Nicuşor Dan holnap újabb egyeztetéseket tart a politikai pártokkal a miniszterelnök-jelölt kijelöléséről. Az államfő meggyőződését fejezte ki, hogy ezúttal sikerül többséget találni egy stabil kormány létrehozásához, és elmondta, hogy a parlamenti szünet idején nem tartotta célszerűnek újabb jelölt megnevezését.
Nicuşor Dan korábbi álláspontja szerint olyan jelöltet kíván megnevezni, aki mögött tényleges parlamenti többség áll, hogy elkerülhető legyen egy újabb sikertelen kormányalakítás.
A parlamenti pártok vezetőségei hétfőn ülnek össze, hogy kidolgozzák stratégiájukat az új kormány megalakítása érdekében.
A Szociáldemokrata Párt Országos Politikai Tanácsa Sinaján gyűlt össze, a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség vezetőségei is várhatóan ma döntenek a kérdésről, míg a Románok Egységéért Párt közleményben kérte előrehozott választások megszervezését a jelenlegi politikai zsákutcából való kilábalás érdekében. Ugyanakkor tárgyalnak az új parlamenti ülésszak prioritásairól amelyek között szerepel a közigazgatás és az állami vállalatok átszervezése, a választási reform és az egységes közalkalmazotti bértörvény.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják annak a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását, amely lehetővé teszi bizonyos középiskolák számára, hogy a helyek legfeljebb felére külön felvételi vizsgát szervezzenek. A miniszter azt is közölte, hogy a jogszabály módosításáig az oktatási minisztérium a jelenleg hatályos rendelkezés alapján előkészíti és közzéteszi a felvételi módszertanát és ütemtervet.
Ma lezárul az Országos Helyreállítási és Reziliencia Terv, egy uniós különalapból finanszírozott, beruházásokat és reformokat támogató mechanizmus, amelyet Európa koronavírusjárvány utáni újjáépítésének támogatására hoztak létre.
A terv keretében Románia számára biztosított, több mint 20 milliárd eurós keretből az ország ténylegesen mintegy 13 milliárd eurót tudott lehívni. A fennmaradó összeg attól függ, hogy az Európai Bizottság hogyan értékeli a bukaresti hatóságok által az utolsó pillanatban végrehajtott reformokat.
Románia a sereghajtók között van az uniós helyreállítási alap célkitűzéseinek teljesítésében – derül ki az Európai Bizottság adataiból. A támogatások és hitelek lehívásának arányát tekintve Dánia áll az élen, száz százalékos teljesítménnyel, Ausztria 92, Csehország pedig 89 százalékkal követi. Románia a 27 tagállam közül a 21. helyen áll, mintegy 64 százalékos lehívási aránnyal.
Nicuşor Dan holnap újabb egyeztetéseket tart a politikai pártokkal a miniszterelnök-jelölt kijelöléséről. Az államfő meggyőződését fejezte ki, hogy ezúttal sikerül többséget találni egy stabil kormány létrehozásához, és elmondta, hogy a parlamenti szünet idején nem tartotta célszerűnek újabb jelölt megnevezését.
Nicuşor Dan korábbi álláspontja szerint olyan jelöltet kíván megnevezni, aki mögött tényleges parlamenti többség áll, hogy elkerülhető legyen egy újabb sikertelen kormányalakítás.
Az Európai Unió Bírósága délelőtti döntésében leszögezi, hogy az unió tagállamai nem utasíthatják a távközlési szolgáltatókat általános és megkülönböztetés nélküli adatok begyűjtésére a felhasználók kapcsolódásáról és helymeghatározása érdekében.
Megkötötték a szerződéseket a táblagépek beszerzésére – jelentette be az oktatásügyi miniszter. Monica Anisie elmondta, két céggel kötöttek szerződést 82, illetve 109 ezer táblagép leszállítására.
Október 15-ére tűzte ki az Európai Parlament az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés, a Minority SafePack nyilvános vitáját – közli az RMDSZ sajtóirodája.
Az országos vészhelyzeti bizottság döntése értelmében korlátozó intézkedéseket vezetnek be azokon a településeken, ahol az ezer lakosra számított koronavírusos megbetegedések száma meghaladja az 1,5-öt – jelentette be az este a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője.
