Egy évre befagyasztják az energia és földgáz árát április 1-től. Ebben az időszakban támogatást nyújtanak a lakosságnak és a cégeknek, hogy csökkentsék a szolgáltatások drágulása okozta nyomást.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3586 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3463 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Egy évre befagyasztják az energia és földgáz árát április 1-től. Ebben az időszakban támogatást nyújtanak a lakosságnak és a cégeknek, hogy csökkentsék a szolgáltatások drágulása okozta nyomást.
(tovább…) Continue ReadingHiba volt, a tervet nem lehet ennyire rövid idő alatt alkalmazni – fogalmazott, teljes mértékben magára vállalva a felelősséget.
Continue ReadingAz SZNT a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának hiányosságaira hivatkozva kérte a schengeni övezet tagállamait, hogy Románia felvétele előtt tájékozódjanak erről a kérdésről.
Continue ReadingA tárcavezető kiemelte, hogy ezek a nyáltesztek 66%-os pontosságúak.
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 4854 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, 2767-tel többet, mint tegnap. Összesen valamivel több, mint 44 ezer tesztet végeztek el a legutóbbi közlés óta.
(tovább…) Continue ReadingA speciális részleg felszámolását célzó törvénytervezetet 171-136-os szavazataránnyal fogadta el a Képviselőház, a tervezet végső formájáról azonban a Szenátus hivatott dönteni.
Continue Reading
A miniszterelnök annak kapcsán nyilarkozott, hogy magyar hivatali kollégája, Orbán Viktor nemrég Nagy-Magyarország-térképet ábrázoló sállal jelent meg a magyar és a görög labdarúgó-válogatott mérkőzésén.
Continue ReadingA tervezetetről a Képviselőház döntő házként szavazott.
Continue Reading
A világ magyarságának ünnepe a jelenlegi feszült geopolitikai helyzetben azt mutatja, milyen fontos elfogadni a másik fél jogát, hogy másként…
Continue ReadingAz ellenzék a járványadatok állítólagos hamisításának kivizsgálását sürgeti.
Continue Reading
Tánczos Barnát december 5-ére várják a Képviselőház plénuma elé, hogy részt vegyen a tűzifával kapcsolatos parlamenti vitán.
Continue Reading
A tervezetről döntő házként a Szenátus plénuma fog szavazni.
Continue ReadingEgy évre befagyasztják az energia és földgáz árát április 1-től. Ebben az időszakban támogatást nyújtanak a lakosságnak és a cégeknek, hogy csökkentsék a szolgáltatások drágulása okozta nyomást.
A támogatási csomagot a kormány ezen a héten fogadja el - jelentette be Nicolae Ciucă miniszterelnök. Hozzátette, Románia kérni fogja Brüsszelben, hogy a román gazdaságnak szánt korábbi európai programokból el nem költött pénzeket az üzleti szféra támogatására fordíthassák.
" ["post_title"]=> string(15) "Energia árstop" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(14) "energia-arstop" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-15 13:58:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 11:58:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413002" ["menu_order"]=> int(20282) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(399551) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-25 10:55:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-25 08:55:39" ["post_content"]=> string(392) "Angela Merkel német kancellár a húsvéti hosszú hétvégére tervezett járványügyi szigorító intézkedések visszavonását jelentette be.
Hiba volt, a tervet nem lehet ennyire rövid idő alatt alkalmazni – fogalmazott, teljes mértékben magára vállalva a felelősséget.
" ["post_title"]=> string(106) "A húsvéti hosszú hétvégére tervezett szigorító intézkedések visszavonását jelentette be Merkel" ["post_excerpt"]=> string(138) "Hiba volt, a tervet nem lehet ennyire rövid idő alatt alkalmazni – fogalmazott, teljes mértékben magára vállalva a felelősséget." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(94) "a-husveti-hosszu-hetvegere-tervezett-szigorito-intezkedesek-visszavonasat-jelentette-be-merkel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-25 10:55:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-25 08:55:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=399551" ["menu_order"]=> int(20283) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(421413) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-24 11:57:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-24 09:57:51" ["post_content"]=> string(654) "Bírálta tegnap a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) Dan Tanasă, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője, mivel az SZNT a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának hiányosságaira hivatkozva kérte a schengeni övezet tagállamait, hogy Románia felvétele előtt tájékozódjanak erről a kérdésről.
Az Agerpres hírügynökség szerint Tanasă kijelentette: 'Valójában Románia modellállam a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása tekintetében, az SZNT viszont mélységesen románellenes szervezet'.
