Amerikai B-52 Stratofortess bombázók repültek át pénteken Románia és a NATO keleti tagállamai fölött a román és a német hadsereggel…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3611 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3446 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Amerikai B-52 Stratofortess bombázók repültek át pénteken Románia és a NATO keleti tagállamai fölött a román és a német hadsereggel…
Continue Reading
A legutóbbi tájékoztatás óta 6186 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte több mint 39…
Continue ReadingSoha nem látott, történelmi győzelmet aratott a Magyar Összefogás listája és a Vajdasági Magyar Szövetség a szerbiai nemzeti kisebbségi önkormányzati választásokon – nyilatkozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
(tovább…) Continue Reading
Megalapozatlannak tartja és elutasítja Bukarest Oroszország azon igényét, hogy a NATO vonuljon ki Romániából és Bulgáriából – szögezte le tegnap a Külügyminisztérium.
Continue Reading
Március 14-ig meghosszabbította 11 dél-oroszországi repülőtér lezárását az orosz légi közlekedési hatóság. A lezárt repülőterekre irányuló személyszállítás megszervezésére 6 légikikötő használatát javasolja a hatóság.
(tovább…) Continue Reading
Jelentősen bővíti együttműködését a brit és a francia kormány a La Manche-csatornán át Nagy-Britanniába áramló, jórészt embercsempészek szervezte illegális migráció megállítására.
(tovább…) Continue ReadingVasile Dîncu abszurdnak minősítette azt a kérést, hogy a NATO mondjon le az 1997 utáni megvalósításairól.
Continue Reading
Kijev megerősítette, hogy szombaton 9 órától humanitárius folyosókat nyitottak a Donyeck tartományban lévő Mariupol és Volnovaha településeknél, amelyeken a civil lakosságot menekítik ki a városokból. A humanitárius folyosók megnyitását megerősítette az ukrán elnök egyik tanácsosa.
(tovább…) Continue Reading
Két év után ismét Bukarestben állított ki Részegh Botond. A csíkszeredai Új Kriterion Galéria művészeti vezetőjének március 10-én nyílt egyéni kiállítása Becsomagolt hétköznapok címmel a bukaresti Magyar Kulturális Intézet és a Román Nemzeti Szépművészeti Múzeum közös szervezésében. A Műgyűjtemények Múzeumában április 18-ig látogatható tárlat anyaga a képzőművész karanténhónapok alatt készült grafikáit és nagyméretű vásznait tartalmazza. 2004 óta ez immár a nyolcadik alkalom, hogy a román fővárosi közönség láthatja a csíkszeredai képzőművész alkotásait.
(tovább…) Continue ReadingÚjabb két majomhimlős megfertőződést mutattak ki Romániában – közölte hétfőn az egészségügyi minisztérium.
(tovább…) Continue ReadingAz igazságügyi minisztérium által közzétett törvénytervezethez január 31-ig lehet észrevételeket, javaslatokat hozzáfűzni, azt követően a kormány asztalára kerül, majd kormányzati törvénykezdeményezésként terjesztik a parlament elé.
Continue ReadingLengyelországba és Romániába látogat a jövő hét második felében Kamala Harris amerikai alelnök. A Fehér Ház bejelentése szerint Harris szerdán, csütörtökön és pénteken Varsóban, majd Bukarestben, hogy támogatásáról biztosítsa a két országot az ukrajnai háború közepette.
(tovább…) Continue ReadingAmerikai B-52 Stratofortess bombázók repültek át pénteken Románia és a NATO keleti tagállamai fölött a román és a német hadsereggel közösen szervezett hadgyakorlat keretében - közölte a CNN. Az amerikai gépek Angliából szálltak fel és légi támogatási hadgyakorlatot végeztek Románia fölött. - közölte az Európában állomásozó amerikai Légierők parancsnoksága.
" ["post_title"]=> string(42) "Légi támogatás a NATO keleti szárnyán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "legi-tamogatas-a-nato-keleti-szarnyan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-05 10:13:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 08:13:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412592" ["menu_order"]=> int(20738) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(398994) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-17 14:04:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-17 12:04:40" ["post_content"]=> string(712) "A legutóbbi tájékoztatás óta 6186 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte több mint 39 ezer koronavírustesztet végeztek - közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az új esetekkel 874.985-re nőtt a fertőzöttek száma, ebből eddig 790.813 pácienst nyilvánítottak gyógyultnak. Összesen 89 új halálesetet jelentettek, az áldozatok száma így 21 787-re nőtt. A járvány kezdete óta 790 813-an gyógyultak meg, az aktív fertőzöttek száma 62 385-re nőtt. Jelenleg 1266 beteget kezelnek intenzív osztályon, többet, mint egy nappal ezelőtt.
