Románia ideiglenesen karanténba helyezi az AstraZeneca egyik szállítmányából még fel nem használt dózisokat, amíg ki nem derül, hogy az oltóanyag…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Románia ideiglenesen karanténba helyezi az AstraZeneca egyik szállítmányából még fel nem használt dózisokat, amíg ki nem derül, hogy az oltóanyag…
Continue Reading
Nem megfelelő és továbbra sem működőképes a romániai kommunista rezsim alatt államosított ingatlanok visszaszolgáltatási mechanizmusa – állítja az Emberi Jogok…
Continue Reading
Az Európai Unió hivatalosan is regisztrálta Ukrajna csatlakozási kérelmét. Erről folytatott tegnap ülést az Európai Parlament, amelynek ez volt az…
Continue ReadingAz erről szóló törvénytervezetet csütörtökön bocsátotta közvitára a munkaügyi minisztérium. Raluca Turcan leszögezte: „egy jogról, nem pedig kötelességről van szó”, tehát a rendelkezés nem a nyugdíjkorhatár emelését írja elő, hanem választási lehetőséget nyújtana a munkavállalók számára. Az öregségi nyugdíjra jogosult, de a nyugdíjba vonulást elhalasztó munkavállalók bármikor meggondolhatják magukat, nem kell feltétlenül 70 éves korukig dolgozniuk.
(tovább…) Continue Reading
Ma indul a rászoruló személyeket támogató operatív program ötödik szakasza – jelentette ki a kormányülés elején a miniszterelnök. Nicoale Ciucă…
Continue Reading
Adásunkban Kósa András László, a Bukaresti Liszt Intézet igazgatója az általa vezetett kulturális központ következő félévi programkínálatát ismerteti, majd megtudhatják,…
Continue Reading
Megközelítőleg 113.100 ukrán polgár érkezett Romániába az ukrajnai válság kirobbanásától és 68.100-an hagyták el az országot – tájékoztatott ma a…
Continue Reading
Új módszertant dolgoznának ki az energia-számlák kiállítására – erről tárgyalnak a koalíciós pártok vezetői. A megoldás már hetek óta várat…
Continue ReadingA máltai Roberta Metsolát választották meg az Európai Parlament elnökének a múlt héten elhunyt olasz David Sassoli helyére.
(tovább…) Continue Reading
A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai közlése szerint az utóbbi 24 órában 6.832 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, azaz 1.629-el kevesebbet, mint tegnap.…
Continue Reading
Elsüllyedt egy orosz szállítóhajó ma reggel a Fekete-tengeren, 70 tengeri mérföldnyire Konstanca kikötőjétől. A román parti őrség hajnali 4 óra 40 perckor észlelte a Volgo Balt 179 hajó segítségkérését. Azonnal elkezdték a mentőakciót, amelyet 50 km/órás sebességgel fújó szél és 4 méteres hullámok nehezítettek.
(tovább…) Continue Reading
Románia nem zár be egyetlen szénerőművet sem, ellenkezőleg, befektet a korszerűsítésükbe – írta Facebook-oldalán az energiaügyi miniszter. Virgil Popescu bejegyzése…
Continue ReadingRománia ideiglenesen karanténba helyezi az AstraZeneca egyik szállítmányából még fel nem használt dózisokat, amíg ki nem derül, hogy az oltóanyag miatt képződtek-e vérrögök néhány Olaszországban és Ausztriában beoltott páciens szervezetében.
Románia 81 600 dózist kapott az Olaszországban problémásnak minősített szállítmányból, és azok nagy részét, 77 049 adagot már felhasznált anélkül, hogy jelentkeztek volna súlyos mellékhatások. Mindazonáltal a fennmaradt 4200 dózist ideiglenesen karanténba helyezik addig, amíg az Európai Gyógyszerügynökség végleges ajánlást fogalmaz meg – jelentette be csütörtök este az országos oltási kampányt koordináló bizottság.
