Módosításokkal fogadta el a képviselőház a „karanténtörvény” tervezetét

Első házként tárgyalta, valamint nagy szavazattöbbséggel elfogadta a képviselőház csütörtök este a járványhelyzetben bevezethető egészségvédelmi intézkedésekről szóló törvénytervezetet. Ha a jogszabályt a szenátus is elfogadja és az államfő is kihirdeti, akkor a hatóságoknak ismét lesz jogalapjuk a Covid–19-betegek és a fertőzésgyanús személyek kórházba utalására, otthoni elkülönítésére, illetve hatósági karanténba elhelyezésére.

(tovább…) Continue Reading

Európai polgári kezdeményezések – határidők meghosszabbítva

Az Európai Unió tagállamait tömörítő Tanáccsal és az Európai Bizottsággal lebonyolított tárgyalást követően, amelyet Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő vezetett, az Európai Parlament csütörtökön 684 szavazattal, hét ellenszavazat és három tartózkodás mellett elfogadta a Bizottság által benyújtott és a Parlament által módosított javaslatot az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó határidők meghosszabbításáról.

(tovább…) Continue Reading
object(WP_Query)#3828 (55) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(470076) [1]=> int(470070) [2]=> int(470084) [3]=> int(470083) [4]=> int(470082) } ["paged"]=> int(1894) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(470070) [1]=> int(470076) [2]=> int(470082) [3]=> int(470083) [4]=> int(470084) } ["paged"]=> int(1894) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3827 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3756 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (470070,470076,470082,470083,470084) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 22716, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3825 (24) { ["ID"]=> int(389763) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-10 14:26:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 11:26:15" ["post_content"]=> string(2037) "

Az Uniós intézményekkel való egyeztetést követően, Romániának szándékában áll megtámadni az Európai Unió bíróságán a Mobilitás 1-es csomagot, amely közúti fuvarozók munkakörülményeit szabályozza, és amelyet az Európai Parlament fogadott el.

A mobilitási csomag feszültségeket okozott az Európai Unióban, mivel földrajzi töréspontok mentén osztotta meg az uniót. Egyesek szerint az új szabályok aláássák a szolgáltatásnyújtás szabadságát, és korlátozzák a nyugatinál általában olcsóbban dolgozó kelet-európai vállalatok szállítási piachoz való hozzáférését. A hazai hatóságok úgy vélik, az intézkedéscsomag diszkriminálja a romániai szállítókat.

Az Európai Bizottság közölte, hogy készül a hatástanulmány, de a jogszabály életbe fog lépni, amint megjelenik az Unió Hivatalos Közlönyében. A szállításügyi uniós biztos, Adina Vălean azt nyilatkozta, Romániának jogában áll az Európai Bírósághoz fordulni, ha elégedetlen azokkal a kitételekkel, amelyek az ökológiai előírásokra és az egységes piacon belüli konkurenciára vonatkoznak. Románia és más, az Unió “szélén” lévő országok hatóságai felhívták a figyelmet, hogy az új előírások diszkriminálják ezeknek az államoknak a szállítmányozóit, a nyugati és közép-európai országokéhoz képest. Ez utóbbiakból származó teherfuvarozóknak nem kell hosszú kilométereket járniuk, ha nincs hazatérő fuvarjuk. A Mobilitás csomag értelmében, a kamionoknak nyolchetente vissza kell térniük a cég telephelyére, függetlenül attól, hogy van vagy nincs hazaszállítandó árujuk. Erről az előírásról állítják a romániai hatóságok, hogy diszkriminatív és megteremti a lehetőséget a tisztességtelen versenyre.

" ["post_title"]=> string(49) "Diszkriminatív a Mobilitás 1-es törvénycsomag" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "diszkriminativ-a-mobilitas-1-es-torvenycsomag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-10 14:26:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 11:26:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389763" ["menu_order"]=> int(24777) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3510 (24) { ["ID"]=> int(389760) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-10 14:17:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 11:17:01" ["post_content"]=> string(468) "

A Pontmaros tájékoztatása szerint ebben a szezonban ma indul első útjára a szovátai nosztalgia-vonat a járványügyi szabályok betartásával. Így a turisták a vonatállomáson és a vagonokban is kötelezően maszkot kell viseljenek. A járatok hétfő kivételével naponta háromszor, 11, 14 és 17 órakor indulnak Szováta Kisállomásáról. A járatot akkor indítják el, ha legalább 20 utas van.

