Megalakult a parlament

Többórás, éjszakába nyúló, maratoni ülés után megalakult tegnap a törvényhozás két kamarája. A Szenátus élére a megállapodás szerint az USR-PLUS Szövetség jelöltjét, Anca Dragut, az egykori szakértői Ciolos-kormány pénzügyminiszterét választották.

(tovább…) Continue Reading

A forradalom győzelmének napja

Bukarestben több helyen is megemlékeznek ma a kommunizmus bukását jelentő eseményekről. Besztercén, Buzauban, Nagyváradon, Ploiesti-en, Tulcea-n és Temesváron is katonai ceremóniák keretében emlékeznek a 31 évvel ezelőtti eseményekre. A ceremóniák mindenhol a járványhelyzet miatt előírt szabályok szigorú betartásával zajlanak .

(tovább…) Continue Reading

Elzárták Angliát Európától

Tegnap estig negyven ország, köztük Románia jelentette be, hogy felfüggeszti a Nagy-Britanniából induló repülőjáratok fogadását. A brit kormány előzőleg közölte, a vizsgálatok adatai szerint a Nagy-Britannián belül mindenekelőtt Londonban és Délkelet-Angliában terjedő újkoronavírus-variáns fertőzőképessége akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított változatokét.

(tovább…) Continue Reading
object(WP_Query)#3506 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467473) [1]=> int(467501) [2]=> int(467499) [3]=> int(467496) [4]=> int(467492) } ["paged"]=> int(1697) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467473) [1]=> int(467492) [2]=> int(467496) [3]=> int(467499) [4]=> int(467501) } ["paged"]=> int(1697) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3686 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3505 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (467473,467492,467496,467499,467501) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 20352, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3481 (24) { ["ID"]=> int(395897) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 12:11:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:11:49" ["post_content"]=> string(1067) "

Az előállítási ár alatt, kilogrammonként 5,2 lejjel adják el élősúlyban a sertéseket a farmokról, míg a kisgazdaságokban ennek ára eléri a 14 lejt is kilogrammonként - jelentette ki Ioan Ladoşi a Sertéshús Termelők Egyesületének  elnöke.

Hozzátette, idén mintegy 30 százalékkal olcsóbb a sertéshús, mint tavaly ugyanebben az időszakban és az 5,2 lej csak az előállítási ár 70 százalékát fedezi. Az egyesület vezetője szerint a hizlaldák normálisan 80-90 ezer sertést szállítanak hetente a belföldi piacra, de ez meg is duplázódhat karácsony környékén. Hozzátette, nehéz pontos adatot mondani, de nem tapasztalható hanyatlás a romániai sertéshús-keresletben, mert az emberek nem a vendéglőben, hanem otthon fogyasztják a sertéshúst. Ladoşi szerint a román hizlaldák csak a belföldi friss húsfogyasztás 30 százalékát tudják biztosítani.

" ["post_title"]=> string(34) "Veszteségesek a sertéshizlaldák" ["post_excerpt"]=> string(173) "Hozzátette, idén mintegy 30 százalékkal olcsóbb a sertéshús, mint tavaly ugyanebben az időszakban és az 5,2 lej csak az előállítási ár 70 százalékát fedezi." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "vesztesegesek-a-serteshizlaldak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 12:11:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:11:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395897" ["menu_order"]=> int(20755) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(395895) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 12:10:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:10:32" ["post_content"]=> string(614) "

Az Európai Bizottság jóváhagyta az olasz-amerikai Fiat-Chrysler és a francia PSA csoport fúzióját - közli a Reuters.

A brusszeli közlemény szerint az egyesüléssel a világ negyedik globális autógyártója alakul meg, amely olyan márkákat forgalmaz, mint a Fiat, Jeep, Dodge, Ram és Maserati, illetve a Peugeot, Opel és DS. A lépés célja az éves költségek öt milliárd euróval történő csökkentése  a gyárak bezárása nélkül.

" ["post_title"]=> string(33) "Egyesül a Peugeot és a Chrysler" ["post_excerpt"]=> string(117) "A lépés célja az éves költségek öt milliárd euróval történő csökkentése a gyárak bezárása nélkül." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "egyesul-a-peugeot-es-a-chrysler" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 12:10:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:10:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395895" ["menu_order"]=> int(20756) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(395893) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 12:08:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:08:07" ["post_content"]=> string(466) "

Holnap kezdődik a vakáció a diákoknak és óvodásoknak. Az oktatás január 11-éntől folytatódik, az első félév pedig január 29-én ér véget. November elejétől kizárólag online folyt az oktatás az új koronavírusos fertőzések magas száma miatt. Az oktatásügyi döntéshozók azt mondják, a járványügyi helyzettől függően döntenek a diákok visszatéréséről az iskolák padjaiba.

