Kettőt már bezártak a három hőerőmű közül, amelyek működése miatt az Európai Bizottság beperelte Romániát az Európai Unió Bíróságán, ezért Tánczos Barna furcsállja Brüsszel lépését.
(tovább…) Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Kettőt már bezártak a három hőerőmű közül, amelyek működése miatt az Európai Bizottság beperelte Romániát az Európai Unió Bíróságán, ezért Tánczos Barna furcsállja Brüsszel lépését.
(tovább…) Continue Reading
A szigetországban az első koronavírus elleni vakcinát eddig 15 millió 300 ezer ember kapta meg. Az Egyesült Királyságot Izrael követi…
Continue ReadingAz élelmiszerpazarlás felére csökkentését célozza az a törvénytervezet, amelyet elsőházként elfogadott a szenátus. A dokumentumot többpárti kezdeményezésként iktatták, kidolgozói között…
Continue Reading
Nyolc perc alatt kimerült pénteken a háztartási gépek roncsprogramja téli kiadásának második szakaszára szánt pénzkeret – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium.
(tovább…) Continue Reading
A 2022-2026 közötti időszakban is jár majd a közalkalmazottaknak évente egy 1450 lej értékű vakációs utalvány, amit elektronikus formában kapnak meg – derül ki a turisztikai minisztérium sürgősségirendelet-tervezetéből.
(tovább…) Continue Reading
Mobil oltócsapatok segítik hamarosan a tanügyi alkalmazottak koronavírus elleni immunizálását. Valeriu Gheorghiţă, a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos…
Continue ReadingA Női Közéleti Vezetőképzőre, az Erdélyi Politikai Iskolába és a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképzőre október 15-ig várják mindazok jelentkezését, akik szeretnének…
Continue ReadingBíróság elé állította a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Nicolae Bănicioiut. A volt minisztert megvesztegetés elfogadásával és befolyással üzérkedés bűncselekményével vádolják – közölte pénteken a DNA.
(tovább…) Continue Reading
Az RMDSZ elnöke pénteken találkozott Dr. Peer Gebauer nemrégiben kinevezett német nagykövettel, akitől az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) eltörlését és Románia schengeni csatlakozásának támogatását kérte.
(tovább…) Continue Reading
Több fontos parlamenti bizottság összetételéről születik döntés ma a képviselőház és a szenátus együttes ülésén. A rendszerváltás óta először lesz…
Continue ReadingAz Egyesült Államok további fejlett légvédelmi rendszereket szállít Ukrajnának – mondta az amerikai elnök, amikor telefonon beszélt az ukrán államfővel…
Continue ReadingBár Románia tett előrelépéseket a fogyatékkal élők társadalmi és gazdasági integrációja terén, még sok fontos tennivaló van – fogalmazott pénteken Klaus Iohannis a fogyatékkal élők világnapján közzétett üzenetében.
(tovább…) Continue ReadingKettőt már bezártak a három hőerőmű közül, amelyek működése miatt az Európai Bizottság beperelte Romániát az Európai Unió Bíróságán, ezért Tánczos Barna furcsállja Brüsszel lépését.
A Digi24-nek nyilatkozva a környezetvédelmi miniszter pénteken elmondta, az EB korábban a govorai, illetve a két dévai hőerőmű működtetése miatt indított kötelezettségszegési eljárást Románia ellen. Az utóbbi két létesítményt azonban már bezárták, az alkalmazottakat pedig végkielégítéssel elbocsátották. A govorai hőerőmű azonban a családok tízezrei számára biztosít központi fűtést, ezért a megyei tanács úgy döntött, hogy nem zárja be, és forrásai sincsenek a korszerűsítésére - számolt be Tánczos Barna. Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy bepereli Romániát az Európai Unió Bíróságán az ipari szennyezés korlátozására vonatkozó uniós jogszabályok megszegése és a légszennyezés-csökkentő programja elfogadásának elmulasztása miatt.
