Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Az elmúlt napokban egyre több településen vezettek be szigorú korlátozó intézkedéseket a járványhelyzet fokozódása miatt, a megszorítások pedig az oktatást is érintették; a diákok kénytelenek online tanulni. Nem fogok jobban belemerülni a témába, tulajdonképpen csak ürügyet kerestem arra, hogy ma a diáknyelvről beszéljek.
A Natúra Stúdió mai adásában Bíró István összeállítását sugározzuk a csíkszeredai Határátlépők csoportosulás Kerti kaland, avagy permakulturás tanulmányi út Gyergyószentmiklósra elnevezésű programjáról.
Romániában 191.102-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 4.848 új esetet jelentettek, a legtöbbet, számszerint 650-et Bukarestből.…
Befejezte a tavalyi évre járó életjáradék kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA). A hivatal bejelentése szerint majdnem 47…
Elutasította a szlovák parlament az abortuszt szabályozó törvényes keret szigorítását. A konzervatív képviselők javaslatát keményen bírálták a nők jogaiért harcoló…
Holnap leváltják tisztségéből Gheorghe Cojanu bukaresti prefektust – jelentette be ma Ludovic Orban kormányfő. Az új prefektus személyét illetően többek…
Hét radikális iszlamistát állítanak bíróság elé a franciaországi tanárgyilkosság miatt – számolt ma be az Euronews hírcsatorna. Emmanuel Macron francia…
Életfogytig tartó börtönre ítéltek Szicíliában Olaszország legkeresettebb bűnözőjét. Matteo Messina Denarót 1993 óta keresik, már többször is életfogytiglanra ítélték. A…
Díjat nyert a Szentegyházi Gyermekfilharmónia karnagyáról szóló film a második alkalommal megszervezett Kaptár dokumentumfilm-szemlén. A járványhelyzet miatt online megszervezett szemlére…
Az elmúlt napokban egyre több településen vezettek be szigorú korlátozó intézkedéseket a járványhelyzet fokozódása miatt, a megszorítások pedig az oktatást is érintették; a diákok kénytelenek online tanulni. Nem fogok jobban belemerülni a témába, tulajdonképpen csak ürügyet kerestem arra, hogy ma a diáknyelvről beszéljek.
A kialakulásában fontos szerepe volt a szemléletességre, játékosságra és a változatosságra való törekvésnek, illetve az ellentétek tükrözésének, hangsúlyozásának a felnőttekkel és egymással szemben. A Nyelvművelő szótár szerint a diáknyelv „lényegében az iskolai élet bizalmas-tréfás, olykor bizalmas-vulgáris szó- és kifejezéskészlete: a tantárgyak, osztályzatok, iskolai és diákotthoni viselkedés, az ebbe a témakörbe tartozó tevékenységek megnevezése”.
A tantárgyak kapcsán eszembe jutott az egyik kedvencem, a történelem, amelyet néha törinek, máskor pedig törcinek becéznek a diákok, a matek, azaz a matematika viszont nem tartozott a kedvenceim közé.
Létezik még a buzgó mócsing szókapcsolat, amely a Piszkos Fred, a kapitány című Rejtő-regény egyik figurája, Buzgó Mócsing nevéből ered. Bár nem illik a mai témához, szeretném elmesélni, hogy mire jöttem rá információgyűjtés közben. A Magyar Nemzeti Levéltár által működtetett archivnet.hu oldal szerint Piszkos Fred vagy Fülig Jimmy valószínűleg teljes egészében a fantázia szüleménye, ezzel szemben „Buzgó Mócsing, az igazi Trebitsch valóságos, létező személy volt, akinek az élete bővelkedett rejtői fordulatokban”. A teljes neve Trebitsch-Lincoln Timotheus Ignác, és az életrajzában a XX. század legnagyobb kalandorának nevezte önmagát.
Szívesen folytatnám a történetet, viszont idő híján kénytelen vagyok visszatérni a diáknyelvhez, és azon belül is a stréber szóhoz, amelyet általában a magát mindenütt erőszakosan előtérbe toló, törtető személlyel kapcsolatban használnak.
