Az államfő leszögezte: Romániának ‘biztos, hogy nem lesz” szociáldemokrata kormánya.
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Az államfő leszögezte: Romániának ‘biztos, hogy nem lesz” szociáldemokrata kormánya.
Continue Reading
Az első fél éves visszaesés annak tulajdonítható, hogy mindhárom fő iparágban csökkenést jegyeztek, így a feldolgozóipar teljesítménye 18,2 százalékkal romlott, a bányaiparban a termelés 10,3 százalékkal zsugorodott, a villamos- és hőenergia, illetve a gáz kitermelése és szolgáltatása 7,8 százalékkal mérséklődött
Continue Reading
A németországi hatóságok tegnap frissítették a járvány tekintetében kockázatosnak minősített régiók lajstromát, így Bukarest mellett további tíz romániai megye került fel a listára: Bákó, Brăila, Brassó, Dâmbovița, Galac, Gorj, Ilfov, Prahova, Vaslui és Vrancea megyék.
Continue Reading
Szünetekben, és nem a tanórák ideje alatt lesz kötelező a maszkviselés azoknak a diákoknak, akik ősztől visszatérnek az iskolapadokba– pontosított az Edupedu tanügyi portálnak Simona Pârvu, az Országos Közegészségügyi Intézet vezetője.
Continue ReadingMég a nagyobb alapterületű szavazóhelyiségben sem tartózkodhatnak egyszerre többen húsz főnél, beleértve a biztonságiakat és az urnabiztosokat is. A szavazóhelyiségeket kétóránként szellőztetni és fertőtleníteni kell, ilyenkor 10 percre felfüggesztik a voksolást.
Continue ReadingA koronavírus tesztek árai az utóbbi időben jelentősen megemelkedtek
Continue ReadingMostanáig 31 048 koronavírusból meggyógyultat, 65 177 kórházból kiengedett tünetmentes személyt és 48 235 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingTegnap Izrael határozatlan időre lezárta a gázai áruforgalmi átkelőhelyet Kerem Salomnál.
Continue Reading
Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen. Utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be. A másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.
Continue Reading
A szicíliai Messinát a szárazföldön fekvő Reggio Calabriával összekötő híd tervét már az ókortól dédelgetik Itáliában, de továbbra sem látszik megvalósulni.
Continue Reading
Civil ruhás emberek támadtak Minszkben tegnap a BBC orosz nyelvű szolgálatának akkreditált újságíróira, akik sajtó feliratú mellényt viseltek.
Continue ReadingJúnius 30-áig ötmilliárd lejt fordított a kormány az állami büdzséből, az önkormányzatok költségvetéséből, valmint a munkanélkülisegély-alapból, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekre – derül ki a Számvevőszék tegnapi tájékoztatásából.
Continue ReadingA Szociáldemokrata Párt (PSD) által bejelentett bizalmatlansági indítvány 'értelmetlen, kampányízű és populista' - vélekedett tegnapi sajtóértekezletén Klaus Iohannis. Az államfő leszögezte: Romániának 'biztos, hogy nem lesz" szociáldemokrata kormánya.
Az idei első fél évben 16,4 százalékkal csökkent a hazai ipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a csökkenés 16,7 százalék volt. Ugyanakkor júniusban májushoz képest az ipari termelés 19 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 16,2 százalék volt. A júniusi nyers adatok szerinti havi növekedés főleg a kitermelőiparnak köszönhető, amelyben a termelés 24 százalékkal emelkedett.
