A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá. Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
A Román Fuvarozók Szövetsége szerint megoldhatatlan az iskolások ingyenes utaztatása. A szervezet tegnapi közleményében kifejti, hogy a kormány által kiadott vonatkozó jogszabály annyira zavaros, hogy a fuvarozó cégeknek semmilyen garanciájuk nincs, hogy megkapják a szolgáltatás ellenértékét.
Kormányhatározat-tervezet készül a joghézag ideje alatt ki nem adott betegszabadságok rendezésére – jelentette be tegnap Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
A kolozsvári bíróság mellett működő ügyészség úgy döntött, megszünteti a restaurálási munkálatok befejezése után a Mátyás-szoborcsoport elé – több feljelentő és az ügyben kihallgatott tanú szerint is törvénytelenül – kihelyezett Iorga-táblával kapcsolatos ügyet. Erről Aurelian Mirel Toader ügyész tájékoztatta a kolozsvári Szabadság napilapot tegnap.
A tegnap Zilahon tartózkodó mezőgazdasági miniszter, Adrian Oros rámutatott, a koronavírus-járvány a mezőgazdasági munkálatokat nem befolyásolta ugyan közvetlenül, a vásárlói magatartás megváltozása, illetve bizonyos szektorok, például a szállodai, étterem- és vendéglátó ágazat leállása az élelmiszeripar mellett a mezőgazdaság terén tevékenykedőkre is kihatott.
Az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban is rányomta a bélyegét a tanévnyitóra a koronavírus-járvány ellen hozott óvintézkedések betartása, hiszen a hagyományos ünnepély elmaradt.
Múlt héten díjazta a 2019-ben megjelent köteteket a Romániai Írók Szövetsége. A kisebbségek nyelvén alkotók közül hármat talált kitüntetésre érdemesnek az Írószövetség Kisebbségi Bizottsága, amelynek elnöke Markó Béla.
A védelmi tárca közlése szerint az első Patriot-rendszer átvételével kapcsolatos tesztelés október végén ér véget, az azt kiszolgáló román 74-es Patriot légelhárító ezred kiképzése pedig a jövő évben is folytatódik amerikai katonák közreműködésével.
Az elmúlt 24 órában 1 679 új fertőzéses esetet és 27 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 4 312-re emelkedett.
Szijjártó Péter közölte: a gyorsvasút célja, hogy öt és fél órára csökkentse a jelenlegi 11-12 órás utazási időt Budapest és Varsó között, és másfél óra alatt el lehessen jutni Pozsonyba.
Az együttélési övezetben, köztulajdonban lévő, kiszámítható közszállítási rendszert és bicikliút-hálózatot építenek ki – fejtette ki a sepsiszentgyörgyi polgármester.
A Román Fuvarozók Szövetsége szerint megoldhatatlan az iskolások ingyenes utaztatása. A szervezet tegnapi közleményében kifejti, hogy a kormány által kiadott vonatkozó jogszabály annyira zavaros, hogy a fuvarozó cégeknek semmilyen garanciájuk nincs, hogy megkapják a szolgáltatás ellenértékét.
A szállítók azt mondják: a rendelet kizárólag a kormány fényezését hivatott szolgálni, a gyakorlatban teljesen alkalmazhatatlan. A fuvarozók szerint nem elég a tanintézmény által kibocsátott igazolás, amely tanúsítja, hogy az illető egyik vagy másik iskola tanulója, hanem olyan igazolásra lenne szükség, amely azt bizonyítja, hogy a más településről származó fiatal miért nem a lakhelyén jár iskolába. Nem világos az sem, hogy a fuvarozó elutasíthatja-e a tanuló szállítását, ha szerinte nem megfelelő az iskolai igazolás. Nem tisztázott az sem, hogy a megyei tanácsok aszerint fizetnek-e, hogy hányszor utazott a gyerek a buszon, vagy aszerint, hogy a gyerek hányszor volt iskolában, ez a két adat ugyanis nem feltétlenül esik egybe.