Bár több kritikát is fel lehet hozni a diáknyelvvel szemben, erényei is vannak, mégpedig a találó tömörség, a szemléletesség és a nyelvi humor. Ha valaki közismert dolgot új gyanánt ad elő, a diákok a „feltalálja a csőben a lyukat” mondással reagálnak, hosszas szemrehányásra, szidásra pedig ezt válaszolják: „Rakd a zsebembe, otthon kiválogatom.”
A nyelvművelő szótár szerint csak a saját körén kívül, például a felnőttekkel való nyelvi érintkezésben hibáztassuk a diáknyelv tiszteletlenségét, értéktagadó, azaz minden hagyományos értéket kétségbe vonó magatartását. Amúgy igen régi jelenségről van szó, amely a jövőben sem szűnik meg, csupán változni fog.
Józan paraszti ésszel számba venni adottságainkat, lehetőségeinket. Megtölteni élettel azt ami rendelkezésünkre áll – ezzel a felismeréssel nyugtázták a napot mindazok, akik részt vettek a csíkszeredai Határátlépők Egyesület vasárnapi eseményén. Október 18-án a megélt tudás és tapasztalatok megosztása sikeresen találkozott a Kerti kaland, avagy permakulturás tanulmányi út Gyergyószentmiklósra elnevezésű program során – állítják a jelenlévők, akiknek két településen három kertet, gazdaságot volt alkalmunk megnézni. A rendezvény résztvevői előtt a Bara tanya és a Réthy tanya nyitotta meg kapuit. A permakultúra megtervezésének módszertanával ismerkedhettek. Gyergyóújfaluban pedig a Tejbánya titkaiból árult el néhány dolgot a házigazda Bányász József. Az eseményről Bíró István összeállítását sugározzuk mai adásunkban.
Romániában 191.102-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 4.848 új esetet jelentettek, a legtöbbet, számszerint 650-et Bukarestből. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 69-en hunytak el, így a halálesetek száma 6.065-re emelkedett. A járvány kezdete óta 137.835-en gyógyultak meg. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 10.250 személyt kezelnek, közülük 766-ot intenzív osztályon. Országszerte a mintavételek száma elérte a 2.927.096-ot, ebből 37.025 tesztet az elmúlt 24 órában készítettek. A legjelentősebb esetszám-növekedést Fehér megyében és Bukarestből jelentették, ahol a fertőzési ráta 3,26, illetve 3,25.
Járványügyi szigorításokat vezettek be Fehér megyében is, ahol a fertőzési arány 12 településen haladta meg a 3 ezreléket, többek közt Nagyenyeden, ahol már 7 ezrelék fölött jár, és Marosújváron, ahol jelenleg lakosság 6,6 ezreléke fertőzött. Az érintett közigazgatási egységekben az oktatás kizárólag online zajlik. Holnaptól Kolozsváron, Szászfenesen és Alsódetrehem községben kötelező az arcvédő maszk viselése közterületen. A tanintézmények áttérnek a digitális oktatásra.
A világjárvány felgyorsítja a munkavégzés átruházását az emberekről a robotokra - derül ki a Világgazdasági Fórum által készített tanulmányból. A robotok 85 millió munkahelyet számolnak fel a közepes és nagyvállalatoknál a következő öt évben a COVID-19 járvány által felgyorsított változások során. Ez az egyenlőtlenségek fokozásával fenyeget. A tanulmány szerint a munkahelyüket megőrizni szándékozó alkalmazottaknak a következő öt évben új szakmát kell tanulniuk, 2025-re pedig a munkáltatók fele-fele arányban osztják meg a feladatokat az emberek és gépek között. A munkahelyek létesítése általában lassul és egyre inkább belendül az állások felszámolása, ugyanis a cégek világszerte inkább a technológia vívmányait használják fel az adatbevitelre, könyvelésre és különböző adminisztratív feladatok elvégzésére.
