A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá. Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
„Minden könyvtárnak két lényeges alkotórésze van, egy anyagi: a könyvek… s egy szellemi: a könyvtárnok” – idéztem az irodalomtörténész, kritikus és egyetemi tanár Toldy Ferencet, aki 1805 és 1875 között élt. Most azonban nem róla lesz szó, hanem az általa emlegetett könyvtárnokról, vagyis a könyvtárosról, aki ma nagyobb figyelmet kap az átlagosnál. Áprilisi 14-én van ugyanis a könyvtárosok világnapja, amelyet két nagy szervezet, az Amerikai Könyvtárak Szövetsége, illetve a Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége kezdeményezett elsősorban azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a könyvtárak és a könyvtárosok nyújtotta értékekre.
A koronavírus-világjárvány további 77 millió embert taszított mélyszegénységbe világszerte, és számos fejlődő ország képtelen kilábalni a válságból a hiteltörlesztések magas…
Mától, azaz április 16-tól az országos platformon való előjegyzés nélkül is kérheti az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinát bárki, aki ezt az oltást szeretné megkapni.
Románia rövidesen csatlakozni fog a schengeni térséghez – jelentette ki Roberta Metsola hétfőn a román parlamentben. Metsola beszédében leszögezte: Románia felvétele a belső határellenőrzés nélküli térségbe nem ‘ajándék’ az ország számára, hanem megérdemelt jussa.
Nagypénteki különkiadásunkban a nagyváradi római katolikus püspöki palotába hívjuk látogatásra hallgatóinkat Lakatos-Balla Attila régész, történész, muzeológus, a Nagyváradi Római Katolikus…
Az Európai Parlament elnöke kedden kijelentette, küzdeni fog azért, hogy Románia 2023-ban csatlakozzon a schengeni övezethez. Hivatalos romániai látogatásának második napján Roberta Metsola fiatalokkal találkozott az Európai Parlament romániai irodája és a Bukaresti Egyetem Jogtudományi Kara szervezésében megtartott „Együtt vagyunk Európa” című rendezvényen.
Több mint egymilliárd eurós keretösszegű pályázatot hirdet a tanügyminisztérium a közoktatási intézmények számára bútorok, tanfelszerelések és digitális eszközök beszerzésére – jelentette be az oktatási miniszter.
Tíz alkalmazottból nyolc heti négy napot szeretne dolgozni a BestJobs internetes álláskereső platform felmérése szerint. Az alkalmazottak 55 százaléka azonban…
„Minden könyvtárnak két lényeges alkotórésze van, egy anyagi: a könyvek… s egy szellemi: a könyvtárnok” – idéztem az irodalomtörténész, kritikus és egyetemi tanár Toldy Ferencet, aki 1805 és 1875 között élt. Most azonban nem róla lesz szó, hanem az általa emlegetett könyvtárnokról, vagyis a könyvtárosról, aki ma nagyobb figyelmet kap az átlagosnál. Áprilisi 14-én van ugyanis a könyvtárosok világnapja, amelyet két nagy szervezet, az Amerikai Könyvtárak Szövetsége, illetve a Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége kezdeményezett elsősorban azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a könyvtárak és a könyvtárosok nyújtotta értékekre.
Az 1897-ben született író és filozófus Hamvas Béla szerint „a könyvtáros […] az az ember, akinek a könyv olyan táplálék, szenvedély, sors, szerelem, gyönyör, mámor, kaland és végzet, mint tengerésznek a tenger, a parasztnak a föld, a kertésznek a növény”.
A két kifejezés, vagyis a könyvtár és a könyvtáros már gyerekkoromban beépült a szótáramba, a szülőfalumban, Csíkszentdomokoson rendszeres látogatója voltam a községi könyvtárnak, majd a középiskolai és az egyetemi könyvtárban folytattam a kalandozást. Mintha kinyílt volna előttem a világ. Egy ideje a saját könyvtáramat bővítgetem, persze – könyvfüggőként – nem olyan ütemben, mint szeretném.