Kormányhatározat-tervezet készül a joghézag ideje alatt ki nem adott betegszabadságok rendezésére – jelentette be tegnap Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Az egészségbiztosító pénztár felülvizsgálta azoknak a személyeknek az esetét, akik a joghézag időszakában nem voltak kórházban, vagy kérésre hazaengedték őket, és amikor munkába álltak nem kaptak betegszabadságot. Ezeket az eseteket újraértékelik, a megfelelő ajánlást a szakorvos fogja adni a családorvosnak’ – magyarázta Nelu Tătaru. A tárcavezető információi szerint a kéthetes időszak alatt kilencszáz koronavírus-fertőzött személy kérte, hogy engedjék haza a kórházból, és további háromezer fertőzött elutasította a beutalást.
A kolozsvári bíróság mellett működő ügyészség úgy döntött, megszünteti a restaurálási munkálatok befejezése után a Mátyás-szoborcsoport elé – több feljelentő és az ügyben kihallgatott tanú szerint is törvénytelenül – kihelyezett Iorga-táblával kapcsolatos ügyet. Erről Aurelian Mirel Toader ügyész tájékoztatta a kolozsvári Szabadság napilapot tegnap.
Az ügyet 2011 óta vizsgálják, ám most lezárták anélkül, hogy bárkit felelősségre vonnának, büntetést sem róttak ki, és a kifogásolt felirat is a helyén marad. Az említett, Nicoale Iorga történésztől származó idézetet tartalmazó táblát Sorin Apostu polgármestersége idején 2011. május 22-ről 23-ra virradóra helyezték el a Mátyás-szoborcsoport előtti zöldövezetben. Mivel a tábla elhelyezése nem szerepelt a szoborcsoport restaurálási dossziéjában és építkezési engedély sincsen rá, valamint közterületre helyezték ki – az RMDSZ még 2011-ben feljelentést tett, és az akkori alpolgármester László Attila kérte a tábla eltávolítását az illetékesektől, ám ez nem történt meg, idén júniusban pedig számottevő ítélet és elmarasztalás nélkül ejtették az ügyet.
A tegnap Zilahon tartózkodó mezőgazdasági miniszter, Adrian Oros rámutatott, a koronavírus-járvány a mezőgazdasági munkálatokat nem befolyásolta ugyan közvetlenül, a vásárlói magatartás megváltozása, illetve bizonyos szektorok, például a szállodai, étterem- és vendéglátó ágazat leállása az élelmiszeripar mellett a mezőgazdaság terén tevékenykedőkre is kihatott.
Emellett sok helyen a szárazság is károkat okozott a gazdáknak, az emiatt megítélt kártérítéseket szeptember 18-ától, péntektől kezdik el kifizetni. A tárcavezető elmondta, hogy jövő héttől elkezdik utalni a szarvasmarha-, továbbá a juh- és kecsketartó gazdáknak, a méhészeknek, valamint a sertés- és baromfitenyésztőknek megítélt támogatásokat. Adrian Oros bejelentése szerint az idei mezőgazdasági támogatások előlegét október 16-ától kezdődően kezdik el utalni a jogosultaknak. Erre 1,78 milliárd eurót különített el a mezőgazdasági minisztérium.
Az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban is rányomta a bélyegét a tanévnyitóra a koronavírus-járvány ellen hozott óvintézkedések betartása, hiszen a hagyományos ünnepély elmaradt.
Az aradi magyar iskolaközpontban valamelyest nőtt a diáklétszám a múlt tanévhez képest. Két előkészítő osztály indult, és az általános iskolai tagozaton minden évfolyamon párhuzamos osztályok működnek. Ha átmenetileg meg is szűnt az autószerelői szakmunkásképző osztály, helyette viszont duális képzést nyújtanak a vendéglátóipar iránt érdeklődőknek, ami az iskola vezetősége szerint pozitívum. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
"
["post_title"]=>
string(20) "Tanévkezdés Aradon"
["post_excerpt"]=>
string(194) "Az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban is rányomta a bélyegét a tanévnyitóra a koronavírus-járvány ellen hozott óvintézkedések betartása, hiszen a hagyományos ünnepély elmaradt. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(18) "tanevkezdes-aradon"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-17 10:39:04"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-17 07:39:04"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392391"
["menu_order"]=>
int(24033)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3787 (24) {
["ID"]=>
int(392386)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-17 15:40:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-17 12:40:35"
["post_content"]=>
string(1460) "
Múlt héten díjazta a 2019-ben megjelent köteteket a Romániai Írók Szövetsége. A kisebbségek nyelvén alkotók közül hármat talált kitüntetésre érdemesnek az Írószövetség Kisebbségi Bizottsága, amelynek elnöke Markó Béla.