" ["post_title"]=> string(77) "Ismét közlekedik mától a nosztalgia-vonat Szováta és Vármező között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "ismet-kozlekedik-matol-a-nosztalgia-vonat-szovata-es-varmezo-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-10 14:17:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 11:17:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389760" ["menu_order"]=> int(24778) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(389757) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-10 14:13:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 11:13:04" ["post_content"]=> string(1163) "

Első olvasatban elfogadta csütörtök esti ülésén a kormány az Új Ház programot. A tervezet egyik rendelkezése értelmében az új lakások vásárlására szolgáló hitelek felső határát az eddigi 70.000 euróról legalább 140.000 euróra emelik.

Az új program az Első ház néven ismertté vált program folytatása, fontos módosításokkal, amelyek az ingatlanfejlesztés ösztönzését, az építkezési szektor támogatását szolgálják - nyilatkozta a kormányülést követően a miniszterelnöki kancellária vezetője, Ionel Dancă. Az új előírások szerint a lakások vásárlására szolgáló hitelek felső határa 70.000 euróról legalább 140.000 euróra nő. Egy másik módosítás értelmében az Új ház programban nagyobb (legtöbb 120 négyzetméteres) lakásokra lehet hitelt felvenni, mint az Első ház program keretében. A tervezetet első olvasatban hagyta jóvá a kormány, végső változatát a következő kormányülésen tárgyalják és fogadják el.

" ["post_title"]=> string(24) "Új Ház - új formában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "uj-haz-uj-formaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-10 14:13:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 11:13:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389757" ["menu_order"]=> int(24779) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3820 (24) { ["ID"]=> int(389754) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-10 14:08:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 11:08:04" ["post_content"]=> string(1485) "

Első házként tárgyalta, valamint nagy szavazattöbbséggel elfogadta a képviselőház csütörtök este a járványhelyzetben bevezethető egészségvédelmi intézkedésekről szóló törvénytervezetet. Ha a jogszabályt a szenátus is elfogadja és az államfő is kihirdeti, akkor a hatóságoknak ismét lesz jogalapjuk a Covid–19-betegek és a fertőzésgyanús személyek kórházba utalására, otthoni elkülönítésére, illetve hatósági karanténba elhelyezésére.

A tárgyalás során az RMDSZ-nek számos pontban sikerült visszaszorítania a kormány által kidolgozott törvénytervezet túlkapásait, amelyeket elfogadtak a jogi bizottság munkálatai alatt. Ambrus Izabella, az RMDSZ jogi bizottságának tagja a szakbizottsági munkálatokról elmondta: a jogi bizottságból kikerült törvény nagyobb garanciát jelent a személyes szabadságjogok betartására a járványhelyzetben vagy biológiai veszély esetén elrendelhető közegészségügyi intézkedésekre vonatkozóan, mint amelyet a kormány dolgozott ki. A szakbizottsági munkálatok alatt gyakorlatba ültették az Alkotmánybíróság vonatkozó döntéseit is. A plénumi vitán dr. Vass Levente Maros megyei képviselő ismertette a Szövetség álláspontját. A törvénytervezetről a szenátus hozza meg a végső döntést.

" ["post_title"]=> string(85) "Módosításokkal fogadta el a képviselőház a „karanténtörvény” tervezetét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "modositasokkal-fogadta-el-a-kepviselohaz-a-karantentorveny-tervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-10 14:08:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 11:08:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389754" ["menu_order"]=> int(24780) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3549 (24) { ["ID"]=> int(389751) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-10 14:01:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 11:01:47" ["post_content"]=> string(581) "

Az elmúlt 24 órában 592 fertőzést igazoltak Romániában, a nyilvántartott fertőzöttek száma 31 381-re emelkedett – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Összesen 13 új halálesetet jelentettek, ezzel az áldozatok száma 1847-re nőtt. A gyógyultak száma 21 129, így az aktív fertőzöttek száma 8205-re nőtt a csütörtöki 7986-hoz képest képest. Jelenleg 236 beteget ápolnak intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában rekordszámú, 14 860 teszt eredményét dolgozták fel.