" ["post_title"]=> string(53) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése:" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-mai-jelenese-10" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-18 10:21:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-18 08:21:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398994" ["menu_order"]=> int(20739) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3791 (24) { ["ID"]=> int(421088) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-14 14:43:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-14 12:43:29" ["post_content"]=> string(822) "Soha nem látott, történelmi győzelmet aratott a Magyar Összefogás listája és a Vajdasági Magyar Szövetség a szerbiai nemzeti kisebbségi önkormányzati választásokon – nyilatkozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
Hangsúlyozta, hogy a Magyar Összefogás listája soha nem kapott még annyi szavazatot, mint most, pontos számokat és adatokat azonban nem közölt. A magyar lista egyedüliként indult a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tagjaira vonatkozó választáson. Várható volt, hogy az összes mandátumot ez a lista szerzi meg, ám a vártnál magasabb részvételi arány a sikeres kampányról árulkodik.
" ["post_title"]=> string(42) "Történelmi siker Vajdaságban a VMSZ-nek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "tortenelmi-siker-vajdasagban-a-vmsz-nek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-14 14:43:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-14 12:43:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421088" ["menu_order"]=> int(20740) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3567 (24) { ["ID"]=> int(411002) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-22 10:28:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-22 08:28:20" ["post_content"]=> string(2216) "Megalapozatlannak tartja és elutasítja Bukarest Oroszország azon igényét, hogy a NATO vonuljon ki Romániából és Bulgáriából - szögezte le tegnap a Külügyminisztérium.
A tárca arra reagált, hogy közvetlenül Antony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tegnapi genfi megbeszélése előtt az orosz külügyminisztérium Moszkvában közölte: az Ukrajnával kapcsolatos válságot megoldani hivatott megállapodás keretében azt szeretné, ha a NATO kivonulna Romániából és Bulgáriából. A román külügyminisztérium arra emlékeztetett, hogy a NATO-csapatok jelenléte a tagállamok területén a szövetség egy védekező jellegű válaszlépése Oroszország egyre agresszívebb magatartására, az Ukrajnához tartozó Krím félsziget törvénytelen elfoglalására.
Oroszország már 2021 decemberében is előállt azzal az igénnyel, hogy a NATO vonja ki az idegen csapatokat és haditechnikát azon országok területéről, amelyek 1997-ben nem voltak NATO-tagok, amit a NATO nyilvános állásfoglalásaiban és az Oroszországgal folytatott párbeszédben is elfogadhatatlannak minősített, leszögezve, hogy ez nem képezheti alkut tárgyát. Románia a térség biztonsági fejleményeire hivatkozva továbbra is határozottan szorgalmazza a NATO keleti szárnyának megerősítését, ebben a vonatkozásban pedig üdvözli a Amerikai Egyesült Államok és Franciaország azon bejelentéseit, miszerint csapatokat készülnek küldeni Romániába.
A Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva tegnap Mircea Geoană, a NATO főtitkárhelyettese úgy értékelte: Oroszország nem szólhat bele abba, hogy a NATO - biztonsági megfontolások alapján - hogyan csoportosítja katonáit a tagországok területén. Szerinte Moszkva igénye teljesen anakronisztikus, az pedig elfogadhatatlan, és az európai múlt sötét időszakait idézi, hogy katonai beavatkozással fenyeget egy szomszédos szuverén, független és demokratikus államot.
" ["post_title"]=> string(43) "Bukarest elutasítja Oroszország igényét" ["post_excerpt"]=> string(183) "Megalapozatlannak tartja és elutasítja Bukarest Oroszország azon igényét, hogy a NATO vonuljon ki Romániából és Bulgáriából - szögezte le tegnap a Külügyminisztérium. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "bukarest-elutasitja-oroszorszag-igenyet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-22 10:29:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-22 08:29:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411002" ["menu_order"]=> int(20741) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(412589) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-05 10:01:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 08:01:06" ["post_content"]=> string(778) "Március 14-ig meghosszabbította 11 dél-oroszországi repülőtér lezárását az orosz légi közlekedési hatóság. A lezárt repülőterekre irányuló személyszállítás megszervezésére 6 légikikötő használatát javasolja a hatóság.
