Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
Miközben a világ az orosz-ukrán határra figyel, egy olyan ország is készültségbe helyezi magát, amelyre a közvélemény elsőre nem gondolna. Svédország azonban ha minimálisan is, de lát esélyt arra, hogy az oroszok megtámadják Gotland szigetét.
A romániai lakosság egynegyede csökkenteni fogja a lakásokban a hőmérsékletet, hogy csökkenjen az energia számlája. A Resideo intézet által készített felmérés szerint a lakosság 95 százaléka aggódik az energiaárak alakulása miatt.
Viharos erejű szélre és havazásra figyelmeztető sárga jelzésű és másodfokú, azaz narancssárga előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A riasztások az ország nagy részét érintik.
Az év első kilenc hónapjában 4,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában tavalyhoz viszonyítva – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
A hazai gépkocsigyártó ma kiadott közleménye szerint, amelyet az Agerpres hírügynökség idéz, a Dacia 2021-ben 537 095 járművet adott el, 3,1 százalékkal többet, mint 2020-ban, és 6,2 százalékos piaci részesedést ért el Európában a magánszemélyeknek történő értékesítés szegmensében, amivel első alkalommal lett a harmadik legkelendőbb márka ebben a szegmensben.
Bemutatkozott a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem fagottosztálya a fővárosi Liszt Intézetben. Adásunkban Gödri Orbán fagottművésszel, egyetemi tanárral és diákjával, Molnár…
Terrorelhárítási gyakorlatot tartanak kedden Brassó és Giurgiu megyében, valamint Bukarestben – közölte a Román Hírszerző Szolgálat. A gyakorlat során vaktöltényt…
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete egy ma kiadott közleményben búcsúzik Albert Ernő néprajzkutatótól, nyugalmazott tanártól, a Székely Mikó Kollégium volt igazgatójától, aki életének 91. évében hunyt el.
Miközben a világ az orosz-ukrán határra figyel, egy olyan ország is készültségbe helyezi magát, amelyre a közvélemény elsőre nem gondolna. Svédország azonban ha minimálisan is, de lát esélyt arra, hogy az oroszok megtámadják Gotland szigetét.
A Bild című német lap információi szerint a svéd hadsereg péntek óta katonákat és fegyvereket szállít a Gotlandra, a Balti-tenger legnagyobb szigetére. Stockholm ugyanis látja annak lehetőségét, hogy orosz támadás érheti a 60 ezer lakosú balti szigetet. A lap úgy tudja, már péntek reggel katonák és Stridsfordon 90 típusú páncélozott személyszállító járművek érkeztek a 23 ezer lakosú Visby városába, hogy biztosítsák a város kikötőjét. Este aztán az amerikai légierő C-17-es katonai gépe szállt le a közeli repülőtéren, amely további száz svéd katonát hozott a szigetre. Mindez a nem NATO-tag svédek és Amerika között régóta fennálló katonai együttműködés keretében történt.
Az Egyesült Államok is kitiltja az orosz repülőgépeket a légteréből – jelentette be Joe Biden amerikai elnök az Unió állapotáról elmondott évértékelő beszédében. Biden Biden a kongresszus két háza előtt, helyi idő szerint kedd este mondott beszédében azt ígérte, hogy az Egyesült Államok egymilliárd dollárnál is több pénzt ad Ukrajnának támogatásként. Az amerikai hadsereg azonban nem vesz részt közvetlenül az oroszokkal folytatott harcban. Az amerikai katonák azért mennek Európába, hogy megvédjék a NATO-tag országokat abban az esetben, ha az orosz elnök úgy dönt, hogy tovább nyomul nyugat felé – fogalmazott az amerikai elnök, aki szerint Vlagyimir Putyin erőszakot és káoszt szabadított el, ezért hosszú távon nagy árat fog fizetni.
Joe Biden külön üzent az orosz oligarcháknak is. Mint mondta: „Akik dollármilliókat loptak össze maguknak az erőszakos rezsimnek köszönhetően: ennyi volt. Európai szövetségeseinkkel együtt utánuk megyünk, és elvesszük tőlük a jachtjaikat, a luxusingatlanjaikat, a magánrepülőiket.”