A visszavont oltóanyagot más szállítmányokból származóval pótolják, így ez nem okoz fennakadást a rendszerben. Mindenki akkor és ott kaphatja meg az oltást, amikorra és ahová előjegyezték.
Az Európai Gyógyszerügynökség szerint nem valószínű, hogy az oltóanyag és a vérrög-képződés között ok-okozati összefüggés lenne. Az olasz gyógyszerügynökség (AIFA) is leszögezte, hogy csupán elővigyázatosságról van szó.
" ["post_title"]=> string(86) "Elővigyázatosságból felfüggesztik az egyik oltásszállítmány felhasználását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "elovigyazatossagbol-felfuggesztik-az-egyik-oltasszallitmany-felhasznalasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-12 11:47:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-12 09:47:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398835" ["menu_order"]=> int(20931) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(420951) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-09 14:41:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-09 12:41:02" ["post_content"]=> string(751) "Nem megfelelő és továbbra sem működőképes a romániai kommunista rezsim alatt államosított ingatlanok visszaszolgáltatási mechanizmusa – állítja az Emberi Jogok Európai Bírósága. A strasbourgi testület tegnapi határozata szerint „a bírósági végzések betartásának tartós elmulasztása és hatékony jogorvoslat hiánya túlzott egyéni terhet rótt a felperesekre”, azért a panaszosok javára egyénenként 10 ezer euró kártérítést ítélet meg. Felhívta emellett a figyelmet, hogy Romániának továbbra is erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy jogszabályait és gyakorlatát összhangba hozza az strasbourgi bíróság következtetéseivel.
" ["post_title"]=> string(83) "Nem működőképes az államosított ingatlanok visszaszolgáltatási mechanizmusa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nem-mukodokepes-az-allamositott-ingatlanok-visszaszolgaltatasi-mechanizmusa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-09 14:41:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-09 12:41:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420951" ["menu_order"]=> int(20932) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(412445) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-02 12:28:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-02 10:28:25" ["post_content"]=> string(772) "Az Európai Unió hivatalosan is regisztrálta Ukrajna csatlakozási kérelmét. Erről folytatott tegnap ülést az Európai Parlament, amelynek ez volt az egyetelen napirendi pontja. Döntés azonban nem születhet addig, ameddig háború van, ugyanis nem tudni, milyen berendezkedésű lesz az ország.
Winkler Gyula, Európai Parlamenti képviselőt Nagy-Bodó Szilárd, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa kérdezte arról, hogy beléphet Ukrajna az Európai Unióba.
Az erről szóló törvénytervezetet csütörtökön bocsátotta közvitára a munkaügyi minisztérium. Raluca Turcan leszögezte: "egy jogról, nem pedig kötelességről van szó", tehát a rendelkezés nem a nyugdíjkorhatár emelését írja elő, hanem választási lehetőséget nyújtana a munkavállalók számára. Az öregségi nyugdíjra jogosult, de a nyugdíjba vonulást elhalasztó munkavállalók bármikor meggondolhatják magukat, nem kell feltétlenül 70 éves korukig dolgozniuk.
A hatályos munkatörvénykönyv szerint az egyéni munkaszerződés automatikusan megszűnik, amikor a – megfelelő szolgálati idővel rendelkező – munkavállaló eléri a legális nyugdíjkorhatárt. Ez nem zárja ki a nyugdíjasok foglalkoztatását, de az csak egy másik munkaszerződés alapján történhet.
A bevezetendő módosítás előnyeként a miniszter kiemelte: aki a nyugdíjkorhatár elérése után tovább szeretne dolgozni, annak automatikusan megmarad az addigi fizetése, nem kell tehát béralkuba bocsátkoznia, a folytatódó szolgálati idővel pedig tovább növekszik a későbbi öregkori járandóság.
A törvénytervezet szerint nincs akadálya annak, hogy a már nyugállományba vonult emberek visszatérjenek a munkaerőpiacra. Az állami intézményekben, vagy vállalatoknál visszafoglalkoztatott nyugdíjasok öregségi járandóságát ugyanakkor felfüggesztik.