" ["post_title"]=> string(9) "Vakáció" ["post_excerpt"]=> string(155) "Holnap kezdődik a vakáció a diákoknak és óvodásoknak. Az oktatás január 11-éntől folytatódik, az első félév pedig január 29-én ér véget." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(7) "vakacio" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 12:08:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:08:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395893" ["menu_order"]=> int(20757) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3497 (24) { ["ID"]=> int(395891) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 12:06:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:06:49" ["post_content"]=> string(1121) "

Többórás, éjszakába nyúló, maratoni ülés után megalakult tegnap a törvényhozás két kamarája. A Szenátus élére a megállapodás szerint az USR-PLUS Szövetség jelöltjét, Anca Dragut, az egykori szakértői Ciolos-kormány pénzügyminiszterét választották.

A hajnalig húzódó képviselőházi alakuló ülésen az elnöki tisztséget Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnöke szerezte meg. A parlament megalakulásának bojkottálásával fenyegetőző Szociáldemokrata Párt 8 képviselőházi és 8 szenátusi szakbizottság vezetését szerezte meg. A Nemzeti Liberális Párt 5 képviselőházi és 6 szenátusi bizottságot vezethet. Az USR-PLUS Szövetség mindkét házban 4-4 szakbizottság elnökét adja, az AUR pedig 2-2-ét. Az RMDSZ-re a képviselőház külpolitikai bizottságának vezetését bízták, míg a szenátusban az adminisztrációval és környezetvédelemmel foglalkozó testületek vezetéséért felel.

" ["post_title"]=> string(22) "Megalakult a parlament" ["post_excerpt"]=> string(155) "A Szenátus élére az USR-PLUS Szövetség jelöltjét, Anca Dragut, a Képviselőház élére pedig Ludovic Orban volt miniszterelnököt választották." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "megalakult-a-parlament" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 12:06:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:06:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395891" ["menu_order"]=> int(20758) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3628 (24) { ["ID"]=> int(395889) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 12:05:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:05:19" ["post_content"]=> string(719) "

Négy évre szóló koalíciós  együttműködési megállapodást írtak alá az este a Nemzeti Liberális Párt, az USR-PLUS és az RMDSZ vezetői. Romániának stabilitásra, kiszámíthatóságra, és hosszú távú megoldásokra van szüksége – szögezi le az aláírt dokumentum.

A jobbközép koalíció a miniszterelnöki tisztségre Florin Cîţu-t javasolja. A tervek szerint az új kormányban az USR-PLUS-nak és az RMDSZ-nek egy-egy miniszterelnök-helyettese lenne, a Nemzeti Liberális Párt 9, az USR-PLUS 6, az RMDSZ pedig 3 minisztert jelöl.

" ["post_title"]=> string(41) "Aláírták a koalíciós megállapodást" ["post_excerpt"]=> string(191) "A tervek szerint az új kormányban az USR-PLUS-nak és az RMDSZ-nek egy-egy miniszterelnök-helyettese lenne, a Nemzeti Liberális Párt 9, az USR-PLUS 6, az RMDSZ pedig 3 minisztert jelöl." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "alairtak-a-koalicios-megallapodast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 12:05:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:05:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395889" ["menu_order"]=> int(20759) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3627 (24) { ["ID"]=> int(395887) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 12:04:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:04:01" ["post_content"]=> string(1247) "

Egyhangúlag elfogadta tegnap a Szövetségi Képviselők Tanácsa, hogy az RMDSZ kormányzati szerepet vállaljon. Kelemen Hunor szövetségi elnök azt mondta, hogy a kormányprogram külön kisebbségi fejezetet kap, és kisebbségi törvény elfogadását tűzik ki célul.

A közigazgatási törvény módosításakor a küszöb csökkentését vállalják, az oktatással kapcsolatosan pedig újabb rendelkezéseket, hogy az oktatási intézményi rendszer biztonságban legyen – mondta Kelemen Hunor. A szövetségi elnök kijelentette, a magyarok lakta területek érdekeit is figyelembe veszik. Az RMDSZ miniszterjelöltjeinek személyéről az este döntött a Szövetségi Állandó Tanács, Cseke Attilát a fejlesztési, Tánczos Barnát a környezetvédelmi és Novák Eduárd paralimpikont az ifjúsági- és sportminisztérium élére, Kelemen Hunort miniszterelnök-helyettesi tisztségre nevesíti az RMDSZ. A Szövetségnek továbbá 12 államitkára és egy helyettes államtitkára lesz az új kormányban. Az államtitkárokat a két ünnep között nevesíti az RMDSZ.

