Nikol Pasinján miniszterelnök Facebook közösségi oldalán jelentette be, hogy döntött a vezérkari főnök és első helyettese eltávolításáról.
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3534 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Nikol Pasinján miniszterelnök Facebook közösségi oldalán jelentette be, hogy döntött a vezérkari főnök és első helyettese eltávolításáról.
Continue Reading
2022 végéig véglegesítik az vidombáki repülőtér léginavigációs szolgáltatásainak bevezetésére vonatkozó végső részleteket, így vélhetően már decemberben felszállhat az első tesztgép…
Continue Reading
A sürgősségi kormányrendelet a hatályos közigazgatási törvénykönyvet módosítja, és bizonyos katonai, illetve belügyi közalkalmazottak kivételével megszünteti a speciális közalkalmazotti státuszt.
Continue Reading
A jogszabály értelmében a gyorstesztet elvégző családorvosok kötelesek a teszt eredményét legtöbb 24 órán belül jelenteni a Corona Forms alkalmazáson.
Continue Reading
A Legfelsőbb Bíróság határozata értelmében a Hargita Megyei Törvényszék tárgyalhatja első fokon Hargita és Bákó megye határperét, amely Úzvölgye település területének a hovatartozásáról is dönt.
Continue Reading
Bogdán Szabolcs Jánost választották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület új püspökévé az egyházkerület pénteki közgyűlésén. A krasznai lelkipásztornak, szilágysomlyói esperesnek 54-49…
Continue Reading
Embertelenül kizsákmányolják a bolgár és a román vendégmunkásokat egy németországi vágóhídon – tárta fel a SAT 1 tévécsatorna dokumentumfilmje.
Continue Reading
Eddig csak az 1299 lejes vagy annál kisebb nyugdíjra jogosult személyek részesültek ebben a támogatásban.
Continue Reading
Belefojtották a szót a Panfora vállalat képviselőibe múlt héten a kora délutánra meghirdetett kisiratosi közmeghallgatás résztvevői. A MOL-csoport romániai leányvállalatának…
Continue Reading
A Cotroceni-palota előtt tüntettek ma az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség képviselői. Ez az utolsó megmozdulásuk, amelyet az október 17-én elkezdett,…
Continue Reading
Hármas fokozatú lavinaveszély van a Keleti- és a Déli-Kárpátokban, 1800 méter fölött – figyelmeztetnek a meteorológusok.
Continue Reading
Az ellenőrzéseket az ország minden régiójára kiterjesztik a következő hetekben.
Continue ReadingAz örmény kormányfő eltávolította ma tisztségéből a hadsereg vezérkari főnökét, Onik Gaszparjánt, aki korábban 40 magasrangú tiszttel együtt lemondásra szólította fel őt. Nikol Pasinján miniszterelnök Facebook közösségi oldalán jelentette be, hogy döntött a vezérkari főnök és első helyettese eltávolításáról. Hozzátette, a védelmi miniszter már készíti az új vezérkari főnök és helyettese kinevezéséhez szükséges döntést.
A politikus puccskísérletnek nevezte a vezérkar követelését, hogy ő mondjon le. Korábban arra kérte támogatóit, hogy azonnal vonuljanak a főváros, Jereván központjában lévő Köztársaság térre, a puccskísérlet elleni tiltakozásul.
" ["post_title"]=> string(100) "Az örmény kormányfő leváltotta a lemondását követelő vezérkari főnököt és helyettesét" ["post_excerpt"]=> string(157) "Nikol Pasinján miniszterelnök Facebook közösségi oldalán jelentette be, hogy döntött a vezérkari főnök és első helyettese eltávolításáról. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "az-ormeny-kormanyfo-levaltotta-a-lemondasat-kovetelo-vezerkari-fonokot-es-helyetteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-25 12:27:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-25 10:27:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398285" ["menu_order"]=> int(21639) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(420381) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-21 14:24:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-21 11:24:36" ["post_content"]=> string(1393) "
2022 végéig véglegesítik az vidombáki repülőtér léginavigációs szolgáltatásainak bevezetésére vonatkozó végső részleteket, így vélhetően már decemberben felszállhat az első tesztgép a Cenk alatti város légikikötőjének kifutójáról. A Brasov.net portál szerint minden munkálat a tervek szerint halad. Eredetileg az idei év novemberére tervezték a légikikötő átadását, most abban reménykednek, hogy jövő év júniusának közepén várhatóan üzembe helyezhetik a nemzetközi légikikötőt. Már zajlanak a tárgyalások a légitársaságokkal, induláskor heti negyven járattal terveznek. Az első évben 300 ezer utasra számítanak. 1974 óta a vidombáki lesz az első új repülőtér Romániában. A légikikötő létrehozásának költségei 120 millió euró körül vannak. Ez lesz az első hazai reptér, mely virtuális irányítótoronnyal van felszerelve. A Brassótól mindössze 12 kilométerre található repülőtér tulajdonosa a megyei önkormányzat

Jóváhagyta tegnap a kormány azt a sürgősségi rendeletet, amely értelmében a közalkalmazottak jogállása egységes lesz – tájékoztat az RMDSZ, aki szerint a kormány a fejlesztési és közigazgatási minisztérium javaslatára döntött a jogszabályról.