Joe Biden bejelentette: 60 millió hordónyi olajat szabadítanak fel a tartalékokból azért, hogy az amerikai gazdaság minél kisebb károkat szenvedjen az Oroszországra kivetett gazdasági szankciók miatt.
A romániai lakosság egynegyede csökkenteni fogja a lakásokban a hőmérsékletet, hogy csökkenjen az energia számlája. A Resideo intézet által készített felmérés szerint a lakosság 95 százaléka aggódik az energiaárak alakulása miatt.
Korcsoportonként a leginkább a 55 év felettiek aggódnak, míg a legkevésbé a 18-24 évesek. A válaszadók 42 százaléka a Google-n keresne rá az energiaszámlák csökkentésének módjára, míg csupán 36 százalékuk kérdezne meg egy szakembert. A megkérdezettek mintegy 60 százaléka termosztátot vásárolna, ha ezekkel hosszú távon lehet megtakarításokat végezni. Mint ismeretes, az Európai Unió bejelentette, hogy 1,5 millió intelligens termosztátok lakásokba szerelését támogatja az európai lakások energiafogyasztásának mérséklésére.
Viharos erejű szélre és havazásra figyelmeztető sárga jelzésű és másodfokú, azaz narancssárga előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A riasztások az ország nagy részét érintik.
A prognózis szerint hétfő délután 4 órától kedd reggel 8 óráig rossz időre figyelmeztető másodfokú riasztás lesz érvényben a Déli-Kárpátok és a Kárpát-kanyar magaslatain, a Keleti-Kárpátok északi részében és helyenként az Erdélyi-szigethegységben, ahol a széllökések sebessége meghaladhatja a 110-140 kilométert óránként. Havazni is fog, és a szél miatt hóviharok keletkeznek. A meteorológusok szerint hétfőn délutánig az ország legnagyobb részében felerősödik a szél. Egy másik, rossz időre figyelmeztető elsőfokú riasztás a hegyvidéket, illetve Erdély, Moldva és Olténia déli részét érinti, és hétfő délután 4 órától kedd reggel 8 óráig lesz érvényben. A meteorológusok szerint heves szélre és mérsékelt havazásra kell számítani. A hegyekben a légmozgás sebessége elérheti a 80-110 kilométert óránként, a többi területen pedig a 65-70, elszigetelten pedig a 80 kilométert óránként. A meteorológusok szerint a szeles idő a keddi nap folyamán is kitart, emiatt egy harmadik elsőfokú riasztást is kiadtak. Ez kedd reggel 8 és este 8 óra között lesz érvényben az ország keleti és középső részében, és helyenként a déli és a délkeleti országrészben, illetve hegyvidéken is.
Az Európai Parlament 637 igen, 13 nem szavazat és 26 tartózkodás mellett fogadta el tegnap azt a határozatot, amelyben az uniós törvényhozás az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos álláspontját rögzítette.
Ezek között szerepel Ukrajna tagjelölti státuszának mielőbbi garantálása, a legfontosabb orosz exporttermékek, így a kőolaj és a földgáz uniós behozatalának korlátozása, az orosz gazdaságot és ipart stratégiailag gyengítő szankciók bevezetése, Ukrajna védelmi fegyverekkel való mihamarabbi ellátása, valamint Belarusz kizárása a SWIFT-rendszerből.
A dokumentumnak – akárcsk más EP-állásfoglalásnak – nincs jogi kötőereje, a testület politikai véleményét tükrözi.
Több mint ötmilliárd eurós egészségügyi cselekvési tervet fogadott el tegnap az Európai Parlament. Ez konkrét intézkedésekkel segítené elő, hogy a tagállamok egészségügyi rendszerei jobban felkészüljenek a jövőbeli válsághelyzetekre és világjárványokra. Az 5,1 milliárd euró költségvetéssel bíró program célja, hogy segítse az unió reagáló-képességét országhatárokon túlmutató népegészségügyi kockázatok esetében, megkönnyítve a tagállamok hozzáférését a szükséges gyógyszerekhez és orvosi eszközökhöz, továbbá segítse munkájuk összehangolását és az adatmegosztást. A rendelkezésre álló büdzsé legalább egyötöde a betegségmegelőzést és az egészségfejlesztést fogja szolgálni.