Most kimondottan örülök ennek a témának, ugyanis általában minden alkalmat megragadok arra, hogy a könyvekről beszéljek. Természetesen a humort sem vetem meg, így akadtam rá egy szöveges-képes felhívásra, amelyből kiderül, hogy a könyvtári könyveket tilos megenni, kalapként viselni, zaklatni, tűzoltásra, alátámasztásra, illetve medvék vagy vámpírok elűzésére használni. De szabad szagolgatni és ajánlott olvasni őket. És ez csak egyetlen példa a sok közül, amely világszerte fogadja az olvasókat a könyvtárakban.
Persze arról sem feledkezhetek meg, hogy ma nagycsütörtök van, és közeledik a húsvétvasárnap. Néhány napja már megjelentek az első ünnepi köszöntők a különféle közösségi oldalakon, egy-egy üzenetbe azonban hibák is becsúsztak. Emlékeztetőként idéznék egy mondatot A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásából: „Kis kezdőbetűvel írjuk az ünnepek, a nevezetes napok, időszakok, a történelmi események nevét.” Tehát a nagycsütörtök, a nagypéntek, a nagyszombat, a húsvétvasárnap és a húsvéthétfő is kis kezdőbetűvel írandó, az üdvözletekben pedig kizárólag a mondat elején lévő szó kezdődik nagybetűvel.
Én mára búcsúzom, Farkas-Ráduly Melániát hallották, áldott húsvéti ünnepeket kívánok, viszonthallásra.
A koronavírus-világjárvány további 77 millió embert taszított mélyszegénységbe világszerte, és számos fejlődő ország képtelen kilábalni a válságból a hiteltörlesztések magas költségei miatt - mutatott rá azENSZ-jelentése. A világszervezet adatai szerint 2019-ben 812 millió ember élt mélyszegénységben, vagyis napi 1 dollár 90 centből vagy ennél kevesebből. A pandémia után 2021-re 889 millióra emelkedett a mélyszegénységben élők száma.
Mától, azaz április 16-tól az országos platformon való előjegyzés nélkül is kérheti az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinát bárki, aki ezt az oltást szeretné megkapni.
Azoknál az oltóközpontoknál, amelyeknél a Vaxzevria (korábbi nevén AstraZeneca) vakcinát használják, előjegyzés nélkül is lehet igényelni az oltást, amennyiben vannak szabad helyek. Arról, hogy hol vannak üres helyek, az oltóközpontok interaktív térképén, a vaccin.live oldalon lehet tájékozódni. Az előjegyzés nélkül oltásra jelentkezőknek mindössze a személyi igazolványukat kell felmutatniuk az oltóközpontnál, ahol az oltási kapacitás függvényében fogadják a jelentkezőket. Az egyetlen kizáró ok, ha az oltást igényelő személy a COVID-19 betegségre utaló tüneteket mutat.
Románia rövidesen csatlakozni fog a schengeni térséghez - jelentette ki Roberta Metsola hétfőn a román parlamentben. Metsola beszédében leszögezte: Románia felvétele a belső határellenőrzés nélküli térségbe nem 'ajándék' az ország számára, hanem megérdemelt jussa.
'Ne mondjanak le Európáról, ne hagyjanak magunkra minket' - mondta az EP elnöke a bukaresti parlamentben. Beszédében Metsola ugyanakkor méltányolta a romániai lakosságnak az ukrajnai menekültekkel szemben tanúsított segítőkészségét, ami szerinte az európai értékek felvállalásának bizonyítéka. Hozzátette, Románia felvétele a belső határellenőrzés nélküli övezethez nem csak Romániának, hanem minden tagállamnak előnyére válik.
Nagypénteki különkiadásunkban a nagyváradi római katolikus püspöki palotába hívjuk látogatásra hallgatóinkat Lakatos-Balla Attila régész, történész, muzeológus, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye közgyűjteményi referensének kalauzolásával. A műsorban Bács Lajos Márton Áron miséje című művéből hallhatnak részleteket, tartsanak velünk.
Az Európai Parlament elnöke kedden kijelentette, küzdeni fog azért, hogy Románia 2023-ban csatlakozzon a schengeni övezethez. Hivatalos romániai látogatásának második napján Roberta Metsola fiatalokkal találkozott az Európai Parlament romániai irodája és a Bukaresti Egyetem Jogtudományi Kara szervezésében megtartott "Együtt vagyunk Európa" című rendezvényen.
