A Torontói Filmfesztivál (TIFF) szervezői tegnapi bejelentésük szerint csak orosz független alkotások nevezését fogadják el, az orosz hivatalos delegációkat kizárják a fesztiválról.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A Torontói Filmfesztivál (TIFF) szervezői tegnapi bejelentésük szerint csak orosz független alkotások nevezését fogadják el, az orosz hivatalos delegációkat kizárják a fesztiválról.
Continue Reading
A francia kormány nagyjából száz súlyos állapotban lévő koronavírusos fertőzött egészségügyi evakuálását tervezi a héten a Párizs körüli Ile-de-France régióból,…
Continue Reading
Virgil Popescu elmondta: Ciucă-kabinet további egymilliárd eurót fektetne be az Oltenia Energetikai Komplexum vállalat átszervezésébe és korszerűsítésébe.
Continue Reading
Klaus Iohannis államfőnek haladéktalanul össze kellene hívnia a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, hogy tárgyaljanak a NATO keleti szárnyának biztonsági helyzetéről – véli a Mentsétek meg Romániát Szövetség alelnöke, Stelian Ion.
(tovább…) Continue ReadingAz e célból létrejövő vegyes vállalat még az idén megkezdi munkáját, és a várakozások szerint az első, csak akkumulátorról üzemelő elektromos (BEV) járművek 2025-ben kerülnek piacra.
Continue Reading
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) ma, március 15-én, a Magyar Sajtó Napján nyilvánosságra hozta 2021-es díjazottjait. Az Aranytoll életműdíjat…
Continue Reading
Az Európai Bizottság a tegnap közzétett őszi gazdasági előrejelzésében az idei várható román gazdasági növekedési becslését 5,8 százalékra emelte a nyári jelentésben előrevetített 3,9 százalékról.
Continue Reading
Immár hagyománnyá vált Aradon, hogy a magyar kultúra napja alkalmából adja át a Kölcsey Egyesület az aradi Kultúrpalotában a Kölcsey-díjat. Az eseményt péntek este tartják. További részletek Pataky Lehel Zsolttól.
Az orosz fegyveres erőkre vonatkozó hamis hírek terjesztéséért 1,5 millió rubelig terjedő pénzbírság vagy három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
Continue Reading
Nyilvánosságra hozták ma a Kossuth- és Széchenyi-díjazottak névsorát. A kitüntetettek között szerepel Csíky András Jászai Mari-díjas színművész, a Kolozsvári Állami…
Continue ReadingA kormánykoalíció pártjai megegyeztek a villamos energia árának a kategóriánkénti maximálásáról. A háztartások esetében nem változnak a korábban megállapított fogyasztási…
Continue Reading
Románia a fellebbviteli eljárás során is elvesztette a Minority SafePack bejegyzése miatt az Európai Bizottság ellen indított pert.
(tovább…) Continue ReadingNem indulhatnak az Emmy-díjért 2022-ben az orosz kormány által finanszírozott televíziós produkciók, és a Torontói Filmfesztivál sem fogad orosz állami finanszírozású filmeket - számolt be róla a The Hollywood Reporter.
Az amerikai televíziós akadémia (NATAS) azt is bejelentette, hogy a továbbiakban nem működnek együtt egyetlen orosz szervezettel sem.
A Torontói Filmfesztivál (TIFF) szervezői tegnapi bejelentésük szerint csak orosz független alkotások nevezését fogadják el, az orosz hivatalos delegációkat kizárják a fesztiválról.
A cannes-i és a velencei filmfesztivál bejelentette, hogy 2022-es rendezvényéről kitiltja az orosz delegációkat, de nem akadályozza meg a független orosz filmesek részvételét.
A stockholmi és a glasgow-i filmfesztivál sem tűzi műsorára az orosz államilag támogatott filmeket.