A sürgősségi kormányrendelet a hatályos közigazgatási törvénykönyvet módosítja, és bizonyos katonai, illetve belügyi közalkalmazottak kivételével megszünteti a speciális közalkalmazotti státuszt. Cseke Attila fejlesztési miniszter elmondta: a módosításra azért volt szükség, mert a hatályos rendelkezések értelmében az önkormányzatnál alkalmazott helyi rendőr például speciális közalkalmazotti státuszt töltött be, ami gondot okozott egy versenyvizsga esetén, vagy egy későbbi alkalmazáskor.
A jogszabály elfogadására csak azt követően kerülhetett sor, hogy beiktatták az új kabinetet, amelynek joga van sürgősségi kormányrendeleteket elfogadni - szögezte le a miniszter.
" ["post_title"]=> string(56) "Kormány: Egységes lesz a közalkalmazottak jogállása" ["post_excerpt"]=> string(217) "A sürgősségi kormányrendelet a hatályos közigazgatási törvénykönyvet módosítja, és bizonyos katonai, illetve belügyi közalkalmazottak kivételével megszünteti a speciális közalkalmazotti státuszt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "kormany-egyseges-lesz-a-kozalkalmazottak-jogallasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-29 07:38:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-29 05:38:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410274" ["menu_order"]=> int(21641) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(410272) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-29 07:37:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-29 05:37:01" ["post_content"]=> string(864) "Az egészségbiztosító pénztárakkal szerződéses viszonyban álló családorvosok 50 lejt kapnak minden személy után, akinél antigén gyorstesztet végeznek el - közölte Dan Cărbunaru kormányszóvivő.
A családorvosok az Európai Bizottság által jóváhagyott és az egészségügyi minisztérium honlapján közzétett lista alapján vásárolhatnak majd antigén gyorsteszteket. Az 50 lej tartalmazza a tesztelő eszköz árát, a munkadíjat és a teszteléshez szükséges védőfelszerelés árát - mondta a szóvivő.
A jogszabály értelmében a gyorstesztet elvégző családorvosok kötelesek a teszt eredményét legtöbb 24 órán belül jelenteni a Corona Forms alkalmazáson.
" ["post_title"]=> string(49) "50 lej minden elvégzett antigén gyorstetsztért" ["post_excerpt"]=> string(164) "A jogszabály értelmében a gyorstesztet elvégző családorvosok kötelesek a teszt eredményét legtöbb 24 órán belül jelenteni a Corona Forms alkalmazáson." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "50-lej-minden-elvegzett-antigen-gyorstetsztert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-29 07:37:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-29 05:37:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410272" ["menu_order"]=> int(21642) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(398283) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-25 12:24:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-25 10:24:20" ["post_content"]=> string(1107) "A Legfelsőbb Bíróság határozata értelmében a Hargita Megyei Törvényszék tárgyalhatja első fokon Hargita és Bákó megye határperét, amely Úzvölgye település területének a hovatartozásáról is dönt.
A vonatkozó bíróság határozatáról a Székelyhon.ro portál számolt be ma. A megyehatáron fekvő település törvény szerint a Hargita megyei Csíkszentmárton része, területei egy részét - így a viták középpontjába került első világháborús katonatemetőt is - a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata vette tulajdonba, és telekkönyveztette saját nevére.