Díjat kapott Hajdú Farkas Zoltán a csíkszeredai Bookart kiadónál megjelent Csonkamagyar című regényéért, illetve Mihailo Voloşciuc ukrán író a Lelkemnek őre című kötetéért. A magyar könyvért odaítélt debütdíjat idén Borcsa Imola kapta a kolozsvári Erdélyi Híradó kiadónál megjelent Magnebéhat című novellás kötetéért. A díjátadó után Hermann Endre először Markó Bélát az Íroszövetség Kisebbségi Bizottságának elnökét kérte mikrofon elé.
Hermann Endre az idén írószövetségi debütdíjas Borcsa Imolától elsőként azt kérdezte, hogy érzi magát a díj átvétele után.
A román hadsereg hivatalosan is átvette ma az amerikai gyártóktól az első Patriot rakétavédelmi rendszert azon hét üteg közül, amelyek beszerzéséről három éve állapodott meg Washingtonban Donald Trump és Klaus Johannis. Az ünnepélyes átvételt a Konstancától - a legnagyobb román fekete-tengeri kikötővárostól - 30 kilométernyire északra, a Duna-Fekete-tenger-csatorna északi torkolatánál található Midia-fokon, a román légelhárítás kiképző- és gyakorlatozó támaszpontján szervezték meg a védelmi miniszter és Ludovic Orban kormányfő jelenlétében.
Nicolae Ciuca védelmi miniszter elmondta: Románia a világon a 17., a NATO-ban pedig a 7. olyan állammá vált, ahol hadrendbe állítják a Patriot rakétavédelmi rendszert, amely számos harci helyzetben bizonyította már hatékonyságát. Hozzátette: a Románia által vásárolt ütegek a Patriot jelenleg gyártott legkorszerűbb változatához tartoznak, és a NATO keleti szárnyának légvédelmét, elrettentő képességének növelését szolgálják.
A védelmi tárca közlése szerint az első Patriot-rendszer átvételével kapcsolatos tesztelés október végén ér véget, az azt kiszolgáló román 74-es Patriot légelhárító ezred kiképzése pedig a jövő évben is folytatódik amerikai katonák közreműködésével.
"
["post_title"]=>
string(86) "Románia átvette az első Patriot rakétavédelmi rendszert az Egyesült Államoktól"
["post_excerpt"]=>
string(282) "A védelmi tárca közlése szerint az első Patriot-rendszer átvételével kapcsolatos tesztelés október végén ér véget, az azt kiszolgáló román 74-es Patriot légelhárító ezred kiképzése pedig a jövő évben is folytatódik amerikai katonák közreműködésével."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(78) "romania-atvette-az-elso-patriot-raketavedelmi-rendszert-az-egyesult-allamoktol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-17 13:38:08"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-17 10:38:08"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392424"
["menu_order"]=>
int(24035)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3785 (24) {
["ID"]=>
int(392421)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-17 13:20:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-17 10:20:15"
["post_content"]=>
string(550) "
Az elmúlt 24 órában 1 679 új fertőzéses esetet és 27 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 4 312-re emelkedett. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 6 960 személyt kezelnek, közülük 460-at ápolnak intenzív osztályokon.
Eddig 2.160.669 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel hazánkban, ebből 24 025-öt az elmúlt 24 órában készítettek.
Az új és legfontosabb közlekedési projekt Magyarország és Szlovákia között a Budapestet Pozsonyon keresztül Varsóval összekötő gyorsvasút – nyilatkozta ma a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte: a gyorsvasút célja, hogy öt és fél órára csökkentse a jelenlegi 11-12 órás utazási időt Budapest és Varsó között, és másfél óra alatt el lehessen jutni Pozsonyba.