" ["post_title"]=> string(61) "Nem indulhatnak az Emmy-díjért az orosz állami produkciók" ["post_excerpt"]=> string(198) "A Torontói Filmfesztivál (TIFF) szervezői tegnapi bejelentésük szerint csak orosz független alkotások nevezését fogadják el, az orosz hivatalos delegációkat kizárják a fesztiválról. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "nem-indulhatnak-az-emmy-dijert-az-orosz-allami-produkciok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-04 13:22:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 11:22:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412554" ["menu_order"]=> int(20802) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(398941) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-15 13:19:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 11:19:29" ["post_content"]=> string(833) "A francia kormány nagyjából száz súlyos állapotban lévő koronavírusos fertőzött egészségügyi evakuálását tervezi a héten a Párizs körüli Ile-de-France régióból, miután a fővárosi intenzív osztályok majdnem beteltek – jelentette be tegnap Gabriel Attal kormányszóvivő. Egy vonattal legalább 24 és maximum 48 súlyos beteget tudnak elszállítani.
A francia egészségügyi ellátórendszeren azért nagy a nyomás, mert a brit variáns térnyerése miatt az intenzív ápolásra szorulók száma fokozatosan nő. A párizsi régióban ápolják a covid-betegek csaknem egynegyedét, az eredetileg rendelkezésre álló intenzív ágyak 95 százalékán koronavírusos fertőzöttek fekszenek.
" ["post_title"]=> string(73) "Tömeges evakuálások egészségügyi szupervonatokkal Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "tomeges-evakualasok-egeszsegugyi-szupervonatokkal-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-15 13:19:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 11:19:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398941" ["menu_order"]=> int(20803) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(421045) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-12 10:42:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-12 08:42:46" ["post_content"]=> string(727) "A hőerőműveket nem bezárják, hanem a karbon-mentesítésről szóló törvény értelmében 2030-ig készenléti üzemmódra váltanak – jelentette ki a mai kormányülés utáni sajtótájékoztatóján az energiaügyi miniszter.
Virgil Popescu elmondta: Ciucă-kabinet további egymilliárd eurót fektetne be az Oltenia Energetikai Komplexum vállalat átszervezésébe és korszerűsítésébe. A miniszter közlése szerint a karbon-mentesítési törvénynek megfelelően a jelenleg széntüzelésű hőerőmű az átalakítása után földgázt és megújuló forrásokat fog felhasználni áramtermelésre.
" ["post_title"]=> string(50) "Készenléti üzemmódra váltanak a hőerőművek" ["post_excerpt"]=> string(168) "Virgil Popescu elmondta: Ciucă-kabinet további egymilliárd eurót fektetne be az Oltenia Energetikai Komplexum vállalat átszervezésébe és korszerűsítésébe. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "keszenleti-uzemmodra-valtanak-a-hoeromuvek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-12 10:42:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-12 08:42:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421045" ["menu_order"]=> int(20804) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(410964) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-21 11:09:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-21 09:09:58" ["post_content"]=> string(1132) "Klaus Iohannis államfőnek haladéktalanul össze kellene hívnia a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, hogy tárgyaljanak a NATO keleti szárnyának biztonsági helyzetéről - véli a Mentsétek meg Romániát Szövetség alelnöke, Stelian Ion.
A volt igazságügyi miniszter egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben azt írta, az államfő két Twitter-üzenete, amelyekben üdvözölte az amerikai, illetve a francia elnöknek a romániai katonai jelenléttel kapcsolatos bejelentését, "nem helyettesíti sem a stratégiai döntést, sem a biztonsági elemzést". Az államfő csütörtökön üdvözölte Joe Biden amerikai elnök bejelentését, miszerint a biztonsági helyzet romlása esetén az Egyesült Államok növelni fogja az amerikai katonai jelenlétet Romániában, a NATO keleti szárnyán. Iohannis üdvözölte francia hivatali kollégája, Emmanuel Macron bejelentését is, miszerint Franciaország kész NATO-csapatokkal jelen lenni Románia területén.
" ["post_title"]=> string(66) "Dönteni kell a külföldi csapatok jelenlétének növeléséről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "donteni-kell-a-kulfoldi-csapatok-jelenletenek-noveleserol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-21 11:10:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-21 09:10:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410964" ["menu_order"]=> int(20805) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(412552) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-04 13:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 11:20:21" ["post_content"]=> string(540) "A Honda Motor Co. és a Sony Group Corp. japán cégek elektromos járművek közös fejlesztéséről és értékesítéséről állapodott meg. Az e célból létrejövő vegyes vállalat még az idén megkezdi munkáját, és a várakozások szerint az első, csak akkumulátorról üzemelő elektromos (BEV) járművek 2025-ben kerülnek piacra.
