Július elseje és 19-e között a Görögországba érkező külföldi személyek 13%-át tesztelték.
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3508 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3489 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Július elseje és 19-e között a Görögországba érkező külföldi személyek 13%-át tesztelték.
Continue ReadingA Giurgiu megyei Cartojani-t és a Prahova megyei Gornetet karantén alá vonták tegnap este a hatóságok. A karantént 14 napra rendelték el.
Continue Reading
A kormány határozatot fogadott el ugyanakkor a 2020-as helyi választások megfelelő megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges technikai intézkedésekről is.
Continue ReadingA Temes megyei Bodón végzett házkutatás során további tíz, személyazonossági iratok nélküli, Nyugat-Európába illegálisan eljutni próbáló török és szír állampolgárt fedeztek fel a határrendészek.
Continue ReadingA szaktárca közleménye szerint az állam mintegy ezer villanypásztor felszerelését támogatná házak, juhistállók, mezőgazdasági területek, gyümölcsösök köré. A környezetvédelmi alapnál pályázhatnak az érdeklődők, a költségeket teljes mértékben megtéríti az állam.
Continue ReadingHallgassa meg Pataky Lehel Zsolt tudósítását!
Continue ReadingA Natura Stúdió mai adásában folytatjuk emlékezésünket a július 11-én elhunyt Dr. Eőry Ajándok orvosra, biológusra, matematikusra, a hagyományos kínai orvoslás magyarországi meghonosítójára, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat orvosára emlékezünk egy korábbi interjúnkat felidézve.
Continue ReadingRomániában 40.163-ra nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 1.030 új esetet jelentettek.
Continue ReadingKihirdette Klaus Johannis államfő ma a fogyatékkal élő személyek jogainak érvényesítésére és védelmére vonatkozó törvényt kiegészítő és módosító jogszabályt.
Continue Reading
Fél nap alatt 14 hajó kötött ki a dél-olaszországi Lampedusa szigetén.
Continue ReadingKihirdette Klaus Johannis az erre vonatkozó törvényeket. Május 27-e Mihai Viteazul, november 2-a Horea, Cloșca és Crișan napja lesz.
Continue Reading
A szülők kifejezett kérésére, a helyek számának keretein belül, a legalább kétéves gyermekeket fel lehet venni az óvodai oktatásba, biztosítva az állami költségvetésből a megfelelő alapfinanszírozást.
Continue ReadingJúlius elseje és 19-e között 61 román állampolgárnak lett pozitív a koronavírus-tesztje a Görögországba való belépésekor - derül ki a keeptalkinggreece.com online kiadvány cikkéből, amely Nikos Hardaliast, a görög polgári védelem vezetőjét idézi.
Hardalias szerint az említett időszakban a Görögországba érkező külföldi személyek 13%-át tesztelték. Ebből összesen 295 személynek lett pozitív a koronavírus-tesztje. A legtöbben Szerbiából (78), Bulgáriából (63), Romániából (61), Albániából (23) és az Amerikai Egyesült Államokból (6) érkeztek – mutatott rá Nikos Hardalias.
" ["post_title"]=> string(84) "61 román állampolgárt jegyeztek pozitív koronavírus-teszttel a görög határon" ["post_excerpt"]=> string(103) "Július elseje és 19-e között a Görögországba érkező külföldi személyek 13%-át tesztelték." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "61-roman-allampolgart-jegyeztek-pozitiv-koronavirus-teszttel-a-gorog-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-23 10:55:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 07:55:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390267" ["menu_order"]=> int(22449) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(390264) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-23 10:50:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 07:50:00" ["post_content"]=> string(828) "A Giurgiu megyei Cartojani-t és a Prahova megyei Gornetet karantén alá vonták tegnap este a hatóságok.
