A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
Az amerikai hadsereg korlátozott csapásokat mért egy iráni légvédelmi rendszerre - közölte Donald Trump amerikai elnök Floridában. Bár részleteket nem árult el, Trump "kisméretűnek" nevezte az akciót. Az Associated Press amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy az amerikai erők az Irán ellen 2025-ben végrehajtott csapások során nagyrészt megsemmisítette a síita állam légvédelmét. Mindeközben az iráni állami média robbanásokat jelentett a Hormuzi-szorosban lévő Kesm-szigetről, illetve közölték, hogy az iráni erők két amerikai drónt semmisítettek meg a térség fölött.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Kormányzati épületeket ostromoltak meg tüntetők ma hajnalban Kirgizisztán fővárosában, behatoltak a kabinet, valamint a parlament irodáiba, az elnöki palotába. Hívei kiszabadították a korrupció miatt 11 évnyi börtönbüntetésre ítélt volt elnököt, Almazbek Atambajevet.
A koronavírus-járvány második hullámára utaló újabb jelek jelentek meg Európa-szerte. Az elmúlt napokban egyre több országban dőlt meg a napi fertőzésszám rekordja. Nagy-Britanniában a járvány kezdete óta először regisztráltak tízezernél több esetet egy nap alatt. Az ország egyharmadában tilos találkozniuk a nem egy háztartásban élőknek, és több mint ötven egyetemen regisztráltak koronavírus-gócpontokat. Csehország és Szlovákia visszavezette a szükségállapotot, Lengyelországban több mint százezer esetet igazoltak a járvány kezdete óta, itt az elmúlt 24 órában több mint kétezer fertőzést azonosítottak. Oroszországban a napi esetszám közel tízezer volt tegnap, az elmúlt öt hónapban a legtöbb.
A Bálványos Intézet friss kutatása szerint a világban szétszórtan élő erdélyi magyarok többsége jobb körülmények között él, mint Romániában, és a megkérdezetettek csupán negyede nem zárja ki azt, hogy a közeljövőben esetleg hazaköltözik. A júniusban elindított Erdélyi magyarok a nagyvilágban 2020 című kutatás online kérdőívét 1800-an töltötték ki, legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban élnek, de akadtak új zélandi, dél-amerikai és afrikai válaszadók is.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1591 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük. Az új esetekkel 137.491-re nőtt a fertőzöttek száma. A járvány kezdete óta összesen 108.526 személyt nyilvánítottak gyógyultnak.
Mintegy 5.200.000 pedagógus, többségükben nők dolgoztak az Európai Unió 27 tagállamában az elemi, középiskolai és líceumi oktatásban 2018-ban – közölte az Európai Statisztikai Hivatal.
Tárgyalni fognak az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői a parlamenti választásokon való esetleges együttműködésről, de a találkozó helyszínét és időpontját még nem rögzítették.
Az ország területének több mint háromnegyedére érvényes sárga viharriasztást adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Az előrejelzések szerint…
Japán sztrájkot helyezett kilátásba október 7-ére a Sanitas, amennyiben nem egyeztethet a miniszterelnökkel az egészségügyben kialakult helyzetről – erről közleményben tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a szakszervezet.
Lemondta minden hétfői programját Ludovic Orban kormányfő, miután egy személynél, akivel egyidőben volt jelen a múlt héten az egyik tévécsatorna stúdiójában, vasárnap koronavírust diagnosztizáltak.
Kérhetik az adósságuk részletekben való kifizetését azok a cégek, amelyek a szükségállapot ideje alatt tartozásokat halmoztak fel. A pénzügyminisztérium által…
Kormányzati épületeket ostromoltak meg tüntetők ma hajnalban Kirgizisztán fővárosában, behatoltak a kabinet, valamint a parlament irodáiba, az elnöki palotába. Hívei kiszabadították a korrupció miatt 11 évnyi börtönbüntetésre ítélt volt elnököt, Almazbek Atambajevet.
A helyi sajtó beszámolói szerint a hétvégi parlamenti választások eredményét elutasító, több ezer demonstráló autókat gyújtott fel. A rendőrség vízágyúkkal, könnygázzal próbálta megállítani őket, ám sikertelenül. Az összecsapásokban legalább százan megsérültek.
A koronavírus-járvány második hullámára utaló újabb jelek jelentek meg Európa-szerte. Az elmúlt napokban egyre több országban dőlt meg a napi fertőzésszám rekordja. Nagy-Britanniában a járvány kezdete óta először regisztráltak tízezernél több esetet egy nap alatt. Az ország egyharmadában tilos találkozniuk a nem egy háztartásban élőknek, és több mint ötven egyetemen regisztráltak koronavírus-gócpontokat. Csehország és Szlovákia visszavezette a szükségállapotot, Lengyelországban több mint százezer esetet igazoltak a járvány kezdete óta, itt az elmúlt 24 órában több mint kétezer fertőzést azonosítottak. Oroszországban a napi esetszám közel tízezer volt tegnap, az elmúlt öt hónapban a legtöbb.
