Több mint 1 milliárd lejre írt alá eddig finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztérium az Anghel Saligny közművesítési program keretében – nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es tárcavezető.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3634 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3538 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Több mint 1 milliárd lejre írt alá eddig finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztérium az Anghel Saligny közművesítési program keretében – nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es tárcavezető.
(tovább…) Continue ReadingMa 120 éve, hogy Aradon megszületett minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar férfi színésze, Jávor – Jermann Pál. Az…
Continue Reading
A koalíciós pártok a köztelevízió és rádio elnök-vezérigazgatói tisztségének kettéosztásáról döntöttek. Az eddig mindkét tisztséget ellátó egyetlen személy helyett két-két…
Continue ReadingA koronavírus-járvány már nem okoz problémát az egészségügyi rendszernek hazánkban – jelentette ki tegnap Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
(tovább…) Continue ReadingA legrosszabb forgatókönyv szerint, vagyis ha Oroszország bevonul csapataival Ukrajna területére, akkor sincsen Románia abban a veszélyben, hogy részt kellene vennie a háborúban – nyilatkozta Vasile Dîncu védelmi miniszter a Prima TV adásában vasárnap.
(tovább…) Continue Reading
Ellenőrzések kezdődnek mától azoknál a bevásárlóközpontoknál és online forgalmazóknál, amelyek az utóbbi napokban indokolatlanul (akár háromszor iss) megemelték az étolaj árát – jelentette be tegnap Florin Spătaru gazdasági miniszter.
Continue Reading
A magyar állam támogatásával vásárolt és felújított magyar házat avattak tagnap a csángóföldi Nagypatakon.
(tovább…) Continue Reading108 romániai tanintézményében mától távoktatásra tértek át a megemelkedett esetszámok miatt. Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter elmondta, a szaktárcához beérkezett adatok értelmében az elmúlt héten 27 ezer gyermek szervezetében mutatták ki a koronavírust.
(tovább…) Continue Reading
Mára virradóan,, 0:31 órakor 4,2-es erősségű földrengés volt Vrancea megyében – jelentette az Országos Földtani Intézet.
Continue ReadingDöntő házként elfogadta a szenátus azon jogszabályt, amely eltörli a bírák és ügyészek előzetes nyugdíjba vonulását lehetővé tévő törvényt.
(tovább…) Continue ReadingKaszim-Zsomart Tokajev hivatalban lévő kazah államfő nagy többséggel nyert a hét végén tartott előrehozott elnökválasztáson az ország választási bizottságának hétfőn közzétett előzetes eredményei szerint.
(tovább…) Continue Reading
A családorvos a pozitív teszteredmény alapján állítja ki a betegszabadságra vonatkozó bizonyítványt, nem kell többé a közegészségügyi igazgatóság által kiadott elkülönítési határozatra várni.
(tovább…) Continue ReadingTöbb mint 1 milliárd lejre írt alá eddig finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztérium az Anghel Saligny közművesítési program keretében – nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es tárcavezető.
A miniszter szerint jól halad a közművesítés. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ vállalta, javítani fogja az emberek életminőségét ebben a kormányzati ciklusban, aminek egyik leghatékonyabb módja, hogy korszerűsítik és kibővítik a víz- és szennyvízrendszert, bevezetik a földgázt azokba a háztartásokba, ahol eddig nem volt elérhető ez az alapvető közszolgáltatás. Emellett utakat és hidakat korszerűsítenek. Cseke Attila emlékeztetett, hogy a fejlesztési minisztérium 58 millió lejt kiutalt már múlt hetén az első 13 beruházás számláinak fedezésére.
" ["post_title"]=> string(54) "Jól halad az Anghel Saligny közművesítési program" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "jol-halad-az-anghel-saligny-kozmuvesitesi-program" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-21 12:59:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-21 10:59:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421334" ["menu_order"]=> int(20400) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(411272) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-31 14:42:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-31 12:42:17" ["post_content"]=> string(530) "Ma 120 éve, hogy Aradon megszületett minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar férfi színésze, Jávor - Jermann Pál. Az Aradi Kamaraszínház szervezésében filmvetítéssel emlékeznek a művészre az évfordulón. Pataky Lehel Zsolt összeállítása:
A koalíciós pártok a köztelevízió és rádio elnök-vezérigazgatói tisztségének kettéosztásáról döntöttek.
