Az Alkotmánybírósághoz fordul a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség a képviselőház állandó bürójában történt tisztségátrendezés miatt.
A két párt szerint a Szociáldemokrata Pártból, a Románok Egyesüléséért Szövetség és az S.O.S Romániából álló többség visszaélt hatalmával, és megsértette a politikai erőviszonyok alapján kialakított elosztási szabályokat, valamint a frakcióvezetők közötti kötelező egyeztetést.
Kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t a Szociáldemokrata Párt a képviselőház házbizottságának átalakításával – nyilatkozta tegnap Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője. Szerinte a Szövetség nem része a Szociáldemokrata Párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség és az S.O.S Románia közötti megállapodásnak, amelyet a plénum előtt mutattak be, és amelyet az RMDSZ nem írt alá.
Az RMDSZ kész kompromisszumot kötni annak érdekében, hogy Romániában stabil kormány alakuljon, ugyanakkor egyetlen olyan kormányzati felállást sem támogatna, amelyben a Románok Egyesüléséért Szövetség is részt vesz – jelentette ki tegnap este Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes.
Azt a lehetőséget is elutasítják, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetségből kiváljon egy képviselőcsoport, amely később egy kormányt támogatna. A miniszterelnök-helyettes az előrehozott választások lehetőségét nem tartja kívánatosnak. Szerinte Romániának jelenleg nincs szüksége újabb választásokra, ezért a politikai pártoknak kell kompromisszumot kötniük annak érdekében, hogy működőképes kormány alakuljon.
Ismét előrehozott parlamenti választásokat követel George Simion a Románok Egyesüléséért Szövetség elnöke.
A pártvezető a parlamentben tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a Románok Egyesüléséért Szövetség nem támogat olyan kormányt, amelyben a párt nem vesz részt. George Simion szerint Romániának stabil parlamenti többségre és egy, a következő négy évre szóló kormányra van szüksége. Úgy fogalmazott, bármilyen most felálló kormány csak tovább mélyítené a válságot, és nem javítaná a románok életét.
Siegfried Mureșan szerint az állampolgárok tudják, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Románok Egyesüléséért Szövetség buktatta meg a kormányt, és idézte elő a jelenlegi politikai válságot.
A Nemzeti Liberális Párt európai parlamenti képviselője tegnap esti Facebook-bejegyzésben kifejtette: a szociáldemokraták most csak olyan kormányt fogadnának el, amelyet ők vezetnek, mert el akarják törölni a Bolojan-kormány reformjait, vissza akarják hozni a pazarlást, és újra hozzá akarnak férni a közpénzekhez. Hangsúlyozta, hogy pártja nem fog elfogadni egy szerinte felelőtlen, szociáldemokraták által irányított kormányt, amely semmissé tehetné a Bolojan-kormány és a román állampolgárok elmúlt egy éves erőfeszítéseit.
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség a képviselőház állandó bürójában történt tisztségátrendezés miatt.
A két párt szerint a Szociáldemokrata Pártból, a Románok Egyesüléséért Szövetség és az S.O.S Romániából álló többség visszaélt hatalmával, és megsértette a politikai erőviszonyok alapján kialakított elosztási szabályokat, valamint a frakcióvezetők közötti kötelező egyeztetést.
Kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t a Szociáldemokrata Párt a képviselőház házbizottságának átalakításával – nyilatkozta tegnap Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője. Szerinte a Szövetség nem része a Szociáldemokrata Párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség és az S.O.S Románia közötti megállapodásnak, amelyet a plénum előtt mutattak be, és amelyet az RMDSZ nem írt alá.
Bogdan Aurescu román külügyminiszter részt vesz az Európai Unió külügyminisztereinek találkozójánBrüsszelben. Az ülés előtt Aurescu úgy nyilatkozott: hivatali kollégái előtt meg fogja erősíteni, hogy Románia elítéli és antidemokratikusnak, elfogadhatatlannak tartja Navalnij letartóztatását.
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy nem indít jogalkotást a nemzeti kisebbségek védelmében a Minority SafePack kezdeményezés alapján – írja honlapján és a közösségi médiában Vincze Loránt EP-képviselő.