A statisztikák Franciaországban is aggasztóak. Párizsban és három szomszédos megyében a legmagasabb készültségi szintet vezették be vasárnap este. Ez azt jelenti, hogy legalább két hétre új szigorítások lépnek érvénybe. Tilos lesz tíznél több résztvevővel eseményt szervezni, és minden lehetséges esetben a távmunkát szorgalmazzák. A kocsmák bezárnak, az éttermek egyelőre nem, de sokkal szigorúbb szabályokat kell alkalmazniuk, amelyeket a hétfői nap folyamán jelentenek be. Az egyetemek termeit, anfiteátrumait csak félig lehet megtölteni. A jelenlegi több mint 1300 gócpont egyharmada tanintézményekben található. Az országban ingyenes a tesztelés, heti 1 millió 200 ezer tesztet végeznek el. A napi fertőzésszám rekordja szombaton dőlt meg 17 ezer esettel.
Spanyolországban Madrid lakossága elkülönítés alá került, Olaszországban a kormány 2021. január 31-ig kívánja meghosszabbítani a rendkívüli állapotot, miután az elmúlt három napban több mint 2500 napi új koronavírusos fertőzést regisztráltak.
Világszerte 35 millió fertőzést és több mint egymillió halálesetet igazoltak. A 100 ezer lakosra mért százalékarány szerint a leginkább érintett országok Peru, Belgium, Bolívia, Brazília és Spanyolország. Emellett az Amerikai Egyesült Államokban kilenc államban számoltak be új negatív rekordokról, New York több lakónegyedében pedig számtalan iskola és kisüzlet zár be.
Victor Sandut egymillió eurónyi kenőpénz elfogadásával vádolják - tájékoztat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hétfői közleménye.
A jelenleg előzetes letartóztatásban levő Victor Sandu a vádirat szerint 2017. május 17-e és 2019. május 6-a között a Román Vízügyi Igazgatóság vezetőjeként összesen 4.830.464 lejt kapott egy üzletembertől, hogy cserében az általa vezetett intézmény utalja ki a szükséges pénzt a vízügyi igazgatóság és az üzletember által irányított cég által kötött szerződésben foglalt munkálatokra. A kenőpénzt egy Victor Sanduhoz közel álló személy által vezetett két cég bankszámlájára utalták. A bűncselekményt úgy próbálták leplezni, hogy a két cég fiktív számlákat állított ki valójában el nem végzett munkálatokról és szolgáltatásokról. Az ügyben érintett üzletember ellen megvesztegetés, két személy ellen megvesztegetésben és vesztegetés elfogadásában való bűnrészesség, két másik személy ellen pedig hamis tanúzás miatt emeltek vádat az ügyészek.
A Bálványos Intézet friss kutatása szerint a világban szétszórtan élő erdélyi magyarok többsége jobb körülmények között él, mint Romániában, és a megkérdezetettek csupán negyede nem zárja ki azt, hogy a közeljövőben esetleg hazaköltözik. A júniusban elindított Erdélyi magyarok a nagyvilágban 2020 című kutatás online kérdőívét 1800-an töltötték ki, legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban élnek, de akadtak új zélandi, dél-amerikai és afrikai válaszadók is.
A Bálványos Intézet hangsúlyozta, hogy a kutatás adatai nem tekinthetők reprezentatívnak, de mégis lehetőséget adnak megfigyelni az erdélyi magyarok migrációs mintázatának egyes jellemzőit. A kutatás szerint a Székelyföldről elvándorlók számára Dánia, Svájc, Németország a legnépszerűbb migrációs célpontok, Közép-Erdélyből leginkább az Egyesült Államokba, Hollandiába, Svédországba, a Partiumból Izraelbe, a szórványmegyékből pedig Kanadába vándorolnak az erdélyi magyarok. A válaszadók túlnyomó többsége (91 százalék) úgy ítélte meg, hogy jobban él jelenleg, mint ahogy Romániában élt, 72 százalékuk sokkal jobbnak ítélte jelenlegi életkörülményeit, mint születési országában. A megkérdezettek átlagosan 1,9 alkalommal jártak Romániában az elmúlt évben és 2,7 alkalommal Magyarországon. Az újabb célországokban tartózkodók (Dánia, Egyesült Királyság) gyakrabban látogatnak Romániába, míg a régebbi célországokban lakók inkább Magyarországot választják. A megkérdezettek leginkább annak az országnak a híreit követik, ahol jelenleg élnek, ezt követik a magyarországi hírek, majd a romániaiak.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1591 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük. Az új esetekkel 137.491-re nőtt a fertőzöttek száma. A járvány kezdete óta összesen 108.526 személyt nyilvánítottak gyógyultnak.
Ez idáig 2.516.746 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 6537-et az elmúlt 24 órában végeztek el, 4454-et az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 2083-at pedig kérésre. Az elmúlt 24 órában 45, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).Ezzel 5048-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.
Mintegy 5.200.000 pedagógus, többségükben nők dolgoztak az Európai Unió 27 tagállamában az elemi, középiskolai és líceumi oktatásban 2018-ban - közölte az Európai Statisztikai Hivatal.