A 3600 lakossal rendelkező Cartojani-ból 32 fertőzöttet tartanak nyilván, Gorneten pedig az utobbi két hétben 15 új esetet regisztráltak, az ezer lakosra számolt fertőzési aránya meghaladja a hármat. A karantén alá vont településekbe csak a teherforgalom mehet be, illetve onnan ki, valamint azok a nem helybéli személyek, akik gazdasági tevékenységet folytatnak, vagy a belügyi, hadügyi, energetikai, közegészségügyi, közélelmezési vagy mezőgazdasági területen fejtik ki aktivitásukat.
A karantént 14 napra rendelték el.
" ["post_title"]=> string(39) "Karantén alá vontak két települést" ["post_excerpt"]=> string(145) "A Giurgiu megyei Cartojani-t és a Prahova megyei Gornetet karantén alá vonták tegnap este a hatóságok. A karantént 14 napra rendelték el." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "karanten-ala-vontak-ket-telepulest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-23 12:47:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 09:47:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390264" ["menu_order"]=> int(22450) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(390262) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-23 10:40:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 07:40:53" ["post_content"]=> string(496) "Jóváhagyta tegnapi ülésén a kormány a helyhatósági választások lebonyolításának programját. A kormány határozatot fogadott el ugyanakkor a 2020-as helyi választások megfelelő megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges technikai intézkedésekről is.
A Parlament által elfogadott törvény szeptember 27-ére tűzte ki az idei helyhatósági választásokat.
" ["post_title"]=> string(86) "Jóváhagyta a kormány a helyhatósági választások lebonyolításának programját" ["post_excerpt"]=> string(176) "A kormány határozatot fogadott el ugyanakkor a 2020-as helyi választások megfelelő megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges technikai intézkedésekről is. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "jovahagyta-a-kormany-a-helyhatosagi-valasztasok-lebonyolitasanak-programjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-23 10:40:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 07:40:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390262" ["menu_order"]=> int(22451) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(390260) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-23 10:33:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 07:33:24" ["post_content"]=> string(1274) "Embercsempészés gyanújával indult bűnvádi eljárás egy 50 éves bukaresti nő ellen, aki Magyarországra illegálisan átszökni próbáló török állampolgárokat szállított gépkocsija ponyvás utánfutójában - közölte tegnap a hazai határrendészet.
A gyanús járművet az illegális embercsempészet megfékezését célzó művelet keretében hétfőn állították meg a Temes megyei Papd térségében. Az utánfutóban 12 iratok nélküli, török állampolgárt találtak. Állításuk szerint fejenként 70 eurót fizettek a gépkocsivezetőnek, hogy segítse őket átszökni Magyarországra. A határrendészek kedden a Temes megyei Bodón végzett házkutatás során további tíz, személyazonossági iratok nélküli, Nyugat-Európába illegálisan eljutni próbáló török és szír állampolgárt fedeztek fel. A rejtekhelyükül szolgáló ingatlant az előző nap Papdon megállított bukaresti nő bérelte.
Az őrizetbe vett nőt 60 napos hatósági felügyelet alá helyezte a Temes megyeri ügyészség, és embercsempészés gyanúja miatt indított ellene eljárást.
" ["post_title"]=> string(68) "Bukaresti embercsempészt buktattak le a magyar határ térségében" ["post_excerpt"]=> string(219) "A Temes megyei Bodón végzett házkutatás során további tíz, személyazonossági iratok nélküli, Nyugat-Európába illegálisan eljutni próbáló török és szír állampolgárt fedeztek fel a határrendészek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "bukaresti-embercsempeszt-buktattak-le-a-magyar-hatar-tersegeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-23 10:33:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 07:33:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390260" ["menu_order"]=> int(22452) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3656 (24) { ["ID"]=> int(390258) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-23 10:27:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 07:27:23" ["post_content"]=> string(1146) "Villanypásztorok felszereléséről szóló programot bocsátott közvitára a Környezetvédelmi Minisztérium. Costel Alexe tárcavezető szerint így oldható meg a medveprobléma.