Ez azt jelenti, hogy - néhány tevékenység kivételével - senki sem kaphat állami nyugdíjat és fizetést is egyszerre. A miniszter az ilyen típusú jövedelemhalmozás kivételei között említette a nyugdíjas pedagógusok óraadását és a szerzői jogdíjjal honorált munkaköröket.
A törvénytervezet kéthetes közvita után kerül a kormány, majd várhatóan a parlament elé.
" ["post_title"]=> string(84) "Lehetővé tennék a munkaviszony fenntartását a nyugdíjkorhatár elérése után" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "lehetove-tennek-a-munkaviszony-fenntartasat-a-nyugdijkorhatar-elerese-utan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-12 11:45:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-12 09:45:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398857" ["menu_order"]=> int(20935) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(420949) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-09 14:37:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-09 12:37:11" ["post_content"]=> string(889) "Ma indul a rászoruló személyeket támogató operatív program ötödik szakasza - jelentette ki a kormányülés elején a miniszterelnök. Nicoale Ciucă emlékeztetett, hogy a 2020-ban elindított, uniós finanszírozású projekt keretében félévente élelmiszercsomagokat osztanak ki a rászoruló személyeknek. A program ötödik szakaszában mintegy 1.180.000 személy kap nagyrészt hazai előállítású termékeket tartalmazó élelmiszercsomagot - emelte ki a kormányfő.
Marcel Boloş európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter szerint a központosított beszerzésnek köszönhetően a minisztérium 190 lejt fizetett egy csomagért, ha azonban külön-külön vásárolnák meg a benne levő élelmiszereket, jelenleg 260 lejbe kerülnének.
" ["post_title"]=> string(58) "Több mint egy millió rászoruló kap élelmiszercsomagot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "tobb-mint-egy-millio-raszorulo-kap-elelmiszercsomagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-09 14:37:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-09 12:37:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420949" ["menu_order"]=> int(20936) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(410751) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-18 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-18 13:00:00" ["post_content"]=> string(668) "Adásunkban Kósa András László, a Bukaresti Liszt Intézet igazgatója az általa vezetett kulturális központ következő félévi programkínálatát ismerteti, majd megtudhatják, hogyan készülnek Marosvásárhelyen a Magyar Kultúra Napjára. Ezt követően az Erdélyi Múzeum új főszerkesztőjével, Varga P. Ildikóval hallhatnak interjút. Adásunk végén pedig ismertetjük az Újvárad januári lapszámát.
Megközelítőleg 113.100 ukrán polgár érkezett Romániába az ukrajnai válság kirobbanásától és 68.100-an hagyták el az országot - tájékoztatott ma a román határrendészet. Az elmúlt 24 órában 23.862 ukrán állampolgár lépett be Romániába, 5,6 százalékkal többen, mint egy nappal korábban.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága keddi jelentése szerint az Ukrajnában zajló háború elől menekülők száma elérte a 660 ezret. Az emberek valamelyik szomszédos országban kerestek menedéket.
" ["post_title"]=> string(65) "Több mint százezer ukrán menekült érkezett eddig Romániába" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "tobb-mint-szazezer-ukran-menekult-erkezett-eddig-romaniaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-02 14:04:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-02 12:04:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412441" ["menu_order"]=> int(20938) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(420947) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-09 14:35:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-09 12:35:12" ["post_content"]=> string(751) "Új módszertant dolgoznának ki az energia-számlák kiállítására – erről tárgyalnak a koalíciós pártok vezetői. A megoldás már hetek óta várat magára, miközben az idő egyre hidegebbre fordul, de a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt képviselői még nem tudtak közös nevezőre jutni.
A legfrissebb változat szerint a kedvezményes ár havi 225 kWh fogyasztásig lenne alkalmazható, az ezt meghaladó fogyasztás maximális ára pedig 1,3 lej lenne kWh-ként. Ez az összeg lényegesen kevesebb lenne, mint az a piaci ár, amelyet a háztartásoknak jelenleg kell fizetniük a nagyobb fogyasztásért.