A választások utáni helyzetről, az alkupozíciókról Pataky Lehel Zsolt kérdezte az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnökét, Faragó Péter parlamenti képviselőt.
Kissé csökkent az intenzív osztályon ápolt koronavírusos betegek száma Romániában. A Stratégiai Kommunikációs Csoport pénteki közlése szerint mintegy 8600 beteget kezelnek kórházban, közülük 1.091-et intenzív terápián.
Mai műsorunkban a Magyar Kultúra Napja alkalmából készített összeállításunkat hallják. A bukaresti Magyar Kulturális Intézet online közvetített Bács Lajos-emlékkoncerttel ünnepelte a magyar kultúra napját, ebből az alkalomból idézte fel Bogdan Gheorghiu román kulturális miniszter Bács Lajos karmester és zeneszerző alakját és munkásságát, ugyanitt hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének ünnepi üzenete is. Karácsonyi Zsolt költővel, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökével, a Helikon kulturális lap főszerkesztőjével az erdélyi magyar kultúráról, az elmúlt év miatt felgyorsuló tendenciákról, online jelenlétről, román és magyar kultúra kapcsolatáról, átjárásokról beszélgettünk.
A világjárvány tartja sakkban a gazdaság helyreállását, a globális gazdasági fellendülés pedig sokkal törékenyebb lehet, ha bekövetkeznek azok a veszélyek amelyek fokozhatják a jövedelem veszteséget és a szegénység növekedését – közli a Pénzügyi Felügyelet.
Az egészségügyi minisztérium kérése ellenére feloldják a korlátozások egy részét Bukarestben. A Sürgősségi Helyzetek városi bizottságának döntése értelmében hétfőtől megnyitják az éttermek beltereit, a színházakat, mozikat és szórakozóhelyeket.
Márciusban átadhatják az otopeni Olimpiai Úszókomplexumot, amelynek építési munkálatait ellenőrizte a délelőtt Cseke Attila fejlesztési, közmunkaügyi és közigazgatási miniszter.
Bogdan Aurescu román külügyminiszter részt vesz az Európai Unió külügyminisztereinek találkozójánBrüsszelben. Az ülés előtt Aurescu úgy nyilatkozott: hivatali kollégái előtt meg fogja erősíteni, hogy Románia elítéli és antidemokratikusnak, elfogadhatatlannak tartja Navalnij letartóztatását.
A külügyminiszter szerint a megbeszélésen fontolóra veszik egy szankció elfogadását is ez ügyben. Az EU külügyminisztereinek tanácskozásán az EU partnereinek szánt oltásokról is szó lesz. Bogdan Aurescu ez ügyben elmondta, hogy Románia teljes mértékben támogatja egy olyan mechanizmus elfogadását, amely a nyugat-balkáni országokat, valamint a Keleti Partnerség államait segíti abban, hogy részesüljenek az Európai Unió által biztosított oltásokból. Úgy gondolom, hogy ez egy fontos kezdeményezés, mert az EU nem lehet biztonságos és egészséges, ha az Európai Unió szomszédjai nem biztonságosak és egészségesek" – fogalmazott a miniszter.
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy nem indít jogalkotást a nemzeti kisebbségek védelmében a Minority SafePack kezdeményezés alapján - írja honlapján és a közösségi médiában Vincze Loránt EP-képviselő.
„Az EB azoknak a kérését utasította el, akik számára az európai nyelvi és kulturális hagyaték megőrzése nem egy jól hangzó szlogen, hanem a mindennapok kihívása. Válaszával a Bizottság cserbenhagyta az Unió nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó 50 milliónyi polgárát. Közülük több millió embert, akik saját országukban folyamatosan jogsérelem ért, most pedig az Európai Bizottság, amely a demokrácia, a jogállamiság, az értékelvűség és az igazság őreként hirdeti magát, szintén hátat fordít nekik” – kommentálta a döntést a FUEN elnöke.