Hozzátette, a Kalinyingrád felét tartó járatok üzemelnek és a Balti-tenger nemzetközi vizei fölött haladnak el, ezért nőtt a repülési idő, ami a járatok órarendjének változását is okozhatja. Az orosz légi közlekedési hatóság február 24-én reggel, az ukrajnai orosz hadműveletek kezdetekor zárta le a 11 dél-oroszországi repülőteret.(Rador)
" ["post_title"]=> string(49) "Meghosszabbították a repülőterek lezárását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "meghosszabbitottak-a-repuloterek-lezarasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-05 10:01:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 08:01:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412589" ["menu_order"]=> int(20742) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(421086) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-14 14:41:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-14 12:41:37" ["post_content"]=> string(883) "Jelentősen bővíti együttműködését a brit és a francia kormány a La Manche-csatornán át Nagy-Britanniába áramló, jórészt embercsempészek szervezte illegális migráció megállítására.
A megállapodást a brit és a francia belügyminiszter írta alá ma Párizsban. A brit belügyminisztérium tájékoztatása szerint az egyezmény alapján London tízmillió euróval, több mint 72 millió euróra növeli a Nagy-Britanniával szemközt fekvő francia partszakaszok ellenőrzéséhez nyújtott hozzájárulását. A brit finanszírozás elősegíti a francia partokon járőröző határvédelmi egységek létszámának 40 százalékos növelését és fejlett technológiájú eszközök alkalmazását.
" ["post_title"]=> string(61) "Brit-francia együttműködés az illegális migráció ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "brit-francia-egyuttmukodes-az-illegalis-migracio-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-14 14:41:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-14 12:41:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421086" ["menu_order"]=> int(20744) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(411000) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-22 10:25:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-22 08:25:47" ["post_content"]=> string(723) "Vasile Dîncu védelmi miniszter úgy nyilatkozott tegnap este Aradon az orosz-ukrán-NATO-helyzet kapcsán, hogy az Orosz Föderáció újabb vasfüggönyt próbál kiépíteni.
'Úgy gondolom, hogy ez az év, amikor a szemünk előtt zajlik a történelem, döntő fontosságú lesz' – nyilatkozta újságíróknak Dîncu. 'A NATO nem tárgyal csapakivonásról a térségből, sőt, a fenyegetettséget érző népek kérésének megfelelően megerősíti erejét a keleti szárnyon' - szögezte le Dîncu, aki abszurdnak minősítette azt a kérést, hogy a NATO mondjon le az 1997 utáni megvalósításairól.
" ["post_title"]=> string(76) "Védelmi miniszter: Az Orosz Föderáció vasfüggönyt próbál kiépíteni" ["post_excerpt"]=> string(115) "Vasile Dîncu abszurdnak minősítette azt a kérést, hogy a NATO mondjon le az 1997 utáni megvalósításairól." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "vedelmi-miniszter-az-orosz-foderacio-vasfuggonyt-probal-kiepiteni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-22 10:25:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-22 08:25:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411000" ["menu_order"]=> int(20745) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(412586) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-05 09:49:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 07:49:18" ["post_content"]=> string(1270) "Kijev megerősítette, hogy szombaton 9 órától humanitárius folyosókat nyitottak a Donyeck tartományban lévő Mariupol és Volnovaha településeknél, amelyeken a civil lakosságot menekítik ki a városokból. A humanitárius folyosók megnyitását megerősítette az ukrán elnök egyik tanácsosa.
Mariupol polgármestere ugyanakkor azt mondta, hogy tűzszünetet rendelnek el a humanitárius folyosók működésének idejére. A tűzszünet lehetővé teszi ugyanakkor a kritikus infrastruktúra (áram, víz ellátás és mobil kommunikáció) helyreállításának megkezdését és Mariupolba tudnak szállítani létfontosságú élelmiszereket és gyógyszereket. A RIA orosz hírügynökség szerint helyi idő szerint 12-17 óra között lesz nyitva a humanitárius folyosó, amelyen a civilek elhagyhatják a dél-ukrajnai Mariupol városát. Az orosz védelmi minisztérium a RIA hírügynökségnek megerősítette, hogy egységei egyelőre szüneteltetik a tüzet és humanitárius folyosókat nyitottak Volnovaha és Mariupol városok közelében, amelyeket körbevettek az orosz csapatok.