" ["post_title"]=> string(61) "Nem érti Brüsszel lépését a környezetvédelmi miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "nem-erti-brusszel-lepeset-a-kornyezetvedelmi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-04 10:13:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:13:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409515" ["menu_order"]=> int(22130) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(397905) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-17 11:16:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 09:16:30" ["post_content"]=> string(1264) "A szigetországban az első koronavírus elleni vakcinát eddig 15 millió 300 ezer ember kapta meg. Az Egyesült Királyságot Izrael követi ahol 3 millió 990 ezer személy kapta meg az első oltást, itt a lakosság több mint 30 százaléka már teljesen be van oltva. Az első oltást megkapottak számát illetően harmadik helyen Törökország áll 3 millió 610 ezer beoltott személlyel, ezt Németország követi 2 millió 740 ezer valamint Franciaország 2 millió 260 ezer beoltott állampolgárral.

Közép-Kelet Európában Lengyelország az éllovas, az országban 1 millió 480 ezer állampolgár kapta meg az első oltást. Romániában az ország lakosságának 2,36 százaléka van teljesen beoltva, míg Magyarországon a lakosság 1,34 százaléka részesült mindkét oltásban.
" ["post_title"]=> string(107) "Továbbra is az Egyesült Királyságban kapták meg a legtöbben a koronavírus elleni oltást Európában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(97) "tovabbra-is-az-egyesult-kiralysagban-kaptak-meg-a-legtobben-a-koronavirus-elleni-oltast-europaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-17 12:20:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 10:20:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397905" ["menu_order"]=> int(22131) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(419967) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-11 12:26:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-11 09:26:41" ["post_content"]=> string(1062) "Az élelmiszerpazarlás felére csökkentését célozza az a törvénytervezet, amelyet elsőházként elfogadott a szenátus. A dokumentumot többpárti kezdeményezésként iktatták, kidolgozói között megtalálható az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvényhozója is.
Az egyik kezdeményező, Miklós Zoltán korábban elmondta: a törvény megteremti a lehetőséget arra, hogy az élelmiszerláncban tevékenykedő gazdasági szereplők az élelmiszerfelesleget – amelyből egyébként élelmiszerhulladék keletkezne – a rászorulóknak adományozzák.
Ez azért különösen fontos, mert tavaly Romániában több mint 4,5 millió embert fenyegetett a szegénység, és 150 ezer gyerek szenvedett naponta az éhség miatt, miközben éves viszonylatban fejenként 130 kg élelmiszert dobunk ki.
" ["post_title"]=> string(53) "Elfogadták az élelmiszerpazarlás elleni törvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "elfogadtak-az-elelmiszerpazarlas-elleni-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-11 12:26:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-11 09:26:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419967" ["menu_order"]=> int(22132) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(409513) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-04 10:12:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:12:57" ["post_content"]=> string(1798) "Nyolc perc alatt kimerült pénteken a háztartási gépek roncsprogramja téli kiadásának második szakaszára szánt pénzkeret - tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium.
A szaktárca összesített adatai szerint ebben a szakaszban a legtöbben televíziót készülnek vásárolni. Összesen 33.877 értékjegyet állított ki a rendszer, 19.183-at televízió, 9592-t laptop és 5102-t táblagép beszerzésére. A közlemény szerint néhány felhasználó nehezen tudott csatlakozni a platformhoz, ezért a minisztérium magyarázatot vár a Speciális Távközlési Szolgálattól (STS), a rendszernek ugyanis percenként 75.000 felhasználót kellene megbírnia. A program téli kiadásának egy további szakasza lesz még, december 10-e és 16-a között. Ennek keretében klímaberendezések, ruhaszárító gépek és porszívók vásárlására lehet kiváltani vouchereket. A háztartási gépek roncsprogramjának téli kiadására 34 millió lejt különítettek el.
A háztartási gépek roncsprogramja nem válhat televízióvásárlási programmá - jelentette ki pénteken Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, aki a program újragondolását szorgalmazza. A Digi24 televíziónak nyilatkozva Tánczos rámutatott, nem volt még ekkora kereslet az értékjegyek iránt sem a tavaszi, sem a téli kiadás első szakaszában, amikor hűtőszekrények és mosógépek vásárlására lehetett vouchert igényelni. Mint mondta, a legtöbben televízió vásárlására fordítanák a támogatást, ezért szükségesnek tartja a program újragondolását.
