Jelentős lavinaveszélyre figyelmeztetnek a meteorológusok a Déli-Kárpátokban és a Radnai-havasokban. A figyelmeztetés szerint az egytől ötig terjedő skálán hármas fokozatú…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3512 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3369 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.


Jelentős lavinaveszélyre figyelmeztetnek a meteorológusok a Déli-Kárpátokban és a Radnai-havasokban. A figyelmeztetés szerint az egytől ötig terjedő skálán hármas fokozatú…
Continue Reading
A Hargita megyei sípályák nagy része még nyitva tart a hétvégén, de ha tovább melegszik az idő, a jövő héttől…
Continue Reading
Újabb Fidelis-kötvényeket bocsátott ki tegnaptól a pénzügyminisztérium. A szaktárca közleménye szerint a március 6. és 13. között megvásárolható 2, 4…
Continue Reading
Mintegy 25 millió facsemetét tervez elültetni a Romsilva országos erdőgazdálkodási társaság a tavaszi és az őszi erdősítési kampányaiban. Az erdőfelújítás…
Continue Reading
A mai műsorban az Erdélyi Magyar Írók Ligájának márciusi programajánlóját hallhatják, amelyet Szántai János, a Liga elnöke ismertet – ezek…
Continue ReadingA heti hírösszefoglalóban főleg a közel-keleti háborúval foglalkozunk, áttekintjük annak következményeit és a lehetséges forgatókönyveit. Ismertetjük Sárközy Miklós magyarországi iranista…
Continue Reading
A háztartási fogyasztókat védő új gázár-szabályozási rendszerről fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány.
(tovább…) Continue Reading
Stabil munkahelyek teremtését és a foglalkoztatás ösztönzését célzó sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön a kormány.
(tovább…) Continue Reading
A kormány csütörtökön frissítette az ingyenes és támogatott gyógyszerek listáját. A módosítás értelmében 33 új gyógyszer kerül fel a jegyzékre, további 19 készítmény esetében pedig bővítik a terápiás javallatokat – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Középtávon Románia nem fogad területére nukleáris fegyvereket vagy ezek összetevőit – jelentette ki az államfő.
(tovább…) Continue Reading
Több civil szervezet hirdetett tüntetést péntek este fél hétre a Cotroceni Palota elé, hogy tiltakozzanak az ügyészség vezetőinek az igazságügyi miniszter által javasolt jelölések ellen.
(tovább…) Continue Reading
Nicușor Dan államelnök kijelentette, átfogó elemzést végzett az ügyészségek vezetői tisztségeire pályázó jelölteket illetően, hogy amikor ezek a javaslatok eljutnak hozzá, megalapozott döntést hozhasson.
(tovább…) Continue ReadingJelentős lavinaveszélyre figyelmeztetnek a meteorológusok a Déli-Kárpátokban és a Radnai-havasokban. A figyelmeztetés szerint az egytől ötig terjedő skálán hármas fokozatú a lavinaveszély a Fogarasi-havasokban, a Bucsecs-hegységben, a Szárkő- és a Godeanu-hegységben, a Páring-hegységben és a Radnai-havasokban, 1800 méteres magasság fölött.
" ["post_title"]=> string(60) "Lavinaveszély a Déli-Kárpátokban és a Radnai-havasokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "lavinaveszely-a-deli-karpatokban-es-a-radnai-havasokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 13:12:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 11:12:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460540" ["menu_order"]=> int(706) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(460538) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:48:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:48:38" ["post_content"]=> string(707) "A Hargita megyei sípályák nagy része még nyitva tart a hétvégén, de ha tovább melegszik az idő, a jövő héttől már csak a magasabban fekvők lesznek alkalmasak a sízésre. A Hargita megyei hegyi- és barlangimentő-szolgálat vezetője, Simon László az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a téli sportok kedvelői a hétvégén több sípályán, például Hargitafürdőn, a Madarasi Hargitán, Maroshévízen, Gyergyócsomafalván vagy a Gyimesekben is élvezhetik a havat. A hegyimentők felhívták a figyelmet, hogy az enyhe idő hatására helyenként nedves a hó a pályákon, ami növeli a balesetek kockázatát.