"
["post_title"]=>
string(38) "Bizottsági nem a kisebbségvédelemre"
["post_excerpt"]=>
string(229) "Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy nem indít jogalkotást a nemzeti kisebbségek védelmében a Minority SafePack kezdeményezés alapján - írja honlapján és a közösségi médiában Vincze Loránt EP-képviselő. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "bizottsagi-nem-a-kisebbsegvedelemre"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-15 14:20:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-15 12:20:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396690"
["menu_order"]=>
int(20488)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3744 (24) {
["ID"]=>
int(397244)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-24 17:15:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-24 15:15:00"
["post_content"]=>
string(1822) "
Közel négy hónappal a helyhatósági választások után még mindig nem sikerült megegyezni Aradon arról, hogy megkapja-e az egyik alpolgármesteri tisztséget a magyar érdekvédelmi szervezet jelöltje.
24 éve megszakítás nélkül, minden ciklusban volt RMDSZ-es alpolgármester, aminek a gyakorlati hasznán kívül szimbolikus jelentősége is van az aradi magyarok számára, hiszen azt sugallja, hogy van még ereje a közösségnek beleszólni a város ügyeibe. Az alpolgármestereket nem közvetlenül a szavazók választják meg, hanem a képviselőtestület tagjai közül kerülnek ki. A Nemzeti Liberális Párt többség adja a polgármestert és az egyik alpolgármestert, a másik helyettesi tisztségre több párt is pályázik, köztük a 23-ból két szavazattal rendelkező RMDSZ.
A testület ráadásul foghíjas, hiszen többen is visszaadták mandátumukat, köztük az RMDSZ volt polgármesterjelöltje, Mészár Sándor is. Az ő helyére Szabó Mihály, a listán következő személy került, aki harmadmagával a szerdán 10 órakor kezdődő tanásülésen tette le a hivatali esküt, de az alpolgármester-választás sem ezen, sem a csütörtöki soros tanácsülésen nem kerül napirendre.
A választások utáni helyzetről, az alkupozíciókról Pataky Lehel Zsolt kérdezte az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnökét, Faragó Péter parlamenti képviselőt.
Kissé csökkent az intenzív osztályon ápolt koronavírusos betegek száma Romániában. A Stratégiai Kommunikációs Csoport pénteki közlése szerint mintegy 8600 beteget kezelnek kórházban, közülük 1.091-et intenzív terápián.
Tegnap óta újabb 63 halálos áldozata volt a járványnak. Az elmúlt 24 órában 3.353 új esetet azonosítottak körülbelül 31 ezer teszt eredménye alapján. Ezekből mintegy 5500 gyorsteszt volt. A betegségből a járvány kezdete óta több mint 618 ezren meggyógyultak. A legtöbb új fertőzött 469 Bukarestben volt. A fertőzési arány már csak Ilfov, Temes, Kolozs megyében és Bukarestben van 3 ezrelék fölött.
Kulturális téren dolgozó személyiségeket, közintézményeket és magáncégeket tüntetett ki ma Klaus Iohannis államfő a Cotroceni Palotában.
Beszédében az államfő hangsúlyozta, hogy a kultúra nagyon megsínylette a COVID-19 világjárványt és sürgős megoldásokra, világos prioritásokra, illetve összefüggő törvényes keretre van szükség mind a kulturális örökség, mint pedig a kulturális intézmények működése számára. Az államfő egy kulturális stratégia elfogadását sürgette. Hozzátette, aktívan részt vesz az ígéretek valóra váltásában, hogy a kulturális tevékenységhez szükséges beruházások megvalósuljanak, versenyszellemben, megkülönböztetés nélkül mindenki hozzáférjen a kulturális tevékenységekre fordított alapokhoz. Klaus Iohannis hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a normalitás többet jelentsen, mint egyszerűen a visszatérés a járvány előtti élethez.