" ["post_title"]=> string(50) "Bírálta a Székely Nemzeti Tanácsot Dan Tanasă" ["post_excerpt"]=> string(196) "Az SZNT a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának hiányosságaira hivatkozva kérte a schengeni övezet tagállamait, hogy Románia felvétele előtt tájékozódjanak erről a kérdésről. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "biralta-a-szekely-nemzeti-tanacsot-dan-tanasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-24 11:57:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-24 09:57:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421413" ["menu_order"]=> int(20284) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(411388) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-03 10:01:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-03 08:01:47" ["post_content"]=> string(603) "További 18,5 millió nyáltesztet osztanak ki az oktatási intézményeknek - jelentette be tegnap Sorin Câmpeanu tanügyminiszter.
A tárcavezető kiemelte, hogy ezek a nyáltesztek 66%-os pontosságúak. Véleménye szerint értelmetlen lenne lemondani a nyáltesztek használatáról az oktatási intézményekben, figyelembe véve, hogy maguk a tanulók és a szüleik kérték az orr- vagy garatváladékot vizsgáló antigén gyorstesztek helyett a nem invazív nyáltesztek bevezetését.
" ["post_title"]=> string(85) "Tanügyminiszter: 18,5 millió nyáltesztet osztanak ki az oktatási intézményeknek" ["post_excerpt"]=> string(73) "A tárcavezető kiemelte, hogy ezek a nyáltesztek 66%-os pontosságúak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "tanugyminiszter-185-millio-nyaltesztet-osztanak-ki-az-oktatasi-intezmenyeknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-03 10:01:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-03 08:01:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411388" ["menu_order"]=> int(20285) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(412999) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-15 13:17:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 11:17:54" ["post_content"]=> string(693) "Az elmúlt 24 órában 4854 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, 2767-tel többet, mint tegnap. Összesen valamivel több, mint 44 ezer tesztet végeztek el a legutóbbi közlés óta.
A halálos áldozatok száma 69-cel emelkedett, ebből 9 korábbi eset. Jelenleg kórházban ápolnak 3587 személyt, 252-vel kevesebbet, mint tegnap. Intenzív osztályon kezelnek 542 beteget, 9-cel kevesebbet, mint tegnap. A kórházban lévők közül 226 kiskorú, közülük 31 szorul intenzív ellátásra, 3-mal több, mint hétfőn.
" ["post_title"]=> string(45) "Emelkedik a fertőzöttek száma Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "emelkedik-a-fertozottek-szama-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-15 13:17:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 11:17:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412999" ["menu_order"]=> int(20286) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(399549) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-25 10:50:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-25 08:50:49" ["post_content"]=> string(1862) "Csoma Botond, az RMDSZ frakcióvezetője képviselőházi felszólalászában rámutatott: Valótlanul tulajdonítják az RMDSZ-nek azt a módosító indítványt, amely szerint a bírák és ügyészek ellen csak a Legfelsőbb Bírói Tanács jóváhagyásával indulhat bűnvádi eljárás. Ezt a kompromisszumot, amelyet az RMDSZ "nehéz szívvel" fogadott el, szerinte Stelian Ion - a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által jelölt - igazságügyi miniszter javasolta. Az RMDSZ eredetileg azt próbálta elérni, hogy az úgynevezett "speciális részleg" ügyeit a legfőbb ügyészség vegye át - tette hozzá.
A Képviselőház ülésén a tárcavezető is tagadta, hogy az USR-től származna a bírákat és ügyészeket védő, sokak által "mentelmi jogként" értelmezett CSM-szűrő bevezetésének ötlete: Stelian Ion szerint ő csak elfogadta azt a garanciaigényt, amelyet a bírák és ügyészek szakmai testületeként működő CSM fogalmazott meg.
Az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői éles, személyeskedő szóváltásba keveredtek a parlamentben a kormánykoalíció tagjaival. Az AUR és a Szociáldemokrata Párt törvényhozói szerint semmi garancia nincs arra, hogy a speciális részleg felszámolása után a korrupcióellenes ügyészség - amelyhez visszakerülnek a bírákat és ügyészeket érintő akták - nem fog ismét "politikai fegyverként" működni.
A speciális részleg felszámolását célzó törvénytervezetet 171-136-os szavazataránnyal fogadta el a Képviselőház, a tervezet végső formájáról azonban a Szenátus hivatott dönteni.