A szaktárca közleménye szerint az állam mintegy ezer villanypásztor felszerelését támogatná házak, juhistállók, mezőgazdasági területek, gyümölcsösök köré. A környezetvédelmi alapnál pályázhatnak az érdeklődők, a költségeket teljes mértékben megtéríti az állam. Egy pályázó maximum 2000 lejre nyújthat be támogatási igénylést. Azon megyék lakosai jelentkezhetnek, ahol a nagyvadak rendszeresen károkat okoznak. A közlemény szerint Kovászna, Hargita és Maros megyék is szerepelnek a listán.
Costel Alexe miniszter szerint ez a program hozzájárul egyrészt a biodiverzitás megőrzéséhez, másrészt az ember és a nagyvadak közötti incidensek elkerüléséhez. Az idén a kormány 1,5 millió lejt költ a villanypásztorokra – tette hozzá.
" ["post_title"]=> string(80) "Villanypásztorokkal oldaná meg a medvekérdést a környezetvédelmi miniszter" ["post_excerpt"]=> string(298) "A szaktárca közleménye szerint az állam mintegy ezer villanypásztor felszerelését támogatná házak, juhistállók, mezőgazdasági területek, gyümölcsösök köré. A környezetvédelmi alapnál pályázhatnak az érdeklődők, a költségeket teljes mértékben megtéríti az állam. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "villanypasztorokkal-oldana-meg-a-medvekerdest-a-kornyezetvedelmi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-23 10:27:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 07:27:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390258" ["menu_order"]=> int(22453) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3655 (24) { ["ID"]=> int(390255) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-23 10:12:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 07:12:43" ["post_content"]=> string(803) "Három héttel ezelőtt koronavírus-mentes övezetté nyilvánította Arad megyét az önkormányzat elnöke, de ma már két gócpont is kialakult a térségben, és több mint aktív 120 fertőzöttet tartanak nyilván. A megyeházán tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy szerda délig 125 jelenleg is fertőzött személyről tudtak Arad megyében, de közülük csak 56 fekszik kórházban, mert a többiek elutasították a beutalást.
Pataky Lehel Zsolt tudósítása:
Ma folytatjuk emlékezésünket a július 11-én elhunyt Dr. Eőry Ajándok orvos-természetgyógyászra, a hagyományos kínai orvoslás magyarországi meghonosítójára.

A Kínában is elismert akupunktúrás orvos-természetgyógyász 1946-ban született. Tevékenységét 2007-ben Batthány-Strattmann László-díjjal, majd 2013-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatának kitüntetésével ismerték el. 2016 óta az Egészségügyi Szakmai Kollégium Komplementer Medicina Tagozatának vezetője volt.
Orvosi hitvallása közé tartozik: „Soha se várj viszonzást, inkább adj valamit a betegnek, ami számára fontos lehet és a gyógyulását szolgálja.”
Múlt heti adásunkban felidéztük 2014-ben készült interjúnkat Eőry Ajándokkal, aki akkor az Erdélyi Meridián Központot csíksomlyói avatóünnepségén vett részt. A mai alkalommal ennek a beszélgetésnek a folytatását sugározzuk.
Dr. Eőry Ajándokot a szegények orvosának is nevezték. Az utca emberei olykor Ajándokinak szólították vagy a fokhagymás dokikent emlegették. Több mint tíz éve ugyanis minden héten mozgórendelőjével hivatásszerűen hajléktalan embereket kezelt az utcán. A mai részben erről a tapasztalatáról és ebbéli indíttatásáról mesél, vagyis arról, hogy mi ösztönözte a hajléktalanok gyógyítására?
Hallgassa meg a műsort!
Romániában 40.163-ra nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 1.030 új esetet jelentettek. 372 újratesztelt személy esetében újra pozitívnak bizonyult a teszt eredménye. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 27-en hunytak el, így a halálesetek száma 2.101-re emelkedett. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 5.179 személyt kezelnek, közülük 293-at intenzív osztályon. Eddig 24.663-an gyógyultak meg. 2.693 fertőzöttet engedtek ki 10 nap után a kórházból. Országszerte a mintavételek száma elérte az 1.009.273-at.