Az első fél éves visszaesés annak tulajdonítható, hogy mindhárom fő iparágban csökkenést jegyeztek, így a feldolgozóipar teljesítménye 18,2 százalékkal romlott, a bányaiparban a termelés 10,3 százalékkal zsugorodott, a villamos- és hőenergia, illetve a gáz kitermelése és szolgáltatása 7,8 százalékkal mérséklődött,
" ["post_title"]=> string(47) "16,4 százalékkal csökkent az ipari termelés" ["post_excerpt"]=> string(348) "Az első fél éves visszaesés annak tulajdonítható, hogy mindhárom fő iparágban csökkenést jegyeztek, így a feldolgozóipar teljesítménye 18,2 százalékkal romlott, a bányaiparban a termelés 10,3 százalékkal zsugorodott, a villamos- és hőenergia, illetve a gáz kitermelése és szolgáltatása 7,8 százalékkal mérséklődött" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "164-szazalekkal-csokkent-az-ipari-termeles" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-13 11:45:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-13 08:45:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390966" ["menu_order"]=> int(24379) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(390964) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-13 11:38:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-13 08:38:55" ["post_content"]=> string(829) "A németországi hatóságok tegnap frissítették a járvány tekintetében kockázatosnak minősített régiók lajstromát, így Bukarest mellett további tíz romániai megye került fel a listára: Bákó, Brăila, Brassó, Dâmbovița, Galac, Gorj, Ilfov, Prahova, Vaslui és Vrancea megyék.
Azok a személyek, akik az említett megyékből érkeznek Németországba egy 48 órával azelőtt végzett német vagy angol nyelvre hivatalosan lefordított negatív COVID 19-tesztet kell felmutassanak, vagy 72 órán belül elvégezhetik ingyen is a tesztet a repülőtéren, a németországi családorvosuknál vagy a helyi közegészségügyi hatóságoknál. Ellenkező esetben 25 ezer eurós bírsággal sújthatók.
" ["post_title"]=> string(50) "Bukarest és tíz romániai megye a német listán" ["post_excerpt"]=> string(299) "A németországi hatóságok tegnap frissítették a járvány tekintetében kockázatosnak minősített régiók lajstromát, így Bukarest mellett további tíz romániai megye került fel a listára: Bákó, Brăila, Brassó, Dâmbovița, Galac, Gorj, Ilfov, Prahova, Vaslui és Vrancea megyék. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "bukarest-es-tiz-romaniai-megye-a-nemet-listan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-13 11:38:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-13 08:38:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390964" ["menu_order"]=> int(24380) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3445 (24) { ["ID"]=> int(390962) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-13 11:36:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-13 08:36:16" ["post_content"]=> string(1319) "Szünetekben, és nem a tanórák ideje alatt lesz kötelező a maszkviselés azoknak a diákoknak, akik ősztől visszatérnek az iskolapadokba– pontosított az Edupedu tanügyi portálnak Simona Pârvu, az Országos Közegészségügyi Intézet vezetője.
Ludovic Orban miniszterelnök tegnap a Parlamentben azt nyilatkozta, hogy azokban az iskolákban, amelyekben az oktatás a diákok fizikai jelenlétével fog zajlani, kötelezik a védőmaszk használatát tanulóknak, tanároknak, kisegítő személyzetnek egyaránt. Az Országos Közegészségügyi Intézet vezetője ehhez képest –a miniszterelnök beszéde után – azt mondta: az általa vezetett hatóság, iskolakezdéssel kapcsolatos egészségügyi szabályokra vonatkozó, majd az Egészségügyi Minisztériumhoz eljuttatott javaslatcsomagjában az áll, hogy a diákoknak szünetekben kell maszkot viselniük, az osztályteremben nem.
Simona Pârvu kifejtette azt is: a tanároknak mindvégig, tehát a tanórák ideje alatt is maszkot kell viselniük. Az Országos Közegészségügyi Intézet javaslatot tett arra is, hogy az iskolapadok között egyméteres távolság legyen.
" ["post_title"]=> string(77) "Szünetekben, és nem a tanórák ideje alatt lesz kötelező a maszkviselés" ["post_excerpt"]=> string(259) "Szünetekben, és nem a tanórák ideje alatt lesz kötelező a maszkviselés azoknak a diákoknak, akik ősztől visszatérnek az iskolapadokba– pontosított az Edupedu tanügyi portálnak Simona Pârvu, az Országos Közegészségügyi Intézet vezetője." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "szunetekben-es-nem-a-tanorak-ideje-alatt-lesz-kotelezo-a-maszkviseles" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-13 11:36:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-13 08:36:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390962" ["menu_order"]=> int(24381) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(390960) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-13 11:33:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-13 08:33:18" ["post_content"]=> string(1291) "Ismertette Ludovic Orban miniszterelnök azokat az óvintézkedéseket, amelyeket a szeptember 27-i helyhatósági választások alkalmával foganatosítana a kormány a koronavírus-járvány terjedése ellen.