A Honda a termelésben, a Sony pedig az elektronikai fejlesztésben fog részt venni.
" ["post_title"]=> string(59) "A Honda és a Sony közösen gyárt elektromos járműveket" ["post_excerpt"]=> string(203) "Az e célból létrejövő vegyes vállalat még az idén megkezdi munkáját, és a várakozások szerint az első, csak akkumulátorról üzemelő elektromos (BEV) járművek 2025-ben kerülnek piacra." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "a-honda-es-a-sony-kozosen-gyart-elektromos-jarmuveket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-04 13:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 11:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412552" ["menu_order"]=> int(20806) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(398939) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-15 13:15:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 11:15:31" ["post_content"]=> string(1884) "A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) ma, március 15-én, a Magyar Sajtó Napján nyilvánosságra hozta 2021-es díjazottjait. Az Aranytoll életműdíjat hagyományosan egy határon túli magyar újságírónak is odaítélik, ebben az évben Markó Béla publicisztikai munkásságát ismerik el. Az indoklás szerint „Markó Bélát, az újságírót az anyaországi magyar közönségnek sem kell bemutatni. A költő, egykori politikus Markó esszéi, publicisztikái (Élet és Irodalom, Transindex stb.) a mai magyar vélemény-újságírás legértékesebb művei közé tartoznak, mind a megfogalmazott üzenetet, mind a nyelvi színvonalat tekintve. A Népszava hasábjain is visszatérően jelentkezik rendszerint regionális nézőpontú, de mindig európai léptékű gondolatokat megfogalmazó írásaival” – idézi a MÚOSZ indoklását a Media1.
A szakmai szervezet Aranytoll életműdíjasai Markó Béla mellett: Kereszty András, a Népszabadság volt főszerkesztő-helyettese és a Népszava volt főszerkesztője, Farkas László, az Új Írás szerkesztője, Szűcs Gábor, a Kurír volt főszerkesztője és a Szabad Föld volt lapigazgatója, Rózsa Péter, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió volt munkatársa, a 168 óra volt főszerkesztője, a Klubrádió szerkesztője, Varsányi Zsuzsa, a Magyar Rádió zenei műsorainak volt szerkesztője.
A Magyar Síjtódíjat 2021-ben a Telex szerkesztősége, Lukács Csaba (Magyar Hang) és Keller-Alánt Ákos (Szabad Európa) kapta, a Földes Anna Interjúdíjat Serdült Viktória, a hvg.hu munkatársa kapta, a Gazdasági Újságíró Díjat pedig Gulyás Mártonnak és a Partizán szerkesztőségének ítélték oda.
" ["post_title"]=> string(42) "Aranytoll életműdíjas lett Markó Béla" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "aranytoll-eletmudijas-lett-marko-bela" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-15 13:15:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 11:15:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398939" ["menu_order"]=> int(20807) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(421043) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-12 10:39:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-12 08:39:47" ["post_content"]=> string(1609) "Az Európai Bizottság a tegnap közzétett őszi gazdasági előrejelzésében az idei várható román gazdasági növekedési becslését 5,8 százalékra emelte a nyári jelentésben előrevetített 3,9 százalékról. Az uniós végrehajtó szerv ugyanakkor rontotta a jövő évi előrejelzését, így 2023-ban a román bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékos bővülésére számít a korábban előrejelzett 2,9 százalék után.
Emlékeztettek, hogy az idei első fél évben a román gazdaság teljesítménye 5,7 százalékkal javult, amit főleg a fogyasztás és a beruházások serkentettek. Ugyanakkor a második fél évben a növekedési ütem jelentős mértékben lassult. Az Európai Bizottság szerint főleg az agráriumot, a bányaipart és a vegyipart sújtották ezek a hatások.
Közölték, hogy az idén a belföldi fogyasztás következtében a folyó fizetési mérleg hiánya nőni fog, eléri a GDP 9,1 százalékát. A prognózis szerint a folyó fizetési mérleg deficitje 2023-ban 8,8 százalékra, majd 2024-ben 8,4 százalékra mérséklődik. A bizottság szerint hazánkban az infláció 2022-ben 11,8 százalék lesz, 2023-ban 10,2 százalékra mérséklődik, majd 2024-ben 6,8 százalék lesz.