" ["post_title"]=> string(73) "A hétvégén még lehet sízni az alacsonyabb fekvésű sípályákon is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-hetvegen-meg-lehet-sizni-az-alacsonyabb-fekvesu-sipalyakon-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 12:48:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:48:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460538" ["menu_order"]=> int(707) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(460536) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:47:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:47:19" ["post_content"]=> string(487) "Újabb Fidelis-kötvényeket bocsátott ki tegnaptól a pénzügyminisztérium. A szaktárca közleménye szerint a március 6. és 13. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági állampapírok 5,9, 6,6 és 7,1 százalékot kamatoznak. A 3, 5 és 10 éves futamidejű euróalapú állampapírok hozama 3,5, 4,5, illetve 6 százalék. A lakossági állampapírokból származó jövedelem adómentes.
" ["post_title"]=> string(67) "Újabb Fidelis-kötvényeket bocsátott ki a pénzügyminisztérium" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "ujabb-fidelis-kotvenyeket-bocsatott-ki-a-penzugyminiszterium" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 12:47:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:47:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460536" ["menu_order"]=> int(708) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(460534) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:46:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:46:27" ["post_content"]=> string(490) "Mintegy 25 millió facsemetét tervez elültetni a Romsilva országos erdőgazdálkodási társaság a tavaszi és az őszi erdősítési kampányaiban. Az erdőfelújítás összesen 9500 hektárnyi területet érint. A vállalat tájékoztatása szerint 5920 hektáron a természetes regenerálódást segítik elő, 3580 hektáron pedig mesterséges erdőfelújítást végeznek. A munkálatokra összesen 337 millió lejt fordítanak.
" ["post_title"]=> string(55) "Nagyszabású erdősítési programot indít a Romsilva" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "nagyszabasu-erdositesi-programot-indit-a-romsilva" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 12:46:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:46:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460534" ["menu_order"]=> int(709) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3649 (24) { ["ID"]=> int(460712) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 08:42:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 06:42:15" ["post_content"]=> string(940) "A mai műsorban az Erdélyi Magyar Írók Ligájának márciusi programajánlóját hallhatják, amelyet Szántai János, a Liga elnöke ismertet – ezek között a hónap végére tervezett, Kolozsváron, első ízben megrendezésre kerülő kritikusi kerekasztalról – majd Ujj János helytörténész mesél a 2026-ban 130 éves aradi víztoronyról, mely egykor a város legmagasabb épülete volt, illetve a műsor második felében Bartók Béla A csodálatos mandarin című balettzenéjének keletkezéstörténetéről hallhatnak, és arról miért csak a megírása után több évtizeddel került ez a darab a széles közönség elé – tartsanak velünk!
A heti hírösszefoglalóban főleg a közel-keleti háborúval foglalkozunk, áttekintjük annak következményeit és a lehetséges forgatókönyveit. Ismertetjük Sárközy Miklós magyarországi iranista történész véleményét a konfliktusról, aki egyebek mellett attól tart, hogy Irán szét fog esni gengsztercsoportokra, de kitérünk a hazai vitára is, ami az állami költségvetés-tervezet kapcsán alakult ki a fő koalíciós partnerek között.
Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik arról, hogy egy tel-avivi szemétlerakóban megtalált iratok megkérdőjelezik az izraeli államalapítás mítoszát, a korabeli zsidó hadsereg parancsnokainak utasításaival bizonyítva a palesztinok tömeges meggyilkolását és elűzését szülőföldjükről.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Mártírok, túlvilági örömök és tiszta italok című jegyzetét.
A háztartási fogyasztókat védő új gázár-szabályozási rendszerről fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, szabályozták hogy a lakossági földgáz ára április elseje után se haladja meg a jelenlegi maximális szintet. Az új hatósági árszabályozás a teljes ellátási láncra kiterjed és 2027. március végéig lesz érvényben. A most elfogadott intézkedés a háztartási fogyasztókra és a távhőszolgáltatókra vonatkozik.
" ["post_title"]=> string(30) "Befagyasztották a gázárakat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "befagyasztottak-a-gazarakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-06 14:23:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-06 12:23:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460526" ["menu_order"]=> int(714) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3644 (24) { ["ID"]=> int(460524) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-06 14:22:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-06 12:22:15" ["post_content"]=> string(640) "Stabil munkahelyek teremtését és a foglalkoztatás ösztönzését célzó sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön a kormány.
Az intézkedés a fiatalok és a hátrányos helyzetűek elhelyezkedését és hosszú távú munkában maradását segíti pénzügyi támogatás biztosításával az első két évben. A rendelet emellett csökkenti a bürokráciát és megkönnyíti az állásközvetítési, tanácsadási és képzési szolgáltatások online elérését.
