Joe Biden megválasztott amerikai elnök csapata elhalasztott egy próbát a január 20-ai beiktatási ceremóniára. Az elővigyázatosság miatt egy vonattal való utazást is visszamondtak.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3468 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Joe Biden megválasztott amerikai elnök csapata elhalasztott egy próbát a január 20-ai beiktatási ceremóniára. Az elővigyázatosság miatt egy vonattal való utazást is visszamondtak.
(tovább…) Continue ReadingA műsor témái: Beiktatták az Egyesült Államok 46-ik elnökét. Az eseményt rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg. Donald Trump, a hívei…
Continue ReadingA járvány kezdete óta Romániában mintegy 706 ezren fertőződtek meg és közel 646 ezren meggyógyultak.
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 3 525 új fertőzéses esetet és 66 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 17 035-re emelkedett – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingAz Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Ukrajnát, amiért a 2013-2014-es uniópárti tüntetések erőszakos feloszlatásakor számos alkalommal megsértette az emberi jogokat.
Continue ReadingAz előterjesztést 232 szavazattal fogadták el 192 ellenében.
Continue Reading
Maradnak a schengeni határok, de elképzelhető a nem alapvető utazások korlátozása – döntötték el az európai uniós tagállamai vezetőik informális tanácskozásukon. Az oltást igazoló, úgynevezett vakcinaútlevélről egyelőre nem döntöttek.
Continue Reading
Munkaülést tart ma délután Klaus Johannis államfő Florin Cîţu miniszterelnökkel, Sorin Cîmpeanu oktatási-, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel, az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetőjével, Raed Arafattal.
Continue ReadingMeghalt 98, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1311 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
Continue ReadingHulusi Akar török védelmi miniszter felszólította a leendő amerikai vezetést, hogy vizsgálja felül azokat a szankciókat, amelyekkel a NATO-szövetséges Egyesült Államok a török védelmi ipart sújtotta december 14-én orosz SZ-400-as légvédelmi rendszer vásárlása miatt.
Continue ReadingA díjak átadását a járvány miatt elnapolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy későbbi időpontra.
Continue ReadingAz influenza elleni ingyenes oltásokat a háziorvosoktól lehet igényelni.
Continue ReadingJoe Biden megválasztott amerikai elnök csapata elhalasztott egy próbát a január 20-ai beiktatási ceremóniára. Az elővigyázatosság miatt egy vonattal való utazást is visszamondtak.
Ezeket a döntéseket annak tudatában hozták meg, hogy Washingtonban erős mozgósítás van, amit a Nemzeti Gárda segít, azért hogy megakadályozzák a fegyveres tüntetések szervezését. A beiktatási ceremónia idején 10 ezer katona lesz az egyesült államok fővárosában és további 5 ezret helyeznek készültségbe. Az Egyesült Nemzetek Szervezete arra kérte a jelenlegi elnök, Donald Trump szimpatizánsait és politikai szövetségeseit, hogy ne éljenek az erőszak eszközeivel Joe Biden január 20-i beiktatásakor.
" ["post_title"]=> string(44) "Erőszakmentes beiktatásra szólít az ENSZ" ["post_excerpt"]=> string(193) "Joe Biden megválasztott amerikai elnök csapata elhalasztott egy próbát a január 20-ai beiktatási ceremóniára. Az elővigyázatosság miatt egy vonattal való utazást is visszamondtak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "eroszakmentes-beiktatasra-szolit-az-ensz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-15 10:56:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-15 08:56:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396646" ["menu_order"]=> int(22691) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(396923) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-22 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-22 13:00:00" ["post_content"]=> string(669) "A műsor témái:
Beiktatták az Egyesült Államok 46-ik elnökét. Az eseményt rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg.
Donald Trump, a hívei és a Republikánus párt jövője.
Alighogy megérkezett Oroszországba, máris letartóztatták Alexej Navalnijt.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport közlése szerint jelenleg országszerte valamivel kevesebb, mint 8000 COVID-19 beteget ápolnak kórházban, közülük 997-et intenzív osztályon. A járvány halálos áldozatainak száma 74-gyel emelkedett 24 óra alatt.
Tegnap óta 2.699 új fertőzést azonosítottak, majdnem 30 ezer teszt elvégzése alapján. A tesztek közül közel hatezer gyorsteszt volt. Bukarestben 413 új esetet regisztráltak, máshol sehol nem azonosítottak 200-nál több fertőzést. Továbbra is csak Temes, Kolozs és Ilfov megye számít "vörösnek", azaz az elmúlt 14 napban jelentett új esetek aránya meghaladja a három ezreléket.