Az idei évre GDP-arányosan 6,5 százalékos államháztartási hiányra számítanak, ami 2023-ban 5 százalékra, 2024-ben 4,8 százalékra csökken.
" ["post_title"]=> string(74) "Az EB 5,8 százalékra emelte a román gazdasági növekedési becslését" ["post_excerpt"]=> string(222) "Az Európai Bizottság a tegnap közzétett őszi gazdasági előrejelzésében az idei várható román gazdasági növekedési becslését 5,8 százalékra emelte a nyári jelentésben előrevetített 3,9 százalékról." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "az-eb-58-szazalekra-emelte-becsleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-12 10:57:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-12 08:57:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421043" ["menu_order"]=> int(20808) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(410962) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-21 10:35:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-21 08:35:15" ["post_content"]=> string(1255) "Immár hagyománnyá vált Aradon, hogy a magyar kultúra napja alkalmából adja át a Kölcsey Egyesület az aradi Kultúrpalotában a Kölcsey-díjat. Az eseményt péntek este tartják. További részletek Pataky Lehel Zsolttól.
Nagyszebenben a magyar kultúra napja alkalmából 2022. január 23-án, vasárnap 11 órától a Nagyszebeni Református Templom Galériájában, istentisztelettel egybekötve tartanak kiállításmegnyitót. A Kopacz Mária grafikus- és festőművész rézkarcaiból álló tárlatot a református egyházközség, a HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete, az Árkosi Kulturális Központ és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy közösen szervezte.
Sepsiszentgyörgyön a Liszt Intézet helyi fiókja és a Tamási Áron Színház kültéri kiállítást mutat be „Tóték Székelyföldön” címmel a színház előtti téren.
" ["post_title"]=> string(21) "Magyar kultúra napja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "magyar-kultura-napja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-21 10:35:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-21 08:35:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410962" ["menu_order"]=> int(20809) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(412550) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-04 13:19:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 11:19:22" ["post_content"]=> string(788) "Egyhangúlag elfogadta ma az orosz parlament mindkét háza azt a törvényt, amely büntetőjogi felelősségre vonást ír elő az orosz hadsereg műveleteire vonatkozó rémhírek terjesztése és az Oroszország elleni szankciók sürgetése esetén.
Az orosz fegyveres erőkre vonatkozó hamis hírek terjesztéséért 1,5 millió rubelig terjedő pénzbírság vagy három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Ha ez szolgálati pozícióval való visszaéléssel vagy anyagi haszonszerzés szándékával párosul, a büntetési tétel több mint háromszorosára nőhet, ha pedig a rémhír komoly következményekkel jár, a szabadságvesztés 15 évig terjedhet.
" ["post_title"]=> string(99) "Elfogadta az orosz parlament a rémhírterjesztést és a szankciófelhívást büntető törvényt" ["post_excerpt"]=> string(172) "Az orosz fegyveres erőkre vonatkozó hamis hírek terjesztéséért 1,5 millió rubelig terjedő pénzbírság vagy három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "elfogadta-az-orosz-parlament-a-remhirterjesztest-es-a-szankciofelhivast-bunteto-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-04 13:19:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 11:19:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412550" ["menu_order"]=> int(20810) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(398936) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-15 13:10:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 11:10:39" ["post_content"]=> string(841) "Nyilvánosságra hozták ma a Kossuth- és Széchenyi-díjazottak névsorát. A kitüntetettek között szerepel Csíky András Jászai Mari-díjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja is - tájékoztat az MTI.
Az indoklás szerint Csíky András Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során az erdélyi magyar színházművészetben művészként és tanárként betöltött jelentős szerepe, valamint a magyar, illetve a világirodalom legjelentősebb drámai szerepeiben nyújtott megrendítő alakításai elismeréseként kap Kossuth-díjat.
A Kossuth- és Széchenyi-díjak átadását későbbre halasztják.