Az eddig mindkét tisztséget ellátó egyetlen személy helyett két-két ember áll majd az intézmények élén. Ehhez módosítani kell a közmédia működési törvényét. A tervezet jövő hétig készül el – jelentette be Dan Barna, az USR-PLUS társelnöke.
Mind az elnök, mind a vezérigazgató az igazgatótanács tagja lesz. Az elnök személyére a tanács tesz javaslatot, amelyről a Parlament szavaz, a vezérigazgatót szintén az igazgatótanács nevesíti – mondta Dan Barna.
Az igazgatótanácsi tagokat továbbra is az egyes parlamenti csoportok nevesítik.
" ["post_title"]=> string(65) "Kettéválasztják a közmédia elnök-vezérigazgatói posztját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "kettevalasztjak-a-kozmedia-elnok-vezerigazgatoi-posztjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-23 12:02:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-23 10:02:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(98) "https://www.bukarestiradio.ro/2021/03/23/kettevalasztjak-a-kozmedia-elnok-vezerigazgatoi-posztjat/" ["menu_order"]=> int(20403) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3797 (24) { ["ID"]=> int(421332) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-21 12:57:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-21 10:57:24" ["post_content"]=> string(890) "A koronavírus-járvány már nem okoz problémát az egészségügyi rendszernek hazánkban – jelentette ki tegnap Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
A hatóságok naponta 200 és 400 közötti új megbetegedést jelentettek, de voltak olyan napok is, amikor egyetlen koronavírus miatti elhalálozást sem jegyeztek fel. A miniszter ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy minden virózis kiszámíthatatlan, ezért továbbra is azt tanácsolta, hogy a veszélyeztetett társadalmi rétegek oltassák be magukat, így a krónikus betegek, valamint a 60 évnél idősebbek. A miniszter megerősítette, hogy novemberben lesznek elérhetők hazánkban a koronavírus omikron változata ellen kifejlesztett első oltásdózisok.
" ["post_title"]=> string(56) "Nem okoz problémát az egészségügynek a koronavírus" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "nem-okoz-problemat-az-egeszsegugynek-a-koronavirus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-21 12:57:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-21 10:57:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421332" ["menu_order"]=> int(20404) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(411269) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-31 14:31:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-31 12:31:09" ["post_content"]=> string(1025) "A legrosszabb forgatókönyv szerint, vagyis ha Oroszország bevonul csapataival Ukrajna területére, akkor sincsen Románia abban a veszélyben, hogy részt kellene vennie a háborúban - nyilatkozta Vasile Dîncu védelmi miniszter a Prima TV adásában vasárnap.
A minisztertől azt kérdezték, hogy a térségben kialakult helyzetre való tekintettel kell-e tartaniuk a sorozástól a férfiaknak, különösen a fiataloknak Romániában. Vasile Dîncu azt mondta, egyáltalán nem kell aggódniuk. Amint arra a NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg is a rámutatott közelmúltban, a NATO-szerződés értelmében a Szövetség csak saját tagországainak védelmében hajthat végre katonai beavatkozást. Ukrajna pedig egyelőre még nem tagja a NATO-nak – fejtette ki a védelmi miniszter hozzátéve, hogy még Ukrajna sem mozgósította tartalékos katonáit.
" ["post_title"]=> string(65) "Nem kell a mozgósítástól tartani a védelmi miniszter szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "nem-kell-a-mozgositastol-tartani-a-vedelmi-miniszter-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-31 14:31:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-31 12:31:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411269" ["menu_order"]=> int(20405) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(412910) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-14 09:34:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-14 07:34:20" ["post_content"]=> string(735) "Ellenőrzések kezdődnek mától azoknál a bevásárlóközpontoknál és online forgalmazóknál, amelyek az utóbbi napokban indokolatlanul (akár háromszor iss) megemelték az étolaj árát - jelentette be tegnap Florin Spătaru gazdasági miniszter.
A tárcavezető közölte, a mezőgazdasági miniszterrel közösen ellenőrizték az olajkészleteket. 'Elegendő tartalékunk van, semmiféle gondunk nem lehet az olajellátással' – nyomatékosította. Ugyanakkor arra kérte a lakosságot, ne reagáljon a pánikkeltő üzenetekre. Leszögezte, az olajár-emelkedésnek semmiféle gazdasági megalapozottsága nincs.