" ["post_title"]=> string(54) "Legtöbben televíziót vásárolnak a roncsprogrammal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "legtobben-televiziot-vasarolnak-a-roncsprogrammal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-04 10:13:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:13:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409513" ["menu_order"]=> int(22133) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(409511) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-04 10:11:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:11:57" ["post_content"]=> string(900) "A 2022-2026 közötti időszakban is jár majd a közalkalmazottaknak évente egy 1450 lej értékű vakációs utalvány, amit elektronikus formában kapnak meg - derül ki a turisztikai minisztérium sürgősségirendelet-tervezetéből.
A dokumentum tervezet szerint a 2022. január elseje és 2026. december 31. közötti időszakban kibocsátott vakációs utalványok összesen mintegy 8,65 milliárd lejjel terhelik meg a költségvetést. A rendelet előírja azt is, hogy a 2020 januárja és decembere között kibocsátott csekkek érvényességi idejét 2022. december 31-ig meghosszabbítják. Ezt az intézkedést a koronavírus-járvány negatív hatásaival és a továbbra is magas fertőzésszámokkal indokolja a minisztérium.
" ["post_title"]=> string(57) "Meghosszabbítják a vakációs jegyek érvényességét?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "meghosszabbitjak-a-vakacios-jegyek-ervenyesseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-04 10:12:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:12:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409511" ["menu_order"]=> int(22134) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(397903) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-17 11:02:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 09:02:16" ["post_content"]=> string(1097) "Mobil oltócsapatok segítik hamarosan a tanügyi alkalmazottak koronavírus elleni immunizálását. Valeriu Gheorghiţă, a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság elnöke tegnap kijelentette: a bölcsődék, óvodák teljes személyzete, illetve az iskolákban és egyetemeken oktató tanárok elsőbbséget fognak élvezni az oltókampány során. A tanügyi alkalmazottak beoltásának pontos forgatókönyve még nem készült el, a tervek szerint azonban ezt mobil oltócsapatok végzik majd, és a közoktatásban dolgozók számára a megyei pedagógusok házában, a felsőoktatásban dolgozók számára pedig az egyetemeken alakítanak ki oltóközpontokat.
Becslések szerint március 1-jén kezdik el a tanügyi dolgozók elsőbbségi oltását - nyomatékosította a szakember, aki szerint eddig mintegy 30 ezer tanügyi alkalmazott kapta meg a koronavírus elleni vakcinát és több mint 120 ezren regisztráltak az oltásra
" ["post_title"]=> string(66) "Márciusban elkezdődhet a tanügyi dolgozók elsőbbségi oltása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "marciusban-elkezdodhet-a-tanugyi-dolgozok-elsobbsegi-oltasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-17 11:02:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 09:02:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397903" ["menu_order"]=> int(22135) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(419964) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-11 12:16:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-11 09:16:05" ["post_content"]=> string(1191) "A Női Közéleti Vezetőképzőre, az Erdélyi Politikai Iskolába és a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképzőre október 15-ig várják mindazok jelentkezését, akik szeretnének jobban elmélyülni a politika és a közélet világában - tájékoztat a szervezet közleménye.
Az idei évben már hatodik alkalommal induló Erdélyi Politikai Iskola célja, hogy praktikus politikai ismeretekkel lásson el olyan érdeklődő fiatalokat, akik hosszú távon saját közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni. Az ősszel kezdődő, 4 hétvégét felölelő képzés helyszínei: Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Bukarest és Budapest. A magyar és angol nyelven zajló képzéssorozat alatt a résztvevők betekintést nyerhetnek például a politikai pártok és kampányok működésébe, a közösségépítés technikáiba, a közvélemény-kutatás, beszédírás módszertanába, vezetői készségeiket pedig tárgyalástechnikai, retorikai és prezentációs gyakorlatokon keresztül fejleszthetik.