" ["post_title"]=> string(110) "Koronavírus Romániában: hosszú idő után először ezer alá esett az intenzív terápiás betegek száma" ["post_excerpt"]=> string(111) "A járvány kezdete óta Romániában mintegy 706 ezren fertőződtek meg és közel 646 ezren meggyógyultak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(96) "koronavirus-romaniaban-hosszu-ido-utan-eloszor-ezer-ala-esett-az-intenziv-terapias-betegek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-22 13:13:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-22 11:13:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396939" ["menu_order"]=> int(22694) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(396640) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-14 14:34:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-14 12:34:47" ["post_content"]=> string(732) "Mostanáig 614 545 koronavírusból meggyógyultról és 684 917 fertőzöttről jelentettek a hatóságok hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt 24 órában 3 525 új fertőzéses esetet és 66 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 17 035-re emelkedett. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 8 739 személyt kezelnek, közülük 1 101-et ápolnak intenzív osztályokon. Eddig 5.104.229 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel hazánkban, ebből 32 686-ot az elmúlt 24 órában készítettek.
" ["post_title"]=> string(56) "GCS: Az elmúlt 24 órában 32 686 tesztet dolgoztak fel" ["post_excerpt"]=> string(253) "Az elmúlt 24 órában 3 525 új fertőzéses esetet és 66 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 17 035-re emelkedett - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "gcs-az-elmult-24-oraban-32-686-tesztet-dolgoztak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-14 14:34:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-14 12:34:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396640" ["menu_order"]=> int(22695) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(396937) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-22 12:02:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-22 10:02:21" ["post_content"]=> string(882) "Az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Ukrajnát, amiért a 2013-2014-es uniópárti tüntetések erőszakos feloszlatásakor számos alkalommal megsértette az emberi jogokat.
A 38 ukrán és egy örmény származású felperes azzal vádolta az ukrán államot, hogy a hatóságok jogtalanul vette őrizetbe, ahol rossz elbánásban, kínzásokban és bántalmazásban volt része, ami az egyik részvevő halálához vezetett.
Az EJEB megállapította, hogy az ukrán hatóságok szándékosan, előre eltervezetten alkalmaztak brutalitást és önkényt a tüntetések feloszlatásánál. A testület azt is megállapította, hogy az események nemzeti szintű kivizsgálása sok esetben eredménytelen volt.
" ["post_title"]=> string(75) "Elmarasztalta Ukrajnát az EJEB a Majdan-téri tüntetések leverése miatt" ["post_excerpt"]=> string(188) "Az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Ukrajnát, amiért a 2013-2014-es uniópárti tüntetések erőszakos feloszlatásakor számos alkalommal megsértette az emberi jogokat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "elmarasztalta-ukrajnat-az-ejeb-a-majdan-teri-tuntetesek-leverese-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-22 12:02:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-22 10:02:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396937" ["menu_order"]=> int(22696) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(396636) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-14 13:43:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-14 11:43:58" ["post_content"]=> string(625) "Az amerikai képviselőház megszavazta tegnap a republikánus párti Donald Trump amerikai elnök felmentését célzó eljárás (impeachment) megindítását lázadás szításának vádjával a Capitolium ostroma miatt.
Az előterjesztést 232 szavazattal fogadták el 192 ellenében. Ezzel Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a hivatali felmentési eljárás megindítására szavazott. Az eljárás most a Szenátus elé kerül, amely jövő héten szavazhat az ügyben.
" ["post_title"]=> string(97) "Az amerikai képviselőház megszavazta az elnök felmentését célzó eljárás megindítását" ["post_excerpt"]=> string(65) "Az előterjesztést 232 szavazattal fogadták el 192 ellenében. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "az-amerikai-kepviselohaz-megszavazta-az-elnok-felmenteset-celzo-eljaras-meginditasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-14 13:44:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-14 11:44:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396636" ["menu_order"]=> int(22697) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(396934) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-22 11:19:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-22 09:19:54" ["post_content"]=> string(1707) "Maradnak a schengeni határok, de elképzelhető a nem alapvető utazások korlátozása – döntötték el az európai uniós tagállamai vezetőik informális tanácskozásukon. Az oltást igazoló, úgynevezett vakcinaútlevélről egyelőre nem döntöttek.