" ["post_title"]=> string(54) "12 államtitkára lesz az RMDSZ-nek az új kormányban" ["post_excerpt"]=> string(278) "Egyhangúlag elfogadta tegnap a Szövetségi Képviselők Tanácsa, hogy az RMDSZ kormányzati szerepet vállaljon. Kelemen Hunor szövetségi elnök azt mondta, hogy a kormányprogram külön kisebbségi fejezetet kap, és kisebbségi törvény elfogadását tűzik ki célul. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "12-allamtitkara-lesz-az-rmdsz-nek-az-uj-kormanyban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 12:04:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:04:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395887" ["menu_order"]=> int(20760) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(395885) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 12:02:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:02:51" ["post_content"]=> string(1267) "

Bukarestben több helyen is megemlékeznek ma a kommunizmus bukását jelentő eseményekről. Besztercén, Buzauban, Nagyváradon, Ploiesti-en, Tulcea-n és Temesváron is katonai ceremóniák keretében emlékeznek a 31 évvel ezelőtti eseményekre. A ceremóniák mindenhol a járványhelyzet miatt előírt szabályok szigorú betartásával zajlanak .

Az igazságszolgáltatásnak tennie kell a dolgát az 1989. decemberi vérengzés vétkeseivel szemben - olvasható Klaus Iohannis elnöknek a román forradalom győzelme és a szabadság napja alkalmából küldött üzenetében. Az államfő szerint az állam igazságszolgáltatásra való képtelensége mindezekben az években csak mélyítette azoknak a mérhetetlen fájdalmát, akik szeretteiket vesztették el 1989 decemberében. Soha, senkinek nem szabad elfelejtenie, hogy a románok eszméikért  mentek a tankok elé. December 22-e a román forradalom győzelmének napja marad mindörökre, amelynek élnie kell minden generáció emlékezetében és amelyre megfelelő tisztelettel kell emlékezni - olvasható az államelnök üzenetében.

" ["post_title"]=> string(32) "A forradalom győzelmének napja" ["post_excerpt"]=> string(165) "Az állam igazságszolgáltatásra való képtelensége tovább mélyítette azoknak a mérhetetlen fájdalmát, akik szeretteiket vesztették el 1989 decemberében." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "a-forradalom-gyozelmenek-napja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 12:02:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:02:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395885" ["menu_order"]=> int(20761) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3625 (24) { ["ID"]=> int(395883) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 12:00:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:00:17" ["post_content"]=> string(703) "

Minden adott ahhoz, hogy december 27-én kezdetét vegye a koronavírus elleni oltási kampány Romániában. Az első, tízezer dózisból álló, koronavírus elleni oltásszállítmány december 26-érkezik az országba.

Ezeket az oltásokat a COVID-19-ben szenvedő kórházi pácienseket ápoló egészségügyi személyzet kapja meg. Nicolae Ciucă ügyvivő kormányfő uganakkor ma a koronavírus-járvány visszaszorítására elrendelt hatósági óvintézkedések betartására szólította fel a lakosságot a karácsonyi ünnepek alatt.

" ["post_title"]=> string(49) "Románia kész az oltási kampány megkezdésére" ["post_excerpt"]=> string(224) "Minden adott ahhoz, hogy december 27-én kezdetét vegye a koronavírus elleni oltási kampány Romániában. Az első, tízezer dózisból álló, koronavírus elleni oltásszállítmány december 26-érkezik az országba. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "romania-kesz-az-oltasi-kampany-megkezdesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 12:00:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:00:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395883" ["menu_order"]=> int(20762) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3621 (24) { ["ID"]=> int(395881) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 11:59:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 09:59:14" ["post_content"]=> string(583) "

A tanügyi alkalmazottak 56,3 százaléka nem szeretné beoltatni magát az új koronavírus ellen – derül ki a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége által december 16-a és 21-e között készített felmérésből.

A válaszadó pedagógusok kevesebb mint fele térne vissza a klasszikus tanítási módhoz a lehető legrövidebb időn belül. A felmérésben több mint 13 ezer tanügyi alkalmazott vett részt.

" ["post_title"]=> string(48) "Népszerűtlen az oltás a pedagógusok között" ["post_excerpt"]=> string(68) "A felmérésben több mint 13 ezer tanügyi alkalmazott vett részt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "nepszerutlen-az-oltas-a-pedagogusok-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 11:59:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 09:59:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395881" ["menu_order"]=> int(20763) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3622 (24) { ["ID"]=> int(395879) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 11:57:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 09:57:07" ["post_content"]=> string(647) "

Idén készült felmérések szerint az újonnan felfedezett daganatos betegségek száma jelentősen csökkent 2020-ban a pandémia kezdete óta.

Az adatok nem biztatók, mert a háttérben az áll, hogy a különböző rákszűréseket és egyéb rutinszerű egészségügyi vizsgálatokat késve, halasztva végzik el. Nőgyógyász kongatta meg a vészharangot: az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a késői fázisban diagnosztizált nőgyógyászati rákos megbetegedések száma.