Romániában két évvel ezelőtt mintegy 172.595 pedagógus dolgozott az oktatásban. A legtöbb tanárnő Lettországban és Litvániában volt, a pedagógusok több mint 80 százaléka, míg a legtöbb férfi Dániában, Luxemburgban, Görögországban és Spanyolországban dolgozott az oktatásban. Az Eurostat adatait a pedagógusok világnapja alkalmából hozta nyilvánosságra a délelőtt.
Tárgyalni fognak az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői a parlamenti választásokon való esetleges együttműködésről, de a találkozó helyszínét és időpontját még nem rögzítették.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője a Maszol.ro hírportálnak hétfőn azt nyilatkozta, hogy megkapták az EMSZ találkozót kezdeményező levelét, amelyre ugyan még nem válaszoltak, de nem zárkóznak el a tárgyalásoktól. Az RMDSZ a 2016-os választások előtt is kötött együttműködési megállapodást a Magyar Polgári Párttal, amelynek értelmében az Magyar Polgári Párt két képviselője parlamenti mandátumhoz jutott. Hegedüs Csilla az RMDSZ szóvivője korábban elmondta, az RMDSZ-ben hamarosan lezárul a jelöltállítási folyamat, a listákat a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) még ezen a héten véglegesíti. E szerint a tárgyalásokat az EMSZ-szel várhatóan még a SZÁT ülése előtt megtartják. Az idő azért sürget, mert október 22-ig a pártoknak iktatniuk kell a parlamenti választásokra összegyűjtött támogató aláírásokat.
Az ország területének több mint háromnegyedére érvényes sárga viharriasztást adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Az előrejelzések szerint ma, hétfő délután 15 órától kedd 18 óráig a Bánságban, a Körösök vidékén, Máramarosban, majd Olténia északi és nyugati részén, Erdélyben, valamint Muntenia és Moldva nagy részén a fokozott légköri instabilitás miatt viharokra, felhőszakadásra, villámlásra, akár jégesőre is számítani lehet. A lehulló csapadék mennyisége meghaladja a 25-35, helyenként az 50-60 litert négyzetméterenként. A hegyekben felerősödik a szél, nyugaton és északkeleten 50-60 km/órás széllökések várhatók.
Japán sztrájkot helyezett kilátásba október 7-ére a Sanitas, amennyiben nem egyeztethet a miniszterelnökkel az egészségügyben kialakult helyzetről – erről közleményben tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a szakszervezet.
A dokumentum szerint a miniszterelnökkel való találkozót a szövetség október 1-jei tanácskozásán kérték, amelyen részt vettek a mintegy százezer alkalmazottat képviselő megyei vezetők is. Az érdekképviselet követeli többek között, hogy adják ki a szükségállapot alatt beígért kockázati pótlékot minden olyan alkalmazottnak, aki koronavírus-fertőzött betegekkel dolgozott, beleértve a szociális ellátást végző szervezetek munkatársait is, hogy az arra jogosultak megkapják a beígért 30%-os, illetve 55%-85%-os bérpótlékot, és hogy minden alkalmazott kapja meg a törvény szerint járó vakációs utalványokat. Az anyagi jellegű követeléseken túl a Sanitas szakszervezeti szövetség kéri azt is, hogy oldják fel az egészségügyben elrendelt alkalmazási tilalmat, és azt, hogy legyen megfelelő mennyiségű és minőségű védőfelszerelés minden érintett intézményben.
Lemondta minden hétfői programját Ludovic Orban kormányfő, miután egy személynél, akivel egyidőben volt jelen a múlt héten az egyik tévécsatorna stúdiójában, vasárnap koronavírust diagnosztizáltak.
A miniszterelnök hétfőn reggel elvégeztette a Covid-19-tesztet, és elkülönítésben marad, amíg meg nem érkezik az eredmény. Ludovic Orban jól érzi magát, és nincsenek a koronavírus okozta betegségre jellemző tünetei, ennek ellenére nem érintkezik másokkal – áll a kormány által kiadott hivatalos tájékoztatásban. A miniszterelnök amiatt teszteltette magát, mert múlt kedden Silviu Mănăstire, a B1 Tv műsorvezetőjének meghívottja volt, akinél később jelentkeztek a fertőzés tünetei és koronavírust diagnosztizáltak.
Kérhetik az adósságuk részletekben való kifizetését azok a cégek, amelyek a szükségállapot ideje alatt tartozásokat halmoztak fel. A pénzügyminisztérium által előkészített sürgősségi rendelet szerint minden cégnek egy a saját szükségleteihez igazított, de legtöbb 12 hónapra leosztott visszafizetési naptára lesz. A pénzügyminisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy ezzel a lehetőséggel csak azok a cégek élhetnek, amelyeknek a szükségállapot bevezetése előtt nem volt adóssága. Az átütemezés kérvényezés alapján történik, amelyhez csatolni kell a tervezett havi kifizetések mértékét, garanciára azonban nincs szükség. A kérések leadásának határideje december 15.