Korlátozza Románia a magasabb fertőzöttségi szintű országokból érkezők beutazását – jelentette be az este Nelu Tătaru egészségügyi miniszter az országos vészhelyzeti bizottság ülése után.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc elfojtását követő megtorlás során Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornok vértanúságára, valamint Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnök mártíromságára idén a koronavírus-járvány miatt az eddiginél szerényebb módon emlékeznek Székelyföldön.
Donald Trump amerikai elnök tegnap este kora este elhagyta a Walter Reed katonai kórházat, bár még nem gyógyult meg a COVID-19 betegségből – jelentette a Fehér Ház és az amerikai média.
Kormányzati épületeket ostromoltak meg tüntetők ma hajnalban Kirgizisztán fővárosában, behatoltak a kabinet, valamint a parlament irodáiba, az elnöki palotába. Hívei kiszabadították a korrupció miatt 11 évnyi börtönbüntetésre ítélt volt elnököt, Almazbek Atambajevet.
A koronavírus-járvány második hullámára utaló újabb jelek jelentek meg Európa-szerte. Az elmúlt napokban egyre több országban dőlt meg a napi fertőzésszám rekordja. Nagy-Britanniában a járvány kezdete óta először regisztráltak tízezernél több esetet egy nap alatt. Az ország egyharmadában tilos találkozniuk a nem egy háztartásban élőknek, és több mint ötven egyetemen regisztráltak koronavírus-gócpontokat. Csehország és Szlovákia visszavezette a szükségállapotot, Lengyelországban több mint százezer esetet igazoltak a járvány kezdete óta, itt az elmúlt 24 órában több mint kétezer fertőzést azonosítottak. Oroszországban a napi esetszám közel tízezer volt tegnap, az elmúlt öt hónapban a legtöbb.
Az Európai Unió Bírósága délelőtti döntésében leszögezi, hogy az unió tagállamai nem utasíthatják a távközlési szolgáltatókat általános és megkülönböztetés nélküli adatok begyűjtésére a felhasználók kapcsolódásáról és helymeghatározása érdekében.
Az ítéletben ugyanakkor feltételeket szabott az irányított vagy korlátozott időtartamú adatgyűjtésre, ami csak a nemzetbiztonságot érintő súlyos fenyegetés esetén lehetséges - közli az AFP. A francia, belga és brit jogi kerettel kapcsolatosan született határozatában a luxemburgi székhelyű Bíróság megerősítette, hogy az uniós jog ellentmond azoknak a tagállami szabályozásoknak, amelyek az internetes kapcsolódások és telefonbeszélgetések adatainak általános és megkülönböztetés nélküli gyűjtését írják elő. A szolgáltatók nem tárolhatják meghatározatlan ideig és azonos módon az azonosítási, helymeghatározási, időponttal és időtartammal kapcsolatos adatokat - áll az Európai Unió Bíróságának határozatában.
"
["post_title"]=>
string(35) "Tilos az indokolatlan adatgyűjtés"
["post_excerpt"]=>
string(290) "Az Európai Unió Bírósága délelőtti döntésében leszögezi, hogy az unió tagállamai nem utasíthatják a távközlési szolgáltatókat általános és megkülönböztetés nélküli adatok begyűjtésére a felhasználók kapcsolódásáról és helymeghatározása érdekében. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "tilos-az-indokolatlan-adatgyujtes"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-10-06 13:00:58"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-10-06 10:00:58"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393133"
["menu_order"]=>
int(21656)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3691 (24) {
["ID"]=>
int(393131)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2020-10-06 12:59:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-10-06 09:59:56"
["post_content"]=>
string(828) "
Megkötötték a szerződéseket a táblagépek beszerzésére - jelentette be az oktatásügyi miniszter. Monica Anisie elmondta, két céggel kötöttek szerződést 82, illetve 109 ezer táblagép leszállítására.
A tárcavezető szerint kiírták az utolsó két versenytárgyalást is további gépek beszerzésére. Anisie hangsúlyozta, sürgősen le kell bonyolítani a beszerzést, mert növekedhet azon oktatási intézmények száma, amelyek a piros forgatókönyv szerint működnek, azaz kizárólag online oktatással. Hozzátette, ezen a héten véglegesítik laptopok, webkamerák és interaktív táblák beszerzését több mint 1.000 líceum számára.