Az EP elnöke ara biztatta a fiatalokat, hogy vegyenek részt a 2024-es európai parlamenti választásokon. Ugyanakkor elismerően beszélt a romániai társadalomról, amelyik szerinte példás szolidaritást tanúsított az ukrán menekültekkel szemben.
Bár látszólag kevesebben ragaszkodnak a hagyományokhoz, mégis nagyon sok családnál a húsvéti tojások festése minden évben visszatérő program.
Sokan idegenkedünk az üzletekben kapható vegyi színezékektől, amelyek legtöbb esetben olyan erősek, hogy a főtt tojásfehérjét is megfestik. Noha a növényekkel való festésnek több száz éves hagyománya van, ma már kevesen vannak azok, akik nem kevés időt szentelve rá, kitanulmányozzák, hogy milyen növénnyel milyen színt lehet festeni. A Natura Stúdió mai vendége szívesen mesél tapasztalatairól.
Salamon Éva
A gyergyókilyénfalvi Salamon Éva tojásírót, népi iparművészt a tojásírás hagyományairól, területi jellegzetességeiről, a motívumok szimbolikájáról, valamint a növényi alapanyagokkal színezett tojásokról kérdeztük.
Megjelent a Kárpát-medencei magyar kisebbségjogi kalauz második kötete, amely a romániai kisebbségi jogokat veszi górcső alá. A kötet a romániai kisebbségi jogokat tekinti át, és külön aktualitását adja, hogy Románia 15 éve az unió tagja – nyilatkozta a tegnapi budapesti könyvbemutatón Szili Katalin. A magyar miniszterelnöki megbízott hozzátette: online felületen is elérhetővé teszik a köteteket, ahol folyamatosan frissítik majd. Rámutatott: a szándékuk az volt, hogy szülessenek olyan kötetek, amelyek tükröt tartanak a 21. században a közösségek számára.
A szerző, Markó Attila kiemelte: a tanulmánykötetekkel képet szerettek volna alkotni egy aktuális pillanatban a jogi helyzetről a Kárpát-medencében.
Több mint egymilliárd eurós keretösszegű pályázatot hirdet a tanügyminisztérium a közoktatási intézmények számára bútorok, tanfelszerelések és digitális eszközök beszerzésére - jelentette be az oktatási miniszter.
Ligia Deca a kormányülés elején elmondta, hogy a támogatásokat az EU helyreállítási alapjából finanszírozzák az országos helyreállítási tervnek megfelelően. A miniszter közlése szerint a hátrányos övezetek óvodái és iskolái plusz pontszámokat kapnak a pályázatuk elbírálásakor. A program során több mint 6.100 korszerűen felszerelt informatikai laboratórium, 75.000 osztály- illetve tornaterem, és 10.000 szakterem- illetve gyógypedagógusi kabinet felszerelésére nyílik lehetőség – hangsúlyozta Kallós Zoltán oktatásügyi államtitkár. A közoktatási intézmények 2023. március 19-ig pályázhatnak a támogatásra.
Ma szavaz a képviselőház döntő fórumként arról a törvénytervezetről, amely 2028 végéig 3.000 lejben határozza meg a bruttó minimálbér összegét a mezőgazdasági ágazatban. A jogszabályt tegnap kedvezően véleményezte a képviselőház munkaügyi bizottsága. A 3 ezer lejbe nem számítanak bele a pótlékok, prémiumok és egyéb juttatások.
Tíz alkalmazottból nyolc heti négy napot szeretne dolgozni a BestJobs internetes álláskereső platform felmérése szerint. Az alkalmazottak 55 százaléka azonban fél a napi munkaidő 8 óráról 10 órára való növelésétől, amit a heti négy munkanapra vonatkozó munkapiaci törvénytervezet előírna.
Az emberek attól tartanak, hogy egy ilyen munkarend bevezetése miatt nagyobb nyomás nehezedne rájuk, ugyanis mindent gyorsabban kellene majd elvégezni. Az alkalmazottak szerint a rövid munkahétnek ugyanakkor több előnye is van: javulna a magánélet és a karrier közötti egyensúly, több lenne a szabadidő és többet lehetne törődni az egészséggel.