" ["post_title"]=> string(70) "Új módszertant dolgoznának ki az energia-számlák kiállítására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "uj-modszertant-dolgoznanak-ki-az-energia-szamlak-kiallitasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-09 14:35:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-09 12:35:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420947" ["menu_order"]=> int(20940) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(410846) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-18 13:11:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-18 11:11:06" ["post_content"]=> string(1343) "A máltai Roberta Metsolát választották meg az Európai Parlament elnökének a múlt héten elhunyt olasz David Sassoli helyére.
Az Európai Néppárt politikusának három ellenjelelöltje volt: a svéd Alice Kuhnke a Zöldek, a lengyel Kosma Zlotowski az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint a spanyol Sira Rego az Európai Baloldal színeiben.
Az EU legkisebb országából származó, 43 éves konzervatív politikus az uniós törvényhozás eddigi legfiatalabb elnöke, egyben két évtizede az első nő. Húsz éve tagja az EP-nek, támogatta a kötelező menekültelosztási kvótákat, és kiáll a melegek jogai mellett, de közben hazájában elutasítja az abortuszt.
Az Európai Parlament minden választott tisztségét – azaz az elnöki, alelnöki, kvesztori, bizottsági elnöki és alelnöki, küldöttségi elnöki és alelnöki pozíciókat – két és fél évente újítják meg, azaz egyszer az ötéves jogalkotási időszak kezdetekor, egyszer pedig a ciklus félidejében. A tisztséget betöltők mandátuma egyszer meghosszabbítható.
" ["post_title"]=> string(57) "Minden idők legfiatalabb EP-elnökét választották meg" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "minden-idok-legfiatalabb-ep-elnoket-valasztottak-meg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-18 13:11:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-18 11:11:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410846" ["menu_order"]=> int(20941) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(412439) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-02 11:39:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-02 09:39:09" ["post_content"]=> string(758) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai közlése szerint az utóbbi 24 órában 6.832 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, azaz 1.629-el kevesebbet, mint tegnap. Ma 90 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak, ebből 1 haláleset korábban következett be. Tegnap 74-el több halálesetet jelentettek.
Intenzív terápiás ellátásra 858 beteg szorul, 34-gyel kevesebb, mint előző nap, közülük 762-en oltatlanok.
Az egy nap alatt elvégzett koronavírustesztek pozitivitási aránya 13,34 százalék - közölte az egészségügyi minisztérium.
" ["post_title"]=> string(53) "Koronavírus: 6.832 új fertőzött és 90 haláleset" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "koronavirus-6-832-uj-fertozott-es-90-halaleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-02 14:07:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-02 12:07:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412439" ["menu_order"]=> int(20942) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(398830) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-11 14:35:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-11 12:35:35" ["post_content"]=> string(1592) "Elsüllyedt egy orosz szállítóhajó ma reggel a Fekete-tengeren, 70 tengeri mérföldnyire Konstanca kikötőjétől. A román parti őrség hajnali 4 óra 40 perckor észlelte a Volgo Balt 179 hajó segítségkérését. Azonnal elkezdték a mentőakciót, amelyet 50 km/órás sebességgel fújó szél és 4 méteres hullámok nehezítettek.
A Volgo Balt 179-től érkezett utolsó üzenet arról szólt, hogy a legénység elhagyta a hajót. A tizenhárom fős legénységből tíz személyt sikerült kimenteni a Fekete-tengeren elsüllyedt orosz teherhajóról, ketten meghaltak, egy személyt még keresnek. A tizenhárom fős legénységet tizenkét férfi és egy nő alkotta, mindannyian ukrán állampolgárok. A kimentett tíz személy az olajmezők kiaknázásával összefüggő szolgáltatásokat nyújtó cégcsoport (Grup Servicii Petroliere - GSP) Falcon hajóján van jelenleg, ahol megfelelő ellátásban részesülnek, majd a konstancai kikötőbe szállítják őket. A legénység egyik tagját ez idáig nem találták meg, a mentőakció folytatódik. A Tengerészek Szabad Szakszervezetének (SLN) vezetője, Adrian Mihălcioiu az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a Volgo Balt 179 szenet szállított az oroszországi Don menti Rosztov városának kikötőjéből a konstancai kikötőbe. A teherhajót 48 évvel ezelőtt építették. Mihălcioiu szerint az egyik elhunyt személy a hajó parancsnoka.