" ["post_title"]=> string(53) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése:" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-mai-jelentese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-10 14:01:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 11:01:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389751" ["menu_order"]=> int(24781) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3821 (24) { ["ID"]=> int(389746) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-10 13:04:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 10:04:12" ["post_content"]=> string(546) "

Ma kerül sor a nyolcadik osztályt végzett és sikeresen vizsgázott diákok számítógépes elosztására. A tanügyminisztérium összesítése szerint a képességvizsgára jelentkező 160 ezer 663 tanuló 76,20 század százaléka szerzett átmenő osztályzatot a felmérésen, 862 diák pedig jelesre vizsgázott. A kilencedik osztályba való felvételi jegy 80 százalékát a képességvizsgán szerzett jegyek átlaga, a fennmaradó 20 százalékot pedig a gimnáziumi átlag adja.

" ["post_title"]=> string(26) "Számítógépes elosztás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "szamitogepes-elosztas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-10 13:04:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 10:04:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389746" ["menu_order"]=> int(24782) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3843 (24) { ["ID"]=> int(389743) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-10 12:45:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 09:45:21" ["post_content"]=> string(1517) "

Az Európai Unió tagállamait tömörítő Tanáccsal és az Európai Bizottsággal lebonyolított tárgyalást követően, amelyet Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő vezetett, az Európai Parlament csütörtökön 684 szavazattal, hét ellenszavazat és három tartózkodás mellett elfogadta a Bizottság által benyújtott és a Parlament által módosított javaslatot az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó határidők meghosszabbításáról.

Hat hónappal meghosszabbodik a támogatói aláírások eredeti gyűjtési időszaka azon kezdeményezéseknél, amelyek esetében az  2020. március 11-én már folyamatban volt – ebbe a kategóriába tartozik például a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért indított polgári kezdeményezés. Ha a támogatói aláírások gyűjtése 2020. március 11. és szeptember 11. között kezdődött, akkor a gyűjtési időszak legfeljebb 2021. szeptember 11-ig hosszabbítható meg. A tagállamok kérhetik az ellenőrzési szakasz egytől három hónapig terjedő időszakkal való meghosszabbítását. Az uniós intézmények elhalaszthatják a polgári kezdeményezés szervezőivel szükséges találkozókat és a nyilvános meghallgatásokat; ezekre akkor kerül majd sor, amikor az közegészségügyi helyzet megengedi.

" ["post_title"]=> string(66) "Európai polgári kezdeményezések - határidők meghosszabbítva" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "europai-polgari-kezdemenyezesek-hataridok-meghosszabbitva" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-10 12:45:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 09:45:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389743" ["menu_order"]=> int(24783) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3842 (24) { ["ID"]=> int(389740) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-10 12:41:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 09:41:20" ["post_content"]=> string(972) "

Marcel Vela belügyminiszter ma bejelentette,  miniszteri rendeletet fog hozni a közeljövőben, amely az autókereskedések, a gyártók, a vásárlók számára is leegyszerűsíti a gépjárművek forgalomba íratását.

A miniszter szerint a beíratás egyetlen dokumentummal megoldható lesz, és mentesíti az autótulajdonosokat a sorban állástól. Florin Catană, a gépjármű-bejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó országos igazgatóság (DRPCIV) igazgatója úgy nyilatkozott: a cél az, hogy a forgalomba íratás 80-90 százalékban elektronikus úton történjen. Catană azt is elmondta, a rendelet értelmében egy sor, korábban szükséges dokumentumot kiiktatnak, például a beíratási űrlapot (fişa de înmatriculare), és számos szolgáltatás on-line is elérhető lesz.