"
["post_title"]=>
string(38) "Érkeznek a táblagépek az iskolákba"
["post_excerpt"]=>
string(220) "Megkötötték a szerződéseket a táblagépek beszerzésére - jelentette be az oktatásügyi miniszter. Monica Anisie elmondta, két céggel kötöttek szerződést 82, illetve 109 ezer táblagép leszállítására. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(34) "erkeznek-a-tablagepek-az-iskolakba"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-10-06 12:59:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-10-06 09:59:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393131"
["menu_order"]=>
int(21657)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3693 (24) {
["ID"]=>
int(393129)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2020-10-06 12:18:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-10-06 09:18:10"
["post_content"]=>
string(849) "
Október 15-ére tűzte ki az Európai Parlament az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés, a Minority SafePack nyilvános vitáját – közli az RMDSZ sajtóirodája.
A meghallgatás időpontját eredetileg március 23-ára tűzték ki, de járványügyi korlátozások miatt az Európai Parlament szakbizottságai elhalasztották. A meghallgatás most is részben online zajlik. Az RMDSZ kezdeményezésére indított, a FUEN koordinációjával zajlott kampányban 2018-ban 1 123 422 hitelesített aláírás gyűlt össze a kezdeményezésre, amely uniós védelmet és támogatást kér az őshonos kisebbségek nyelvének és kultúrájának megőrzésében, jogaik szavatolásában.
Az országos vészhelyzeti bizottság döntése értelmében korlátozó intézkedéseket vezetnek be azokon a településeken, ahol az ezer lakosra számított koronavírusos megbetegedések száma meghaladja az 1,5-öt - jelentette be az este a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője.
Raed Arafat közölte, ha egy településen az előző 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve meghaladja a hármat, és fertőzési gócok vannak, a megyei vészhelyzeti bizottságnak mérlegelnie kell a település vesztegzár alá vonását; ahol az ezer főre eső megbetegedések száma meghaladja az 1,5-öt, betilthatják az esküvőket, keresztelőket és más eseményeket, elrendelhetik az éttermek bezárását. Ugyanezeken a településeken, az állami intézményeknek és magáncégeknek egyaránt javasolni kell a távmunkára való áttérést. Ugyanakkor megtiltják a zarándokok utazását lakhelyüktől eltérő településre vallási eseményekre.
"
["post_title"]=>
string(50) "Újabb korlátozások a járvány megfékezésére"
["post_excerpt"]=>
string(157) "Betilthatják az esküvőket, bezárhatják az éttermeket ott, ahol az ezer lakosra számított koronavírusos megbetegedések száma meghaladja az 1,5-öt."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "ujabb-korlatozasok-a-jarvany-megfekezesere"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-10-06 12:04:52"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-10-06 09:04:52"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393125"
["menu_order"]=>
int(21659)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3690 (24) {
["ID"]=>
int(393123)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2020-10-06 12:02:49"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-10-06 09:02:49"
["post_content"]=>
string(1064) "
Korlátozza Románia a magasabb fertőzöttségi szintű országokból érkezők beutazását - jelentette be az este Nelu Tătaru egészségügyi miniszter az országos vészhelyzeti bizottság ülése után.
A magas kockázati besorolású országok közt a többi között Magyarország az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Ausztria és Szlovákia is szerepel. A tárcavezető bejelentette, azoknak, akik legtöbb három napra érkeznek Romániába magasabb fertőzöttségű országból, az utazást megelőző 48 órában végzett negatív koronavírus-tesztet kell felmutatniuk. Akik hosszabb időre érkeznek az országba, 14 napra karanténba kell vonulniuk. A nyolcadik napon kérésre tesztelik őket, és ha a teszt eredménye negatív lesz, nem kell tovább karanténban maradniuk. Ellenkező esetben le kell tölteniük a 14 napos karantént - mondta a miniszter.
Információs online felületet indított a Háziorvosok Országos Szövetsége az influenzáról.
Az AtlasGripal nevű oldalon az influenza elleni oltásról, az influenzával kapcsolatos kockázatokról és a megelőzésről találhatók információk. Romániában az oltási arány nem haladja meg a 8 százalékot, miközben a szakértők 75 százalékot javasolnak. A felület az influenza elleni oltás és a megelőzés fontosságát hangsúlyozza, különösen a koronavírus-járvány közepette.