A miniszter ismertette: a gyorsvasút magyarországi szakasza Budapesttől Móron keresztül Győrig fog tartani, és tárgyalnak a szlovákokkal, hogy Győr és Dunaszerdahely között vagy Rajkánál vigyék át a vonalat Szlovákiába, ahonnan Pozsonyon keresztül Csehország érintésével Varsóig halad majd. Kitért arra: a beruházás teljesen új dimenziót nyit Közép-Európa gazdasági fejlődése előtt, hiszen a térségben még nincsen gyorsvasút.
A gyorsvasút külön pályát kap, amelyen óránként 350 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a személyszállító vonatok - tette hozzá Szijjártó.
"
["post_title"]=>
string(73) "Budapestet Pozsonyon keresztül Varsóval összekötő gyorsvasút épül"
["post_excerpt"]=>
string(213) "Szijjártó Péter közölte: a gyorsvasút célja, hogy öt és fél órára csökkentse a jelenlegi 11-12 órás utazási időt Budapest és Varsó között, és másfél óra alatt el lehessen jutni Pozsonyba. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(65) "budapestet-pozsonyon-keresztul-varsoval-osszekoto-gyorsvasut-epul"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-17 13:17:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-17 10:17:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392418"
["menu_order"]=>
int(24037)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3816 (24) {
["ID"]=>
int(392416)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-17 13:02:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-17 10:02:25"
["post_content"]=>
string(427) "
László Noémi költő, műfordító a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok új főszerkesztője. A Kolozsváron megjelenő Napsugár és a Szivárvány grafikai munkái is megújulnak, a képszerkesztést Müller Katitól Bak Sára veszi át.
László Noémi Zsigmond Emesét követi a főszerkesztői tisztségben.
A görög rendőrség ma megkezdte a leégett leszboszi menekülttábor lakóinak átköltöztetését a Kara Tepében található új táborba. A műveletben 70 rendőrnő is részt vett, akik rábeszéléssel próbálták meggyőzni a migránsokat, hogy induljanak útnak Kara Tepe felé.
A túlzsúfolt moriai tábor múlt héten égett le. A tűz miatt 12 ezer ember maradt fedél nélkül. Az új, mintegy nyolcezer férőhelyes táborban nagy családi sátorok állnak majd rendelkezésükre, azonban eddig mindössze 1100 ember költözött be.
Az újonnan érkezőkön koronavírus-tesztet végeznek el, regisztrálják őket, és megmutatják, hogy melyik sátorban fognak lakni.
"
["post_title"]=>
string(70) "Megkezdték a leégett leszboszi tábor lakóinak átköltöztetését"
["post_excerpt"]=>
string(157) "Az új, mintegy nyolcezer férőhelyes táborban nagy családi sátorok állnak majd rendelkezésükre, azonban eddig mindössze 1100 ember költözött be. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "megkezdtek-a-leegett-leszboszi-tabor-lakoinak-atkoltozteteset"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-17 12:52:07"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-17 09:52:07"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392414"
["menu_order"]=>
int(24039)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3815 (24) {
["ID"]=>
int(392407)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-17 12:38:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-17 09:38:08"
["post_content"]=>
string(816) "
Úgynevezett „Együttélési övezetet” alakít Sepsiszentgyörgy és a környező nyolc község, hogy az új EU-s pályázati ciklusban közösen fejlesszék a kistérséget - jelentette be Antal Árpád.
A háromszéki megyeszékhely vonzáskörzetében lévő nyolc faluból naponta több mint 2000 ember jár be dolgozni és több mint 1000 gyermek jár be iskolába Sepsiszentgyörgyre.
Az együttélési övezetben, köztulajdonban lévő, kiszámítható közszállítási rendszert és bicikliút-hálózatot építenek ki – fejtette ki a sepsiszentgyörgyi polgármester. Antal Árpád leszögezte: a város együtt akar élni a falvakkal.