A jó hír az, hogy több mint 97 millió munkahely létesül az egészségügyben és a gondozásban, valamint a tartalom gyártásban - tette hozzá a genfi székhelyű Világgazdasági Fórum.
A tanulmány készítése során megkérdezett vállalatok mintegy 43 százaléka mondta késznek magát arra, hogy csökkentse a munkaerőt a technológia bevezetésével, 41 százalékuk az alvállalkozók felhasználásának kiterjesztését tervezi, míg 34 százalékuk a munkaerő bővítésén gondolkozik a technológia bevezetése következtében.
Több mint félmillióan maradhatnak állás nélkül és 300 ezer cég válhat fizetésképtelenné Romániában a COVID-19 világjárvány miatt. Azért, hogy ne kerüljön erre sor, a kormány térítésmentes európai támogatást igényelhet - derül ki az egyik tanácsadó cég szerdán megjelent elemzéséből. A REI Finance Advisors szerint a gazdasági hatást a jövő évtől kezdődően érezhetik meg a munkáltatók és az alkalmazottak.
Az idei 130-as sürgősségi kormányrendeletben foglalt munkaerő megőrzésére nyújtott támogatási kérelmeket október 22-én 10 órától lehet benyújtani és a tanácsadó cég azt javasolja, hogy az érdekeltek az első 10-20 percben tegyék ezt meg, ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy nagyon hamar elfogy a kiutalandó 350 millió euró.
A hivatalos adatok szerint Románia augusztus végéig 12,8 milliárd eurót, azaz az unió által 2014-2020 között előirányzott összeg 42,3 százalékát hívta le.
Befejezte a tavalyi évre járó életjáradék kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA). A hivatal bejelentése szerint majdnem 47 millió lejt utaltak ki a 37 532 erre jogosult gazdának. Az APIA közlése szerint november végéig engedélyezik a kifizetést azoknak az örökösöknek is, akik az október 15-ig benyújtott igényléseknek megfelelően kérték az életjáradék kifizetését a jogosultak 2019-es elhalálozásáig. A kifizetett és különböző okok miatt visszautalt összegek az APIA-nál igényelhetőek a 2020 november 30-i határidő után számított 3 éven belül. Az életjáradákot az állami költségvetésből fizették ki.
Elutasította a szlovák parlament az abortuszt szabályozó törvényes keret szigorítását. A konzervatív képviselők javaslatát keményen bírálták a nők jogaiért harcoló szervezetek. A Reuters szerint az 59-58 szavazat ellenében elutasított javaslat kétszeresére emelte volna a várakozási időt, megtiltotta volna a terhességmegszakítási szolgáltatások reklámozását és arra kötelezte volna a nőket, hogy nyilatkozzanak az abortusz okáról.
A javaslat nem csak Szlovákiában, hanem a szomszédos Lengyelországban is aggodalmat keltett. A nők jogaiért harcoló aktivisták közlése szerint ugyanis több száz, sőt akár több ezer nő jár át Lengyelországból Szlovákiába terhességmegszakításra. Szlovákia lakossága többségben római-katolikus, de az egyház kevésbé befolyásos, mint Lengyelországban, amelyet konzervatív kormány vezet.
Holnap leváltják tisztségéből Gheorghe Cojanu bukaresti prefektust - jelentette be ma Ludovic Orban kormányfő. Az új prefektus személyét illetően többek között Traian Berbeceanu neve merült fel, fűzte hozzá a kormányfő.
Klaus Johannis elnök a napokban elfogadhatatlannak nevezte a prefektus attitűdjét és azt, ahogyan Gheorghe Cojanu, Bukarest prefektusa járt el, amikor vasárnap bejelentette be, hogy keddtől online fog zajlani az oktatás a fővárosban. Az államfő szerint előrelátható volt, hogy növekedni fog a koronavírusos megbetegedések száma a fővárosban, mégsem dolgoztak ki egy koherens cselekvési tervet, amelyről értesítették volna a lakosságot. Így az érintett családoknak egyik napról a másikra kellett megoldást találniuk a helyzetre.