" ["post_title"]=> string(69) "Több mint ezer új koronavírusos esetet és 27 halottat jelentettek" ["post_excerpt"]=> string(125) "Romániában 40.163-ra nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 1.030 új esetet jelentettek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "tobb-mint-ezer-uj-koronavirusos-esetet-es-27-halottat-jelentettek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-22 14:03:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-22 11:03:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390206" ["menu_order"]=> int(22458) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3651 (24) { ["ID"]=> int(390203) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-22 13:42:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-22 10:42:22" ["post_content"]=> string(752) "Kihirdette Klaus Johannis államfő ma a fogyatékkal élő személyek jogainak érvényesítésére és védelmére vonatkozó törvényt kiegészítő és módosító jogszabályt. Ez lehetőséget nyújt a fogyatékkal élőknek, hogy részt vegyenek a társadalmi és gazdasági életben. A törvény bevezeti a támogatott munkahelykeresés és alkalmazás fogalmát, amely azt jelenti, hogy a fogyatékkal élő személyek képzéseken vehetnek részt, támogatják őket a munkahelykeresésben, és biztosítják a munkahelyen az esetükben szükséges munkakörülményeket. A jogszabály értelmében a súlyos fogyatékkal élő személyek ingyen utazhatnak a távolsági buszokon, vonaton.
" ["post_title"]=> string(59) "Támogatják a fogyatékkal élőket a munkahelykeresésben" ["post_excerpt"]=> string(182) "Kihirdette Klaus Johannis államfő ma a fogyatékkal élő személyek jogainak érvényesítésére és védelmére vonatkozó törvényt kiegészítő és módosító jogszabályt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "tamogatjak-a-fogyatekkal-eloket-a-munkahelykeresesben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-22 13:42:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-22 10:42:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390203" ["menu_order"]=> int(22459) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3652 (24) { ["ID"]=> int(390201) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-22 13:35:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-22 10:35:54" ["post_content"]=> string(655) "Fél nap alatt 14 hajó kötött ki a dél-olaszországi Lampedusa szigetén. Tegnap 243 ember érkezett a szigetre, több hajónak a parti őrség nyújtott segítséget. Lampedusa kevesebb mint százfős regisztrációs központjában a korábban érkezettekkel együtt 280-an vannak. Hétfőn az olasz belügyminiszter megoldást ígért az érkezések miatti egészségügyi helyzetre.
A szigetre egyébként július elsejétől több mint 1.400 ember érkezett, többségüket azonban átvitték Szicíliába és Olaszország más térségeibe.
" ["post_title"]=> string(52) "Ismét megtelt illegális bevándorlókkal Lampedusa" ["post_excerpt"]=> string(78) "Fél nap alatt 14 hajó kötött ki a dél-olaszországi Lampedusa szigetén. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ismet-megtelt-illegalis-bevandorlokkal-lampedusa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-22 13:35:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-22 10:35:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390201" ["menu_order"]=> int(22460) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3653 (24) { ["ID"]=> int(390199) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-22 13:17:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-22 10:17:03" ["post_content"]=> string(623) "Kihirdette Klaus Johannis államelnök azokat a törvényeket, amelyek a román nép mártírjaivá és hőseivé nyilvánítják Mihai Viteazult, Horeát, Cloșcát és Crișant. Mihai Viteazul a román nép első egyesítésével, valamint bátorságával és áldohathozatalával érdemelte ki, hogy hőssé nyilvánították. A tiszteletére szervezendő ünnepségeket május 27-én lehet tartani. Horea, Cloșca és Crișan az 1784-es parasztlázadásban játszott szerepükért és áldozatukért kapják az elismerést, emléknapjuk pedig november másodika lett.