" ["post_title"]=> string(67) "Egyszerűsítenék a gépjárművek beíratásának procedúráját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "egyszerusitenek-a-gepjarmuvek-beiratasanak-procedurajat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-10 13:50:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 10:50:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389740" ["menu_order"]=> int(24784) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3841 (24) { ["ID"]=> int(389728) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-09 13:48:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-09 10:48:11" ["post_content"]=> string(1043) "

Több kényszerszabadságra küldött alkalmazott is elvesztette egészségügyi biztosított státuszát az erre jogosult személyek adatait tartalmazó egységes informatikai rendszerben (SIUI), annak ellenére, hogy munkaadóik kifizették a társadalombiztosítási járulékot. A jelenség oka az Országos Egészségbiztosító Pénztár szerint az, hogy az informatikai rendszer az ANAF-hoz benyújtott 112-es nyilatkozatban szereplő adatokat tartalmazza, a munkaadók egy része pedig a kényszerszabadságra küldött alkalmazottakat az egészségbiztosítást nem fizető kategóriába írta be. Adela Cojan, az Országos Egészségbiztosító Pénztár elnöke megígérte, hogy az adóhatósággal közösen megpróbálnak megoldást találni a helyzetre. A megoldás egy újabb, helyesbítő nyilatkozat lenne, amit a munkaadónak kellene benyújtania, és amely alapján az egészségbiztosításra jogosult alkalmazottak státuszát 48 órán belül javítják a rendszerben.

" ["post_title"]=> string(104) "Több kényszerszabadságra küldött alkalmazott elveszítette egészségügyi biztosított státuszát" ["post_excerpt"]=> string(89) "Az Országos Egészségbiztosító Pénztár megpróbál megoldást találni a helyzetre." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(92) "tobb-kenyszerszabadsagra-kuldott-alkalmazott-elveszitette-egeszsegugyi-biztositott-statuszat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-09 14:51:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-09 11:51:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389728" ["menu_order"]=> int(24787) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3562 (24) { ["ID"]=> int(389724) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-09 13:45:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-09 10:45:21" ["post_content"]=> string(652) "

Ludovic Orban miniszterelnök a munkaadók, a szakszervezetek és a kormány képviselői egyeztető tanácsának mai, videokonferencia keretében megtartott megbeszélésén bejelentette: a kormány 30 napon belül el akarja fogadni azokat a jogszabálytervezeteket, amelyek szükségesek a beruházási és gazdaságfellendítési terv megvalósításához. A kormányfő két sürgősségi kormányrendelet-terevzetről szeretne párbeszédet kezdeményezni: az egyik a rugalmas munkaidő bevezetésére, a másik a napszámosok és szezonmunkások foglalkoztatásának támogatására vonatkozik.

" ["post_title"]=> string(51) "A rugalmas munkaidő bevezetését is fontolgatják" ["post_excerpt"]=> string(170) "A kormány 30 napon belül el akarja fogadni azokat a jogszabálytervezeteket, amelyek szükségesek a beruházási és gazdaságfellendítési terv megvalósításához." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "a-rugalmas-munkaido-bevezeteset-is-fontolgatjak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-09 13:45:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-09 10:45:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389724" ["menu_order"]=> int(24788) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3561 (24) { ["ID"]=> int(389720) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-09 13:16:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-09 10:16:29" ["post_content"]=> string(752) "

Romániában 30.789-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 614 új esetet jelentettek. Ez a legnagyobb napi esetszám a járvány terjedése óta. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 17-en hunytak el, így a halálesetek száma 1.834-re emelkedett.

Intenzív osztályon jelenleg 240 személyt kezelnek. Eddig 20.969-en gyógyultak meg, így az aktív fertőzöttek száma 7.986-ra nőtt a tegnapi 7.559-hez képest.

Országszerte a mintavételek száma elérte a 809.663-at. Az elmúlt 24 órában 13.179 teszt eredményét dolgozták fel.

" ["post_title"]=> string(70) "Koronavírus: Egy nap alatt több mint hatszáz új esetet jelentettek" ["post_excerpt"]=> string(182) "Romániában 30.789-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 614 új esetet jelentettek. Ez a legnagyobb napi esetszám a járvány terjedése óta." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "koronavirus-egy-nap-alatt-tobb-mint-hatszaz-uj-esetet-jelentettek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-09 14:57:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-09 11:57:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389720" ["menu_order"]=> int(24789) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3830 (24) { ["ID"]=> int(389713) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-09 12:37:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-09 09:37:00" ["post_content"]=> string(1637) "

Erőszakos tiltakozásba torkollott tegnap is a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések ürügyén kialakult demonstráció Belgrádban. A tiltakozók a kordonokkal védett parlament épületéhez vonultak, ahol palackokkal, kövekkel és égő szurkolói fáklyákkal dobálták meg a rendőröket, valamint kukákat borogattak és gyújtottak fel. A rendőrség könnygáz gránátokkal igyekezett oszlatni a tömeget. A főként fiatal tüntetők azt követően vonultak utcára, hogy Aleksandar Vucic szerb államfő kedden bejelentette: a rossz járványügyi mutatók miatt feltételezhetően ismét hétvégi kijárási tilalmat vezetnek be.