" ["post_title"]=> string(87) "Florin Spătaru: Az olajár-emelkedésnek semmiféle gazdasági megalapozottsága nincs" ["post_excerpt"]=> string(258) "Ellenőrzések kezdődnek mától azoknál a bevásárlóközpontoknál és online forgalmazóknál, amelyek az utóbbi napokban indokolatlanul (akár háromszor iss) megemelték az étolaj árát - jelentette be tegnap Florin Spătaru gazdasági miniszter. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "florin-spataru-az-olajar-emelkedesnek-semmifele-gazdasagi-megalapozottsaga-nincs" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-14 10:48:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-14 08:48:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412910" ["menu_order"]=> int(20406) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(421330) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-21 12:54:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-21 10:54:51" ["post_content"]=> string(1078) "A magyar állam támogatásával vásárolt és felújított magyar házat avattak tagnap a csángóföldi Nagypatakon.
A Bákó megyei Forrófalva községhez tartozó faluban 2018-ban vásároltak hagyományos csángó házat, amelyet felújítottak és a forrófalvi, nagypataki csángómagyarokból alakult Forrófalvi Tavaszi Szél Egyesület rendelkezésére bocsátottak. A pincével együtt száz négyzetméteres hasznos felületű épületet már több mint fél éve birtokba vette a hagyományőrző egyesület, hivatalos avatója azonban tegnap volt. Magyar nyelven kezdte, majd románra váltva mondta el beszédét Cristina Ciuraru-Pal, Forrófalva szociáldemokrata polgármestere, aki nyomatékosította: minden támogatást megad a helyi hagyományok megőrzéséhez. A moldvai Forrófalva községben 650-700-ra becsülik a magyar nyelvet valamilyen szinten beszélő római katolikus vallásúak számát.
" ["post_title"]=> string(50) "Magyar házat avattak a csángóföldi Nagypatakon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "magyar-hazat-avattak-a-csangofoldi-nagypatakon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-21 12:56:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-21 10:56:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421330" ["menu_order"]=> int(20408) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(411267) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-31 14:27:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-31 12:27:31" ["post_content"]=> string(1120) "108 romániai tanintézményében mától távoktatásra tértek át a megemelkedett esetszámok miatt. Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter elmondta, a szaktárcához beérkezett adatok értelmében az elmúlt héten 27 ezer gyermek szervezetében mutatták ki a koronavírust.
Sorin Cîmpeanu hangsúlyozta: a következő két hét még rendkívül nehéz lesz, várhatóan tovább emelkedik a járványgörbe és ez minden valószínűséggel újabb tanintézmények bezárásához vezet. A miniszter példaként említette Kolozs megyét, ahol a kórházi ágyak múlt heti, 68 százalékos telítettsége arra enged következtetni, hogy csütörtökig elérjük a 75 százalékot, így jövő héttől valószínűleg az országban elsőként a Kolozs megyei óvodások és iskolások intézményesen áttérnek az online oktatásra. A tanintézmények akkor nyithatnak ki ismét, mikor a kórházi ágyak telítettsége 70 százalék alá csökken a megyében.
" ["post_title"]=> string(61) "Tombol a koronavírus-járvány az oktatási intézményekben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "tombol-a-koronavirus-jarvany-az-oktatasi-intezmenyekben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-31 14:27:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-31 12:27:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411267" ["menu_order"]=> int(20409) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(412908) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-14 09:29:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-14 07:29:28" ["post_content"]=> string(507) "Mára virradóan, 0:31 órakor 4,2-es erősségű földrengés volt Vrancea megyében - jelentette az Országos Földtani Intézet.
A földrengés 103 kilométeres mélységben következett be, epicentruma Brassótól 88, Bákótól 88, Ploieşti-től 107, Galactól 108 kilométerre volt.
Ebben a hónapban ez az ötödik földrengés hazánkban.
" ["post_title"]=> string(12) "Földrengés" ["post_excerpt"]=> string(133) "Mára virradóan,, 0:31 órakor 4,2-es erősségű földrengés volt Vrancea megyében - jelentette az Országos Földtani Intézet. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(10) "foldrenges" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-14 09:29:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-14 07:29:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412908" ["menu_order"]=> int(20410) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(399251) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-23 11:38:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-23 09:38:09" ["post_content"]=> string(1111) "Döntő házként elfogadta a szenátus azon jogszabályt, amely eltörli a bírák és ügyészek előzetes nyugdíjba vonulását lehetővé tévő törvényt.
A Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség törvényhozói is benyújtottak egy-egy tervezetet a rendelkezés eltörlésére, amely 20 évnyi szolgálat után, 45 éves korban lehetővé tette a bírák és ügyészek nyugdíjba vonulását.