A kezdeményezők semleges helyszín kijelölésére vártak, a Legfelsőbb Bíróság azonban kedden úgy döntött, hogy a bírósági eljárást a Hargita Megyei Törvényszéken kell lefolytatni. Így a per tárgyalása, amely Úzvölgye területeinek az egyértelmű hovatartozásáról is dönthet, Csíkszeredában kezdődik meg.
" ["post_title"]=> string(89) "Úzvölgye területeinek az egyértelmű hovatartozásáról Csíkszeredában dönthetnek" ["post_excerpt"]=> string(222) "A Legfelsőbb Bíróság határozata értelmében a Hargita Megyei Törvényszék tárgyalhatja első fokon Hargita és Bákó megye határperét, amely Úzvölgye település területének a hovatartozásáról is dönt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "uzvolgye-teruleteinek-az-egyertelmu-hovatartozasarol-csikszeredaban-donthetnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-25 12:24:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-25 10:24:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398283" ["menu_order"]=> int(21643) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(420380) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-21 14:21:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-21 11:21:47" ["post_content"]=> string(1467) "
Bogdán Szabolcs Jánost választották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület új püspökévé az egyházkerület pénteki közgyűlésén. A krasznai lelkipásztornak, szilágysomlyói esperesnek 54-49 arányban szavaztak bizalmat az egyházi grémium tagjai. Bogdán Szabolcs János szilágysomlyói esperest 54 szavazattal választották püspöknek Nagyváradon.
A Nagyváradon zajló püspökválasztó közgyűlésen szoros eredmény alakult ki az elöljárói tisztségre pályázó két jelölt között. Bogdán Szabolcs János 54 szavazatot kapott, míg a másik püspökjelöltnek, Forró László hegyközkovácsi lelkipásztornak, egyházkerületi főjegyzőnek 49-en szavaztak bizalmat. A közgyűlés határozata értelmében Bara Lajos látja el a továbbiakban is a főgondnoki teendőket az egyházkerületben. Bogdán Szabolcs János a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén 13 éve szolgáló, nyugdíjba vonuló Csűry Istvánt váltja a püspöki székben.

Embertelenül kizsákmányolják a bolgár és a román vendégmunkásokat egy németországi vágóhídon - tárta fel a SAT 1 tévécsatorna dokumentumfilmje. Készítője, A Clemens Tönnies német milliárdos birtokában lévő húsüzem egyik román vendégmunkása még 2020 júniusában a Deutsche Wellének elmondta, hogy a húsüzemben a szerződés szerinti 8 óra helyett 12-13 órás volt a munkaidő, és a túlórákat nem fizették ki. A vállalat alkalmazottait arra kényszerítették, hogy nyolcan-tízen zsúfolódjanak össze egy-egy lakásba, a szállásért pedig fejenként havi 200 eurót kellett fizetniük - mesélte akkor a román vendégmunkás. A dokumentumfilm készítője, Jana Bernhard és csapata idén ősszel annak járt utána, hogy valóban változtak-e a munkakörülmények a Tönnies húsüzeménél. Arra kértek egy kétdiplomás bolgár nőt, hogy inkognitóban álljon be dolgozni a vállalathoz, és számoljon be az állapotokról.
A SAT 1 csatorna 'kéme', Milena már a munkaszerződés aláírásakor rádöbbent arra, hogy a tulajdonos nem tartotta be a szavát. A dokumentum szerint ugyanis az alkalmazottaknak megtiltották az illemhely használatát munkaidőben, nem ehettek-ihattak a vállalat folyosóin, mindössze rövid szüneteket engedélyeztek számukra.
'Olyan emberekkel is találkoztam az üzemben, akik rövid idő alatt húsz kilogrammot fogytak, mert nem volt idejük enni. A munkaszerződés akadályozta meg őket ebben. Ez törvényes, de embertelen eljárás' - mondta el Milena a dokumentumfilmben. A vállalat egyik alkalmazottja felakasztotta magát. 'A cég fogyóanyagként kezeli a munkavállalókat, egyszerűen eldobja őket, amikor használhatatlanná válnak' - állapította meg a SAT 1 újságírója.
A tévéstáb a húsüzemben is forgatott. Megpróbálták szóra bírni a bolgár és a román vendégmunkásokat, akiknek azonban nem volt bátorságuk a kamerák előtt beszélni. 'A cég visszaél az emberek tájékozatlanságával és a nyelvismeretük hiányával azért, hogy minél többet kereshessen rajtuk' - magyarázta Jana Bernhard.
