Igazi "népi ünnepnek" azt az "alternatív" rendezvényt nevezte, amelyet a kormány ellen hetek óta tüntető civil szervezetek és a kultúra területén tevékenykedő személyek szerveztek az állami ünnep előtt. Sarec szerint Janez Jansa kormányfő jobbközép koalíciós kormánya " illegitim", a tüntetések pedig indokoltak a kabinet "nem demokratikus" működése és a koronavírus-járvány alatt hozott döntése miatt.
Szlovéniában hetek óta minden pénteken több ezren tüntetnek a kormány és a járvány megfékezésére elfogadott kormányzati intézkedések ellen. Jansa úgy véli, a megmozdulások szervezettek, és a "szélsőbaloldal" áll mögötte, így próbálják megbuktatni a kormányt, amely szerinte kiválóan kezelte a járványt és jól vezeti az országot.
" ["post_title"]=> string(64) "A megosztottság jegyében telt az állami ünnep Szlovéniában" ["post_excerpt"]=> string(127) "Több ezren tüntettek a kormány ellen az államiság napjának 29. évfordulójára rendezett állami megemlékezés napján." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "a-megosztottsag-jegyeben-telt-az-allami-unnep-szloveniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-26 09:25:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-26 06:25:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389046" ["menu_order"]=> int(24991) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(389059) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-25 13:29:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 10:29:04" ["post_content"]=> string(731) "Mostanáig 17 906 koronavírusból meggyógyult személyt, és 25 286 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt 24 órában 460-al nőtt az igazolt esetek száma, és 10-el a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 1 565-re emelkedett. Ugyanakkor 1 149 személy van intézményes karanténban, további 72 658 otthoni elkülönítésben orvosi megfigyelés alatt. Jelenleg 199 személyt ápolnak az intenzív osztályokon. Eddig országszerte több mint 663 és fél ezer tesztet végeztek.
" ["post_title"]=> string(148) "GCS: 400 fölé emelkedett az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma, 515 személyt az elmúlt napban nyilvánítottak gyógyultnak" ["post_excerpt"]=> string(138) " Eddig országszerte több mint 663 és fél ezer tesztet végeztek - Eddig országszerte több mint 663 és fél ezer tesztet végeztek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(136) "gcs-400-fole-emelkedett-az-egy-nap-alatt-regisztralt-koronavirusos-esetek-szama-515-szemelyt-az-elmult-napban-nyilvanitottak-gyogyultnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-25 13:29:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 10:29:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389059" ["menu_order"]=> int(24992) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(389043) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-25 12:49:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 09:49:54" ["post_content"]=> string(982) "Belgiumban július elejétől tovább enyhítenek a koronavírus-járvány okán bevezetett korlátozásokon, aminek köszönhetően megnyithatnak az ország filmszínházai, uszodái, kaszinói, vidámparkjai és koncerttermei.
Hollandiában a szaunák, sportcentrumok, nyilvánosházak várják majd ekkortól a vendégeket. Az enyhítések értelmében Belgiumban a privát közösségi találkozók engedélyezett létszáma 15 főre bővül, beltéri eseményeken 200, kültérin nem több mint 400 fő vehet részt. A lazításokat Sophie Wilmés belga kormányfő jelentette be.
A szomszédos Hollandiában Mark Rutte miniszterelnök bejelentése szerint az új szabályok értelmében a beltéri helyiségekben nem több mint 100 ember gyűlhet össze, míg kültéren legfeljebb 250 ember tartózkodhat egyszerre.
" ["post_title"]=> string(84) "Belgiumban és Hollandiában július elejétől tovább enyhítik a korlátozásokat" ["post_excerpt"]=> string(109) "Megnyithatnak a filmszínházak, uszodák, kaszinók, vidámparkok, koncerttermek, szaunák, sportcentrumok." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "belgiumban-es-hollandiaban-julius-elejetol-tovabb-enyhitik-a-korlatozasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-25 12:49:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 09:49:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389043" ["menu_order"]=> int(24993) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(389041) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-25 12:41:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 09:41:46" ["post_content"]=> string(656) "Július közepén lehet kormányzati döntés a nagyrendezvények megtartásáról, amelyre augusztus 15-ig nincs lehetőség - közölte ma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Ha a járványhelyzet megengedi és a kormány döntése ezt lehetővé teszi, akkor az augusztus 20-ai Szent István-napi rendezvények megtartására már lesz lehetőség - mondta. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormány célja továbbra is az, hogy annyi munkahelyet sikerüljön teremteni, amennyi a vírus miatt megszűnt - közölte.
" ["post_title"]=> string(71) "Magyarország: Július közepén lehet döntés a nagyrendezvényekről" ["post_excerpt"]=> string(239) "Ha a járványhelyzet megengedi és a kormány döntése ezt lehetővé teszi, akkor az augusztus 20-ai Szent István-napi rendezvények megtartására már lesz lehetőség - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "magyarorszag-julius-kozepen-lehet-dontes-a-nagyrendezvenyekrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-25 12:41:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 09:41:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389041" ["menu_order"]=> int(24994) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(389039) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-25 12:36:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 09:36:59" ["post_content"]=> string(464) "Sokan nem tudják, de az Európai Unió 28 országát vizsgálva - Hollandia és Dánia után - Magyarország a harmadik helyen áll a mindennapos kerékpáros közlekedés részarányát tekintve – mondta ma az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Fejér megyei Gorsium-kerékpárút átadásán. Révész Máriusz szerint komoly igény van a kerékpáros infrastruktúra továbbfejlesztésére.
" ["post_title"]=> string(112) "Magyarország harmadik a mindennapos kerékpáros közlekedés részarányát tekintve az EU 28 országa közül" ["post_excerpt"]=> string(113) "Révész Máriusz kormánybiztos szerint komoly igény van a kerékpáros infrastruktúra továbbfejlesztésére." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(101) "magyarorszag-harmadik-a-mindennapos-kerekparos-kozlekedes-reszaranyat-tekintve-az-eu-28-orszaga-kozul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-25 12:36:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 09:36:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389039" ["menu_order"]=> int(24995) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(388956) ["post_author"]=> string(3) "229" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-25 15:40:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-25 12:40:00" ["post_content"]=> string(514) "A Székelyföldi Jégkorong Akadémia új létesítmények alapkövét ünnepélyes keretek között tették le a múlt pénteken a Hargita megyei településen. A magyar kormány támogatásával épülő kollégiumban 72 diák lakhat a jövőben. Biró István összeállítása.