" ["post_title"]=> string(26) "Kevesebb a daganatos beteg" ["post_excerpt"]=> string(93) "A vizsgálatok elmaradása okozhatja, hogy kevesebb daganatos beteg a járvány kezdete óta." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "kevesebb-a-daganatos-beteg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 11:57:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 09:57:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395879" ["menu_order"]=> int(20764) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3623 (24) { ["ID"]=> int(395877) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 11:55:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 09:55:32" ["post_content"]=> string(1192) "

Tegnap estig negyven ország, köztük Románia jelentette be, hogy felfüggeszti a Nagy-Britanniából induló repülőjáratok fogadását. A brit kormány előzőleg közölte, a vizsgálatok adatai szerint a Nagy-Britannián belül mindenekelőtt Londonban és Délkelet-Angliában terjedő újkoronavírus-variáns fertőzőképessége akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított változatokét.

A brit kormány "minden szinten kapcsolatba lépett" Párizzsal annak érdekében, hogy minél hamarabb megindulhasson a teherforgalom az angliai Dover és a franciaországi Calais között - mondta Boris Johnson brit miniszterelnök.

Brüsszelben tegnap felvetették a romániai fuvarozók problémáját, akik az Egyesült Királyság és Észak-Irország határainál rekedtek, az új vírustörzs megjelenése után elrendelt korlátozások miatt. Románia Európai Unió melletti állandó képviselete gyors és összehangolt uniós szintű megoldást kért.

" ["post_title"]=> string(32) "Elzárták Angliát Európától" ["post_excerpt"]=> string(194) "Tegnap estig negyven ország, köztük Románia jelentette be, hogy felfüggeszti a Nagy-Britanniából induló repülőjáratok fogadását a koronavírus új változatának megjelenése miatt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "elzartak-angliat-europatol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 11:55:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 09:55:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395877" ["menu_order"]=> int(20765) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3613 (24) { ["ID"]=> int(395874) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 11:54:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 09:54:15" ["post_content"]=> string(694) "

Az orosz Szputnyik V védőoltás fejlesztői hétfőn bejelentették, hogy megállapodást írtak alá a brit AstraZenaca gyógyszergyártóval arról, hogy közösen tesztelik a koronavírus ellen általuk kifejlesztett védőoltások kombinált változatát.

Az orosz vakcina fejlesztői azt mondták, hogy vakcinájuk 91 százalékosan hatékony, az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina legújabb vizsgálati eredményei azt sugallják, hogy az oltóanyag biztonságos, és mintegy 70 százalékban hatékony.

" ["post_title"]=> string(40) "Orosz-brit megállapodás a vakcináról" ["post_excerpt"]=> string(261) "Az orosz Szputnyik V védőoltás fejlesztői hétfőn bejelentették, hogy megállapodást írtak alá a brit AstraZenaca gyógyszergyártóval arról, hogy közösen tesztelik a koronavírus ellen általuk kifejlesztett védőoltások kombinált változatát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "orosz-brit-megallapodas-a-vakcinarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 11:54:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 09:54:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395874" ["menu_order"]=> int(20766) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3481 (24) { ["ID"]=> int(395897) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-22 12:11:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:11:49" ["post_content"]=> string(1067) "

Az előállítási ár alatt, kilogrammonként 5,2 lejjel adják el élősúlyban a sertéseket a farmokról, míg a kisgazdaságokban ennek ára eléri a 14 lejt is kilogrammonként - jelentette ki Ioan Ladoşi a Sertéshús Termelők Egyesületének  elnöke.

Hozzátette, idén mintegy 30 százalékkal olcsóbb a sertéshús, mint tavaly ugyanebben az időszakban és az 5,2 lej csak az előállítási ár 70 százalékát fedezi. Az egyesület vezetője szerint a hizlaldák normálisan 80-90 ezer sertést szállítanak hetente a belföldi piacra, de ez meg is duplázódhat karácsony környékén. Hozzátette, nehéz pontos adatot mondani, de nem tapasztalható hanyatlás a romániai sertéshús-keresletben, mert az emberek nem a vendéglőben, hanem otthon fogyasztják a sertéshúst. Ladoşi szerint a román hizlaldák csak a belföldi friss húsfogyasztás 30 százalékát tudják biztosítani.

" ["post_title"]=> string(34) "Veszteségesek a sertéshizlaldák" ["post_excerpt"]=> string(173) "Hozzátette, idén mintegy 30 százalékkal olcsóbb a sertéshús, mint tavaly ugyanebben az időszakban és az 5,2 lej csak az előállítási ár 70 százalékát fedezi." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "vesztesegesek-a-serteshizlaldak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-22 12:11:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-22 10:11:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395897" ["menu_order"]=> int(20755) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39730) ["max_num_pages"]=> int(3311) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "603094c06507ca7dcfafced55e4fcf7c" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1e7062cfcc1c503c6fdee039c1408ce8" }