Ennek értelmében minden szavazóhelyiségben kötelező lesz a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése mind a választók, mind az urnabiztosok, mind a biztonsági emberek számára. Minden választópolgár maga veszi el a szavazólapot, a személyazonossági kártyák hátoldalára pedig nem ragasztanak voksolást igazoló öntapadós matricát, hanem a számítógépes rendszerben ellenőrzik majd, hogy az illető szavazott-e vagy sem aznap valahol másutt. A választópolgároknak egymástól másfél méter távolságra kell tartózkodniuk, és az urnabiztosokat is ugyanilyen távolságra ültetik egymástól.
Még a nagyobb alapterületű szavazóhelyiségben sem tartózkodhatnak egyszerre többen húsz főnél, beleértve a biztonságiakat és az urnabiztosokat is. A szavazóhelyiségeket kétóránként szellőztetni és fertőtleníteni kell, ilyenkor 10 percre felfüggesztik a voksolást.
" ["post_title"]=> string(75) "Ludovic Orban: Óvintézkedések a helyhatósági választások alkalmával" ["post_excerpt"]=> string(288) "Még a nagyobb alapterületű szavazóhelyiségben sem tartózkodhatnak egyszerre többen húsz főnél, beleértve a biztonságiakat és az urnabiztosokat is. A szavazóhelyiségeket kétóránként szellőztetni és fertőtleníteni kell, ilyenkor 10 percre felfüggesztik a voksolást." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "ludovic-orban-ovintezkedesek-a-helyhatosagi-valasztasok-alkalmaval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-13 11:33:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-13 08:33:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390960" ["menu_order"]=> int(24382) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(390957) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-13 11:24:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-13 08:24:46" ["post_content"]=> string(970) "A koronavírus tesztek árai az utóbbi időben jelentősen megemelkedtek: jelenleg 390 és 450 lej között mozog, de olyanra is akad példa, hogy néhány helyen 200 lejes felárat is felszámolnak azért, ha valaki 24 órán belül szeretne eredményt kapni – hívja fel a figyelmet a Versenytanács, amely ellenőrzi, hogy a Covid-19 teszteket végző orvosi egységek tiszteletben tartják-e a tisztességes piaci versenyt.
Július végén az új típusú koronavírus kimutatására szolgáló teszt még 280 és 390 lej közötti összegbe került, ám időközben több állam is bevezette, hogy a román állampolgárok csak egy, adott esetben két negatív Covid-teszt felmutatásával léphetnek be az országba. A Stratégiai Kommunikációs Csoport jelentései szerint, az országben elvégzett tesztek nagyjából 40 százaléka kérésre készül.
" ["post_title"]=> string(135) "Ellenőrzi a Versenytanács, hogy a Covid-19 teszteket végző orvosi egységek tiszteletben tartják-e a tisztességes piaci versenyt" ["post_excerpt"]=> string(73) "A koronavírus tesztek árai az utóbbi időben jelentősen megemelkedtek" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(126) "ellenorzi-a-versenytanacs-hogy-a-covid-19-teszteket-vegzo-orvosi-egysegek-tiszteletben-tartjak-e-a-tisztesseges-piaci-versenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-13 11:24:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-13 08:24:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390957" ["menu_order"]=> int(24383) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(390945) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 13:22:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 10:22:01" ["post_content"]=> string(1219) "Mostanáig 31 048 koronavírusból meggyógyultat, 7 026kórházból kiengedett tünetmentes személyt és 65 177 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A GCS mai jelentése szerint további 763 újra megvizsgált fertőzött koronavírus-tesztje bizonyult továbbra is pozitívnak. Az elmúlt 24 órában 1 415-tel nőtt az igazolt esetek száma, és 43-al a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 2 807-re emelkedett. Ugyanakkor az intézményes karanténban lévők száma 214, az otthoni elkülönítésben lévők száma 39 900. Jelenleg 485 személyt ápolnak az intenzív osztályokon.