Florin Iordache lett a parlament Törvényhozási Tanácsának elnöke. A tisztség azt követően ürült meg, hogy Şerban Iliescu lemondott. Iordache 185 támogató és 43 ellenszavazatot kapott a parlament tegnapi plenáris ülésén. Ugyanakkor lemondott a Törvényhozási Tanács keretében működő jogszabály-nyilvántartási és dokumentációs szakosztály vezetője, Gheorghe Popescu is, helyére az USR-s George Edward Dircă kerül. Őt 174 támogató és 17 ellenszavazattal választották a tisztségbe.
A Declic civil szervezet több mint tízezer aláírást tartalmazó petícióban kérte a törvényhozókat, hogy ne szavazzák meg Florin Iordache kinevezését a parlament Törvényhozási Tanácsának élére. A petíció aláírói azzal érveltek, hogy a testület élére pártatlan személyt kell állítani, nem pedig olyan embert, aki 2017 januárjában jóváhagyta a tömegtüntetéseket kiváltó 13-as rendeletet, és ”szemmel láthatóan elkötelezett védelmezője volt Liviu Dragneának”.
Hét radikális iszlamistát állítanak bíróság elé a franciaországi tanárgyilkosság miatt – számolt ma be az Euronews hírcsatorna. Emmanuel Macron francia államfő bejelentette: felszámolják a palesztinbarát Hassine Sejk Kollektíva nevű szélsőséges iszlamista terrorszervezet franciaországi ágát, amely „közvetlenül felelős” a Samuel Paty történelemtanár elleni merényletért.
A 47 éves középiskolai tanárt pénteken fejezték le Párizs egyik külvárosában, az iskola közelében, ahol tanított. Az oroszországi születésű, 18 éves Abdullah Anzorov azért követte el a merényletet, mert Paty megmutatta a diákoknak a Charlie Hebdo című szatirikus lapban megjelent, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat a szólásszabadságról szóló óráján.
Anzorovot a francia rendőrök nem sokkal tettének elkövetése után, pénteken a helyszínen lelőtték.
Életfogytig tartó börtönre ítéltek Szicíliában Olaszország legkeresettebb bűnözőjét. Matteo Messina Denarót 1993 óta keresik, már többször is életfogytiglanra ítélték. A most 58 éves maffiafőnök részt vett két ügyész, Giovanni Falcone és Paolo Borsellino 1992-es meggyilkolásában, valamint több más ember megölésében – jelentette az ANSA olasz hírügynökség.
Az ítélet szerint Denaro áldozatai családtagjainak 10 és 500 ezer euró közötti kártérítést kell kapniuk, a robbantásos merényletek három túlélője pedig 100 ezer eurót kap fejenként. Messina Denaro 1993-ban kezdett el bujkálni. Nem világos a hatóságok előtt, hogy ő áll-e a Cosa Nostra élén, vagy csak egy bizonyos területet irányít.
Díjat nyert a Szentegyházi Gyermekfilharmónia karnagyáról szóló film a második alkalommal megszervezett Kaptár dokumentumfilm-szemlén. A járványhelyzet miatt online megszervezett szemlére 16 alkotást neveztek be. Bajna György és Zsigmond Attila A Fili karnagya című filmje első díjat kapott, Simó Ibolya két alkotása, a Tomi, Ervin és az iskola, valamint a Falu fessön második helyezést ért el. A harmadik díjat Nagy Viktor Oszkár Tündérország (Ferenc útja) című filmje kapta, az MVM Energy Románia és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának különdíjával pedig Daczó Katalin és Daczó Dénes A völgy hangja című alkotását jutalmazták.
A székelyföldi alkotók filmjeit vidéki helyszíneken bemutató Kaptár dokumentumfilm-szemlét legközelebb 2022-ben szervezi meg újra a Kovászna Megyei Művelődési Központ.