A koronavírus-járvány már nem okoz problémát az egészségügyi rendszernek hazánkban – jelentette ki tegnap Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

A hatóságok naponta 200 és 400 közötti új megbetegedést jelentettek, de voltak olyan napok is, amikor egyetlen koronavírus miatti elhalálozást sem jegyeztek fel. A miniszter ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy minden virózis kiszámíthatatlan, ezért továbbra is azt tanácsolta, hogy a veszélyeztetett társadalmi rétegek oltassák be magukat, így a krónikus betegek, valamint a 60 évnél idősebbek. A miniszter megerősítette, hogy novemberben lesznek elérhetők hazánkban a koronavírus omikron változata ellen kifejlesztett első oltásdózisok.