A lengyel parlament megszavazta azt a törvényt, amely büntethetővé teszi, ha a sajtóban Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett bűntettekért való felelősséget, többek között azáltal, hogy a „lengyel haláltáborok” kifejezést alkalmazzák. (tovább…)
Continue ReadingNincs recesszióban Románia
Több földgázt hoztunk be, mint tavaly
Korlátozni készül az árrést a kormány
Lépések a vásárlók becsapásának megelőzéséért
Az idei első három hónapban 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az előző negyedévhez képest, 2023 ugyanezen időszakához viszonyítva pedig 0,1 százalékos volt a bővülés, derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közölte, hogy a román gazdaság továbbra is 3,2 százalékos bővülésével számol 2024-ben, a tavaly szeptemberben előrejelzetthez hasonlóan. Ezzel szemben a Nemzetközi Valutaalap a tavaly októberi 3,8 százalékról áprilisban 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát.
" ["post_title"]=> string(28) "Nincs recesszióban Románia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "nincs-recesszioban-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:21:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:21:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438401" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3154 (24) { ["ID"]=> int(438399) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-17 14:20:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:20:51" ["post_content"]=> string(621) "Több mint 34%-kal nőtt az év első negyedévében a Romániába importált földgáz mennyisége 2023 azonos időszakához képest. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a hazai gáztermelés is enyhén, alig több mint egy százalékkal nőtt.
Az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság becslései szerint az év végéig a földgáztermelés várhatóan 2,3%-kal nő, az import pedig közel három százalékkal csökken 2023-hoz képest.
" ["post_title"]=> string(40) "Több földgázt hoztunk be, mint tavaly" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "tobb-foldgazt-hoztunk-be-mint-tavaly" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:20:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:20:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438399" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3153 (24) { ["ID"]=> int(438397) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-17 14:19:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:19:59" ["post_content"]=> string(759) "Valamennyi Romániában feldolgozott élelmiszertermék kereskedelmi árrésének korlátozására készül a kormány – jelentette be Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
A tárcavezető szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat alakult ki azáltal, hogy egyes hazai termékeknek nagyon magas, az importból származó termékeknek pedig nagyon alacsony a kereskedelmi felára. Hozzátette, a törvénytervezettel a kormány 5 százalékban szabná meg az összes olyan importált termék kereskedelmi árrését, amelyet nem dolgoznak fel, hanem nyersanyagként értékesítenek Romániában.
" ["post_title"]=> string(43) "Korlátozni készül az árrést a kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "korlatozni-keszul-az-arrest-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:20:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:20:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438397" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3122 (24) { ["ID"]=> int(438395) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-17 14:19:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:19:14" ["post_content"]=> string(990) "A hatóságok fellépnek azokkal a termelőkkel és kereskedőkkel szemben, akik csökkentették a termékek súlyát, de megtartották azok árát – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Tájékoztatása szerint az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság közvitára bocsát egy rendeletet, amely előírja, hogy a feldolgozó cégek jól látható helyen tüntessék fel a termék tömegének változására vonatkozó információt a csomagoláson. Hangsúlyozta: a burkolt árdrágítást és a vásárlók becsapását jelenti az a gyakorlat, hogy azonos áron, de kisebb kiszerelésben kerülnek a kereskedelmi forgalomba bizonyos termékek. A miniszterelnök szerint beavatkozásra van szükség a mosószerek piacán is, ahol indokolatlan drágulások tapasztalhatók; a jelenséget a Versenytanács fogja kivizsgálni.
" ["post_title"]=> string(56) "Lépések a vásárlók becsapásának megelőzéséért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "lepesek-a-vasarlok-becsapasanak-megelozeseert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:19:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:19:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438395" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3155 (24) { ["ID"]=> int(438401) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-17 14:21:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:21:44" ["post_content"]=> string(794) "Az idei első három hónapban 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az előző negyedévhez képest, 2023 ugyanezen időszakához viszonyítva pedig 0,1 százalékos volt a bővülés, derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közölte, hogy a román gazdaság továbbra is 3,2 százalékos bővülésével számol 2024-ben, a tavaly szeptemberben előrejelzetthez hasonlóan. Ezzel szemben a Nemzetközi Valutaalap a tavaly októberi 3,8 százalékról áprilisban 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát.