Az állam- és kormányfők munkáját irányító Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az éjszakába nyúló tanácskozást követően kiemelte: az unió belső határainak nyitva kell maradniuk a belső piac működésének folyamatossága érdekében, a vírussal és minden mutációjával szembeni fellépés sikerének érdekében azonban elképzelhető a nem alapvető fontosságú utazások korlátozása.
A tagországok ez irányú intézkedéseinek összehangolása kulcsfontosságú – húzta alá Charles Michel. Elmondta: a tagállami vezetők rendkívüli jelentőségűnek nevezték az antigén gyorstesztek alkalmazásának és a koronavírus-tesztek eredményeinek kölcsönös elismerését, továbbá az oltási kampányok felgyorsítását szorgalmazták. Leszögezték, hogy a vakcinákat a lélekszám arányában, azonos időben kell eljuttatni minden tagállamnak. Szükség van az oltási kampány eredményeinek nyomon követésére, a tapasztalatok megosztására, illetve a tömeges oltáshoz szükséges infrastruktúra és eszközök rendelkezésre állására is. A rendelkezésre állás érdekében az oltóanyaggyártóknak tiszteletben kell tartaniuk a megállapodásokat – húzta alá.
" ["post_title"]=> string(50) "Egyelőre nem lesz európai „vakcinaútlevél”" ["post_excerpt"]=> string(262) "Maradnak a schengeni határok, de elképzelhető a nem alapvető utazások korlátozása – döntötték el az európai uniós tagállamai vezetőik informális tanácskozásukon. Az oltást igazoló, úgynevezett vakcinaútlevélről egyelőre nem döntöttek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "egyelore-nem-lesz-europai-vakcinautlevel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-22 11:20:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-22 09:20:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396934" ["menu_order"]=> int(22698) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(396620) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-14 12:12:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-14 10:12:10" ["post_content"]=> string(655) "Munkaülést tart ma délután Klaus Johannis államfő Florin Cîţu miniszterelnökkel, Sorin Cîmpeanu oktatási-, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel, az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetőjével, Raed Arafattal, valamint a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ igazgatójával, dr. Adriana Pistollal – tájékoztat az Államelnöki Hivatal.
Politikai források szerint az egyeztetésen az iskolák február 8-ától esedékes újranyitásának lehetőségéről tárgyalnak.
" ["post_title"]=> string(113) "Az iskolák február 8-ától esedékes újranyitásának lehetőségéről egyeztetnek ma a Cotroceni-palotában" ["post_excerpt"]=> string(252) "Munkaülést tart ma délután Klaus Johannis államfő Florin Cîţu miniszterelnökkel, Sorin Cîmpeanu oktatási-, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel, az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetőjével, Raed Arafattal. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(100) "az-iskolak-februar-8-atol-esedekes-ujranyitasanak-lehetosegerol-egyeztetnek-ma-a-cotroceni-palotaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-14 12:12:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-14 10:12:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396620" ["menu_order"]=> int(22699) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(396903) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-22 10:26:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-22 08:26:53" ["post_content"]=> string(1063) "Meghalt 98, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1311 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
A kormányzati portálon azt írták: 356 973-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 11 811-re emelkedett, a gyógyultak száma 237 362.
Az aktív fertőzöttek száma 107 800-ra csökkent. Kórházban 3959 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 247-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 19 908-an vannak, a mintavételek száma 3 018 389-re nőtt.

Hulusi Akar török védelmi miniszter felszólította a leendő amerikai vezetést, hogy vizsgálja felül azokat a szankciókat, amelyekkel a NATO-szövetséges Egyesült Államok a török védelmi ipart sújtotta december 14-én orosz SZ-400-as légvédelmi rendszer vásárlása miatt.
A tárcavezető Ankarában újságíróknak nyilatkozva egyúttal arra kérte a hivatalba lépő washingtoni adminisztrációt, hogy folytasson párbeszédet Törökországgal az ügyben.
Január 20-án Donald Trump amerikai elnök távozik hivatalából, és Joe Biden megválasztott amerikai elnököt iktatják be a helyére, aki közismert bírálója Recep Tayyip Erdogan török elnök politikájának.