" ["post_title"]=> string(70) "Még lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium (MCC) programjaira" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "meg-lehet-jelentkezni-a-mathias-corvinus-collegium-mcc-programjaira" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-11 12:16:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-11 09:16:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419964" ["menu_order"]=> int(22136) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(409509) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-04 10:11:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:11:00" ["post_content"]=> string(1598) "Bíróság elé állította a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Nicolae Bănicioiut. A volt minisztert megvesztegetés elfogadásával és befolyással üzérkedés bűncselekményével vádolják - közölte pénteken a DNA.
A vádirat szerint a politikus 2012. december 21. és 2015. április 7. között, ifjúsági és sportminiszteri mandátuma idején megegyezett két üzletemberrel, és egyiküktől át is vett 1.292.122 lejt, cserében azért, hogy közbenjárjon az akkori egészségügyi miniszternél olyan kórházak vezetőinek kinevezéséért vagy tisztségben való megtartásáért, amelyekkel szerződéses viszonyban állt a csúszópénzt felajánló két személy. Az ügyészek szerint a pénz egy közvetítőn keresztül cserélt gazdát, aki a bűnvádi per másik vádlottja. Később, már egészségügyi miniszterként, Nicolae Bănicioiu 1.805.942 lejt kapott ugyanazon a közvetítőn keresztül ugyanattól a két üzletembertől, cserében azért, hogy olyan intézményvezetőket nevezzen ki, illetve tartson meg tisztségükben, akikkel a csúszópénz felajánló két személy szerződéses viszonyban állt. A volt miniszter azt is megígérte a vádirat szerint, hogy a szóban forgó egészségügyi intézmények kiemelt állami támogatást kapnak. A DNA közölte, hogy zároltatták Bănicioiu bankszámláit és zár alá helyezték két ingatlanát. A pert a legfelsőbb bíróság tárgyalja.
" ["post_title"]=> string(43) "Csúszópénzt fogadott el a volt miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "csuszopenzt-fogadott-el-a-volt-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-04 10:11:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:11:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409509" ["menu_order"]=> int(22137) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(409507) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-04 10:10:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:10:15" ["post_content"]=> string(660) "Az RMDSZ elnöke pénteken találkozott Dr. Peer Gebauer nemrégiben kinevezett német nagykövettel, akitől az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) eltörlését és Románia schengeni csatlakozásának támogatását kérte.
Erről a Facebook-oldalán számolt be Kelemen Hunor. Közlése szerint elmondta a diplomatának: Románia a schengeni csatlakozás valamennyi követelményét teljesítette, erkölcsileg sem magyarázható meg, hogy miért halogatják az ország felvételét.
" ["post_title"]=> string(49) "A Schengeni belépést szorgalmazta Kelemen Hunor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "a-schengeni-belepest-szorgalmazta-kelemen-hunor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-04 10:10:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:10:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409507" ["menu_order"]=> int(22138) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(397900) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-17 10:27:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 08:27:20" ["post_content"]=> string(950) "Több fontos parlamenti bizottság összetételéről születik döntés ma a képviselőház és a szenátus együttes ülésén. A rendszerváltás óta először lesz RMDSZ-es tagja a Külföldi Hírszerző Szolgálatot (SIE) felügyelő testületnek Turos Lóránd szenátor személyében – tudta meg a maszol.ro portál.
A parlamenti pártok már a múlt héten elosztották egymás között a két ház közös bizottságainak helyeit az erőviszonyokon alapuló algoritmus alapján. A román sajtó szerint arról is döntés született, hogy a SIE-bizottság tagjainak számát a korábbi ötről hétre növeljék, így kerülhet be egy RMDSZ-es politikus is a testületbe.
A képviselőház és a szenátus a szerdai együttes ülésén szavaz a bizottságok összetételéről.
" ["post_title"]=> string(61) "RMDSZ-es tagja is lesz a Külföldi Hírszerző Szolgálatnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "rmdsz-es-tagja-is-lesz-a-kulfoldi-hirszerzo-szolgalatnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-17 10:27:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 08:27:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397900" ["menu_order"]=> int(22139) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(419962) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-11 11:45:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-11 08:45:45" ["post_content"]=> string(1334) "Az Egyesült Államok további fejlett légvédelmi rendszereket szállít Ukrajnának – mondta az amerikai elnök, amikor telefonon beszélt az ukrán államfővel a hétfői orosz rakétatámadásokat követően.