" ["post_title"]=> string(28) "Nincs recesszióban Románia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "nincs-recesszioban-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:21:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:21:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438401" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31410) ["max_num_pages"]=> int(7853) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b1639acc0a361691fe04833905208322" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Bűncselekmény lesz a „lengyel haláltáborok” kifejezés használata
Református igehirdetés, január 28.
Kötő Ferencz Barna, búzásbocsárdi református lelkész hirdet igét.
Continue ReadingEgy ember meghalt tegnap este egy amszterdami lövöldözésben
Az utcai lövöldözés Grote Wittenburgerstraat környékén történt. Két ember megsérült, őket kórházba szállították. (tovább…)
Continue ReadingRészleges házi őrizet alá helyezték Szakaasvilit
Az illetékes kijevi bíróság elrendelte, hogy a volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök éjszakánként, azaz este tíz és másnap reggel hét óra között nem hagyhatja el az otthonát. (tovább…)
Continue ReadingMa üléseznek, jövő héten szavaznak
Ma délután 16 órától ülésezik a Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó bizottsága, hogy kijelölje a Viorica Dăncilă vezette új kormány tagjait. (tovább…)
Continue ReadingElhunyt Verestóy Attila
A Maszol.ro hírportál úgy tudja, a 63 éves Hargita megyei szenátort egy bécsi klinikán kezelték. Halálhírét több RMDSZ-es politikustársa is megerősítette a hírportálnak. (tovább…)
Continue Reading„Az egyéni ügyben eljáró ügyésznek a függetlensége nő”
Megalapozatlan az a fenntartás, hogy az igazságügyi törvények módosítása nyomán politikai ellenőrzés alá kerülnek az ügyészek, sőt a függetlenségük még…
Continue ReadingMozaik, 2018. január 30-a
Adásunkban Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója ismerteti az általa vezetett központ negyedévi kulturális kínálatát, majd két aradi eseményről számolunk be. Műsorunkat Kodály Zoltán Galántai táncok című szerzeményével illusztráljuk. A Román Rádió zenekarát Nicolae Moldoveanu vezényeli. (tovább…)
Continue ReadingA magyarok is tüntettek Bukarestben
Egy-egy csoport kolozsvári és székelyföldi civil is részt vett az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzéséért szervezett szombat esti bukaresti tüntetésen. Az igazságszolgáltatás…
Continue ReadingTanulmányok és a „Viszkis” az Észpresszóban
Mai műsorunkban újra jelentkezik a Babe?-Bolyai Tudományegyetem Kommunikációs és PR irodájával közösen készített rovatunk, melyben három újabb tanulmány eredményeiről hallhatnak,…
Continue ReadingA Cuza-féle egyesülést ünnepelik országszerte
Bukarestben és az ország majdnem minden nagyvárosában katonai ceremóniákat szerveznek koszorúznak és felcsendül az egyesülés hórája január 24-én, a Román fejedelemségek egyesülésének ünnepén. (tovább…)
Continue ReadingElőször szavaznak a miniszterekről a szociáldemokraták
A Szociáldemokrata Párt Végrehajtó Bizottsága szavazással dönt a miniszterek személyéről és várhatóan ma délután hozzák nyilvánosságra az új kormány összetételét. (tovább…)
Continue ReadingAz illetékes kijevi bíróság elrendelte, hogy a volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök éjszakánként, azaz este tíz és másnap reggel hét óra között nem hagyhatja el az otthonát.
Miheil Szakaasvili azzal gyanúsítja az ukrán főügyészség, hogy erőszakos hatalomátvételre készült Ukrajnában a 2014-ben megbuktatott Moszkva-barát ukrán vezetéssel együttműködve.