" ["post_title"]=> string(72) "Állami támogatás fiatalok és hátrányos helyzetűek alkalmazására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "allami-tamogatas-fiatalok-es-hatranyos-helyzetuek-alkalmazasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-06 14:22:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-06 12:22:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460524" ["menu_order"]=> int(715) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3645 (24) { ["ID"]=> int(460522) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-06 14:20:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-06 12:20:26" ["post_content"]=> string(620) "A kormány csütörtökön frissítette az ingyenes és támogatott gyógyszerek listáját. A módosítás értelmében 33 új gyógyszer kerül fel a jegyzékre, további 19 készítmény esetében pedig bővítik a terápiás javallatokat – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az elmúlt hét hónapban több mint 90 új gyógyszerrel és terápiás javallattal bővült a támogatott készítmények listája – mondta a tárcavezető.
" ["post_title"]=> string(47) "Új gyógyszerek az ártámogatottak listáján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "uj-gyogyszerek-az-artamogatottak-listajan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-06 14:20:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-06 12:20:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460522" ["menu_order"]=> int(716) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3638 (24) { ["ID"]=> int(460519) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-06 14:19:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-06 12:19:22" ["post_content"]=> string(663) "Középtávon Románia nem fogad területére nukleáris fegyvereket vagy ezek összetevőit - jelentette ki az államfő.
Nicuşor Dan erről Lengyelországban beszélt azzal kapcsolatban, hogy Franciaország a nukleáris ernyő kiterjesztését javasolta Kelet-Európára. Nicuşor Dan hangsúlyozta, Romániát már teljes mértékben védi a NATO nukleáris ernyője, amelyet az Egyesült Államok biztosít. Hozzátette, ez a védelem nem feltételezi nukleáris elemek jelenlétét Románia területén.
" ["post_title"]=> string(35) "Van ernyő és atomfegyver sem kell" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "van-ernyo-es-atomfegyver-sem-kell" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-06 14:19:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-06 12:19:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460519" ["menu_order"]=> int(717) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3637 (24) { ["ID"]=> int(460517) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-06 14:16:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-06 12:16:37" ["post_content"]=> string(651) "Több civil szervezet hirdetett tüntetést péntek este fél hétre a Cotroceni Palota elé, hogy tiltakozzanak az ügyészség vezetőinek az igazságügyi miniszter által javasolt jelölések ellen.
A tiltakozók kérik Nicuşor Dantól, hogy utasítsa el Cristina Chiriac főügyésszé, Viorel Cerbu korrupcióellenes főügyésszé, Marius Voineag és Alex Florenţa helyettesekké való kinevezését a főügyészségre és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségre.
" ["post_title"]=> string(43) "Az elnöki hivatalnál tüntetnek a civilek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "az-elnoki-hivatalnal-tuntetnek-a-civilek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-06 14:16:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-06 12:16:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460517" ["menu_order"]=> int(718) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3654 (24) { ["ID"]=> int(460515) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-06 14:14:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-06 12:14:32" ["post_content"]=> string(653) "Nicușor Dan államelnök kijelentette, átfogó elemzést végzett az ügyészségek vezetői tisztségeire pályázó jelölteket illetően, hogy amikor ezek a javaslatok eljutnak hozzá, megalapozott döntést hozhasson.
Hangsúlyozta azonban, hogy az általa végzett átfogó elemzés eredménye 'nagyon eltér a közösségi médiában megjelent találgatásoktól', és 'egyáltalán nem ért egyet' azzal, amit a tisztségekre jelentkező vagy már kiválasztott személyekről terjesztenek.
" ["post_title"]=> string(58) "A közvéleménytől eltérő nézeteket vall az államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "a-kozvelemenytol-eltero-nezeteket-vall-az-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-06 14:14:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-06 12:14:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460515" ["menu_order"]=> int(719) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(460540) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:49:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:49:52" ["post_content"]=> string(421) "Jelentős lavinaveszélyre figyelmeztetnek a meteorológusok a Déli-Kárpátokban és a Radnai-havasokban. A figyelmeztetés szerint az egytől ötig terjedő skálán hármas fokozatú a lavinaveszély a Fogarasi-havasokban, a Bucsecs-hegységben, a Szárkő- és a Godeanu-hegységben, a Páring-hegységben és a Radnai-havasokban, 1800 méteres magasság fölött.
" ["post_title"]=> string(60) "Lavinaveszély a Déli-Kárpátokban és a Radnai-havasokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "lavinaveszely-a-deli-karpatokban-es-a-radnai-havasokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 13:12:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 11:12:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460540" ["menu_order"]=> int(706) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39688) ["max_num_pages"]=> int(3308) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3322469349a8392fe5a7680419335b08" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:51254e44fe7687baab3a83c45544f187" }