Milena szerint a balkániak 'tökéletes rabszolgák', olyan munkát is elvállalnak, amit a németek soha nem végeznének el. A kétdiplomás nő szerint azért kényszerülnek erre, mert a saját országukban nem tudnak a képzettségüknek megfelelő állást találni. Ráadásul a sajtó rózsaszínben tünteti fel a németországiak életét, ami vonzza őket.
Jana Bernhard elmondta, hogy Tönnies ügyvédjei egy fenyegetőző levélben megpróbálták letiltani a dokumentumfilm sugárzását, de a tévéstáb nem hátrált meg. 'A filmnek az volt a fő célja, hogy lebontsa a hallgatás falát, eloszlassa a vendégmunkások körében létező félelmet. Németországban a munkavállalókat jogok illetik meg, de ők ezzel nincsenek tisztában' - fogalmazott a német újságírónő.
" ["post_title"]=> string(61) "Rabszolga módjára dolgoznak egy németországi húsüzemben" ["post_excerpt"]=> string(161) "Embertelenül kizsákmányolják a bolgár és a román vendégmunkásokat egy németországi vágóhídon - tárta fel a SAT 1 tévécsatorna dokumentumfilmje. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "rabszolga-modjara-dolgoznak-egy-nemetorszagi-husuzemben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-28 09:43:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-28 07:43:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410265" ["menu_order"]=> int(21645) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3787 (24) { ["ID"]=> int(410262) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-28 09:36:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-28 07:36:05" ["post_content"]=> string(820) "A mai kormányülés napirendjén többek közt egy olyan határozattervezet is szerepel, amely értelmében 2022 január elsejétől a gyógyszerek referenciaárának 90%-os megtérítésében részesül minden nyugdíjas, akinek legtöbb 1429 lej a nyugdíja, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e más jövedelemforrással vagy nem. Eddig csak az 1299 lejes vagy annál kisebb nyugdíjra jogosult személyek részesültek ebben a támogatásban.
A Ciucă-kabinet ugyanakkor megvitat egy sürgősségi kormányrendelet-tervezetet is, amely anyagi támogatást írna elő az évente legfeljebb hárommilliós utasforgalmat lebonyolító, a megyei tanács által fenntartott regionális repülőterek számára.
" ["post_title"]=> string(56) "Kisnyugdíjasok támogatásáról tárgyal ma a kormány" ["post_excerpt"]=> string(112) "Eddig csak az 1299 lejes vagy annál kisebb nyugdíjra jogosult személyek részesültek ebben a támogatásban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "kisnyugdijasok-tamogatasarol-targyal-ma-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-28 15:52:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-28 13:52:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410262" ["menu_order"]=> int(21646) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3786 (24) { ["ID"]=> int(398279) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-25 12:14:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-25 10:14:57" ["post_content"]=> string(826) "Belefojtották a szót a Panfora vállalat képviselőibe múlt héten a kora délutánra meghirdetett kisiratosi közmeghallgatás résztvevői. A MOL-csoport romániai leányvállalatának illetékesei így nem részletezhették terveiket az Arad megyei települést és a közeli Kürtöst érintő próbafúrásokat illetően. A palagázkutatások miatt aggódó helyiek kijelentették: nem kérnek a kitermelésből, legyen szó a kőolaj, a föld- vagy palagáz felszínre hozataláról. Pataky Lehel Zsolt vett részt az indulatoktól fűtött közvitán.
A Cotroceni-palota előtt tüntettek ma az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség képviselői. Ez az utolsó megmozdulásuk, amelyet az október 17-én elkezdett, A szegénység tüntetése elnevezésű akció keretében szerveznek. A szakszervezeti szövetség októberi tiltakozássorozata 17-én kezdődött, amikor Zilahról és Botoşani-ból egy-egy karavánt indítottak Bukarestbe. A fővárosba vezető útvonalon tüntetéseket tartottak azokon a településeken, ahol a termelés leállása és a munkahelyek megszűnése fenyegeti az alkalmazottakat.A szakszervezeti szövetség elnöke, Bogdan Iuliu Hossu már a tegnapi tiltakozáson bejelentette, hogy pénteken az elnöki hivatal előtt is tüntetni fognak, mert emlékeztetni akarják az államfőt arra, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács vezetőjeként energia-vészhelyzetet kellene kihirdetnie. A szakszervezetek szerint ugyanis csak így lehetne megóvni a lakosságot és a gazdaságot a földgáz és az áram drágulásától.