Eddig 1.427.626 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel hazánkban. Ezek közül 22 607-et az elmúlt 24 órában hajtottak végre, 14 098-at orvosi protokoll alapján, 8 509-et pedig kérésre. A GCS legutóbbi tájákoztatása óta 174 olyan vizsgálat eredményét is közölték, amelyet nem az utolsó 24 órában végeztek el.
" ["post_title"]=> string(47) "GCS: Eddig 1 millió 427 ezer tesztet végeztek" ["post_excerpt"]=> string(227) "Mostanáig 31 048 koronavírusból meggyógyultat, 65 177 kórházból kiengedett tünetmentes személyt és 48 235 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "gcs-eddig-1-millio-427-ezer-tesztet-vegeztek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 13:53:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 10:53:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390945" ["menu_order"]=> int(24384) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(390943) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 13:01:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 10:01:16" ["post_content"]=> string(757) "Az izraeli légierő a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista szervezet, a Hamász állásaira mért ma csapást válaszul arra, hogy onnan robbanóanyaggal megrakott léggömböket bocsátottak fel izraeli területek felé - számolt be a fegyveres erőkre hivatkozva a Times of Israel című híroldal.
A cikk szerint a Hamász katonai bázisát, földalatti létesítményét, valamint egyik megfigyelőpontját érte támadás.
Tegnap Izrael határozatlan időre lezárta a gázai áruforgalmi átkelőhelyet Kerem Salomnál. Ennek oka is a gyújtó léggömbök megjelenése volt.
" ["post_title"]=> string(77) "Az izraeli légierő a Hamász állásaira mért csapást a Gázai övezetben" ["post_excerpt"]=> string(97) "Tegnap Izrael határozatlan időre lezárta a gázai áruforgalmi átkelőhelyet Kerem Salomnál." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-izraeli-legiero-a-hamasz-allasaira-mert-csapast-a-gazai-ovezetben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 13:01:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 10:01:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390943" ["menu_order"]=> int(24385) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(390941) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 12:55:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:55:40" ["post_content"]=> string(1188) "Bírósági ítélet kötelezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira – tájékoztat a g4media.ro portál.
A bíróságok portálján elérhető peradatokból kiderül, az Átlátszó.ro, és Sipos Zoltán főszerkesztő tavaly decemberben perelte be az RMDSZ-t amiatt, hogy nem kapott meghívót a szövetség sajtótájékoztatóira. Az első fokú ítélet július 31-én született. A Kolozs Megyei Törvényszék arra kötelezte az RMDSZ-t hogy akkreditálja és időben hívja meg a panaszost a sajtótájékoztatóira, valamint az általa szervezett nyilvános közérdekű eseményekre, küldje el neki a közleményeit, és adja át neki az események sajtódossziéit. Az RMDSZ-nek 2000 lej perköltséget is kell fizetnie.
Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen. Utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be. A másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.
" ["post_title"]=> string(117) "Bírósági ítélet kötelezi az RMDSZ-t, hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira" ["post_excerpt"]=> string(202) "Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen. Utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be. A másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(98) "birosagi-itelet-kotelezi-az-rmdsz-t-hogy-hivja-meg-az-atlatszo-ro-ujsagiroit-a-sajtotajekoztatoira" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 12:55:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:55:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390941" ["menu_order"]=> int(24386) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(390939) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 12:51:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:51:00" ["post_content"]=> string(1290) "Alagúttal kötné össze Szicíliát és az olasz szárazföldet az olasz kormány a régóta tervezett, de soha meg nem valósuló híd helyett.
A közlekedési minisztérium szerint "soha vissza nem térő alkalmat" kínál, hogy az 5 milliárd eurós beruházást finanszírozhatnák abból a csaknem 210 milliárd euróból, amelyet a gazdasági válság utáni helyreállításra folyósít Olaszországnak az Európai Unió.
Az alagúthoz kapcsolódva kiépítenék Dél-Olaszországban és Szicíliában is a nagysebességű vasúti hálózatot, amely jelenleg a Nápolyhoz közeli Salernónál ér véget. Szicília közigazgatási székhelye, Palermo - az ötödik legnagyobb olasz város - az egyetlen olyan olasz nagyváros, amely nem érhető el nagysebességű vonattal. A szicíliai Messinát a szárazföldön fekvő Reggio Calabriával összekötő híd tervét már az ókortól dédelgetik Itáliában, de továbbra sem látszik megvalósulni.