Iulia Scântei liberális szenátor, a jogi bizottság elnöke felszólalásában elmondta, a Szociáldemokrata Párt által javasolt jogszabály egy újabb kiváltságos, fiatal nyugdíjas-kategóriát teremtett volna meg abban az országban, ahol az emberek többsége 65 évesen vonulhat csak nyugdíjba. A módosító javaslat elfogadásával az ügyészek és bírák 60 évesen, 25 év szolgálati idő után kérhetik nyugdíjazásukat, mutatott rá Iulia Scântei.
" ["post_title"]=> string(57) "Már nem mehetnek nyugdíjba 45 évesen a magisztrátusok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "mar-nem-mehetnek-nyugdijba-45-evesen-a-magisztratusok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-23 11:56:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-23 09:56:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(95) "https://www.bukarestiradio.ro/2021/03/23/mar-nem-mehetnek-nyugdijba-45-evesen-a-magisztratusok/" ["menu_order"]=> int(20411) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(421328) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-21 12:52:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-21 10:52:00" ["post_content"]=> string(930) "Kaszim-Zsomart Tokajev hivatalban lévő kazah államfő nagy többséggel nyert a hét végén tartott előrehozott elnökválasztáson az ország választási bizottságának hétfőn közzétett előzetes eredményei szerint.
A tájékoztatás szerint Tokajev csaknem 70 százalékos választói részvétel mellett a voksok 81 százalékát szerezte meg. Tokajev 2019 júniusában lett Kazahsztán elnöke, miután az országot csaknem 30 évig vezető Nurszultan Nazarbajev lemondott. Azon a szavazáson Tokajev a szavazatok csaknem 71 százalékával nyert. Az idén júniusban népszavazáson alkotmányreformot fogadtak el, amelynek értelmében az államfő mandátuma az eddigi ötéves helyett hétéves lesz, ugyanakkor a megbízatás ezentúl nem újítható meg.
" ["post_title"]=> string(54) "Nagy többséggel újraválsztották a kazah elnököt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "nagy-tobbseggel-ujravalsztottak-a-kazah-elnokot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-21 12:52:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-21 10:52:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421328" ["menu_order"]=> int(20412) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(411264) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-31 14:23:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-31 12:23:05" ["post_content"]=> string(820) "A családorvos a pozitív teszteredmény alapján állítja ki a betegszabadságra vonatkozó bizonyítványt, nem kell többé a közegészségügyi igazgatóság által kiadott elkülönítési határozatra várni.
Az egészségügyi minisztérium erre vonatkozó rendelete a múlt héten megjelent a Hivatalos Közlönyben. Ez kimondja, hogy az elkülönítési dokumentumokat és az orvosi jelentést az elektronikus rendszer automatikusan kiadja a pozitív tesztnek a rendszerbe történő rögzítésével, ezt követően a két dokumentumot automatikusan megkapja a családorvos is, és ezek alapján kiállíthatja a betegszabadságról szóló igazolást.
" ["post_title"]=> string(24) "Lerövidül a procedúra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "lerovidul-a-procedura" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-31 14:23:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-31 12:23:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411264" ["menu_order"]=> int(20413) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(421334) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-21 12:59:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-21 10:59:28" ["post_content"]=> string(960) "Több mint 1 milliárd lejre írt alá eddig finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztérium az Anghel Saligny közművesítési program keretében – nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es tárcavezető.
A miniszter szerint jól halad a közművesítés. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ vállalta, javítani fogja az emberek életminőségét ebben a kormányzati ciklusban, aminek egyik leghatékonyabb módja, hogy korszerűsítik és kibővítik a víz- és szennyvízrendszert, bevezetik a földgázt azokba a háztartásokba, ahol eddig nem volt elérhető ez az alapvető közszolgáltatás. Emellett utakat és hidakat korszerűsítenek. Cseke Attila emlékeztetett, hogy a fejlesztési minisztérium 58 millió lejt kiutalt már múlt hetén az első 13 beruházás számláinak fedezésére.
" ["post_title"]=> string(54) "Jól halad az Anghel Saligny közművesítési program" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "jol-halad-az-anghel-saligny-kozmuvesitesi-program" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-21 12:59:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-21 10:59:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421334" ["menu_order"]=> int(20400) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "7bf14be9e615b1aec8fbe2ba7d6d3d2d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9c6aa026d36251cb6f685f4c9203526c" }