A fellebbviteli bíróság most részben jóváhagyta az ügyészség fellebbezését az első fokú döntéssel szemben, amely szerint a politikus szabadlábon védekezhetett volna. A bíróság azt is megtiltotta Szaakasvilinek, hogy ügyészi engedély nélkül elhagyja Kijevet.
" ["post_title"]=> string(53) "Részleges házi őrizet alá helyezték Szakaasvilit" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "reszleges-hazi-orizet-ala-helyeztek-szakaasvilit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-27 15:31:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-27 12:31:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=320806" ["menu_order"]=> int(24275) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3094 (24) { ["ID"]=> int(318746) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-22 15:26:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-22 12:26:59" ["post_content"]=> string(966) "Ma délután 16 órától ülésezik a Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó bizottsága, hogy kijelölje a Viorica Dăncilă vezette új kormány tagjait.Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozó politikai források szerint a kormányzati struktúrán nem fognak változtatni. A Tudose-kabinet néhány minisztere ? köztük Marcel Ciolacu volt miniszterelnök-helyettes, illetve Marius Nica, aki szintén bejelentette lemondását az európai alapok minisztériumának éléről ? nem lesz tagja az új kabinetnek.A kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége ezúttal is megkapja a külügy-, a környezetvédelmi, az energiaügyi, illetve a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős minisztériumot. Liviu Dragnea PSD-elnök szerdai nyilatkozata értelmében rendkívüli ülésszakra hívják össze a parlamentet, hogy január 29-én szavazhasson a plénum a kabinet névsoráról és a kormányprogramról." ["post_title"]=> string(39) "Ma üléseznek, jövő héten szavaznak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "ma-uleseznek-jovo-heten-szavaznak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-22 15:26:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-22 12:26:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=318746" ["menu_order"]=> int(24276) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3095 (24) { ["ID"]=> int(319646) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-24 14:56:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-24 11:56:56" ["post_content"]=> string(513) "A Maszol.ro hírportál úgy tudja, a 63 éves Hargita megyei szenátort egy bécsi klinikán kezelték. Halálhírét több RMDSZ-es politikustársa is megerősítette a hírportálnak. ?Tudtam, hogy súlyos beteg. Abban reménykedtem, hogy fel tudja venni a küzdelmet a kórral. Rákban szenvedett? ? nyilatkozta a Digi24-nek Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt szövetségi elnöke. Hozzátette, Verestóy Attila az ország demokratikus intézményeit létrehozó politikusnemzedékhez tartozott." ["post_title"]=> string(24) "Elhunyt Verestóy Attila" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "elhunyt-verestoy-attila" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-24 14:56:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-24 11:56:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=319646" ["menu_order"]=> int(24277) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3096 (24) { ["ID"]=> int(320736) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-15 21:48:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-15 18:48:10" ["post_content"]=> string(732) "Megalapozatlan az a fenntartás, hogy az igazságügyi törvények módosítása nyomán politikai ellenőrzés alá kerülnek az ügyészek, sőt a függetlenségük még nő is az új szabályozás értelmében - véli Veress Emőd jogász. A Sapientia EMTE egyetemi tanára azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a javaslatcsomag távolról sem tökéletes: csupán egy reformkísérletről van szó, amely a nagyfokú ellenállás miatt nem érint számos fontos problémát, amilyen például az ügyteher vagy a minőség és a szakosodás kérdése. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/2018-01-15-VERESS-Emod.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/2018-01-15-VERESS-Emod.