" ["post_title"]=> string(120) "Törökország a védelmi iparát érintő szankciók felülvizsgálatára szólította fel a leendő amerikai vezetést" ["post_excerpt"]=> string(291) "Hulusi Akar török védelmi miniszter felszólította a leendő amerikai vezetést, hogy vizsgálja felül azokat a szankciókat, amelyekkel a NATO-szövetséges Egyesült Államok a török védelmi ipart sújtotta december 14-én orosz SZ-400-as légvédelmi rendszer vásárlása miatt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(105) "torokorszag-a-vedelmi-iparat-erinto-szankciok-felulvizsgalatara-szolitotta-fel-a-leendo-amerikai-vezetest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-14 13:42:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-14 11:42:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396634" ["menu_order"]=> int(22701) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(396931) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-22 11:14:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-22 09:14:04" ["post_content"]=> string(1403) "László Noémi költő, Felméri Cecília rendező és Zoltán Béla képzőművész kapja meg idén a magyar kultúra napján az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat.
Az 1973-ban Kolozsvárott született László Noémi József Attila-díjas költő, műfordító, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklap főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) korábbi elnöke. „Költészetét a forma vonzásából a szabad vers tág tere irányába ható igyekezet, a metafizikai eszmefuttatásra való hajlam, a leírás pontossága jellemzi” – áll a díj indoklásában.
Zoltán Béla 1977-ben született, hiperrealisztikus festményeiről vált ismertté. Jelenleg Bukarestben él és alkot.
Felméri Cecília 1978-ban született Kolozsváron, rendező, forgatókönyvíró, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója. Első nagyjátékfilmje, a magyar–román koprodukcióban elkészült Spirál tavaly elnyerte a zsűri különdíját a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon.
A díjak átadását a járvány miatt elnapolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy későbbi időpontra.
" ["post_title"]=> string(101) "László Noémit, Felméri Cecíliát és Zoltán Bélát díjazza a magyar kultúra napján az RMDSZ" ["post_excerpt"]=> string(115) "A díjak átadását a járvány miatt elnapolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy későbbi időpontra." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "laszlo-noemit-felmeri-ceciliat-es-zoltan-belat-dijazza-a-magyar-kultura-napjan-az-rmdsz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-22 11:14:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-22 09:14:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396931" ["menu_order"]=> int(22702) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(396618) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-14 12:06:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-14 10:06:26" ["post_content"]=> string(620) "Jóváhagyta az egészségügyi miniszter az influenza elleni oltási kampány kiterjesztését a teljes lakosságra, így idén bárki ingyen hozzáférhet az influenza elleni vakcinához.
Az egészségügyi minisztérium korábban csak a 65 év felettieknek és a krónikus betegségekben szenvedő állampolgároknak biztosított ingyenes oltási lehetőséget, ez változik most.
Az influenza elleni ingyenes oltásokat a háziorvosoktól lehet igényelni.
" ["post_title"]=> string(86) "Egészségügyi miniszter: Bárki ingyen hozzáférhet az influenza elleni vakcinához" ["post_excerpt"]=> string(76) "Az influenza elleni ingyenes oltásokat a háziorvosoktól lehet igényelni." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "egeszsegugyi-miniszter-barki-ingyen-hozzaferhet-az-influenza-elleni-vakcinahoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-14 12:06:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-14 10:06:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396618" ["menu_order"]=> int(22703) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(396646) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-15 10:54:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-15 08:54:14" ["post_content"]=> string(888) "Joe Biden megválasztott amerikai elnök csapata elhalasztott egy próbát a január 20-ai beiktatási ceremóniára. Az elővigyázatosság miatt egy vonattal való utazást is visszamondtak.
Ezeket a döntéseket annak tudatában hozták meg, hogy Washingtonban erős mozgósítás van, amit a Nemzeti Gárda segít, azért hogy megakadályozzák a fegyveres tüntetések szervezését. A beiktatási ceremónia idején 10 ezer katona lesz az egyesült államok fővárosában és további 5 ezret helyeznek készültségbe. Az Egyesült Nemzetek Szervezete arra kérte a jelenlegi elnök, Donald Trump szimpatizánsait és politikai szövetségeseit, hogy ne éljenek az erőszak eszközeivel Joe Biden január 20-i beiktatásakor.
" ["post_title"]=> string(44) "Erőszakmentes beiktatásra szólít az ENSZ" ["post_excerpt"]=> string(193) "Joe Biden megválasztott amerikai elnök csapata elhalasztott egy próbát a január 20-ai beiktatási ceremóniára. Az elővigyázatosság miatt egy vonattal való utazást is visszamondtak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "eroszakmentes-beiktatasra-szolit-az-ensz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-15 10:56:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-15 08:56:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396646" ["menu_order"]=> int(22691) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "94fb2886e1aa81a75c370f9ebf3d9bee" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:acae78c07c163fdcd9fe9ecbead0cf85" }