"
["post_title"]=>
string(40) "Tájékoztató portál az influenzáról"
["post_excerpt"]=>
string(155) "Az AtlasGripal nevű oldalon az influenza elleni oltásról, az influenzával kapcsolatos kockázatokról és a megelőzésről találhatók információk."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(34) "tajekoztato-portal-az-influenzarol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-10-06 12:01:41"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-10-06 09:01:41"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393120"
["menu_order"]=>
int(21661)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3477 (24) {
["ID"]=>
int(393117)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2020-10-06 11:58:45"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-10-06 08:58:45"
["post_content"]=>
string(699) "
Az Európai Bizottság csaknem 94 millió lejes állami garanciát hagyott jóvá a TAROM-nak.
Az intézkedés célja a nemzeti légitársaság kompenzálása a Covid-19-betegség terjedésének megfékezése érdekében március 16-a és június 30-a közötti időszakban bevezetett utazási korlátozások valamint a koronavírus-járvány okozta veszteségekért. A támogatás hitelgarancia formájában valósul meg, és egy független külső auditáló cég biztosítja, hogy a támogatás ne haladja meg az elszenvedett kár összegét.
"
["post_title"]=>
string(40) "Brüsszeli igen a TAROM megsegítésére"
["post_excerpt"]=>
string(94) "Az Európai Bizottság csaknem 94 millió lejes állami garanciát hagyott jóvá a TAROM-nak."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "brusszeli-igen-a-tarom-megsegitesere"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-10-06 11:58:46"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-10-06 08:58:46"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393117"
["menu_order"]=>
int(21663)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3368 (24) {
["ID"]=>
int(393113)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2020-10-06 11:57:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-10-06 08:57:37"
["post_content"]=>
string(1453) "
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc elfojtását követő megtorlás során Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornok vértanúságára, valamint Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnök mártíromságára idén a koronavírus-járvány miatt az eddiginél szerényebb módon emlékeznek Székelyföldön.
Idén is kihelyezik a csíkszeredai Mikó-vár előtti térre a tizenhárom honvédtábornok portréit. Gyertyát lehet gyújtani. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ma délután 17 órakor mond ünnepi beszédet Aradon vértanúk emléknapja alkalmából tartandó megemlékezésen.
Fenn kell tartani a szabadságért való állandó küzdeni akarást, olyan nehéz körülmények között is, mint a koronavírus-járvány terjedése ellen bevezetett óvintézkedések – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Aradon, az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 171. évfordulóján. Pataky Lehel Zsolt tudósítása.
Donald Trump amerikai elnök tegnap este kora este elhagyta a Walter Reed katonai kórházat, bár még nem gyógyult meg a COVID-19 betegségből – jelentette a Fehér Ház és az amerikai média.
Távozásakor maszkot viselt, ám beléptekor a Fehér Házba már nem. Tegnap délután az elnököt kezelő orvoscsoport sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Trump jól van, bár továbbra is gyógyszereket kap. Az Egyesült Államok több városában, így New Yorkban vagy a szövetségi fővárosban, Washingtonban is rokonszenv-tüntetéseket, meneteket és autós felvonulásokat tartottak Trump mellett.
"
["post_title"]=>
string(53) "Kiengedték a kórházból, de még nem gyógyult meg"
["post_excerpt"]=>
string(200) "Donald Trump amerikai elnök tegnap este kora este elhagyta a Walter Reed katonai kórházat, bár még nem gyógyult meg a COVID-19 betegségből – jelentette a Fehér Ház és az amerikai média. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "kiengedtek-a-korhazbol-de-meg-nem-gyogyult-meg"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-10-06 11:54:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-10-06 08:54:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393110"
["menu_order"]=>
int(21665)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3648 (24) {
["ID"]=>
int(393108)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2020-10-06 11:53:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-10-06 08:53:10"
["post_content"]=>
string(744) "
Kormányzati épületeket ostromoltak meg tüntetők ma hajnalban Kirgizisztán fővárosában, behatoltak a kabinet, valamint a parlament irodáiba, az elnöki palotába. Hívei kiszabadították a korrupció miatt 11 évnyi börtönbüntetésre ítélt volt elnököt, Almazbek Atambajevet.
A helyi sajtó beszámolói szerint a hétvégi parlamenti választások eredményét elutasító, több ezer demonstráló autókat gyújtott fel. A rendőrség vízágyúkkal, könnygázzal próbálta megállítani őket, ám sikertelenül. Az összecsapásokban legalább százan megsérültek.