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(63) ""Az egyéni ügyben eljáró ügyésznek a függetlensége nő"" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "az-egyeni-ugyben-eljaro-ugyesznek-a-fuggetlensege-no" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-29 17:00:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-29 14:00:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=320736" ["menu_order"]=> int(24278) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3097 (24) { ["ID"]=> int(320666) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-30 15:30:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-30 13:30:54" ["post_content"]=> string(2278) "Adásunkban Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója ismerteti az általa vezetett központ negyedévi kulturális kínálatát, majd két aradi eseményről számolunk be. Műsorunkat Kodály Zoltán Galántai táncok című szerzeményével illusztráljuk. A Román Rádió zenekarát Nicolae Moldoveanu vezényeli. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/Mozaik-2018-01-30.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/Mozaik-2018-01-30.ogg"][/audio] A nagyvilágban élő egykori aradiak számára az egyik kapocs a szülőföldhöz a Szövétnek. A kéthavonta megjelenő kulturális szemlét türelmetlenül várják a postán a Nyugat-Európában, a tengerentúlon, vagy a déli féltekén élő aradi magyarok, akik a még hagyományos módon, nyomtatásban megjelenő folyóiratból olvashatnak egykori iskolájukról, néhai tanáraikról, az aradi kulturális élet történéseiről. Természetesen Aradon és környékén is terjesztik a húsz éve rendszeresen megjelenő lapot. A decemberi ünnepi szám a húszéves jubileum alkalmából plusz húsz oldallal, azaz több mint 60 oldalon jelent meg. A Szövétnek felelős szerkesztőjével, Juhász Bélával Pataky Lehel Zsolt beszélget. Arad legnagyobb múltú közművelődési szervezete, a Kölcsey Egyesület 2004 óta oklevéllel és emlékéremmel ismeri el azoknak a személyeknek vagy intézményeknek a tevékenységét, akik illetve amelyek munkásságukkal sokat tettek az aradi magyarság megmaradásáért, szellemi értékeinek megőrzéséért, a közösség gyarapodásáért. A 2017-es évi Kölcsey-díjakat múlt csütörtökön, január 25-én adták át az aradi Bábszínházban. 2017-re is két kitüntetett volt, éspedig Jámbor Ilona, az In Memoriam 1956 Egyesület elnöke és Kocsis Rudolf szobrászművész, restaurátor. Őket kérte mikrofonhoz a díjátadó után Pataky Lehel Zsolt." ["post_title"]=> string(26) "Mozaik, 2018. január 30-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "mozaik-2018-januar-30-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-03-01 13:38:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-03-01 11:38:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=320666" ["menu_order"]=> int(24279) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3098 (24) { ["ID"]=> int(318726) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-22 15:25:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-22 12:25:31" ["post_content"]=> string(430) "Egy-egy csoport kolozsvári és székelyföldi civil is részt vett az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzéséért szervezett szombat esti bukaresti tüntetésen. Az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében, a bírói hatalom politikai befolyás alá helyezése elleni tüntetéseken az ellenzéki sajtó szerint összesen mintegy 75 ezer ember vett részt Bukarestben és Románia más városaiban." ["post_title"]=> string(36) "A magyarok is tüntettek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "a-magyarok-is-tuntettek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-22 15:25:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-22 12:25:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=318726" ["menu_order"]=> int(24280) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3099 (24) { ["ID"]=> int(320616) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-27 15:10:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-27 12:10:09" ["post_content"]=> string(896) "Mai műsorunkban újra jelentkezik a Babe?-Bolyai Tudományegyetem Kommunikációs és PR irodájával közösen készített rovatunk, melyben három újabb tanulmány eredményeiről hallhatnak, többek között arról, mennyire vagyunk elégedettek a házasságunkkal, hogyan befolyásolják a daganatos megbetegedések a munkához való viszonyunkat, illetve arról, hogy Románia hamarosan saját Szaharával rendelkezik-minderről Serestély Zalán számol be Önöknek. A műsor második felében Darvas Enikő interjúját hallják Ambrus Attilával, ismertebb nevén a Viszkis bankrablóval, aki a róla készült film vetítése kapcsán tartózkodott Bukarestben ? tartsanak velünk. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/27012018_UBB_Viszkis_espresso_sambata.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/27012018_UBB_Viszkis_espresso_sambata.