A Fehér Ház közleménye szerint Joe Biden biztosította Volodimir Zelenszkijt a további támogatásról az önvédelemhez. Az amerikai elnök közölte: az újabb orosz támadások tovább erősítik az Egyesült Államok elkötelezettségét, hogy mindvégig kiálljon Ukrajna polgárai mellett.
Az oroszok tegnap reggel több tucat rakétát lőttek ki ukrán városokra, köztük Kijevre és a nyugati Lvovra. Az orosz támadás előzménye, hogy Oroszország Ukrajnát tette felelőssé az Oroszországot a Krím-félszigettel összekötő Kercsi-hídon történt robbanásért.
A Fehér Ház bejelentette, hogy Joe Biden amerikai elnök és a G7 vezetői virtuális találkozót tartanak kedden, hogy megvitassák elkötelezettségüket Ukrajna támogatása terén és Vlagyimir Putyin orosz elnök felelősségre vonása tárgyában, beleértve a közelmúltbeli ukrajnai rakétatámadásokat is.
" ["post_title"]=> string(56) "Az orosz rakéták csak fokozzák a nyugati támogatást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "az-orosz-raketak-csak-fokozzak-a-nyugati-tamogatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-11 11:45:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-11 08:45:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419962" ["menu_order"]=> int(22140) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(409505) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-04 10:09:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:09:16" ["post_content"]=> string(1163) "Bár Románia tett előrelépéseket a fogyatékkal élők társadalmi és gazdasági integrációja terén, még sok fontos tennivaló van - fogalmazott pénteken Klaus Iohannis a fogyatékkal élők világnapján közzétett üzenetében.
Az államfő szerint a román államnak az emberi jogok, értékek, szabadságok és méltóság tiszteletben tartásával összhangban lévő életet kell biztosítania a fogyatékkal élők számára. Az oktatás, az egészségügy, a szociális védelem, a mobilitás, a munkaerő-piaci integráció és a közösségi részvétel csak néhány azon területek közül, ahol a romániai fogyatékkal élők komoly nehézségekkel szembesülnek, és ezeket a nehézségeket csak a társadalom közös erőfeszítésével lehet leküzdeni - szögezte le az államfő. A román államnak továbbra is prioritásként kell kezelnie a megkülönböztetés és a marginalizáció elleni küzdelmet, a jogok és szabadságjogok védelmét – hangsúlyozta Klaus Iohannis.
" ["post_title"]=> string(50) "Nehéz az életük a fogyatékosoknak Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "nehez-az-eletuk-a-fogyatekosoknak-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-04 10:09:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:09:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409505" ["menu_order"]=> int(22141) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(409515) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-04 10:13:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:13:47" ["post_content"]=> string(1205) "Kettőt már bezártak a három hőerőmű közül, amelyek működése miatt az Európai Bizottság beperelte Romániát az Európai Unió Bíróságán, ezért Tánczos Barna furcsállja Brüsszel lépését.
A Digi24-nek nyilatkozva a környezetvédelmi miniszter pénteken elmondta, az EB korábban a govorai, illetve a két dévai hőerőmű működtetése miatt indított kötelezettségszegési eljárást Románia ellen. Az utóbbi két létesítményt azonban már bezárták, az alkalmazottakat pedig végkielégítéssel elbocsátották. A govorai hőerőmű azonban a családok tízezrei számára biztosít központi fűtést, ezért a megyei tanács úgy döntött, hogy nem zárja be, és forrásai sincsenek a korszerűsítésére - számolt be Tánczos Barna. Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy bepereli Romániát az Európai Unió Bíróságán az ipari szennyezés korlátozására vonatkozó uniós jogszabályok megszegése és a légszennyezés-csökkentő programja elfogadásának elmulasztása miatt.
" ["post_title"]=> string(61) "Nem érti Brüsszel lépését a környezetvédelmi miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "nem-erti-brusszel-lepeset-a-kornyezetvedelmi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-04 10:13:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-04 08:13:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409515" ["menu_order"]=> int(22130) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "03eea97ae6bebbe672455605dcce55c7" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c3695170bc4eb7f3645deb7fb5c01287" }