A koronavírus-járvány második hullámára utaló újabb jelek jelentek meg Európa-szerte. Az elmúlt napokban egyre több országban dőlt meg a napi fertőzésszám rekordja. Nagy-Britanniában a járvány kezdete óta először regisztráltak tízezernél több esetet egy nap alatt. Az ország egyharmadában tilos találkozniuk a nem egy háztartásban élőknek, és több mint ötven egyetemen regisztráltak koronavírus-gócpontokat. Csehország és Szlovákia visszavezette a szükségállapotot, Lengyelországban több mint százezer esetet igazoltak a járvány kezdete óta, itt az elmúlt 24 órában több mint kétezer fertőzést azonosítottak. Oroszországban a napi esetszám közel tízezer volt tegnap, az elmúlt öt hónapban a legtöbb.
A statisztikák Franciaországban is aggasztóak. Párizsban és három szomszédos megyében a legmagasabb készültségi szintet vezették be vasárnap este. Ez azt jelenti, hogy legalább két hétre új szigorítások lépnek érvénybe. Tilos lesz tíznél több résztvevővel eseményt szervezni, és minden lehetséges esetben a távmunkát szorgalmazzák. A kocsmák bezárnak, az éttermek egyelőre nem, de sokkal szigorúbb szabályokat kell alkalmazniuk, amelyeket a hétfői nap folyamán jelentenek be. Az egyetemek termeit, anfiteátrumait csak félig lehet megtölteni. A jelenlegi több mint 1300 gócpont egyharmada tanintézményekben található. Az országban ingyenes a tesztelés, heti 1 millió 200 ezer tesztet végeznek el. A napi fertőzésszám rekordja szombaton dőlt meg 17 ezer esettel.
Spanyolországban Madrid lakossága elkülönítés alá került, Olaszországban a kormány 2021. január 31-ig kívánja meghosszabbítani a rendkívüli állapotot, miután az elmúlt három napban több mint 2500 napi új koronavírusos fertőzést regisztráltak.
Világszerte 35 millió fertőzést és több mint egymillió halálesetet igazoltak. A 100 ezer lakosra mért százalékarány szerint a leginkább érintett országok Peru, Belgium, Bolívia, Brazília és Spanyolország. Emellett az Amerikai Egyesült Államokban kilenc államban számoltak be új negatív rekordokról, New York több lakónegyedében pedig számtalan iskola és kisüzlet zár be.
Victor Sandut egymillió eurónyi kenőpénz elfogadásával vádolják - tájékoztat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hétfői közleménye.
A jelenleg előzetes letartóztatásban levő Victor Sandu a vádirat szerint 2017. május 17-e és 2019. május 6-a között a Román Vízügyi Igazgatóság vezetőjeként összesen 4.830.464 lejt kapott egy üzletembertől, hogy cserében az általa vezetett intézmény utalja ki a szükséges pénzt a vízügyi igazgatóság és az üzletember által irányított cég által kötött szerződésben foglalt munkálatokra. A kenőpénzt egy Victor Sanduhoz közel álló személy által vezetett két cég bankszámlájára utalták. A bűncselekményt úgy próbálták leplezni, hogy a két cég fiktív számlákat állított ki valójában el nem végzett munkálatokról és szolgáltatásokról. Az ügyben érintett üzletember ellen megvesztegetés, két személy ellen megvesztegetésben és vesztegetés elfogadásában való bűnrészesség, két másik személy ellen pedig hamis tanúzás miatt emeltek vádat az ügyészek.
Az Európai Unió Bírósága délelőtti döntésében leszögezi, hogy az unió tagállamai nem utasíthatják a távközlési szolgáltatókat általános és megkülönböztetés nélküli adatok begyűjtésére a felhasználók kapcsolódásáról és helymeghatározása érdekében.
Az ítéletben ugyanakkor feltételeket szabott az irányított vagy korlátozott időtartamú adatgyűjtésre, ami csak a nemzetbiztonságot érintő súlyos fenyegetés esetén lehetséges - közli az AFP. A francia, belga és brit jogi kerettel kapcsolatosan született határozatában a luxemburgi székhelyű Bíróság megerősítette, hogy az uniós jog ellentmond azoknak a tagállami szabályozásoknak, amelyek az internetes kapcsolódások és telefonbeszélgetések adatainak általános és megkülönböztetés nélküli gyűjtését írják elő. A szolgáltatók nem tárolhatják meghatározatlan ideig és azonos módon az azonosítási, helymeghatározási, időponttal és időtartammal kapcsolatos adatokat - áll az Európai Unió Bíróságának határozatában.