Tegnap Újvidéken és Nisben a tömeg megrohamozta az Aleksandar Vucic elnök által vezetett Szerb Haladó Párt irodáját. Vucic szerint a tiltakozás nem is a tervezett szigorító intézkedések miatt alakult ki, hanem az ellenzék szervezte.

Ellenzéki politikusok kedden és szerdán is igyekeztek a tömeg élére állni, de a tiltakozók elzavarták őket. Az ellenzék ugyanakkor a közösségi médiában is utcára szólította az embereket, hogy kifejezzék elégedetlenségüket Vuciccsal, valamint a szerb kormánnyal szemben. Mint állítják, szerintük manipulálták a hivatalos járványügyi adatokat annak érdekében, hogy megtarthassák a június 21-i parlamenti választásokat, és az államfő még inkább kiterjeszthesse hatalmát.

" ["post_title"]=> string(38) "Újabb tüntetések voltak Belgrádban" ["post_excerpt"]=> string(159) "Erőszakos tiltakozásba torkollott tegnap is a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések ürügyén kialakult demonstráció a szerb fővárosban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "ujabb-tuntetesek-voltak-belgradban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-09 12:37:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-09 09:37:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389713" ["menu_order"]=> int(24790) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3825 (24) { ["ID"]=> int(389763) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-10 14:26:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 11:26:15" ["post_content"]=> string(2037) "

Az Uniós intézményekkel való egyeztetést követően, Romániának szándékában áll megtámadni az Európai Unió bíróságán a Mobilitás 1-es csomagot, amely közúti fuvarozók munkakörülményeit szabályozza, és amelyet az Európai Parlament fogadott el.

A mobilitási csomag feszültségeket okozott az Európai Unióban, mivel földrajzi töréspontok mentén osztotta meg az uniót. Egyesek szerint az új szabályok aláássák a szolgáltatásnyújtás szabadságát, és korlátozzák a nyugatinál általában olcsóbban dolgozó kelet-európai vállalatok szállítási piachoz való hozzáférését. A hazai hatóságok úgy vélik, az intézkedéscsomag diszkriminálja a romániai szállítókat.

Az Európai Bizottság közölte, hogy készül a hatástanulmány, de a jogszabály életbe fog lépni, amint megjelenik az Unió Hivatalos Közlönyében. A szállításügyi uniós biztos, Adina Vălean azt nyilatkozta, Romániának jogában áll az Európai Bírósághoz fordulni, ha elégedetlen azokkal a kitételekkel, amelyek az ökológiai előírásokra és az egységes piacon belüli konkurenciára vonatkoznak. Románia és más, az Unió “szélén” lévő országok hatóságai felhívták a figyelmet, hogy az új előírások diszkriminálják ezeknek az államoknak a szállítmányozóit, a nyugati és közép-európai országokéhoz képest. Ez utóbbiakból származó teherfuvarozóknak nem kell hosszú kilométereket járniuk, ha nincs hazatérő fuvarjuk. A Mobilitás csomag értelmében, a kamionoknak nyolchetente vissza kell térniük a cég telephelyére, függetlenül attól, hogy van vagy nincs hazaszállítandó árujuk. Erről az előírásról állítják a romániai hatóságok, hogy diszkriminatív és megteremti a lehetőséget a tisztességtelen versenyre.

" ["post_title"]=> string(49) "Diszkriminatív a Mobilitás 1-es törvénycsomag" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "diszkriminativ-a-mobilitas-1-es-torvenycsomag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-10 14:26:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-10 11:26:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389763" ["menu_order"]=> int(24777) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bd5b5a533a042518ffc2d1d3dc31fad6" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:7d052c774a256649f78c5b878934395c" }