" ["post_title"]=> string(30) "Menekítik a civil lakosságot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "menekitik-a-civil-lakossagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-05 10:04:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 08:04:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412586" ["menu_order"]=> int(20746) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(398814) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-16 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-16 13:00:00" ["post_content"]=> string(6047) "Két év után ismét Bukarestben állított ki Részegh Botond. A csíkszeredai Új Kriterion Galéria művészeti vezetőjének március 10-én nyílt egyéni kiállítása Becsomagolt hétköznapok címmel a bukaresti Magyar Kulturális Intézet és a Román Nemzeti Szépművészeti Múzeum közös szervezésében. A Műgyűjtemények Múzeumában április 18-ig látogatható tárlat anyaga a képzőművész karanténhónapok alatt készült grafikáit és nagyméretű vásznait tartalmazza. 2004 óta ez immár a nyolcadik alkalom, hogy a román fővárosi közönség láthatja a csíkszeredai képzőművész alkotásait.
A kiállítás kurátora, Ana Negoiță szerint a grafikák “egy műhely világjárvány alatti történéseiről szóló pszichológiai thriller” vizuális forgatókönyvének képkockáiként is megállnák helyüket.
Adásunkban a mintegy negyven napig készült, 77 tusrajzot és 7 festményt tartalmazó Becsomagolt hétköznapok sorozatról beszélgetünk Részegh Botonddal.
Részegh Botond
38m2
2020. március 16. Becsomagoltak. Bezártak. Karantén.
Együtt. 3-an. 38 négyzetméteren. Egész nap. Lassan
görgetik egymást a hétköznapok. Pár nap és egyszer
csak megfordul minden. A fent a lent a lent a fent.
Az éjszaka lesz a nappal a nappal az éjszaka. Együtt.
Szimmetrikussá válik minden.
Hely csak együtt élni van.
Telnek, telnek a napok.
Összeveszünk, megbékülünk, összeveszünk újra.
Lógunk egymáson. Összenövünk. A rettentő zaj után
újra megszokjuk a csendet. A nyomasztó, süvöltő
csendet. Megtanuljuk újra, hogy milyen fontos a
szabadság. Időt kaptunk. Sok időt!
Sétálunk a mezőn az erdőben.
Megnéztük közelről a tavaszt.
Minden nap történünk.
Elindul a kéz. Serceg a toll hegye a papíron.
Új motívumok körvonalazódnak.
Olyanok amilyeneket talán soha nem
rajzoltam volna le. Aztán megáll a kéz.
És újra csendes lesz minden.
2020. március 16 – május 16.
Részegh Botond a Bukaresti Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett 1996-2001 között, itt szerzett mesteri fokozatot is a 2001-2002-es tanévben, majd 2004-2008 között a budapesti Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájába járt.
A figuratív és nonfiguratív művészet között ingadozik, rajzol, metszeteket készít, fest, fotózik, de életműve az irodalomhoz is kötődik. Olyan írókkal, költőkkel dolgozott együtt, mint Dragomán György, Markó Béla, Kányádi Sándor, Totth Benedek vagy Robert Șerban. Készített grafikákat Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató írásaihoz is.
Sokat dolgozik, sokat díjazzák, és munkáit magángyűjteményekben, köztük a Vatikánban is őrzik.
" ["post_title"]=> string(81) "Egyedül a művész is elvész - Beszélgetés Részegh Botond képzőművésszel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "egyedul-a-muvesz-is-elveszik-beszelgetes-reszegh-botond-kepzomuvesszel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-17 11:21:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-17 09:21:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398814" ["menu_order"]=> int(20747) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(421084) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-14 14:39:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-14 12:39:43" ["post_content"]=> string(619) "Újabb két majomhimlős megfertőződést mutattak ki Romániában - közölte hétfőn az egészségügyi minisztérium.
Egy 21 éves bukaresti, illetve egy 30 éves Ilfov megyei férfiről van szó. A fertőzötteket elkülönítették, állapotuk jó. Az országos közegészségügyi intézet (INSP) tájékoztatása szerint eddig 15 személyt oltottak be majomhimlő elleni vakcinával. Hazánkban eddig 45 személynél mutatták ki a majomhimlő-fertőzést.