" ["post_title"]=> string(138) "Megszavazták az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi részleg felszámolását" ["post_excerpt"]=> string(197) "A speciális részleg felszámolását célzó törvénytervezetet 171-136-os szavazataránnyal fogadta el a Képviselőház, a tervezet végső formájáról azonban a Szenátus hivatott dönteni." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(121) "megszavaztak-az-igazsagszolgaltatas-szereploi-altal-elkovetett-buncselekmenyeket-kivizsgalo-ugyeszi-reszleg-felszamolasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-25 10:50:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-25 08:50:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=399549" ["menu_order"]=> int(20287) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(421411) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-24 11:56:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-24 09:56:04" ["post_content"]=> string(794) "Romániának nem szabad belemennie ebbe a játékba - jelentette ki tegnap Nicolae Ciucă miniszterelnök annak kapcsán, hogy magyar hivatali kollégája, Orbán Viktor nemrég Nagy-Magyarország-térképet ábrázoló sállal jelent meg a magyar és a görög labdarúgó-válogatott mérkőzésén.
Orbán Viktor gesztusa kapcsán rámutatott, volt már példa ilyenekre, Romániának azonban "nem szabad belemennie ebbe a játékba". "Mi csak tartsuk be a játékszabályokat, a jogállamiság szabályait, a jó együttműködés szabályait, legyünk nyitottak a párbeszédre, kapcsolataink alapjául az európai és nemzetközi szintű egyezmények szolgáljanak" – fogalmazott.
" ["post_title"]=> string(67) "Nicolae Ciucă: Romániának nem szabad belemennie ebbe a játékba" ["post_excerpt"]=> string(227) "A miniszterelnök annak kapcsán nyilarkozott, hogy magyar hivatali kollégája, Orbán Viktor nemrég Nagy-Magyarország-térképet ábrázoló sállal jelent meg a magyar és a görög labdarúgó-válogatott mérkőzésén. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "nicolae-ciuca-romanianak-nem-szabad-belemennie-ebbe-a-jatekba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-24 11:56:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-24 09:56:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421411" ["menu_order"]=> int(20288) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(411386) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-03 09:55:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-03 07:55:45" ["post_content"]=> string(1069) "A 18 éven felüli daganatos beteget ápoló biztosított személyek is jogosultak szabadságra és az erre az időszakra járó juttatásra - erről szóló törvénytervezetet fogadott el tegnap a Képviselőház.
A jelenleg hatályos törvények értelmében csak kiskorú rákos beteg gondozása esetén jár szabadság és a juttatás. A tervezet értelmében az a biztosított személy jogosult a szabadságra és a juttatásra, aki a beteg hozzájárulásával elkíséri őt a szakorvos által előírt műtéti beavatkozásra és kezelésekre. Évente legfeljebb 45 szabadságnap jár ilyen esetekben.
A javaslat azt is előírja, hogy minden olyan évben, amikor a kedvezményezett rákos beteg gondozása céljából szabadságot kap, jogosult legalább egy pszichológiai vizsgálatra és legalább öt pszichológiai tanácsadásra. A tervezetetről a Képviselőház döntő házként szavazott.
" ["post_title"]=> string(72) "A 18 éven felüli daganatos beteget ápolók is jogosultak szabadságra" ["post_excerpt"]=> string(63) "A tervezetetről a Képviselőház döntő házként szavazott." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "a-18-even-feluli-daganatos-beteget-apolok-is-jogosultak-szabadsagra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-03 09:55:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-03 07:55:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411386" ["menu_order"]=> int(20289) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(412997) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-15 12:57:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 10:57:39" ["post_content"]=> string(513) "A világ magyarságának ünnepe a jelenlegi feszült geopolitikai helyzetben azt mutatja, milyen fontos elfogadni a másik fél jogát, hogy másként lássa a történelmet - jelentette ki Marcel Ciolacu. A Szociáldemokrata Párt elnöke ünnepi üzenetében hangsúlyozza, 1848 egymáshoz közelítette a románokat és magyarokat, és megmutatta a világnak, hogy a két népnek közösek a törekvéseik és a nagy európai családhoz tartoznak.(Agerpres)
" ["post_title"]=> string(60) "A Szociáldemokrata Párt elnökének üzenete a magyarokhoz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "a-szocialdemokrata-part-elnokenek-uzenete-a-magyarokhoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-15 12:57:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 10:57:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412997" ["menu_order"]=> int(20290) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(399534) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-25 10:44:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-25 08:44:25" ["post_content"]=> string(1433) "Az Európai Bizottságtól kért kivizsgálást az előző, liberális kormány által közölt járványadatok állítólagos meghamisítása ügyében Victor Negrescu szociáldemokrata európai parlamenti képviselő. A politikus azzal vádolja a Nemzeti Liberális Pártot, hogy veszélybe sodorta a lakosság egészségét, és aláásta az ország nemzetközi hitelét.