"
["post_title"]=>
string(41) "Állami kitüntetések a kultúra napján"
["post_excerpt"]=>
string(152) "Kulturális téren dolgozó személyiségeket, közintézményeket és magáncégeket tüntetett ki ma Klaus Iohannis államfő a Cotroceni Palotában. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "allami-kituntetesek-a-kultura-napjan"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-15 14:16:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-15 12:16:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396683"
["menu_order"]=>
int(20492)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3721 (24) {
["ID"]=>
int(396965)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-23 18:26:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-23 16:26:33"
["post_content"]=>
string(2027) "
Mai műsorunkban a Magyar Kultúra Napja alkalmából készített összeállításunkat hallják. A bukaresti Magyar Kulturális Intézet online közvetített Bács Lajos-emlékkoncerttel ünnepelte a magyar kultúra napját, ebből az alkalomból idézte fel Bogdan Gheorghiu román kulturális miniszter Bács Lajos karmester és zeneszerző alakját és munkásságát, ugyanitt hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének ünnepi üzenete is. Karácsonyi Zsolt költővel, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökével, a Helikon kulturális lap főszerkesztőjével az erdélyi magyar kultúráról, az elmúlt év miatt felgyorsuló tendenciákról, online jelenlétről, román és magyar kultúra kapcsolatáról, átjárásokról beszélgettünk.
A műsorban Pege Aladár, a világhírű roma nagybőgős, virtuóz zenész és együttese Zene mindenkinek/Music for everybody című, 2002-ben a Hungaroton kiadó gondozásában megjelent jazz-lemezéről hallanak válogatást. Pege Aladár (Budapest, 1939. október 8. – Budapest, 2006. szeptember 23.) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyarcigány bőgőművész, zeneszerző, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja, akit nemzetközi kritikusok „a nagybőgő Paganinije” néven is emlegettek - nevéből eredő szójátékkal: Pegenininek. A Zene mindenkinek/Music for everybody című lemezen közreműködtek Kollmann Gábor altszaxofon, Pege Aladár nagybőgő, elektromos nagybőgő, Sramkó János dobok, Révész Richárd zongora, Csepregi Gyula tenorszaxofon és Fekete-Kovács Kornél trombita, szárnykürt – tartsanak velünk!
A világjárvány tartja sakkban a gazdaság helyreállását, a globális gazdasági fellendülés pedig sokkal törékenyebb lehet, ha bekövetkeznek azok a veszélyek amelyek fokozhatják a jövedelem veszteséget és a szegénység növekedését - közli a Pénzügyi Felügyelet.
A Világbank jelentésében kockázati tényezőként szerepel a világjárvány ellenőrzés alatt tartásának kudarca vagy az oltási kampány késlekedése, újabb csődhullám megjelenése, a kormányok képtelensége további pénzügyi támogatást nyújtani, illetve a kényszerszabadság állandósulása. A javított kormányzás és a korrupció csökkentése megalapozhatja a hosszú távú gazdasági növekedést - olvasható a jelentésben. Az államadósság fokozott átláthatósága elsődlegesen fontos az adóssági kockázatok és pénzügyi válságok elkerülése érdekében, amelyek nyomást gyakorolnak a távlati gazdasági növekedésre. A nemzetközi pénzintézet adatai szerint idén 4 százalékkal nő a világ gazdasága a COVID-19 fertőzések újult erővel történő visszatérése miatt, ami kevesebb, mint a korábbi előrejelzések. Romániában 3,5 százalékos lesz a gazdasági növekedés, ami 1,9 százalékkal kevesebb a tavaly júniusban közölt értéknél.
"
["post_title"]=>
string(41) "A vártnál kisebb gazdasági növekedés"
["post_excerpt"]=>
string(250) "A világjárvány tartja sakkban a gazdaság helyreállását, a globális gazdasági fellendülés pedig sokkal törékenyebb lehet, ha bekövetkeznek azok a veszélyek amelyek fokozhatják a jövedelem veszteséget és a szegénység növekedését"
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "a-vartnal-kisebb-gazdasagi-novekedes"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-15 12:32:44"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-15 10:32:44"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396681"
["menu_order"]=>
int(20494)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3719 (24) {
["ID"]=>
int(396962)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-23 10:46:32"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-23 08:46:32"
["post_content"]=>
string(1192) "
Az egészségügyi minisztérium kérése ellenére feloldják a korlátozások egy részét Bukarestben. A Sürgősségi Helyzetek városi bizottságának döntése értelmében hétfőtől megnyitják az éttermek beltereit, a színházakat, mozikat és szórakozóhelyeket.