" ["post_title"]=> string(107) "A román nép mártírjaivá és hőseivé nyilvánítják Mihai Viteazult, Horeát, Cloșcát és Crișant" ["post_excerpt"]=> string(139) "Kihirdette Klaus Johannis az erre vonatkozó törvényeket. Május 27-e Mihai Viteazul, november 2-a Horea, Cloșca és Crișan napja lesz." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "a-roman-nep-martirjaiva-es-hoseive-nyilvanitjak-mihai-viteazult-horeat-closcat-es-crisant" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-22 13:17:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-22 10:17:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390199" ["menu_order"]=> int(22461) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3641 (24) { ["ID"]=> int(390197) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-22 13:12:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-22 10:12:01" ["post_content"]=> string(1302) "Kiterjesztik az óvodás gyerekeknek járó állami finanszírozást a 2 és 3 év közötti korcsoportra is. Az érintett korosztály kis létszámú, az intézkedés költségvetésre gyakorolt hatása elenyésző, a szükséges összeg fedezhető a tanügyminisztérium jelenlegi büdzséjéből. A tanügyi törvényt módosító, a szenátus által elfogadott törvényjavaslat indoklása szerint jelenleg kevés az országban a bölcsőde, azok zöme pedig nagyvárosokban található, kistelepüléseken gyakorlatilag nem működnek ilyen intézmények. A 2-3 éves kor közötti gyerekek szülei így kénytelenek voltak óvodába íratni gyermeküket, noha az eddig hatályos törvény nem biztosított finanszírozást ennek a korosztálynak.
A szülők kifejezett kérésére, a helyek számának keretein belül, a legalább kétéves gyermekeket fel lehet venni az óvodai oktatásba, biztosítva az állami költségvetésből a megfelelő alapfinanszírozást - szögezi le a jogszabály.
A tervezetet a képviselőház korábban már hallgatólagosan elfogadta, a szenátus volt a döntő törvényhozói fórum a kérdésben.
" ["post_title"]=> string(86) "Állami finanszírozást biztosítanak az óvodába beiratkozó 2-3 éves gyermekeknek" ["post_excerpt"]=> string(222) "A szülők kifejezett kérésére, a helyek számának keretein belül, a legalább kétéves gyermekeket fel lehet venni az óvodai oktatásba, biztosítva az állami költségvetésből a megfelelő alapfinanszírozást." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "allami-finanszirozast-biztositanak-az-ovodaba-beiratkozo-2-3-eves-gyermekeknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-22 13:12:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-22 10:12:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390197" ["menu_order"]=> int(22462) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(390267) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-23 10:55:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 07:55:55" ["post_content"]=> string(741) "Július elseje és 19-e között 61 román állampolgárnak lett pozitív a koronavírus-tesztje a Görögországba való belépésekor - derül ki a keeptalkinggreece.com online kiadvány cikkéből, amely Nikos Hardaliast, a görög polgári védelem vezetőjét idézi.
Hardalias szerint az említett időszakban a Görögországba érkező külföldi személyek 13%-át tesztelték. Ebből összesen 295 személynek lett pozitív a koronavírus-tesztje. A legtöbben Szerbiából (78), Bulgáriából (63), Romániából (61), Albániából (23) és az Amerikai Egyesült Államokból (6) érkeztek – mutatott rá Nikos Hardalias.
" ["post_title"]=> string(84) "61 román állampolgárt jegyeztek pozitív koronavírus-teszttel a görög határon" ["post_excerpt"]=> string(103) "Július elseje és 19-e között a Görögországba érkező külföldi személyek 13%-át tesztelték." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "61-roman-allampolgart-jegyeztek-pozitiv-koronavirus-teszttel-a-gorog-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-23 10:55:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-23 07:55:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390267" ["menu_order"]=> int(22449) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39688) ["max_num_pages"]=> int(3308) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "629d2a14852fece2e9203ab87635b226" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1c319ad5707d93bdf8c80412dc97713e" }