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(47) "Tanulmányok és a "Viszkis" az Észpresszóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "tanulmanyok-es-a-viszkis-az-eszpresszoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-26 17:12:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-26 14:12:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=320616" ["menu_order"]=> int(24281) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3100 (24) { ["ID"]=> int(319626) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-24 14:54:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-24 11:54:59" ["post_content"]=> string(665) "Bukarestben és az ország majdnem minden nagyvárosában katonai ceremóniákat szerveznek koszorúznak és felcsendül az egyesülés hórája január 24-én, a Román fejedelemségek egyesülésének ünnepén. Bukarestben a pátriárkiánál tartják a központi rendezvényt, azon a dombon, ahol 1859-ben Alexandru Ioan Cuzát választották uralkodóvá, miután korábban Moldva is uralkodójának választotta. Klaus Iohannis államfő a megemlékezésen mondott beszédében hangsúlyozta, a centenárium évében a román társadalom elvárja, hogy az országot olyan politikusok vezessék, akik tudatában vannak küldetésük fontosságának." ["post_title"]=> string(50) "A Cuza-féle egyesülést ünnepelik országszerte" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "a-cuza-fele-egyesulest-unnepelik-orszagszerte" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-24 14:54:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-24 11:54:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=319626" ["menu_order"]=> int(24282) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3101 (24) { ["ID"]=> int(320596) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-26 15:42:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-26 12:42:48" ["post_content"]=> string(874) "A Szociáldemokrata Párt Végrehajtó Bizottsága szavazással dönt a miniszterek személyéről és várhatóan ma délután hozzák nyilvánosságra az új kormány összetételét. Első alkalommal történik meg a Szociáldemokrata Pártban, hogy szavazással választják ki a minisztereket, ezért több javaslat kimenetele kétséges, hiszen a legtöbb szavazatot begyűjtő személy lesz a hivatalos javaslat. Tudósítónk szerint Ionut Misa pénzügyminiszter posztja sem biztos, Eugen Teodorovici-csal kell megmérkőznie, az egészségügynél Rodica Nassar és Sorina Pintea verseng a miniszteri székért, az oktatási tárcánál pedig a bukarestiek Ecaterina Andronescut és a suceavai szervezet Valentin Popát támogatja. Nem lesz változás a belügy, a védelmi, a munkaügyi és a mezőgazdasági, valamint az igazságügyi tárcák élén." ["post_title"]=> string(59) "Először szavaznak a miniszterekről a szociáldemokraták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "eloszor-szavaznak-a-miniszterekrol-a-szocialdemorkatak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-26 23:58:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-26 20:58:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=320596" ["menu_order"]=> int(24283) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#2869 (24) { ["ID"]=> int(320846) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-27 15:44:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-27 12:44:47" ["post_content"]=> string(811) "A lengyel parlament megszavazta azt a törvényt, amely büntethetővé teszi, ha a sajtóban Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett bűntettekért való felelősséget, többek között azáltal, hogy a "lengyel haláltáborok" kifejezést alkalmazzák. Az ilyen tettet pénzbírsággal vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtanák. Az új szabályozás egyaránt vonatkozik a lengyel és külföldi állampolgárokra, "függetlenül a tett elkövetésének helyszínén érvényes előírásoktól". A kormányzó Jog és Igazságosság párt, valamint az ellenzéki Kukiz'15 által szorgalmazott tervezet szavazásakor 130 ellenzéki képviselő tartózkodott. A törvénymódosítást még a szenátusnak és az államfőnek kell jóváhagynia." ["post_title"]=> string(70) "Bűncselekmény lesz a "lengyel haláltáborok" kifejezés használata" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "buncselekmeny-lesz-a-lengyel-halaltaborok-kifejezes-hasznalata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-27 15:44:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-27 12:44:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=320846" ["menu_order"]=> int(24271) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31406) ["max_num_pages"]=> int(2618) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "24472aec405a64776e22a707447db4b6" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }