A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete egy ma kiadott közleményben búcsúzik Albert Ernő néprajzkutatótól, nyugalmazott tanártól, a Székely Mikó Kollégium volt igazgatójától, aki életének 91. évében hunyt el.

Albert Ernő 1932-ben született Csíkdánfalván, iskoláit Csíkszeredában, majd Kolozsváron a  Babeș-Bolyai Tudományegyetemen végezte. Már gyakorló tanárként, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban kezdett népköltészettel – gyűjtéssel foglalkozni. Népköltészeti kutatásait összekapcsolta a kollégiumban hagyományossá vált gyűjtéssel, melyet Vass Tamás indított el az 1860-as években és Konsza Samu tett híressé 1957-ben megjelent kötetével. Tanítványaival mintegy 3000 csíki és háromszéki népballadát, illetve változatot gyűjtött össze, ezekből 425 darab Háromszéki népballadák cím alatt jelent meg 1973-ban, a dallamokat magnetofonról Szenik Ilona jegyezte le, a kötetet pedig Faragó József előszava nyitja. Albert Ernő munkásságát többek között a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, Kriza János-életműdíjjal, Háromszék Kultúrájáért-díjjal, illetve Sepsiszentgyörgy Pro Urbe-díjjal tüntette ki.