" ["post_title"]=> string(59) "Kossuth-díjat kap Csíky András kolozsvári színművész" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "kossuth-dijat-kap-csiky-andras-kolozsvari-szinmuvesz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-15 13:10:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 11:10:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398936" ["menu_order"]=> int(20811) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(421034) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-11 12:12:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-11 10:12:03" ["post_content"]=> string(1643) "A kormánykoalíció pártjai megegyeztek a villamos energia árának a kategóriánkénti maximálásáról. A háztartások esetében nem változnak a korábban megállapított fogyasztási kategóriák, viszont eltűnik a felső határ, vagyis valamilyen támogatásra mindenki számíthat.
Konkrétan:
– a száz kWh alatti átlagos havi fogyasztású háztartásoknak 0,68 lejt,
– a száz és 255 kWh közötti havi fogyasztású háztartásoknak 0,8 lejt kell fizetniük egy kilowattóra villamos energiáért.
– A 255 kWh fölötti fogyasztásúak esetében történik változás. Nekik a küszöb alatti energia árát szintén 0,8 lejjel számolják, a 255 kWh-ot meghaladó részt azonban 1,3 lejjel.
A kis- és középméretű vállalatoknak fennmarad az egy lejes (82,16 forint) ársapka, a nagyfogyasztók pedig 1,3 lejt fizetnek majd egy kilowattóra villamos energiáért.
A megállapodás szerint kedvezményes besorolást biztosítanak az egyházaknak, a közszolgáltatásokat végző cégeknek, a vízműveknek, a három vagy több gyermeket nevelő családoknak, valamint azoknak a családoknak, amelyekben nagy áramfogyasztású orvosi műszert használnak beteg családtag ellátására. A PSD szeretné az árszabályozást 2025-ig fenntartani.
" ["post_title"]=> string(80) "Koalíciós megegyezés született a villamos energia árának maximálásáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "koalicios-megegyezes-szuletett-a-villamos-energia-aranak-maximalasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-11 12:12:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-11 10:12:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421034" ["menu_order"]=> int(20812) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(410958) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-21 10:32:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-21 08:32:52" ["post_content"]=> string(979) "Románia a fellebbviteli eljárás során is elvesztette a Minority SafePack bejegyzése miatt az Európai Bizottság ellen indított pert.
Ez közben tárgytalanná vált, hiszen a kezdeményezést rég bejegyezték, azóta egy egészen más per miatt toporog egy helyben a kisebbségvédelmi kezdeményezés. Vincze Loránt, RMDSZ-es EP képviselő, a FUEN elnöke szerint mégis fontos, hogy az Európai Bíróság következetesen döntött. Ennek folytatásaként a most zajló újabb perben is van remény az európai kisebbségek szempontjából jó döntésre. Vincze Lorántot kolozsvári kollégánk Szilágyi Szabolcs kérdezte.
Nem indulhatnak az Emmy-díjért 2022-ben az orosz kormány által finanszírozott televíziós produkciók, és a Torontói Filmfesztivál sem fogad orosz állami finanszírozású filmeket - számolt be róla a The Hollywood Reporter.
Az amerikai televíziós akadémia (NATAS) azt is bejelentette, hogy a továbbiakban nem működnek együtt egyetlen orosz szervezettel sem.
A Torontói Filmfesztivál (TIFF) szervezői tegnapi bejelentésük szerint csak orosz független alkotások nevezését fogadják el, az orosz hivatalos delegációkat kizárják a fesztiválról.
A cannes-i és a velencei filmfesztivál bejelentette, hogy 2022-es rendezvényéről kitiltja az orosz delegációkat, de nem akadályozza meg a független orosz filmesek részvételét.
A stockholmi és a glasgow-i filmfesztivál sem tűzi műsorára az orosz államilag támogatott filmeket.
" ["post_title"]=> string(61) "Nem indulhatnak az Emmy-díjért az orosz állami produkciók" ["post_excerpt"]=> string(198) "A Torontói Filmfesztivál (TIFF) szervezői tegnapi bejelentésük szerint csak orosz független alkotások nevezését fogadják el, az orosz hivatalos delegációkat kizárják a fesztiválról. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "nem-indulhatnak-az-emmy-dijert-az-orosz-allami-produkciok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-04 13:22:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 11:22:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412554" ["menu_order"]=> int(20802) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3cc978ed02a7bc8752a8552ab00e0691" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f7ed2c4970e92e499538372a29650694" }