Döntő házként elfogadta a szenátus azon jogszabályt, amely eltörli a bírák és ügyészek előzetes nyugdíjba vonulását lehetővé tévő törvényt.

A Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség törvényhozói is benyújtottak egy-egy tervezetet a rendelkezés eltörlésére, amely 20 évnyi szolgálat után, 45 éves korban lehetővé tette a bírák és ügyészek nyugdíjba vonulását.

Iulia Scântei liberális szenátor, a jogi bizottság elnöke felszólalásában elmondta, a Szociáldemokrata Párt által javasolt jogszabály egy újabb kiváltságos, fiatal nyugdíjas-kategóriát teremtett volna meg abban az országban, ahol az emberek többsége 65 évesen vonulhat csak nyugdíjba. A módosító javaslat elfogadásával az ügyészek és bírák 60 évesen, 25 év szolgálati idő után kérhetik nyugdíjazásukat, mutatott rá Iulia Scântei.