Azonban minden helyiség a teljes kapacitásának csupán 30 százalékán működhet. A főváros három napja a sárga övezetben van, kevesebb mint 3 esettel ezer lakosra számítva. Az enyhítés ellenére a Bukarestben is érvényben marad az országos szintű korlátozás: az éjszakai kijárási tilalom, illetve a szabadban is kötelező módon viselni kell a védőmaszkot. A prefektus rámutatott, az ülés előtt érkezett egy átirat az egészségügyi minisztériumtól, amelyben a lazító intézkedések halasztását javasolták, a bizottság azonban úgy tartja "etikusnak és törvényesnek", hogy ugyanazon mutatók és jogszabályok figyelembe vételével vezessék be a lazításokat, amelyek alapján a korlátozásokról is döntöttek.
"
["post_title"]=>
string(56) "Megnyílnak a színházak, vendéglők mozik Bukarestben"
["post_excerpt"]=>
string(277) "Az egészségügyi minisztérium kérése ellenére feloldják a korlátozások egy részét Bukarestben. A Sürgősségi Helyzetek városi bizottságának döntése értelmében hétfőtől megnyitják az éttermek beltereit, a színházakat, mozikat és szórakozóhelyeket. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(50) "megnyilnak-a-szinhazak-vendeglok-mozik-bukarestben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-23 10:49:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-23 08:49:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396962"
["menu_order"]=>
int(20495)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3718 (24) {
["ID"]=>
int(396678)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-15 12:31:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-15 10:31:15"
["post_content"]=>
string(981) "
Márciusban átadhatják az otopeni Olimpiai Úszókomplexumot, amelynek építési munkálatait ellenőrizte a délelőtt Cseke Attila fejlesztési, közmunkaügyi és közigazgatási miniszter.
Elmondta, a komplexumot rákötötték a közüzemi szolgáltatásokra, eddig ennek hiánya miatt nem lehetett használni. A 33,5 millió eurós beruházás területe 7000 négyzetméter és hat medencével rendelkezik, egy úszásra, egy ugrásra, egy edzésre és három tanulási és rehabilitációs célra. Ez utóbbit a nagyközönség is használhatja, amikor nincsenek edzések - olvasható a minisztérium közleményében. A sportközpontban országos és nemzetközi versenyek bonyolíthatók le, 2797 férőhelyes és rendelkezik minden szükséges felszereléssel, beleértve a sportközvetítésekhez szükségeseket.
Újabb két személynél mutatták ki tegnap a SARS-CoV-2 vírusnak az eddigieknél gyorsabb terjedésű, új mutációját. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint mindkét fertőzött bukaresti, és egyikük sem járt külföldön az utóbbi időben. Mindkét személy jól van, otthoni elkülönítésben vannak, a családorvosuk figyelemmel kíséri egészségi állapotukat - áll a közleményben.
"
["post_title"]=>
string(47) "Nő az új vírustörzzsel fertőzöttek száma"
["post_excerpt"]=>
string(139) "Az egészségügyi minisztérium közlése szerint mindkét fertőzött bukaresti, és egyikük sem járt külföldön az utóbbi időben. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "no-az-uj-virustorzzsel-fertozottek-szama"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-23 10:45:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-23 08:45:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396960"
["menu_order"]=>
int(20497)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3706 (24) {
["ID"]=>
int(396676)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-15 12:27:44"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-15 10:27:44"
["post_content"]=>
string(474) "
Több mint 30 migránst fedeztek fel az elmúlt 24 órában több Arad és Bihar megyei határátkelőhelyen - közölte a Határőrség Bihar megyei kirendeltsége. A határsértők mindegyik menedékjogot kért korábban Romániában. Az ügyekben illegális határátlépés miatt indult eljárást, a gépkocsivezetőket pedig migráns-csempészet miatt vonhatják bűnügyi felelősségre - közölte a határőrség.