" ["post_title"]=> string(54) "Elsüllyedt egy szállítóhajó Konstanca közelében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "elsullyedt-egy-szallitohajo-konstanca-kozeleben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-11 14:35:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-11 12:35:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398830" ["menu_order"]=> int(20943) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(420945) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-09 14:32:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-09 12:32:47" ["post_content"]=> string(1133) "Románia nem zár be egyetlen szénerőművet sem, ellenkezőleg, befektet a korszerűsítésükbe - írta Facebook-oldalán az energiaügyi miniszter. Virgil Popescu bejegyzése ahhoz kapcsolódik, hogy a képviselőház döntő házként elfogadta tegnap az energetikai ágazat karbonmentesítését szabályozó sürgősségi rendelet jóváhagyásáról szóló törvénytervezetet.
A miniszter emlékeztetett, hogy a rendelet értelmében a szénerőművek egy részét nem zárják be, csak tartalékba helyezik, és az országos villamosenergia-hálózat szükségleteinek megfelelően újraindíthatók. Kitért arra is, hogy az Oltenia Energetikai Komplexum Európai Bizottság által is jóváhagyott átszervezési terve szerint a szénerőmű helyett új, földgáztüzelésű és megújuló forrásokat használó erőműveket építenek 2026-ig, közel 900 millió eurós uniós támogatással. Ugyanakkor a Vajdahunyadi Energetikai Komplexum és a paroşeni-i szénerőmű 2030 még működni fog - tette hozzá.
" ["post_title"]=> string(45) "Egyetlen szénerőművet sem zár be Románia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "egyetlen-szeneromuvet-sem-zar-be-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-09 14:32:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-09 12:32:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420945" ["menu_order"]=> int(20944) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(398835) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-12 10:13:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-12 08:13:29" ["post_content"]=> string(1555) "Románia ideiglenesen karanténba helyezi az AstraZeneca egyik szállítmányából még fel nem használt dózisokat, amíg ki nem derül, hogy az oltóanyag miatt képződtek-e vérrögök néhány Olaszországban és Ausztriában beoltott páciens szervezetében.
Románia 81 600 dózist kapott az Olaszországban problémásnak minősített szállítmányból, és azok nagy részét, 77 049 adagot már felhasznált anélkül, hogy jelentkeztek volna súlyos mellékhatások. Mindazonáltal a fennmaradt 4200 dózist ideiglenesen karanténba helyezik addig, amíg az Európai Gyógyszerügynökség végleges ajánlást fogalmaz meg – jelentette be csütörtök este az országos oltási kampányt koordináló bizottság.
A visszavont oltóanyagot más szállítmányokból származóval pótolják, így ez nem okoz fennakadást a rendszerben. Mindenki akkor és ott kaphatja meg az oltást, amikorra és ahová előjegyezték.
Az Európai Gyógyszerügynökség szerint nem valószínű, hogy az oltóanyag és a vérrög-képződés között ok-okozati összefüggés lenne. Az olasz gyógyszerügynökség (AIFA) is leszögezte, hogy csupán elővigyázatosságról van szó.
" ["post_title"]=> string(86) "Elővigyázatosságból felfüggesztik az egyik oltásszállítmány felhasználását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "elovigyazatossagbol-felfuggesztik-az-egyik-oltasszallitmany-felhasznalasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-12 11:47:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-12 09:47:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398835" ["menu_order"]=> int(20931) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "86c729121f3af5f774375ca1c88c9483" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e0d6de9b1b3908a7dd9983cb096d75a4" }