Az év első kilenc hónapjában 4,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában tavalyhoz viszonyítva - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
A legnagyobb növekedést 9,1 százalékot az üzemanyag kereskedelemben regisztrálták, míg a nem élelmiszer termékeknél 4,5, az élelmiszer termékeknél, italoknál és dohányipari cikkeknél 1,9 százalékos volt a bővülés. Ugyanebben az időszakban a kiskereskedelmi tevékenység üzleti volumene szezonális kiigazítással 5,6 százalékkal nőtt, főként az üzemanyag kereskedelemnek köszönhetően.
A hazai gépkocsigyártó ma kiadott közleménye szerint, amelyet az Agerpres hírügynökség idéz, a Dacia 2021-ben 537 095 járművet adott el, 3,1 százalékkal többet, mint 2020-ban, és 6,2 százalékos piaci részesedést ért el Európában a magánszemélyeknek történő értékesítés szegmensében, amivel első alkalommal lett a harmadik legkelendőbb márka ebben a szegmensben.
A magánvásárlók körében Franciaországban a legkelendőbb márka a Dacia, de további kilenc európai országban (Olaszország, Spanyolország, Portugália, Belgium, Ausztria, Lengyelország, Csehország, Magyarország és Horvátország) az első 5 legnépszerűbb márka között található, Németországban pedig az első 10 között szerepel. A gépkocsigyártó a Sandero és a Duster modellek népszerűségének köszönheti sikerét. A környezetkímélő járművek szegmensében a tavaly tavasszal piacra dobott Dacia Spring modellből 27 876 darabot adtak el, és 2021 végéig több mint 46 000 megrendelést regisztráltak, ugyanakkor a Dacia Spring modell rosszul teljesített az Európában forgalmazott autók biztonságával foglalkozó szervezet töréstesztjén, ám jelenleg ez a legolcsóbb elektromos autó Európában.
Bemutatkozott a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem fagottosztálya a fővárosi Liszt Intézetben. Adásunkban Gödri Orbán fagottművésszel, egyetemi tanárral és diákjával, Molnár Rollanddal beszélget Bara Zsolt. Ezt követően Gyulai Atrhurt, a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatóját kérdezi Bíró István a tizennegyedik felolvasómaratonról, a könyvtár tavalyi tevékenységéről, valamint az idei tervekről.
Terrorelhárítási gyakorlatot tartanak kedden Brassó és Giurgiu megyében, valamint Bukarestben - közölte a Román Hírszerző Szolgálat. A gyakorlat során vaktöltényt és pirotechnikai eszközöket használnak. A helyszíneken lévő polgárokat arra kérik a hatóságok, hogy kövessék a gyakorlat irányítóinak utasításait - olvasható a SRI Facebook-oldalán.
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete egy ma kiadott közleményben búcsúzik Albert Ernő néprajzkutatótól, nyugalmazott tanártól, a Székely Mikó Kollégium volt igazgatójától, aki életének 91. évében hunyt el.
Albert Ernő 1932-ben született Csíkdánfalván, iskoláit Csíkszeredában, majd Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen végezte. Már gyakorló tanárként, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban kezdett népköltészettel – gyűjtéssel foglalkozni. Népköltészeti kutatásait összekapcsolta a kollégiumban hagyományossá vált gyűjtéssel, melyet Vass Tamás indított el az 1860-as években és Konsza Samu tett híressé 1957-ben megjelent kötetével. Tanítványaival mintegy 3000 csíki és háromszéki népballadát, illetve változatot gyűjtött össze, ezekből 425 darab Háromszéki népballadák cím alatt jelent meg 1973-ban, a dallamokat magnetofonról Szenik Ilona jegyezte le, a kötetet pedig Faragó József előszava nyitja. Albert Ernő munkásságát többek között a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, Kriza János-életműdíjjal, Háromszék Kultúrájáért-díjjal, illetve Sepsiszentgyörgy Pro Urbe-díjjal tüntette ki.
Az aradi lakosság és a civil szervezetek is gyűjtésbe kezdtek az orosz-ukrán háború hírére, a fegyveres konfliktus elől menekülők megsegítésére. A magyar szervezetek és intézmények várják az adományokat, amelyeket Kárpátaljára juttatnak el.