Az alagútépítéshez elengendhetetlen az uniós jóváhagyás is, ha EU-pénzeket akarnak felhasználni hozzá.
" ["post_title"]=> string(76) "Alagúttal kötné össze Szicíliát és a szárazföldet az olasz kormány" ["post_excerpt"]=> string(178) "A szicíliai Messinát a szárazföldön fekvő Reggio Calabriával összekötő híd tervét már az ókortól dédelgetik Itáliában, de továbbra sem látszik megvalósulni. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "alaguttal-kotne-ossze-sziciliat-es-a-szarazfoldet-az-olasz-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 12:51:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:51:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390939" ["menu_order"]=> int(24387) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(390937) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 12:45:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:45:39" ["post_content"]=> string(950) "Minszkben továbbra is feszült a helyzet Alexandr Lukasenko elnök hétvégi újabb választási győzelme után. Ellenfele elhagyta az országot, és újabb utcai tüntetések voltak.
Civil ruhás emberek támadtak tegnap a BBC orosz nyelvű szolgálatának akkreditált újságíróira, akik sajtó feliratú mellényt viseltek. A fehérorosz fővárosban orosz és lengyel újságírókat is értek "nehezen magyarázható hatósági intézkedések" - fogalmaz a Magyar Távirati Iroda. Fehéroroszországban vasárnap tartottak elnökválasztást. Az exit poll eredmények ismertetése után tiltakozások és összecsapások kezdődtek.
Az ellenzék szerint a 26 éve hivatalban lévő államfő, Alekszandr Lukasenko, elcsalta a választást, ezért általános sztrájkra biztatnak.
" ["post_title"]=> string(41) "Továbbra is feszült a helyzet Minszkben" ["post_excerpt"]=> string(156) "Civil ruhás emberek támadtak Minszkben tegnap a BBC orosz nyelvű szolgálatának akkreditált újságíróira, akik sajtó feliratú mellényt viseltek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "tovabbra-is-feszult-a-helyzet-minszkben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 12:45:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:45:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390937" ["menu_order"]=> int(24388) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(390935) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 12:39:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:39:39" ["post_content"]=> string(981) "Június 30-áig ötmilliárd lejt fordított a kormány az állami büdzséből, az önkormányzatok költségvetéséből, valmint a munkanélkülisegély-alapból, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekre – derül ki a Számvevőszék tegnapi tájékoztatásából.
Az 5 milliárd lejes összeg 73 százalékát a kényszerszabadságra küldött alkalmazottaknak fizetett állami támogatás emésztette fel. 13 százalékát szintén olyan állami támogatásokra fordították, amelyeket azok kaptak, akik tevékenységük felfüggesztésére vagy jelentős mértékű csökkentésére kényszerültek a járvány miatt, 5,3 százalékot pedig az egészségügyi készlettel kapcsolatos költségekre fordították, a többi pénzt pedig a kockázati pótlékok kifizetésére és egyéb, a szükségállapottal összefüggésben felmerült kiadásokra.
" ["post_title"]=> string(99) "5 milliárd lejt költött eddig a kormány a járvánnyal összefüggésbe hozott intézkedésekre" ["post_excerpt"]=> string(286) "Június 30-áig ötmilliárd lejt fordított a kormány az állami büdzséből, az önkormányzatok költségvetéséből, valmint a munkanélkülisegély-alapból, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekre – derül ki a Számvevőszék tegnapi tájékoztatásából. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "5-milliard-lejt-koltott-eddig-a-kormany-a-jarvannyal-osszefuggesbe-hozott-intezkedesekre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 12:39:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:39:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390935" ["menu_order"]=> int(24389) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(390968) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-13 11:49:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-13 08:49:58" ["post_content"]=> string(334) "A Szociáldemokrata Párt (PSD) által bejelentett bizalmatlansági indítvány 'értelmetlen, kampányízű és populista' - vélekedett tegnapi sajtóértekezletén Klaus Iohannis. Az államfő leszögezte: Romániának 'biztos, hogy nem lesz" szociáldemokrata kormánya.