Victor Negrescu szerint Románia mintegy 1 milliárd eurónyi újjáépítési támogatástól esik el amiatt, hogy a világjárvány idején a valósnál kisebb számokat jelentett a nemzetközi intézményeknek. A szociáldemokrata EP-képviselő Vlad Voiculescu USR-es egészségügyi miniszter újabb - a koalícióban is feszültséget keltő - "leleplezésére" alapozta feljelentését. Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter szerint Európában egyedülálló módon a számításból kihagyták a fertőzési gócokat, másrészt a 14 napos fertőzési arány kiszámítása során "elvesztettek vagy két napot".
Klaus Johannist elnök tegnap határozottan cáfolta, hogy meghamisították volna a járványadatokat. Szerinte csak arról van szó, hogy a mostani egészségügyi miniszter változtatott azon a képleten, amellyel a járvány terjedési sebességét kiszámítják.
" ["post_title"]=> string(59) "Vitát szült a fertőzési ráta kiszámításának módja" ["post_excerpt"]=> string(89) "Az ellenzék a járványadatok állítólagos hamisításának kivizsgálását sürgeti." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vitat-szult-a-fertozesi-rata-kiszamitasanak-modja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-25 10:44:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-25 08:44:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=399534" ["menu_order"]=> int(20291) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(421409) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-24 11:53:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-24 09:53:46" ["post_content"]=> string(876) "A kormány órája elnevezésű parlamenti meghallgatásra invitálják Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert. Erről tegnap döntött a Képviselőház házbizottsága.
Tánczos meghívását a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy körülbelül hárommillió romániai család fűt tűzifával, amelyhez most, a tél küszöbén nem jut hozzá, egyrészt a fa ára, másrészt annak hiánya miatt. Az AUR szerint a tűzifa árát maximáló kormányrendelet oda vezetett, hogy ez a létfontosságú áru eltűnt a piacról.
Tánczos Barnát december 5-ére várják a Képviselőház plénuma elé, hogy részt vegyen a tűzifával kapcsolatos parlamenti vitán.
" ["post_title"]=> string(84) "Parlamenti meghallgatásra szólítják Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert" ["post_excerpt"]=> string(138) "Tánczos Barnát december 5-ére várják a Képviselőház plénuma elé, hogy részt vegyen a tűzifával kapcsolatos parlamenti vitán." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "parlamenti-meghallgatasra-szolitjak-tanczos-barna-kornyezetvedelmi-minisztert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-24 11:53:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-24 09:53:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421409" ["menu_order"]=> int(20292) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(411384) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-03 09:53:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-03 07:53:57" ["post_content"]=> string(663) "Elutasította tegnap a Szenátus munkaügyi bizottsága a helyi választott tisztségviselők különnyugdíjának eltörléséről szóló tervezetet. A bizottság hét tagja támogatta az USR PLUS tervezetének elutasítását, négyen ellenezték, ketten tartózkodtak. Az USR arra hivatkozva kérte a jogszabály eltörlését, hogy az érintettek "nem tartoznak kiszolgáltatott vagy hátrányos helyzetű társadalmi-szakmai kategóriába", ami indokolttá tenné a pluszjövedelmet.
A tervezetről döntő házként a Szenátus plénuma fog szavazni.
" ["post_title"]=> string(81) "Elutasította a Szenátus a különnyugdíjak eltörléséről szóló tervezetet" ["post_excerpt"]=> string(67) "A tervezetről döntő házként a Szenátus plénuma fog szavazni." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "elutasitotta-a-szenatus-a-kulonnyugdijak-eltorleserol-szolo-tervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-03 09:53:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-03 07:53:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411384" ["menu_order"]=> int(20293) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3578 (24) { ["ID"]=> int(413002) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-15 13:58:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 11:58:04" ["post_content"]=> string(672) "Egy évre befagyasztják az energia és földgáz árát április 1-től. Ebben az időszakban támogatást nyújtanak a lakosságnak és a cégeknek, hogy csökkentsék a szolgáltatások drágulása okozta nyomást.
A támogatási csomagot a kormány ezen a héten fogadja el - jelentette be Nicolae Ciucă miniszterelnök. Hozzátette, Románia kérni fogja Brüsszelben, hogy a román gazdaságnak szánt korábbi európai programokból el nem költött pénzeket az üzleti szféra támogatására fordíthassák.
" ["post_title"]=> string(15) "Energia árstop" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(14) "energia-arstop" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-15 13:58:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 11:58:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413002" ["menu_order"]=> int(20282) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2621f812764fca5f3ae4a291c45e9ea1" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e370c663f4c37316cd13e94b0132be84" }