" ["post_title"]=> string(40) "Újabb két majomhimlős eset hazánkban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujabb-ket-majomhimlos-eset-hazankban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-14 14:39:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-14 12:39:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421084" ["menu_order"]=> int(20748) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(410998) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-22 10:24:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-22 08:24:15" ["post_content"]=> string(1584) "Közvitára bocsátotta az Igazságügyi Minisztérium az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló különleges ügyészi részleg (SIIJ) felszámolásáról szóló törvénytervezetet - közölte tegnap Cătălin Predoiu tárcavezető.
A tervezet szerint a részleg hatáskörébe tartozó ügyek kivizsgálása 42 ügyészre fog hárulni. Közülük 12-t, akik Bukarestben tevékenykednek majd, a Legfőbb Ügyészség, a vidéken ténykedő 30 ügyészt pedig a táblabírósági ügyészségek állományából fog kinevezni a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), a bírák és ügyészek szakmai testülete.
A főügyészségről kinevezett ügyészek hatáskörébe tartozik majd a CSM tagjai, valamint a legfelsőbb bíróság, a legfőbb ügyészség, a táblabíróságok, a katonai ítélőtábla bírái és ügyészei által elkövetett esetleges törvénytelenségek kivizsgálása. A megyei táblabíróságokról kiválasztott ügyészek a bíróságok, törvényszékek és katonai bíróságok bíráinak és ügyészeinek ügyében vizsgálódhatnak.
Az igazságügyi minisztérium által közzétett törvénytervezethez január 31-ig lehet észrevételeket, javaslatokat hozzáfűzni, azt követően a kormány asztalára kerül, majd kormányzati törvénykezdeményezésként terjesztik a parlament elé.
" ["post_title"]=> string(81) "Közvitán a különleges ügyészi részleg felszámolásáról szóló tervezet" ["post_excerpt"]=> string(257) "Az igazságügyi minisztérium által közzétett törvénytervezethez január 31-ig lehet észrevételeket, javaslatokat hozzáfűzni, azt követően a kormány asztalára kerül, majd kormányzati törvénykezdeményezésként terjesztik a parlament elé." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "kozvitan-a-kulonleges-ugyeszi-reszleg-felszamolasarol-szolo-tervezet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-22 10:24:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-22 08:24:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410998" ["menu_order"]=> int(20749) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(412583) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-05 09:39:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 07:39:12" ["post_content"]=> string(747) "Lengyelországba és Romániába látogat a jövő hét második felében Kamala Harris amerikai alelnök. A Fehér Ház bejelentése szerint Harris szerdán, csütörtökön és pénteken Varsóban, majd Bukarestben, hogy támogatásáról biztosítsa a két országot az ukrajnai háború közepette.
Ugyanakkor tárgyal arról, hogy az Egyesült Államok miként tud segíteni az Ukrajnával szomszédos országokon, amelyek menekülteket fogadnak be. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa szerint több mint 1,2 millió személy menekült el a háború elől Ukrajnából az elmúlt 10 napban.
" ["post_title"]=> string(62) "Lengyelországba és Romániába látogat az amerikai alelnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "lengyelorszagba-es-romaniaba-latogat-az-amerikai-alelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-05 09:39:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 07:39:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412583" ["menu_order"]=> int(20750) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3603 (24) { ["ID"]=> int(412592) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-05 10:13:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 08:13:17" ["post_content"]=> string(450) "Amerikai B-52 Stratofortess bombázók repültek át pénteken Románia és a NATO keleti tagállamai fölött a román és a német hadsereggel közösen szervezett hadgyakorlat keretében - közölte a CNN. Az amerikai gépek Angliából szálltak fel és légi támogatási hadgyakorlatot végeztek Románia fölött. - közölte az Európában állomásozó amerikai Légierők parancsnoksága.
" ["post_title"]=> string(42) "Légi támogatás a NATO keleti szárnyán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "legi-tamogatas-a-nato-keleti-szarnyan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-05 10:13:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 08:13:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412592" ["menu_order"]=> int(20738) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "74c8fbb1e0fe25d2a019e4d51378f190" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:dd3819ff2fa62ffcc2aa5b3e1e986bb3" }