Hármas fokozatú lavinaveszély van a Keleti- és a Déli-Kárpátokban, 1800 méter fölött - figyelmeztetnek a meteorológusok.
A legnagyobb hóréteget a 2034 méteres magasságban fekvő Bâlea-tónál mérték, itt 176 cm a hó magassága.
" ["post_title"]=> string(30) "Lavinaveszély a Kárpátokban" ["post_excerpt"]=> string(132) "Hármas fokozatú lavinaveszély van a Keleti- és a Déli-Kárpátokban, 1800 méter fölött - figyelmeztetnek a meteorológusok. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "lavinaveszely-a-karpatokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-28 09:32:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-28 07:32:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410260" ["menu_order"]=> int(21649) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3783 (24) { ["ID"]=> int(410258) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-28 09:30:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-28 07:30:38" ["post_content"]=> string(1701) "Több mint 1,1 millió lej összértékű bírságot rótt ki az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) különböző cégekre. A téli ellenőrző akciók december 20-án kezdődtek három régióban, Munténiában (központjában Ploieşti-tel), északkeleten (Iaşi térsége) és a központi térségben (Brassó és környéke).
Az ellenőrök 255 cégnél vizsgálódtak, 132 figyelmeztetést adtak ki és 30 vállalat tevékenységét függesztették fel ideiglenes jelleggel, az észlelt hiányosságok kiküszöböléséig. A hatósági ellenőrök olyan törvényszegéseket állapítottak meg, mint lejárt szavatosságú alapanyagok forgalmazása vagy felhasználása, a termékek megkövetelt hőmérsékletének megváltoztatása, nem megfelelően tisztított hűtővitrinek, penész- és rozsdafoltok a hűtőládákban, nem megfelelő állagú gyümölcsök és zöldségek forgalmazása, rovarnyomok.
Bírságokat róttak ki továbbá amiatt, hogy egyes vendéglátóipari egységek nem tüntették fel bizonyos élelmiszerek pontos tömegét és a bennük levő allergéneket, nem végezték el a mérőműszerek ellenőrzését, az előírttól eltérő konyhai eszközöket használtak, nem tüntették fel a szállásdíjakat, nem fertőtlenítették kellőképpen az ágyneműt vagy a matracokat, vagy nem tájékoztatták a vendégeket az előírásoknak megfelelően.
Az ellenőrzéseket az ország minden régiójára kiterjesztik a következő hetekben.
" ["post_title"]=> string(51) "Akcióban az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság" ["post_excerpt"]=> string(88) "Az ellenőrzéseket az ország minden régiójára kiterjesztik a következő hetekben. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "akcioban-az-orszagos-fogyasztovedelmi-hatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-28 09:30:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-28 07:30:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410258" ["menu_order"]=> int(21650) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(398285) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-25 12:27:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-25 10:27:11" ["post_content"]=> string(837) "Az örmény kormányfő eltávolította ma tisztségéből a hadsereg vezérkari főnökét, Onik Gaszparjánt, aki korábban 40 magasrangú tiszttel együtt lemondásra szólította fel őt. Nikol Pasinján miniszterelnök Facebook közösségi oldalán jelentette be, hogy döntött a vezérkari főnök és első helyettese eltávolításáról. Hozzátette, a védelmi miniszter már készíti az új vezérkari főnök és helyettese kinevezéséhez szükséges döntést.
A politikus puccskísérletnek nevezte a vezérkar követelését, hogy ő mondjon le. Korábban arra kérte támogatóit, hogy azonnal vonuljanak a főváros, Jereván központjában lévő Köztársaság térre, a puccskísérlet elleni tiltakozásul.
" ["post_title"]=> string(100) "Az örmény kormányfő leváltotta a lemondását követelő vezérkari főnököt és helyettesét" ["post_excerpt"]=> string(157) "Nikol Pasinján miniszterelnök Facebook közösségi oldalán jelentette be, hogy döntött a vezérkari főnök és első helyettese eltávolításáról. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "az-ormeny-kormanyfo-levaltotta-a-lemondasat-kovetelo-vezerkari-fonokot-es-helyetteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-25 12:27:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-25 10:27:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398285" ["menu_order"]=> int(21639) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e72014ccbb2cfebd89b9c38305270578" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e5c44edc7dcbe038b08df177aad06b12" }